Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője, 1929. január (63. évfolyam, 1-26. szám)

1929-01-02 / 1. szám értesítője

2 A Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője 1929 január 1. let volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Tamási, 1928. évi december hó 19. napján. Szalay János, kir. hír. vég­rehajtó. 18070 Árverés. 150/1928. vrh. szám. Dr. Székely Gyula buda­pesti (V., Báró Aczél­ u. 3.) ügyvéd által képviselt Fohn Ábrahám budapesti lakos végrehajtató javára végrehajtást szenvedő elleni ügyében a pestvidéki kir. járásbíróságnak 1927. évi P 4573. számú végzése folytán foganatosított végrehajtás alkalmával bírói zár alá helyezett 2464 pengőre becsült következő ingóságok: u. m.: szobabútor és egyéb ingókat 175 pengő tőke, ennek 1927. évi júliusi hó 4. napjától járó 10% köteles kamatai és eddig összesen 58 pengő 60 fillér megállapított költségek, nemkülönben a végre­hajtási novella 20. §-a értelmében mindazon korábbi és felülfoglaltatók követelése kielégítése erejéig is, kik a mai napig zálogjogot nyertek, az árverést elrendelem. Az árverés határnapját 1929. évi január hó 5. napjának délutáni 1/22 órájára Nagytétényen, Petőfi­ utca 6. szám alá, az adós lakására kitűzöm, amikor a bíróilag lefoglalt ingókat a legtöbbet ígérőnek, készpénzfizetés mellett, szükség esetén becsáron alul is, eladom. A végre­ törvény 111. §-a értelmében felhívom mind­azokat, kik az elárverezendő ingók vételárából a végre­hajtató követelését megelőző kielégítéshez jogot tartanak, amennyiben az a jelen végrehajtási iratokból ki nem tűnnék, hogy az elsőbbségi igényüket az árverés megkezdéséig nálam írásban vagy szóval jelentsék be. A jelen árverési hirdetmény törvényes közzétételi határ­ideje a bíróságnál történt kifüggesztés utáni naptól számit­­tatik. Budapest, 1928. évi december hó 10. napján. Glavina János kir. kir., végrehajtó. F 13839 Árverés. Pk. X. 359082/1928. szám. A budapesti köz­ponti kir. járásbíróság 127926/2. 1928. számú Pk. X. 859082/1928. szám alatt lajstromozott végrehajtást rendelő végzése alapján dr. Halász László budapesti (VII., Rákóczi­id. 68. sz.) ügyvéd által képviselt Tejértékesítő és Tej­­gazdasági r.-t. és Korona Kenyérgyár r.-t. javára 265 pengő és jár. behajtására 1928. évi október hó 16. napján bírói zár alá vett 1130 pengőre becsült bútorokat, csillárt, férfiruhákat, térítőket, szőnyeget, bundát. Budapesten, IV., Kaas Ivor­ utca 9. sz. I. em. 12. ajtószám alatti lakásban 1929. évi január hó 10. napján délután fé6 órakor, a leg­többet ígérőnek készpénzfizetés mellett, becsáron alul is, bírói árverésen el fogom adni. Ezt az árverést minden végrehajtató, foglaltató és felül­foglaltató követelése kielégítésére is elrendelem, akinek javára a foglalás a mai napig már megtörtént. Budapest, 1928. évi december hó 14. napján. Adorján Béla, kir. kir. végrehajtó. F 13849 Árverés. Pk. X. 213734/1925., Pk. X. 325773., 339482/ 1927., Pk­. X. 310332., 310876., 339164., 349334/1928. szám. Az 1881 : LX. t.-c­. 102. §-a illetve az 1908: XLI. t.-c. 20. §-a értelmében közhírré teszem, hogy dr. Bihar Jenő ügyvéd által képviselt Havas László javára 166 csengő 64 fillér, dr. Engel Simon ügyvéd által képviselt Láng József r.-t. javára 160 pengő, dr. Kovács József ügyvéd által képviselt Hubert József javára 308 pengő 80 fillér, dr. Péner Tibor ügyvéd által képviselt Schenker Dezső javára 520 pengő, dr. Kovács József Károly ügyvéd által képviselt Bauer és Klein javára 436 pengő 48 fillér, dr. Polgár Sándor ügyvéd által képviselt Boros Ármin javára 94 pengő 46 fillér, dr. Zucker Viktor ügyvéd által képviselt Kalmár Jenő javára 81 pengő 70 fillér tőke és járulékai erejéig a budapesti közpon­ti kir. járásbíróság 1925. évi 213734., 131613., 367978. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőnél 1925. évi február hó 17., 1927. évi junius hó 2. és 21., aug. hó 23., 1928. évi február hó 22., február hó 24., augusz­tus hó 4. napján le és felülfoglalt és 17 mill., 1947 pengő, 360 pengő, 480 pengő és 1725 pengőre becsült ingóságokra a budapesti központi kir. járásbíróság fenti számú végzésé­vel az árverés elrendeltetvén, annak végrehajtást szenvedő­nek Budapesten, V. ker., Váci­ út 8. II. em. 33. ajtószám alatt leendő megtartására határidőül 1929. évi január hó 3. napjának délutáni 2 óráját tűzöm­ ki, amikor a bíróilag le- és felülfoglalt bútorokat, lakásberendezést, pianinót, öltönyöket s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett, szükség esetén becsáron alul is, el fogom adni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokra mások is kielégítési jogot szereztek volna, ezen árverést az 1908 : XLI. t.-c. 20. §-a értelmében ezek javára is elrendelem. Budapest, 1928. évi december hó 5. napján. Véniss Béla, kir. kir. végrehajtó. F 13850 Árverés. 37526/1928. tkvi szám. II. Váthirdetmény. A budapesti központi kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, miszerint dr. harkai Schiller Károlyné budapesti lakos végrehajtatnak Eckenberg Juliska végre­hajtást szenvedő ellen 13200 pengő tőke és jár. iránti végrehajtási ügyében 32554/1928. szám alatt kibocsájtott árverési hirdetményben a Budapest székesfőváros duna­­balparti részének 1979. számú telekkönyvi betétében 26186. hrszám alatt, felvett cs Eckenberg Juliska nevén álló ingatlanra 122 pengő 98 fillér kikiáltási árban ezen kir. járásbíróság árverési termében (Markó­ u. 25. fszt. 26. ajtó) 1929. évi január hó 19. napjának délutáni 4 órájára ki­tűzött árverés 1881. évi LX. t.-c. 167. §-a alapján a Buda­pest Lipótvárosi Takarékpénztár r.-t. bej. cég végrehajtata érdekében is 5975 pengő 05 fillér tőkekövetelés és jár. kielégítése végett meg fog tartatni. Budapest, 1928. évi november hó 30. napján. A budapesti központi kir. járás­­bíróság, mint telekkönyvi hatóság. F 13845 Árverés. 5361/1928. tkvi szám. A Veszprémi Takarék­pénztár veszprémi bej. cég végrehajtatának Forszt Józsefné szül. Jánosik Ilona veszprémi lakos végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 26.000 pengő tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a veszprémi kir. járásbíróság területén levő, Veszprém r. t. városban fekvő s a veszprémi 3624. számú telekjegyzőkönyvben A + I. sorsz., 687/a. hrszám alatt felvett ingatlanból (ház Szeglethy György­­utcában 3. szám alatt) Forszt Józsefné szül. Jánosik Ilonát illető 12 részre 5848 pengő kikiáltási árban elrendelte. Az árverést 1929. évi február hó 23. napján délelőtt 9 órakor a telekkönyvi hatóság hivatalos helyiségében (Vár­ utca 11. szám 16. ajtó) fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlan a kikiáltási ár felénél alacsonyabb áron nem adható el. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10%-át készpénzben, vagy az 1881: LX. t.-c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges bírói letétbe helyezéséről ki­­állított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni (1881 : LX. t.-c. 147., 150., 170. §-ai; 1908 :LX. t.-c. 21. §.). Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígére­tet tett, ha többet igérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánat­pénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni (1908 . XLI. t.-c. 25. §.). Veszprém, 1928. évi szeptember hó 18. napján. A veszprémi kiri járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. 18078 Árverés. 7331/1928. tkvi szám. Dr. Fischer Miklós vesz­prémi ügyvéd mint vb. Forszt József volt kereskedő vesz­prémi lakos részére kirendelt csődtömeggondnok kérelme következtében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverés joghatályával bíró önkéntes árverést a veszprémi kir. járásbíróság területén levő, Veszprém r. t. városban fekvő s a veszprémi 3624. számú telekjegyzőkönyvben A -f . sorsz., 687/a. hrszám alatt felvett ingatlanból (ház Szeglethy György­ utcában 3. sz. a.) Forszt József nevén álló­­ részre 5848 pengő kikiáltási árban elrendelte. Az árverést 1929. évi február hó 23. napján délelőtt 9 órakor a telekkönyvi hatóság hivatalos helyiségében (Vár­ u. 11. sz. 16. ajtó) fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlan a kikiáltási ár felénél alacsonyabb áron nem adható el. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10%-át készpénzben, vagy az 1881: LX. t.-c. 42. íj­ ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges bírói letétbe helyezéséről ki­állított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláirni (1881 : LX. t.-c. 147., 150., 170. §-ai; 1908: LX. t.-e. 21. §.). Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígére­tet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánat­pénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni (1908 . XLI. t.-c. 25. §.). Veszprém, 1928. évi november hó 21. napján. A veszprémi kir. járásbiróság, mint telekkönyvi hatóság. 18077 Árverés. 2511/1927. tkvi szám. Macher Ferenc sóskúti lakos végrehajtatának Marczinkovics Vince sóskúti lakos végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 489 pengő 20 fillér tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a bicskei kir. járásbíróság területén levő, Sóskút községben fekvő s a sóskúti 414. számú telekkönyvi betétben A -1 1. sorsz., 316. srszám alatt foglalt Marczinkovics Vincze nevén álló 1/12-ed rész illetőségre 3 pengő 66 fillér kikiáltási árban, továbbá a sóskúti 1671. számú telekkönyvi betétben A -1 1. sorsz., 2095. hrszám alatt foglalt 667 négyszögöl területű, a Felső Sztanka dűlőben fekvő szántóból kb. Marczinkovics Vince nevén álló fj-ad rész illetőségre 89 pengő kikiáltási árban, a sóskúti 903. számú telek­könyvi betétben A + 1. sorsz., 22. srszám alatt foglalt, Marczinkovics Vince nevén álló egynyolcad rész illető­ségre 80 pengő kikiáltási árban, a sóskúti 227. számú telek­könyvi betétben A. I. 1., 2. sorsz., 5430/1. és 5430/2. hrszámok alatt foglalt 406 illetve 405 négyszögöl területű a Zselléri dűlőben fekvő szántóból kb. Marczinkovics Vince nevén álló 1/­ rész illetőségre összesen 101 pengő 50 fillér kikiáltási árban és végül a sóskúti 606. számú telekkönyvi betétben A -f 1. sorsz., 1961. évszám alatt foglalt 60 négy­szögöl területű a Felső Sztanka dűlőben fekvő szántóból Marczinkovics Vince nevén álló t2z ed rész illetőségre 15 pengő kikiáltási árban elrendelte. Az árverést 1929. évi január hó 19. napján délelőtt 10 órakor a Sóskút községházánál fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlanok a kikiáltási ár két­­harmadánál alacsonyabb áron nem adhatók el. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10%-át készpénzben, vagy az 1881 : LX. I.­e. 42. íj­ ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges birói letétbe helyezéséről ki­állított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni (1881 : LX. t.-c. 147., 150., 170. fi-ai; 1908 : LX. t.-c. 21. §.). Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb igére­­e­tet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánat­pénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni (1908 : XLI. 25. §.). Bicske, 1928. évi március hó 2. napján. A bicskei kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. 18059 Árverés. 23336/1928. tkvi szám. Schöffer Nándor buda­pesti lakos végrehajtatának Weisz Vilmos péceli lakos végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 216 és 200 pengő stb. tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a gödöllői kir. járásbíróság területén levő, Főcél községben fekvő s a péceli 570. számú betétben A-f 1. sor. 572. hrszáma 681 négyszögöl területű az értékbizonyítvány szerint h­ázosztályadó alá eső bel­telki kertnek 13. 5. szerint Weisz Vilmos nevén álló fele részére 4000 F, azaz négyezer pengő kikiáltási árban elrendelte. Az árverést 1929. évi január hó 18. napján délelőtt 9 órakor Pécel községházánál fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlan a kikiáltási ár felénél alacsonyabb áron nem adható el. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10%-át készpénzben, vagy az 1881: LX. t.-c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges birói letétbe helyezéséről ki­állított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláirni (1881: LX. t.-c. 147., 150., 170. §-ai; 1908: LX. t.-c. 21. §.). Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb igére­­tet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánat­pénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni (1908: XLI. t.-c. 25. §.). Gödöllő, 1928. október hó 26. napján. A gödöllői kir. járásbiróság, mint telekkönyvi hatóság. F 13824 Árverés. 4173/1928. szám. Délsomogy Takarékpénztár r.-t. végrehajtatónak Kis Kovács József drávafoki lakos végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási újabb árverést 800 pengő tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a sziget­vári kir. járásbíróság területén levő, Drávafok községben fekvő s a drávafoki 126. szervben A­fl. sorsz., 58. hrsz. alatt felvett Kis Kovács József nevén álló házak 46. és 47. szám alatt istálló, udvar, kert és réttel a falu alján 7975 pengő utóajánlati árban, mint kikiáltási árban el­rendelte. Az árverést 1929. évi január hó 16. napján délelőtt 9 órakor Drávafok községházáná­l fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlan a kikiáltási ár kéthar­madánál alacsonyabb áron nem adható el. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10%-át készpénzben, vagy az 1881: LX. t.-e. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadék képes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges birói letétbe helyezéséről ki­állított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláirni (1881 : LX. t.-c. 147., 150., 170. §-ai; 1908 LLX. t.-c. 21. §.). Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígére­tet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánat­pénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegésziteni (1908. XLI. t.-e. 25. §.). Szigetvár, 1928. október hó 24. napján. A szigetvári kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. 18075 Árverés. 10067/1928. tk. szám. A Kalocsai Egyházmegyei Takarékpénztár r.-t. végrehajtatónak Lukács Imréné szül. Heisler Berta császártöltési lakos végrehajtást szen­vedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság utóajánlatra az árverést 6300 pengő tőkekövetelés és járulékai behajtása végett elrendelte, a kiskőrösi kir. járásbiróság területén lévő Császártöltés községben fekvő s 1. a császártöltési 2105. számú telekkönyvi betétben A. I. 1. sor és 6560. hrszám alatt felvett, szántóból álló a Kistó és örsegpart dűlőben fekvő, 402 négyszögöl területű és végrehajtást szenvedő nevén álló ingatlanra 1115 pengő kikiáltási árban, 2. a császárt­öl­tési 2225. számú telekkönyvi betétben A-1 2—5. sor és 2/2., 2/3., 2/4. és 2/6. lrszámok alatt fel­­vett beltelki pincéből, lakh­áz és udvarból álló ingatlanok­ból a B. 7. sorszám szerint végrehajtást szenvedő nevén álló 12-ed rész illetőségre 4400 P kikiáltási árban azzal, hogy a fenti ingatlanra és illetve illetőségre az 1570/1924. tksz. végzéssel özv. Hetényi Gáspárné szül. Bettelheim Regina javára bekebelezett özvegyi, haszonélvezeti jogot az árverés nem érinti, az esetben azonban, hogy az ár­verésen az ingatlanok oly azért adatnának el, hogy abból ezen haszonélvezeti jogot megelőző és kir. kincstár javára 114.243 korona 36 fillér és 504 korona tőkék és járulékai erejéig bekebelezett jelzálogjogok kielégítésére szükséges és ennek 100 pengőben megállapított összeg nem volna fedezhető, úgy az árverés hatálytalanná válik és az ingat­lanok nyomban újból el fognak árvereztetni a haszon­­élvezeti jog nélkül. Az árverést 1929. évi január hó 29. napján délelőtt 10 órakor Császártöltés községházánál fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlanok a kikiáltási árnál ala­csonyabb áron el nem adhatók. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10%-át készpénzben, vagy az 1881 : LX. t.-c. 42. íj­ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges birói letétbe helyezéséről ki­állított letéti elismervényt kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláirni (1881 : LX. t.-c. 147., 150., 170. I1-ai; 1908: LX. t.-c. 21. §.). Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígére­tet tett, ha többet igérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánat­pénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni (1908: XLI. t.­e. 25. §.). Kiskörös, 1928. december hó 11. napján. A kiskőrösi kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. 18039 Árverés: 25068/1928. tkvi szám. A Nemzeti Hitelintézet végrehajtatának Stern Simon végrehajtást szenvedő ellen 5300 pengő tőke és járulékai erejéig indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság özv. Eisenschütz S. Sándorné budapesti lakos utóajánlata következtében az 1908 : XLI. t.-e. 27. §-a értelmében újabb árverést rendelt 5300 pengő tőkekövetelés, ennek 1928. évi január hó 10. napjától járó 8% kamatai és 213 pengő 90 fillér megállapitott per és végrehajtási költség és az előző árverési kéményért meg­állapított 75 pengő 65 fillér költség, valamint a csatlakozók­nak kimondott Eisenschütz S. Sándorné 14.750.000 kor., Lederer Lipót 1000 pengő, May Mór 360 pengő tőkekövete­lése és járulékainak behajtása végett, a nyíregyházai kir. járásbíróság területén levő Nyíregy­háza városban fekvő s a nyíregyházai 20218. sz. telek­könyvi betétben A -1- 1. sor., 3242/1. hrszám alatt foglalt Stern Simon és neje Schvarcz Ilona nevén éd­ló s a Nyirfa.

Next