Budapesti Közlöny, 1927. november (61. évfolyam, 248-272. szám)

1927-11-01 / 248. szám

2 szersmind jogszerűtlennek és ebből folyóan a zálogbaadóval szemben érvénytelennek nyilvá­nítja, addig a P. IV. 1465/16/1925.számú hatá­rozat az ily módon történt eladáshoz nem fűzi az érvénytelenség jogkövetkezményét, hanem azt szabálytalannak nyilvánítva, csupán a hite­lező kártérítési felelősségének megállapítására alkalmas körülménynek minősíti. A m. kir. Kúria elnöke a vitás elvi kérdés egyöntetű eldöntésének biztosítását a Pp. 70. §-a első bekezdésének 2-ik pontja alapján szüksé­gesnek tartván, azt a jogegységi tanács elé ter­jesztette. A birói gyakorlat az 1. pont alatt említett P. IV. 572/15—1924. számú határozat keltét meg­előző és az azt követő időben egybehangzóan a 2. pont alatt felsorolt P. IV. 1465/16—1925. számú kúriai határozatban elfoglalt arra a jogi álláspontra helyezkedett, hogy, amennyiben a zálogtartó hitelező — írásbeli megállapodás hiá­nyában — a kereskedelmi ügyletből eredő zálo­got mégis bírói közbenjárás nélkül adja el, ez a szabálytalan eljárás magát az értékesítést nem teszi érvénytelenné, hanem csupán azzal a kö­vetkezménnyel jár, hogy, amennyiben a zá­­logbaadót a szabályellenes eladásból kifolyóan valamely kár érte volna, — a zálogtartó ezt a kárt m­egtériteni tartozik. Ezt a felfogást tüntetik fel az alábbi határo­zatok, úgymint : 1. a budapesti kir. kereskedelmi és váltó tör­vényszéknek 1883. évi május hó 4.-él­e kelt 18.909/1883. szám­ú, 2. a m. kir. Kúriának 1892. december 13.-án kelt V. 195/1892. számú, 3. a m. kir. Kúriának 1896. évi december hó 31.-én kelt 1510/1895. V. számú, 4. a m. kir. Kúriának 1901. évi május hó 28-án kelt 1417/1900. V. számú, 5. a m. kir. Kúriának 1918. évi junius hó 7-én kelt és elvi döntésként a Polgárijogi Határo­zatok Tárába 639. sz. a. felvett P. IV. 2274/14. 1918. számú, 6. a m. kir. Kúriának 1918. évi november 20.-án kelt P. IV. 3610/13—1918. szám­i, 7. a m. kir. Kúriának 1922. évi február 24.-én kelt P. IV. 1169/16—1922. számú és 8. a m. kir. Kúriának 1926. évi március 15.-én kelt P. IV. 3364/42—1925. szám­i határozatai és pedig a 6—8. alatt felsoroltak egyenes fel­hívásával a Polgári jogi Határozatok Tárába 639. sz. alatt felvett P. IV. 2274/14—1918. sz. elvi jelentőségű határozatnak. 9. A marosvásárhelyi kir. Ítélőtáblának 1895. junius 24.-én 1243/1895. I. ker. szám alatt ho­zott és a m. kir. Kúria által 1510/1895. szám alatt helybenhagyott ítélete. 10. A kolozsvári kir. táblának, mint felülvizs­gálati bíróságnak 1909. 6. 161. sz. határozaté (Közzétéve : Térfi . A kir. Ítélőtáblák felülvizs­gálati tanácsainak­­ elvi jelentőségű határozatai cimű mű XIV. kötetének 462. eseteként). 11. A szegedi kir. táblának, mint felülvizsgá­lati bíróságnak 1898. G. 75. számú határozata (Előbb idézett gyűjtemény II. kötet, 1129. sz. esete). A birói gyakorlat tehát a felvetett kérdésben —, eltekintve a teljesen egyedülálló P. IV. 572/15—1924. számú határozattól, — évtizede­ken át következetesen a fentebb kiemelt jogi álláspontnak megfelelően döntött, — a gyakor­lat ezek szerint állandósultnak mondható. Az ettől az állandó birói gyakorlattól­ való el­térést sem elméleti, sem gyakorlati szempontok nem indokolják. A zálogjognak ugyanis az a lényege, hogy az elzálogító részéről a lekötés szándékával a hi­telezőnek átadott zálog biztosítékul szolgáljon a hitelezőnek arra, hogy a követelés lejártával­­ ,a kiegyenlítés elmaradása esetén — magát a Züllgimf kielégíthesse.­­ A zálog,, értékesítésére vonatkozó szabályok nem folynak a zálogjog lényegéből, ezek nem is kényszerítő, b­anen­ engedélyező (dispositív) jellegű szabályok és nem­ olyan feltétlen értékűek, hogy a felek érde­­keinek minden körülmények közt megfelelné­nek. Éppen ezért nincs kizárva, hogy a felek az értékesítés mikéntjét a törvényben megjelölt módozatoktól eltérően szabályozhassák. A kereskedelmi törvénynek a zálogtárgy ma­gánúton való eladhatását korlátozó és általában az értékesítés módozatait szabályozó rendelke­zései főképen azt célozzák, hogy a zálogtárgyak eladásának hivatalos ellenőrzés alá helyezésével az adós jogos érdeke lehetőleg megóvassék. Az elzálogító adós érdeke azonban rendsze­rint arra szorítkozik, hogy a zálogtárgy — ha az értékesítés törvényi lehetősége egyébként be is állott — önkényszerű eladás útján el ne kótyavetéltessék, — ne adassák el kisebb ösz­­szegért, mint amennyiért az szabályszerű érté­kesítés esetén elkelt volna. A zálogbaadónak ez az érdeke azonban megfelelő védelemben ré­szesül akkor, ha a zálogos hitelezőt szabály­talan értékesítés esetén kártérítésképen annak a különbözetnek a megtérítésére kötelezzük, amely a valósággal elért és a között a vételár között jelentkezik, amely a szabályszerű út megtartása esetén elérhető lett volna. Ellenben merőben indokolatlan volna ezen túlmenően a zálogtárgy eladására egyébként jogosult hite­lezőt — az értékesítés szabályellenessége miatt — ugyanazzal a joghátránnyal sújtani, amely a teljesen jogosulatlan eladás tényéhez fűződik, t. i. az előbbi állapot helyreállításának a kötele­zettségével. Ebből folyóan a zálogtárgy szabálytalan ér­tékesítésének következményeképen általános elvül azt kellett kimondani, hogy az ilyen eladás a záloghitelezőt a zálogos adóssal szemben nem az előbbi állapot helyreállítására, hanem kár­térítésre kötelezi, amely kártérítési kötelezettség rendszerint , annak a különbözetnek a megtéríté­sében merül ki, amely a szabálytalan értékesí­tés útján elért a között a vételár között mutat­kozik, amely a szabályszerű út megtartása ese­tén elérhető lett volna. A gyakorlatban azonban merülhetnek fel esetek, amidőn a szabálytalan értékesítés következtében a zálogos adóst az árkülönböze­ten felül másnemű károsodás is éri. Ezért és mert a kártérítésre vonatkozó jogszabályok szerint az, aki kártérítésre van kötelezve, min­den vagyoni kárt megtéríteni köteles, amely a kötelezettségét megállapító jogellenes magatar­tásából közvetlenül, vagy­ közvetve a károsultra hárul , a­ jogegységi táraics szükségesnek találta annak a kimondását is, hogy a zálogos adós nincs elzárva attól, hogy a hitelezőtől a szabály­talan értékesítés következményeképen szenve­dett másnemű kárának a megtérítését is igényel­hesse. Kelt Budapesten, a m. Kir. Kúriának a váltó-, kereskedelmi és csődügyekben alakitott (III.) jogegységi tanácsának 1927. évi október hó 8. napján tartott ülésében. Hitelesíttetett a m. kir. Kúriának a váltó-, kereskedelmi és csődügyekben alakított (III.) jogegységi tanácsának 1927. évi október hó 13. napján tartott ülésében. Dr. Juhász Andor s. k. a m. kir. Kúria elnöke, mint a jogegységi tanács elnöke, Keczer Gyula s. k. dr. Róth Ferenc s. k., dr. Ternovszky Béla s. k. előadó, dr. Paradeiser János s. k., dr. Gallia Béla s. k., dr. Tóth Miklós s. k. dr. Noszkó Imre s. k., dr. Ipovitz Károly s. k., Székely János s. k., dr. Sztankovits Jenő s. k. a jogegységi tanács tagjai. Dr. Juhász Andor s. k., a m. kir. kúria elnöke, mint a jogegységi tanács elnöke. Dr. Szorfimer István s. k., a jogegységi tanács jegyzője. Hosított személyek (gazdák, állattartók, stb.) piacokon, heti vásárokon és egyéb helyeken húst kizárólag csak azokban az esetekben áru­síthatnak, ha az árusítás nem iparszerűleg, hanem alkalmilag­ eszközölt vágások kapcsán történik.­­Ebből a szempontból alkalmilag eszközölt vágásoknak tekintendők: 1. a kényszervágások esetei; 2. azok az esetek, amikor a gazda vagy más állattartó késre érett és veszteség nélkül tovább nem tartható állatját azért vágja le, mert azt élőállapotban helyben megfelelően értékesíteni nem tudja, máshová pedig ragadós betegség folytán elrendelt forgalmi korlátozás miatt nem szállíthatja el; 3. ha a gazda a saját cselédsége vagy az aratómunkásai részére természetben kiadandó szalonajárandóság fedezésére vág sertést s végül; 4. ha a gazda v­agy más fogyasztó azért vág sertést, hogy abból a saját háztartásában szük­séges zsírt állítsa elő. A rendelet szerint mindezekben az esetekben a húsipar űzésére nem jogosított személyek az általuk levágott állatok húsának azt a részét, amelyet a saját háztartásuk körében felhasz­nálni nem tudnak, friss állapotban szabadon árusíthatják, az árusításkor azonban azt a körülményt, hogy alkalmilag levágott állatok­nak a saját háztartásuk körében fel nem hasz­nálható húsát árusítják, az eljárt húsvizsgáló igazolványával az ellenőrzésre utasított ható­sági közegek felszólítására igazolni tartoznak. A magyar királyi kereskedelemügyi minisz­ter felkérése folytán felhívom Címet, utasítsa a területén levő összes húsvizsgálókat, hogy a fent idézett rendelet hatálybalépésének nap­jától, azaz folyó évi november hó 15-től kezdő­­dőleg mindazokban az esetekben, amikor a húsipar űzésére nem jogosított személyek (gaz­dák, állattartók, stb.) az általuk levágott ál­latok húsát a m. kir. kereskedelemügyi minisz­ter rendelete alapján áruba bocsátani szándé­­­koznak, kérelmükre az árusító nevének, lakó­helyének és az árusítani szándékolt hús meny­­nyiségének és milyenségének ( marhahús, ser­téshús, stb.) megjelölésével adjanak igazol­ványt arról, hogy alkalmilag levágott állatok­nak az árusító háztartása körében fel nem használható hús árusításáról van szó, az iga­zolványt pedig ugyanazon bélyegzővel bélye­gezzék le, amellyel a húst lebélyegezték, ügyel­vén arra, hogy a bélyegző lenyomatain a fel­írások (a vizsgálat helye és napja) és a szélek az ellenőrzés foganatosíthatása végett tisztán láthatók legyenek. Egyben, utasítja a húsvizsgálókat, hogy a fo­gyasztási piacoknak és általában a husárusí­­tására szolgáló helyiségeknek az 54.300/1908. számú husvizsgálati rendelet 93. §-a alapján eszközölt ellenőrzése alkalmával a m. kir. ke­reskedelemügyi miniszter fenthivatkozott ren­deletében előírt feltételek betartását minden al­kalommal szigorúan ellenőrizzék, a visszaélé­seket pedig a kihágási eljárás folyamatbatétele végett az illetékes rendőri büntető hatóságnak a­ községi elöljáróság útján vagy közvetlenül jelentsék be. Budapest, 1927. évi október hó 24-én. A miniszter helyett­ Dr. Mayer s. k., államtitkár. BUDAPESTI KÖZLÖNY 1927 november 1. A m.kir. földmivelésügyi miniszter 108.036. 1927. 111. 1. számú körrendelete a husárusitásra nem jogosított személyek alkalom­szerű husárusitásához szükséges husvizsgálói igazolványok kiadása tárgyában Valamennyi vármegye alispánjának és thi. f. város tanácsának. "A husiparosok részéről a más foglalkozáson levő személyek alkalomszerű husárusítása el­len emelt jogos panaszok orvoslása céljából a magyar királyi kereskedelemügyi miniszter a folyó évi október hó 11-én kelt 101.664/XI. számú rendeletével (1. a­ Budapesti Közlöny f­ólyó évi 236. Sz.-t), akként rendelkezett, hogy a mészáros vagy a hentesipar űzésére nem jó­ 91. kir. kereskedelemügyi miniszter 101.988. 1927. E. M. I. szám. Engedélyokirat. A közutakról és vámokról szóló 1890. évi I. törvénycikk 81. és 86. §-ai alapján kiállított ezen Engedélyokirat szerint a Ferenc-Csatorna Részvénytársulat részére az ide fűzött helyszin­­rajzokban feltüntetett és műszaki leirásokban részletesen körülirt­ nagybaracskai alsó és felső kompoknak és tartozékaiknak beszerzése, épí­tése, fenntartása, kezelése és esetleges újból való beszerzése, építése fejében kompvámszedési jo­got engedélyezek és azt, valamint annak gya­­korolh­atását a következő feltételekhez kötöm :

Next