Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője, 1928. december (62. évfolyam, 274-296. szám)

1928-12-01 / 274. szám értesítője

2 A Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője Amennyiben a követelésre időközben részfizetés telje­­síttetett, a fizetett összeg a követelésbe be lesz számítva. Az árverési vevő a vételáron felül köteles fizetni a vételi illetéket és forgalmi adót is. Sátoraljaújhely, 1928. évi november hó 12. napján. Gall Vilmos, kir. járásbirósági végrehajtó. p 12640 Árverés. 929/1.928. vht. szám. Alulírott bírósági végre­hajtó az 1881. évi LX. t.-e. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a budapesti kir. törvényszék 1920. évi 41363/3. számú végzése következtében dr. Földvári Béla budapesti, illetve dr. Halász Manó csornai ügyvéd által képviselt Salgó Testvérek r.-t. javára 2250 pengő erejéig 1928. évi augusztus hó 29-én foganatosított ki­­elégítési végrehajtás útján le- és felülfoglalt és 6993 pengő 40 fillérre becsült következő ingóságok: u. m. borjú, tehén, lovak, cséra, hintó, szalma, borok, hordók, vendéglői berendezés, méhcsaládok, stb. nyilvános árverésen el­adatnak. Mely árverésnek a csornai kir. járásbíróság 1928. évi Pk. 2577/3. számú végzése folytán 2250 P tökekkövetelés, ennek 1928. évi július hó 15. napjától járó 10% kamatai, 1/á% váltódij és eddig összesen 426 pengő 03 fillérben biróilag már megállapított költségek erejéig, végrehajtást szenvedett vendéglőjében és lakásán Árpáson leendő megtartására 1928. évi december hó 12-ik napjának dél­utáni 2 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándé­kozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-a, 107. és 198. §-ai értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet ígérő­nek, szükség esetén becsáron alul is, el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értel­mében ezek javára is elrendeltetik. Csorna, 1928. évi november hó 12. napján. Sinkó Guidó, kir. kir. végrehajtó.­­__________________________F 12632 Árverés. Pk. V. 350555/1928. szám. Vitéz dr. Eölbey Thyll László ügyvéd által képviselt Gergely Domonkos javára 49 pengő 60 fillér követelés és járulékai erejéig a budapesti központi kir. járásbíróság 1928. évi fenti számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végre­hajtást szenvedőtől 1928. évi szeptember hó 6. napján lefoglalt és 2000 pengőre becsült ingóságokra a budapesti központi kir. járásbíróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908 : XLI. t.-c. 20. §-a alapján fentirt, valamint zálogjogot szerzett más foglaltatok javára is, a végrehajtást szenvedőnél Budapesten, Vili­­kei­., Dugonits­ utca 1. szám földszinten leendő megtartására határidőül 1928. évi december hó 3. napjának délutáni 14 órája tűzetik ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorok, teherszállító autó s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek­ készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is, el fogom adni. Budapest, 1928. évi november hó 3. napján. Terray Béla, kir. kir. végrehajtó. F 12608 Árverés. Pk. VI. 357059/1928. szám. Dr. Sipos Jenő Ügyvéd által képviselt Révay Dávid javára 280 pengő í követelés és járulékai erejéig a budapesti központi kir. járásbíróság fenti számú végzésével elrendelt kielégítési végreh­ajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1928. évi október hó 6. napján lefoglalt, 2070 pengőre becsült ingó­ságokra a budapesti központi kir. járásbíróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1904 : XLI. t.-c. 20. §-a alapján fentirt, valamint zálogjogot szerzett más foglaltatok javára is, a végrehajtást szenvedőnél Budapesten, V. ker., Bécsi­ utca 5. sz. IV. emelet 4. ajtó­­szám alatt (az 1928. Pk. VI. 357059. sz. jkv. 7—10. t. a. ingók kivételével) leendő megtartására határidőül 1928. évi december hó 3. napjának délutáni 3 órája tűzetik ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorok, dísztárgyak, csillár s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is, el fogom adni. Budapest, 1928. évi október hó 23. napján. Dr. Makai László, kir. bírósági végrehajtó. 10 12609 Árverés. Pk. V. 359340/1928. szám. Dr. Erdős Lajos ügyvédi által képviselt Adler Ferenc javára 850 pengő követelés és járulékai erejéig a budapesti központi kir. járásbíróság 1928. évi Pk. V. 359340. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szen­vedőtől 1928. évi október hó 10. napján lefoglalt és 2770 pengőre becsült ingóságokra a budapesti központi kir. járásbíróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltet­vén, annak az 1908: XLI. t.-e. 20. §-a alapján fentirt, valamint zálogjogot szerzett más foglaltatók javára is, a végrehajtást szenvedőnél Budapesten, VI. ker., Szív-utca 28. szám alatt leendő megtartására határidőül 1928. évi december hó 6. napjának délutáni 2 órája tűzetik ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorok s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg bécsáron alul is, k­i fogom adni. Budapest, 1928. évi november hó 13. napján. Lengyel Aurél, kir. bírósági végrehajtó. I­ 12610 * I. Árverés. Pk. VII. 359441. és 358098/1928. szám. Dr. Berendi Béla ügyvéd által képviselt Holener Simon divat­háza és dr. Varga Samu javára 356 , 60 fillér + 200 pengő követelés és járulékai erejéig a budapesti központi és pest­erzsébeti kir. járásbíróság 1928. évi 31851/2. és 19006/3. 1925. számú végzésével elrendelt kielégítési Végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1928. évi október 17. és október hó 11. napján lefoglalt és 11620 illetv. 38820 pengőre becsült ingóságokra a budapesti központi kir. járásbíróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908 : XLI. t.-c. 20. §-a alapján fentirt, valamint zálog­jogot szerzett más foglaltatok javára is, a végrehajtást szenvedőnél Budapesten, IV. ker., Reáltanoda­ utca 11. sz. III. emelet 1. ajtószám alatt, leendő megtartására határ­időül 1928. évi december hó 12. napjának déli 12 órája tűzetik ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorok, garnitúrák, könyvszekrények, 150 drb. könyv, Bidermayer vitrin, zongora, festmények, szőnyegek s egyéb ingóságokat a leg­többet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is, el fogom adni. Budapest, 1928. évi november hó 11. napján. Kichner Béla, kir. bírósági Végrehajtó. F 1261­1 Árverés. 2118/1928. vht. szám. Az újpesti kir. járás­bíróság 1928. évi Pk. 23085. számú végzése folytán dr. Hirsch Theophil ügyvéd által képviselt Brunner S. L. és Tsa végrehajtató javára végrehajtást szenvedettnél 767 pengő 20 fill. és járulékai erejéig lefoglalt és 2870 pengőre becsült ingóságokra az alap- és felülfoglaltatók követelése erejéig az árverést elrendelem és az árverés határnapját Újpesten, Árpád­ út 56. számú házba, 1928. évi december hó 7. napján délelőtt 11 órára tűzöm ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorok, pénzszekrény, írógép, gyermekkocsik és ágyak és egyéb ingók a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett, decsáron alul is eladatnak. Felhivatnak azok, kik az ingók vételárából a végrehajtató követelését megelőző kielégítéshez jogot tartanak, amennyi­ben részükre a foglalás korábban eszközöltetett s ez a végre­hajtási jegyzőkönyvből ki nem tűnik, elsőbbségi bejelen­téseiket az árverés megkezdéséig nálam írásban vagy élő­szóval bejelenteni tartoznak. A fényűzési tárgyak csak a 10% fényűzési forgalmi adó lerovása után fognak a vevő­nek kiadatni. Az 1908 : XLI. t.­e. 20. §-a értelmében az árverés még a következő végrehajtatok javára fog megtartatni: Troeger és Bracking cég 83 pengő — Tehel és Tusollak 192 pengő 30 fillér — Heumann Lajos 240 pengő és 646 pengő és jár. iránt. Újpest, 1928. ■ évi nov. hó 10. napján. Lamoss Rezső, kir. bírósági végrehajtó. F 12636 Árverés. 2426/1928. vht. szám. A debreceni kir. járás­­bíróságnak 1928. évi Pk. II. 24596. számú végzése folytán Hevesi Benjamin, poroszlói lakos végrehajtatának 800­­- 130 pengő tőke, ennek megítélt kamata és 264 pengő 2 fill. eddigi és a még felmerülendő költségekből, valamint az ezennel csatlakoztatott Szoboszlai Ferenc 6 pengő tőke és járulékaiból álló követelésének behajtása végett, a fizetett összeg betudásával 1928. évi december hó 12. napján délelőtt 9 órakor, Balmazújvárosban, Kossuth­ utca 13. sz. házban elárverezem azon 9710 pengőre becsült ingókat, melyek a debreceni kir. járásbíróság 1928. évi Pk. II. 24590. végrehajtást rendelő végzése alapján a Pk. II. 24590/1928. sz. vhjtási jkvben 1. sz. a., Pk. II. 23946/1928. sz. vhjtási jkvben 1—15. sz. a. le- és felülfoglalva lettek u. m. .­Cséplő­gépet, cséplőgépf­el­szereléseket, cséplőszekrényt, vizi­puskákat stb. Debrecen, 1928. évi november hó. Rapolthy János, kir. bírósági végrehajtó. 15103 Árverés. Pk. X. 359475/1928. szám. Dr. Posch Dezső ügyvéd által képviselt Böhler Testv. és tsa 492 P 43 f + 542 P 99 f. és többek javára a budapesti központi kir. járásbíróság 1928. évi 186804. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1928. évi október hó 17. napján lefoglalt és 2470 pengőre becsült ingóságokra a budapesti központi kir. járásbíró­ság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908 : XLI. t.­e. 20. §-a alapján fentirt, valamint zálog­jogot szerzett más foglaltatok javára is, a végrehajtást szenvedőnél Budapesten, V. ker., Berzencei­ utca 26. sz. fszt. és folyt. Garam-utca 23. szám alatt leendő megtartására 1928. évi december hó 5. napjának délutáni 1 órája tűzetik ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorok, gépek s egyéb ingó­ságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is, el fogom adni. Budapest, 1928. évi november hó 10. napján. Reicher Aladár, kir. bírósági végrehajtó. 16634 Árverés. Pk. XX. 357000/1928. szám. Dr. Lányi Oszkár ügyvéd által képviselt Karlsbader Kristall Fabrik és csatlá­tsai javára 3080 pengő követelés és járulékai erejéig a buda­pesti központi kir. járásbiróság 1928. évi G. P. 36729. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végre­hajtást szenvedőtől 1928. évi október hó 6. napján lefoglalt és 53030 pengőre becsült ingóságokra a budapesti központi kir. járásbíróság fenti számú végzésével az árverés elrendel­tetvén, annak az 1908 :XLI. t.-c. 20. §-a alapján fentirt, valamint zálogjogot szerzett más foglaltatok javára is, a végrehajtást szenvedőnél Budapesten, XV. ker., Petőfi Sándor­ utca 17. szám alatt leendő megtartására határidőül 1928. évi december hó 5. napjának délutáni 1 órája tűzetik ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorok s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is, el fogom adni. Budapest, 1928. évi novem­ber hó 9. napján. Dr. Bochkor Elek, kir. bírósági végre­hajtó. 16637 Árverés. Pk. 1284/1928. szám. Dr. Sebestyén Samu és dr. Sándor Endre budapesti ügy­védek által képviselt Kéve Mezőgazdasági Iparfejlesztési és Hitelintézeti rt. Budapest, kérelmére és javára 51639 E középárfolyam különbözete követelés és járulékai erejéig a budapesti kir. törvényszék 1926. évi 33390/18. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől lefoglalt és 1225 pengő becsértékű ingóságokra a bonyhádi kir. járás­­bíróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908 : XLI. t.-c. 20. SI-a alapján fentirt, valamint zálogjogot szerzett más foglaltatok javára is, a végrehajtást szenvedőnél Bonyhád, Budai­ utcában leendő megtartására határidőül 1928. évi december hó 5. napjának délelőtti 11 órája tűzetik ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorok s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsúron alul is, el fogom adni. Bonyhád, 1928. évi november hó 21. napján. Címer Ákos, kir. bíró­sági végrehajtó. 10547 Árverés. 1647/1928. vb. szám. Alulírott bírósági végre­hajtó az 1881 : LX. t.-c. 102. fj­ a értelmében ezennel köz­hírré teszem, hogy a kapuvári kir. járásbíróságnak P. 601/7. 1928. számú végzése következtében dr. Fábián Illés ügyvéd által képviselt Lőrinc Flórián beledi lakos javára 80 pengő követelés és járulékai erejéig 1928. évi október hó 15. napján foganatosított kielégítési végrehajtás útján le- és­­felülfoglalt és 8035 pengőre becsült esztergapad, fúrógép, marógép, egy cséplőszekrény, egy traktor és műhely­­berendezés kis része nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a kapuvári kir. járásbíróság Pk. 3207/2. 1928. számú végzése folytán 80 pengő tőkekövetelés és eddig összesen 6 pengő 72 fillérben biróilag már ipegá-lapi­­tett költségek erejéig Beleden leendő megtartására 1­928. évi december hó 7. napjának déli 12 órája tűzetik ki és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881 : LX. t.-c. 107. 108. §-ai értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is, el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881 : LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezek javára, is elrendeltetik. Kapuvár, 1928. évi november hó 16. napján. Kiss Benedek, kir. kir. végrehajtó. 16598 Árverés. 617/1928. szám. Alulírott birósági végrehajtó az 1881 : LX. t.-c. 102. /-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a balassagyarmati kir. törvényszéknek 1927. évi P. 1012/11. számú végzése következtében dr. Hanzély Ferenc ügyvéd, pásztói lakos javára Jancsó József és neje jobbágyii lakosok ellen 119 , 45 kg búza vagy egyenérté.^1­3045 P 97 f s járulékai erejéig 1928. évi február hó 17. napján foganat­osít­ott kielégítési végrehajtás utján lefog­lalt és 17.195 pengőre becsült következő ingóságok, u. m­. bútorok, gazdasági eszközök, motorok, eső pluszok lények, teherautó és egyebek nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a sziráki kir. járásbíróság Pk. 545/1928 számú végzése folytán 119 , 45 kg búza vagy ennek tőzsdei egyenértéke 3045 pengő 97 fillér és eddig összesen 1142 P 20­1-ben bíróilag már megállapított költségek erejéig Jobbágyiban leendő megtartására határidőül 1928. évi december hó 6. napjának délutáni 3 órája határidőül kitűzetik és ahhoz a venni szándékozók­ ezennel oly meg­jegyzéssel hivatnak még, hogy az érintett ingóságok az 1881 : LX. t.­e. 107. és 108. §-ai értelmében készpénzt fizetés mellett, a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becs­­áron alul is, el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881 : LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Szirák, 1928. évi november hó 11. napján. Sándor Ferenc, kir. kir. végrehajtó. 16639 Árverés. Pk. VI. 319985/1928. szám. Dr. Fodor Hermann ügyvéd által képviselt Pienicka Endre javára hátr. járulék 40 pengő zárgondnoki díj és költségek követelés és járulékai erejéig a budapesti központi kir. járásbíróság 220308/1928. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1928. évi április hó 10. napján lefoglalt és 17.650 pengőre becsült, 357649/1928. sz. jkvben 1918. t. a. 14.330 pengőre, 326900/1928. sz. jkvben 1. t. a. 1800 pengőre becsült ingóságokra a Budapesti központi kir. járásbíróság fenti számú végzésével az árverés, elren­deltetvén, annak az 1908 : XLI. t.-c. 20. §-a alapján fentirt, valamint zálogjogot szerzett más foglaltatok követelése erejéig is, a végrehajtást szenvedőnél Budapesten, VII., Rákóczi-ut 82. szám alatti üzletben leendő megtartására határidőül 1928. évi december hó 6. napjának délutáni 5 óráját tűzöm ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorok, gépek,, dynamók, National-kassza, pult s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek, készpénzfizetés ellenében,­ eset­lg becsáron alul is, el fogom adni. Budapest, 1928. évi novem­ber hó 5. napján. Dr. Schweitzer Brúnó, kir. kir. végre­hajtó. F 12634 Árverés. Pk. X. 322502/1928. szám. Dr. Fertsek Leó ügyvéd által képviselt Budapest Székesfőváros Közönsége javára 54 P 18 f követelés és járulékai erejéig a budapesti központi kir. járásbíróság 4712/3. 1928. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szen­vedőtől 1928. évi április hó 21. napján lefoglalt és 1200 pengőre becsült ingóságokra a budapesti központi kir. járásbíróság fenti számú végzésével az árverés elrendel­tetvén, annak az 1908 : XLI. t.-c. 20. §-a alapján fentirt, valamint zálogjogot szerzett más foglaltatok javára is, a végrehajtást szenvedőnél, Budapesten, X., kerület Szacsvay­ utca 41. szám alatti gazdaságban leendő meg­tartására határidőül 1928. évi december hó 3. napjának délutáni 7 órája tűzetik ki, amikor a biróilag lefoglalt kocsi, ló, tehén a legtöbbet ígérőnek, készpénzfizetés ellené­ben, esetleg becsáron alul is, el fogom adni. Budapest, 1928. évi november hó 6. napján. Reicher Aladár, kir.- kir. végre­hajtó. F 12637 Árverés. Pk. XXI. 349872/1928. szám. Dr. Párkány Frigyes ügyvéd által képviselt Ferenchalmi Ingatlan R.-T.,­ dr. Arnold Ferenc ügyvéd által képviselt Fritz Béla és dr. Sch­midt Dávid ügyvéd, mint vb. Mérő és Vámos cég csődi tömeggondnoka javára 557.30 -f- 540 -f- 120 pengő köve­telés és járulékai erejéig a budapesti központi kir. járás­bíróság és kir. törvényszék 1928. évi 174307/3., 6 P. 41879/4. 1927., 82249/2. 1926. számú végézéseivel elrendelt kielé­gítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1928. évi szept. 4., május 31., 1927. évi március 14. napjain lefoglalt és 3416 -1- 6766 -1- 5856 pengőre becsült ingóságokra a budapesti központi kir. járásbíróság fenti számú végzésé­vel az árverés elrendeltetvén, annak az 1908: XLI. t.-c. 20. §-a alapján fentirt,­ valamint zálogjogot szerzett más foglaltatok javára is, a végrehajtást szenvedőnél, Buda­pesten, VI., Székely Bertalan­ utca 23., III. em. 2. ajtószám alatt leendő megtartására határidőül 1928. évi december hó 3. napjának délutáni 1 órája­ tűzetik ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorok, zongora-, ét- és pohárszekrény, festmé­nyek, ■perzsaszőnyegek, különfélé s­­ippek s egyéb ingósá­gokat a legtöbbet ígérőnek, készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is, el fogom adni. Budapest, 1928. évi november hó 8. napján. Kirchner Béla, kir. kir. végre­hajtó. F 1263. Árverés. Pk. VI. 236990/1925. szám. Ifj. Dr. Sándor László ügyvéd által képviselt Magyarság lapkiadó r.-t. javára 212 pengő 40 fillér követelés és­­járulékai ere­jéig a budapesti központi kir. járásbíróság 1925. évi 91120. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1925. évi október hó 3-án le­foglalt és 1504 pengőre becsült ingóságokra a budapesti 1928 december 1.

Next