Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője, 1928. november (62. évfolyam, 250-273. szám)

1928-11-03 / 250. szám értesítője

4 'Árverés. Pk. XI. 356359/1927. szám. Az 1928. október 3. napján kibocsájtott árverési hirdetményt ezennel ha­tályon kivül helyezem és újabb árverési hirdetményt bocsájtok ki. Dr. Laufer József ügyvéd által képviselt 1­. Lobi Nachfolger cég és más foglaltatók javára­ 4300 pengő és több követelés és járulékai erejéig a budapesti központi kir. járásbíróság 1927. évi 4. P. 35323. szám­i végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán vég­rehajtást szenvedőtől 1927. évi november hó 29-én le- és felülfoglalt és 1800 pengőre becsült ingóságokra a buda­pesti központi kir. járásbíróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján fentirt, valamint zálogjogot szerzett más foglaltatók javára is, a végrehajtást szenvedő lakásán Budapesten, VIII. kerület, Rákóczi-ut 59., II. emelet 1. ajtószám és IV., Váci­ utca 11/b szám alatt leendő meg­tartására határidőül 1928. évi november hó C. napjának délutáni 2 órája tűzetik ki, amikor a bíróikig lefoglalt szőnyegek és pedig egy vöröses mintájú és kettő darab mintás szőnyeg és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérő­inek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is, el fogom adni. Budapest, 1928. évi október hó 4. napján. Báthor József, kir. kir. végrehajtó. 15014 Árverés Pk. VIII. 339446/1928. szám. Dr. Jacobi Béla ügyvéd által képviselt Korhut Andorné szül. Hegedűs Mária Terézia javára 400 pengő követelés és járulékai­­erejéig a budapesti királyi törvényszék 1928. évi 36. P. 31627. számú végzésével elrendelt kielégítési végre­hajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1928. évi julius hó 13-án lefoglalt és 6000 pengőre becsült ingóságokra a budapesti központi kir. járásbíróság fenti számú végzé­sével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. sz.­c. 20. §-a alapján fentirt, valamint zálogjogot szerzett más foglaltatók javára is, Budapesten, VII. kerület, Ki­rály­ utca 11. szám alatt. Király garageban leendő meg­tartására határidőül 1928. évi november hó 6. napjá­nak déli 12 órája tűzetik ki, amikor a biróilág lefoglalt egy darab személyautót a legtöbbet ígérőnek készpénz­fizetés ellenében, esetleg becsáron alul is, el fogom adni. Budapest, 1928. évi október hó 20. napján. Kirchner Béla, kir. kir. végrehajtó. F 11375 Árverés. 1985/1928. vb. szám. A karcagi kir. járásbíró­ság 1928. évi Pk. 2066., 3036., 3373. és 3725. számú vég­zése folytán a Havasi Erdőipar R.-T. máramarosszigeti cég Egyezerötvenöt pengő 79 fillér tőke és járulékai, a Drevederna Actieva prágai cég hétszáznégy pengő 61 fillér töke és járulékai, a Phönix Életbiztosító Társaság budapesti cég kettőszázhetvenkettő pengő 34 fillér töke és járulékai és végül a Fonciére Általános Biztosító R.­­T. budapesti cég háromszázhetvenhét pengő 25 fillér töke és járulékai ügyében lefoglalt és 40.698 pengőre be­csült gépeket, épület- és tűzifát és egyéb ingóságokat készpénzfizetés mellett, szükség esetén becsáron alul is, el fogom árverezni Karcagon, a Kisvénkert melletti fa­telepen, 1928. évi november hó 5. napján délután 2­­órakor. * Az elsőbbségi igény az árverés megkezdéséig nálam­­adandó vagy jelentendő be. Karcag, 1928. évi szeptem­ber hó 27. napján. Bodnár Béla, kir. kir. végrehajtó. _________________________F 11373 Árverés. Pk. I. 36794/4. 1928. szám. Közhírré teszem, hogy a budapesti kir. törvényszék 36. P. 38406/37. 1926. számú végzésével Török Miklós ügyvéd által képviselt Karlubik Józsefné szül. Lakits Julia végrehajtató részére végrehajtást szenvedő ellen 120 pengő követelés és járulékai erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás fogana­tosításakor végrehajtást szenvedőnél lefoglalt és 1081 pengőre becsült ingóságokra a fenti számú végzés foly­tán az árverést elrendelem, annak a kielégítésére jogosult alap- és felülfoglaltatók követelése erejéig végrehajtást szenvedőnél, Budapesten, II., Margit-rakpart 50. szám földszint 1. ajtószám alatt 1928. évi november hó 6. napjának délelőtti Vt 10 óráját tűzöm ki, amikor a birói­lag lefoglalt korcsmai bútorokat, szines asztaltakarót, pálinkát, fali kerek órát s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek, készpénzfizetés mellett, bocsáron alul is, el fogom adni. Felhívom mindazokat, akik a befolyandó vételárból a végrehajtató követelését megelőző kielégítéshez jogot tartanak, amennyiben korábbi zálogjoguk a végrehajtási jegyzőkönyvből ki nem tűnik, igényüket az árverés meg­kezdéséig nálam írásban vagy szóval jelentsék be. Budapest, 1928. évi október hó 12. napján. Engler Kál­mán, kir.bir.vágrehajtó.___________________F 11393 Árverés. 1366/1928. vh. szám. Alulírod bírósági végre­hajtó az 1881 : LX. f.-c. 102. §-a értelmében ezennel köz­hírré teszi, hogy a budapesti közp. kir. járásbíróságnak 1926. évi 32235/3. és 47645/2. számú végzése következté­ben dr. Morvay Béla ügyvéd által képviselt Hofherr- Schrantz-Clayton-Schuttleworth stb. R.-T. javára végre­hajtást szenvedő ellen 2480 + 14.960 pengő­s járulékai erejéig 1927. évi március hó 17. napján foganatosított kielégítési végrehajtás utján le- és felülfoglalt és 33.570 pengőre becsült 3 complett cséplőgarnitura, 3 tüzifecs­­kendő, 18 darab gépszij, 3 mentőszekrény, stb., nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a kiskun­félegyházai kir. járásbíróság 1927. évi Pk. 8028. számú végzése folytán összesen 17.440 pengő tőkekövetelés, ennek és pedig 14.960 pengő után 1926. évi december hó 1. napjától járó 8 %, továbbá 2480 pengő után 1926. évi szeptember hó 1. napjától járó 18 % kamatai, 10% sál­lódíj és eddig összesen 1392 pengőben bíróilag már megállapított költségek erejéig Kiskunfélegyházán, Szöllő­ utca 29. szám alatt leendő megtartására határidőül 1928. évi november hó 19. nap­jának délelőtti 11 órája határidőül kitű­zetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintet ingóságok az 1881 : LX. t.-c. 107. és 108. §-ai értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is, el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értel­mében ezek javára is elrendeltetik. Kiskunfélegyháza, 1928. évi október hó 24. napján. Matthaeidesz Zoltán, kir. kir. végrehajtó. 15017 Árverés. 4371/1928. szám. Alulírod bírósági végrehajtó az 1881 : LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a szegedi kir. járásbíróság 1927. évi 5478/13. számú végzése következtében dr. Csikós Nagy József ügyvéd által képviselt Sólymos Elemér javára 17.662 P 10 . és járulékai erejéig 1928. évi május hó 12. napján foganatosítod kielégítési végrehajtás utján lefoglalt és 17.350 pengőre becsült következő ingóságok, u. m., mező­­gazdasági gépek, kocsi, stb., nyilvános árverésen el­adatnak. Mely árverésnek a szegedi kir. járásbíróság 1928. évi Pk. 31140. számú végzése folytán 13.000 pengő tőke­követelés, ennek időközi 5% kamatai és eddig összesen 664 pengő 43 fillérben biróilag már megállapított s felmerülendő költségek erejéig Szőreg, Szív-utca 97. szám alatt leendő megtartására 1928. évi november hó 13. nap­jának délutáni A 4 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintet ingóságok az 1881 : LX. t.-c. 107. és 108. §-ai értelmében készpénzfizetés mellet, a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is, el fognak adatni. Elsőbbséget igénylők az árverés megkezdéséig való érvényesítésére felhivatnak, amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, jelen árverés az 1881 : LX. t.-c. 120. §-a és az 1908 : XLI. t.-c. 10. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Szeged, 1928. évi október hó 22. napján. Kuln János, kir. kir. végrehajtó. 15003 Árverés. Pk. I. 38897/6. és 41318/4. 1928. szám. Közhírré teszem, hogy a budapesti I—III. ker. kir. járásbíróság 5806/2. 1928. és a budapesti központi kir. járásbíróság 157769/5. 1928. számú végzésével dr. Katona László, dr. Offenberger Zsigmond ügyvédek által képviselt Triznyai, Szabó, Török budapesti cég és dr. Katona Art­uir jogi szeminárium végrehajtató részére végrehajtást szen­vedő ellen 76 pengő 14 fillér és 182 pengő 16 fillér köve­telés és járuléka erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás foganatosításakor végrehajtást szenvedőnél lefoglalt és 1100 pengőre becsült ingóságokra a fenti számú végzés folytán az árverést elrendelem, annak a kielégítésére jogosult alap- és felülfoglaltatók követelése erejéig vég­rehajtást szenvedőnél Budapesten, I. ker., Adila­ utca 91. szám II. emelet 5. ajtószám alatt leendő megtartá­sára határidőül 1928. évi november hó 3. napjának dél­előtti 8 óráját tűzöm ki, amikor a bíróilag lefoglalt bú­torokat, lakásberendezést, s egyéb ingóságokat a leg­többet ígérőnek készpénzfizetés mellett, decsáron alul is, eladom. Felhívom mindazokat, kik a befolyandó vételárból a végrehajtató követelését megelőző kielégítéshez jogot tartanak, amennyiben korábbi zálogjoguk a végrehajtási jegyzőkönyvből ki nem tűnik, igényüket az árverés meg­kezdéséig nálam írásban, vagy szóval jelentsék be. Budapest 1928. évi október hó 4. napján. Engler Kál­mán, kir. kir. végrehajtó. F 11350 Árverés. 18756/1928. tkv. szám. Özv. Csenki Mihályné végrehajtásnak Sallai Imre végrehajtást szenvedő ellen inditott végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság az utóajánlatra az újabb árverést 10 g. rozs követelés és járuléka behajtása végett a kecskeméti kir. járásbíróság területén levő Kecskemét t. h. városban fekvő s a bu­­gacmonostori 554. sz. betétben A + 1. sorszám a 720/153. helyrajzi szám alatt felvett Sallai Imre nevén álló erdő ingatlanra 910 pengő kikiáltási árban, továbbá a bugac­­monostori 607. számú betétben A+1. sorszám 2034/48. helyrajzi szám alatt felvett Sallai Imre nevén álló legelő ingatlanra 4400 pengő kikiáltási árban elrendelte. Az árverést az 1928. évi november hó 24. napján délelőtt 9 órakor a telekkönyvi hatóság hivatalos helyi­ségében (Rákóczi­ út 7. szám, földszint 1. ajtó) fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlanokat a kikiáltási árnál alacsonyabb áron eladni nem lehet. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a ki­kiáltási ár 10%-át, míg a kikiáltási áron felüli ígéret esetében a többletnek is a 10%-át készpénzben, vagy óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni. Kecskemét, 1928. évi októ­ber hó 19. napján. A kecskeméti kir. járásbiróság, mint telekkönyvi hatóság. 15047 Árverés. Pk. IX. 333530/1928. szánt. Dr. Györky Imre ügyvéd által képviselt Csömöre László és a csatlakozó foglaltatók javára 96 pengő és több követelés és járu­lékai erejéig a budapesti központi kir. járásbíróság fenti számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás foly­tán végrehajtást szenvedőtől 1928. évi junius hó 16. nap­ján le- és felülfoglalt és 14300 pengőre becsült ingósá­gokra a budapesti központi kir. járásbiróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján fentirt, valamint zálogjogot szerzett más foglaltatók javára is, a végrehajtást szen­vedőnél Budapesten, IX. ker., Gróf Haller­ utca 36. szám, I. emelet, 1. ajtószám alatt leendő megtartására határ­időül 1928. évi november hó 12. napjának délutáni 4 órája tüzelik ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorok, zongora s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek kész­­pénzfizetés ellenében, esetleg beosorol alul is, el fogom adni. Budapest, 1928. évi október hó 20. napján. Barát­h Ferenc, kir. kir. végrehajtó. 15010 Árverés. Pk. I. 38897/6. és 41318/4. 1928. szám. Köz­hírré teszem, hogy a budapesti I—III. ker. kir. járásbiró­ság 5806/2. 1928. és a budapesti központi kir. járásbiró­ság 157769/5. 1928. számú végzésével dr. Katona László, dr. Offenberger Zsigmond ügyvédek által képviselt Triz­nyai, Szabó, Török budapesti cég és dr. Katona Arthur jogi szeminárium végrehajtátok részére végrehajtást szenvedő ellen 76 pengő 14 fillér és 182 pengő 16 fillér követelés és járulékai erejéig elrendelt kielégítési végre­hajtás foganatosításakor végrehajtást szenvedőnél lefog­lalt és 1100 pengőre becsült ingóságokra a fenti számú végzés folytán az árverést elrendelem, annak a kielégí­tésére jogosult alap- és felülfoglaltatók követelése ere­jéig végrehajtást szenvedőnél Budapest, I. ker., Attila­­utca 91. szám, II. emelet, 5. ajtószám alatt leendő meg­tartására határidőül 1928. évi november hó 3. napjának délelőtti 8 óráját tűzöm ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorokat, lakásberendezést s egyéb ingóságokat a leg­többet ígérőnek készpénzfizetés mellett, decsáron alul is, eladom. Felhívom mindazokat, kik a befolyandó vételárból a végrehajtató követelését megelőző kielégítéshez jogot tartanak, amennyiben korábbi zálogjoguk a végrehajtási jegyzőkönyvből ki nem tűnik, igényüket az árverés meg­kezdéséig nálam írásban, vagy szóval jelentsék­­ be. Budapest, 1928. évi október hó 4. napján. Engler Kál­mán, kir. kir. végrehajtó. F 11352 Árverés. Pk. I. 36548/4. 1928. szám. Közhírré teszem, hogy a budapesti I—III. ker. kir. járásbiróság 5980/8. 1927. számú végzésével dr. Rákos Sándor ügyvéd által képviselt Lebovits Józsefné végrehajtató részére végre­hajtást szenvedő ellen 225 pengő követelés és járulékai erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás foganatosításakor végrehajtást szenvedőnél lefoglalt és 11470 pengőre be­csült ingóságokra a fenti számú végzés folytán az árve­rést elrendelem, annak a kielégítésére jogosult alap- és felülfoglaltatók követelése erejéig végrehajtást szenved (lőnél Budapest, I. ker., Lóránt­ utca 20. szám alatt les­endő megtartására határidőül 1928. évi november hó 12. napjának délelőtti 9 óráját tűzöm ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorokat, lakásberendezést, messzelátó táv­csőt s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénz-­ fizetés mellett, decsáron alul is, eladom. Felhívom mindazokat, akik a befolyandó vételárból a végrehajtató követelését megelőző kielégítéshez jogot tartanak, amennyiben korábbi zálogjoguk a végrehajtási jegyzőkönyvből ki nem tűnik, igényüket az árverés megkezdéséig nálam írásban vagy szóval jelentsék be. Budapest, 1928. évi október hó 20. napján. Engler Kál­mán, kir. kir. ,végrehajtó. F 11365 Árverés. Pk. 1559/1928. szám. Dr. Vajda Ernő buda­pesti ügyvéd által képviselt Berger Testvérek rt. buda­pesti bejegyzett cég végrehajtató kérelmére és javára kereskedő balatonfüredi lakos végrehajtást szenvedő ellen 486 pengő 99 fllérből hátralékos követelés és járu­lékai erejéig a budapesti központi kir. járásbiróság 1928. évi 172821/1928. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1928. évi augusztus hó 1. napján lefoglalt és 5200 pengőre becsült ingóságokra a balatonfüredi kir. járásbiróság fenti sz. végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján fentirt, valamint zálogjogot szerzett más foglalhatók javára is, a végrehajtás szen­i védő lakásán, Balatonfüreden leendő megtartására ha­táridőül 1928. évi november hó 5. napjának délelőtti 10 órája tüzelik ki, amikor a bíróilag lefoglalt­­ üzleti állvány, 100 öltözet férfiruha s egyéb ingóságokat a leg­többet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becs-’ áron alul is, el fogom adatni. Balatonfüred, 1928. évi október hó 15. napján. Kohánszky Béla, kir. kir. végre­hajtó. F 11358 Árverés: 5662/1928. tkvi szám. Leipziger Vilmos Szesz­es Cukorgyár végrehajtatónak, Nagy János, Fehér Mi­hály, Bálint János végrehajtást szenvedők ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehaj­tató kérelme következtében az 1881 : LX. l.-c. 1­14., 116. és 147. §-ai értelmében elrendeli a végrehajtási árverést 1251 pengő 20 fillér (16,640.000 K) tőkekövetelés, 160­3 pengő 20 fillér (20,040.000 K) után 1926. évi június hó 8-ától 1926. évi augusztus hó 8-ig járó 18%-os kamata, 1251 pengő 20 fillér tőke után 1926. évi augusztus hó 8-tól járó 18%-os kamata, 259 pengő 92 fillér eddig meg­állapított per- és végrehajtási és az árverési kérvényért ezúttal megállapított 80 pengő költség, valamint ezúttal csatlakozottnak kimondott dr. Zilzer Jenő, ifj. Joó János, Ratzinger József, Bleyer M. András, Grósz Ig­­nácné, Klein Jakab, Szécsényi József, özv. Erdős Mi­hályné, Nemes Pál, Klein Márton, Szabó Károly, Roth Márton, Kamrás Gáborné, Pólya Pál, Huszár Sándor, Kann Sándor, Bácsmegyei Cukorgyár Rt. 800 pengő +­’ 359 pengő 40 fillér + 920 pengő + 146 pengő 67 fillér +86 pengő 60 fillér + 800 pengő 30 fillér + 67 pengő +800 pengő +560 pengő + 400 pengő + 520 pengő + 160 pengő + 240 pengő + 400 pengő + 60 pengő + 29­9 rozs + 12 g rozs + 15 q 45 kgr. búza + 240 pengő +­ 860 pengő + 226 pengő 80 fillér tőkekövetelés és járu­lékai behajtása végett a ráczkevei kir. járásbiróság terü­letén lévő, Pereg községben fekvő,és peregi 747. számú telekkönyvi betétben A + 1. sorszám, 607. srszám alatt foglalt Nagy János nevén álló 887 négyszögöl szántó jellegű ingatlan kikiáltási ára 470 pengő, a peregi 631. szám­ú telekkönyvi betétben A. II.­ 2—3. sorszám alatt felvett Nagy János nevén álló összesen 48/7200 rész­legelő jutalék kikiáltási ára 100 pengő, a peregi 1426. számú telekkönyvi betétben A. I. 1—3. sorszám, 1318., 1319—1320/2. srszám alatt foglalt B., 1., 3. sorszám szerint Fehér Mihály nevén álló 265+248+519 négy­szögöl területű szántó jellegű ingatlan A részének kikiál­tási ára 590 pengő, a peregi 1422. számú telekkönyvi be­tétben A+1. sorszám, 1317/2. hrszám alatt foglalt B. 1. sorszám szerint Fehér Mihály nevén álló A rész 539 négyszögöl területű szántó jellegű jutalék kikiáltási ára 430 pengő, a peregi 1535. számú telekkönyvi betétben A±l. sorszám, 3209/10. hrszám alatt foglalt B. 1. sor* A Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője 1928 november 3.

Next