Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője, 1929. június (63. évfolyam, 122-146. szám)

1929-06-01 / 122. szám értesítője

1929 junius 1. A Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítőbe mere és javára végrehajtást szenvedett ellen 183 pengő 16 fillér tőke és járulékai erejéig az újpesti kir. járás­bíróság 1929. évi Pk. 17200. számú végzésével foganato­sított kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szen­vedőnél le- és felülfoglalt és 2628 pengő becsértékű ingó­ságokra az újpesti kir. járásbíróság fenti számú végzé­sével az árverés elrendeltetvén, annak végrehajtást szen­vedőnek Újpesten, Váci­ út 7. szám alatt leendő megtar­tására határidőül 1929. évi junius hó 6. napjának dél­előtti fél 12 óráját tűzöm ki, amikor a bíróilag le- és fe­lülfoglalt vendéglői berendezést és felszerelést, billiárd­­asztatt s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek kész­­pénzfizetés mellett, szükség esetén becsáron alul is, el fogom adni. Az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a értelmében az árverés még a következő végrehajtató javára fog megtartatni : Pajor László budapesti bejegyzett cég (331 pengő 40 fillér és járulékai). Amennyiben az elárverezendő ingóságokra mások is kielégítési jogot szereztek volna, ezen árverést az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a értelmében ezek javára is elren­delem. Újpest, 1929. évi május hó 10. napján. Sass Ist­ván, kir. kir. végrehajtó. F 6751 Árverés. Pk. IX. 462187/1929. szám. Dr. Szilágyi Dezső ügyvéd által képviselt dr. Incze Zoltán és Nahalkó Tibor javára 2400 pengő és 260 pengő és több követelés és járulékai erejéig a budapesti központi kir. járásbíróság 1928. évi 16. P. 34615. számú végzésével elrendelt ki­elégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1929. évi február hó 28. napján lefoglalt és 3810 P-re becsült ingóságokra a budapesti központi kir. járás­­bíróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908:XLI. t.-c. 20. §. alapján az alább megneve­zett s a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más fog­laltatok javára is, az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, végrehajtást szenvedőnél, Budapesten, VII. kerü­let, Erzsébet­ körut 37. szám alatt leendő megtartására határidőül 1929. évi június hó 21. napjának délutáni 13 órája tűzetik ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorok, írógép, áruk és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is el fogom adni. Budapest, 1929. évi május hó 24. napján. Dr. Dobrev Ede, kir. kir. végrehajtó. 7840 Árverés. Pk. I. 30280/3. 1926. szám. Közhírré teszem, hogy a budapesti kir. törvényszék 16. P. 41814/3. 1926. számú végzésével dr. Meitner Hugó ügyvéd által kép­viselt Magyar-Olasz Bank Rt. végrehajtató részére végre­hajtást szenvedő ellen 2120 pengő követelés és járulékai erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás foganatosításakor végrehajtást szenvedőnél lefoglalt és 51.040 pengőre becsült ingóságokra a fenti számú végzés folytán az árverést elrendelem, annak a kielégítésére jogosult alap- és felü­lfoglaltatók követelése erejéig, végrehajtást szen­vedőnél, Budapesten, I. kerület, Béla király-ut 59—61. szám alatt leendő megtartására határidőül 1929. évi június hó 6. napjának délelőtti 8 óráját tűzöm ki, mikor a biróilag lefoglalt szállodai és vendéglői berendezést, borokat és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek kész­pénzfizetés mellett becsáron alul is eladom. Felhívom mindazokat, kik a befolyandó vételárból a végrehajtató követelését megelőző kielégítéshez jogot tartanak, amennyiben korábbi zálogjoguk a végrehajtási jegyzőkönyvből ki nem tűnik, igényüket az árverés meg­kezdéséig nálam írásban, vagy szóval jelentsék be. Budapest, 1929. évi április hó 8. napján. Engler Kálmán, kir. kir. végrehajtó. . F 6769 Árverés. Pk. I. 44974/3. 1929. szám. Közhírré teszem, hogy a budapesti kir. törvényszék 20. P. 44408/4. 1928. számú végzésével dr. Mittacsek Kornél ügyvéd által kép­viselt özv. Riemer Antalné végrehajtató részére végre­hajtást szenvedő ellen 1 250 pengő követelés és járulékai erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás foganatosításakor végrehajtást szenvedőnél lefoglalt és 1880 pengőre becsült ingóságokra a fenti számú végzés folytán az ár­verést elrendelem, annak a kielégítésére jogosult alap- és felülfoglaltatók követelése erejéig, végrehajtást szen­vedő lakásán. Budapesten, I. kerület, Böszörményi út 8. szám, földszint 2. ajtószám alatt leendő megtartására határidőül 1929. évi június hó 14. napjának délelőtti 11 óráját tűzöm ki, mikor a bíróilag lefoglalt bútorokat, lakásberendezést, csillárok, könyvek, szőnyegek, képek és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfize­tés mellett becsáron alul is eladom. Felhívom mindazokat, kik a befolyandó vételárból a végrehajtató követelését megelőző kielégítéshez jogot tartanak, amennyiben korábbi zálogjoguk a végrehajtási jegyzőkönyvből ki nem tűnik, igényüket az árverés megkezdéséig nálam írásban, vagy szóval jelentsék be. Budapest, 1929. évi május hó 19. napján. Rakssányi Zoltán, kir. kir. végrehajtó. F 0744 Árverés. Pk. I. 30280/3. 1926. szám. Közhírré teszem, hogy a budapesti kir. törvényszék 16. P. 41814/3. 1926 számú végzésével dr. Meitner Hugó ügyvéd által kép­viselt Magyar-Olasz Bank Rt. végrehajtató részére végre­hajtást szenvedő ellen 2120 pengő követelés és járulékai erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás foganatosításakor végrehajtást szenvedőnél lefoglalt és 51.040 pengőre becsült ingóságokra a fenti számú végzés folytán az ár­verést elrendelem, annak a kielégítésére jogosult alap- és felü­lfoglaltatók követelése erejéig, végrehajtást szen­vedőnél, Budapesten, I. kerület, Béla király-út 59—61. szám alatt leendő megtartására határidőül 1929. évi június hó 6. napjának délelőtti 8 óráját tűzöm ki, mikor a biróilag lefoglalt szállodai és vendéglői berendezést, borokat és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek kész,­­Pénzfizetés mellett becsáron alul is eladom.­ ­ Felhívom mindazokat, kik a befolyandó vételárból a végrehajtató követelését megelőző kielégítéshez jogot tartanak, amennyiben korábbi zálogjoguk a végrehaj­tási jegyzőkönyvből ki nem tűnik, igényüket az árverés megkezdéséig nálam írásban vagy szóval jelentsék be. Budapest, 1929. évi április hó 8. napján. Engler Kálmán, kir. kir. végrehajtó. F 6749 Árverés. Pk. IX. 453445/1929. szám. Dr. Teller Miksa ügyvéd által képviselt Terrénum Rt. javára 1072+290 P és járulékai, dr. Barna Károly ügyvéd által képviselt Első Dunagőzhajózási Társaság javára 1022,96 pengő és járulékai, dr. Szűcs József ügyvéd által képviselt Industria Villamossági és Műszaki Rt. javára 320 pengő és járulékai, dr. Faragó József ügyvéd által képviselt Schwartzmann Károly javára 127­88 pengő és járulékai, dr. Lovag Ullmann Antal ügyvéd által képviselt dr. Róbert Fischer javára 500 osztrák shilling és járulékai, dr. Krausz Győző ügyvéd által képviselt Wörner J. és Társa Gépgyár Rt. javára 1594 pengő és járulékai ere­jéig­ Ehhez csatlakozhatnak : 1. Hasenerl Ede 1314.98 pengő, 2 Baracs Ásványolaj és Vegyitermék Rt. 380 pengő, 3. Weisz Manfréd 133.38 pengő, 4. Köztelek Köz- és Mezőgazd. lap 364 pengő, 5. Magyar-Cseh Iparbank Rt. 8735 pengő, 6. Darvasi Lajos 100 pengő, 7. Fodor Béla 400+400 pengő, 8. Ká­rolyi György 612 pengő, 9. Wohl Andor 1000 pengő, 10. Kovásznay László 2400 pengő, 11. Szaklapkiadó Rt. 201 pengő, 12. Barcza Lajos 549.56 pengő, 13. Conrád és Társa 870 pengő, 14. Weinwurm Ferenc 145 pengő, 15. Reich Miklós 66.30 pengő, 16. Gróf Csáky Acélművek 4 pengő, 17. Deutsches Produkten Werk 95 pengő, 18. Magyar Forgalmi Bank 700 pengő, 19. Szerszám-, Acél- és Vaskereskedelmi Rt 46.35 pengő, 20. Fővárosi nyomda Rt. 75.48 pengő, 21. Providentia Bizt. Rt. 275.65 pengő, 22. Friss József 1100 pengő költségei, 23. Kovács Ernő 1280 pengő, 24. Terrénum Rt. 692 pengő, 25. Szé­­nássy Béla 174.46 pengő, 26. Deutsch Zoltán 163.20 P, 27. Kardos Artur 96.94 pengő, 28. Hesz Károly 234.10 P, 29. Kann és Heller 70.78 pengő, 30. Bartos Zoltán 474 P erejéig a budapesti központi kir. járásbíróság 192­8. évi 144082. és 251461. stb. számú végzéseivel elrendelt kielé­gítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1929. évi január hó 15. stb. napján le- és felülfoglalt és 20240 stb. pengőre becsült ingóságokra a budapesti központi kir. járásbíróság fenti számú végzésével az árverés elren­deltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján fenlirt, valamint zálogjogot szerzett más foglaltatok ja­vára is,, a végrehajtást szenvedő gyártelepén Budapest, VI. ker., Váci­ ut 69. szám, földszinten leendő megtartá­sára határidőül 1929. évi junius hó 4. napjának délutáni 5 órája tűzetik ki, amikor a biróilag lefoglalt butorok, megmunkáló, hegesztő, csiszoló, esztergagép s még­ kü­lönféle gépek, kazáncsövek, különféle motorok s­ egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellené­ben, esetleg becsáron alul is, el fogom adni. .Budapest, 1929. évi április hó 27. napján. Kirchner Béla, kir. kir. végrehajtó. F 6753 Árverés. Pk. X. 470070. és 72/1929. szám. Dr. Dávid Albin ügyvéd által képviselt Trieszti Általános Biztosító Rt. javára 16.20 és 11.80 pengő és több követelés és já­rulékai erejéig a budapesti központi kir. járásbíróság fenti számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1929. évi április hó 12. napján lefoglalt és 2300 pengőre becsült ingóságokra a budapesti központi kir. járásbíróság fenti számú végzé­sével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján az alább megnevezett és a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tű­nő más foglaltatok javára is, az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, vég­rehajtást szenvedőnél Budapest, X. ker., Kőbánya, Szál­lás­ utca 16. szám, földszint 9. ajtószám alatt leendő meg­tartására határidőül 1929. évi június hó 4. napjának dél­utáni 4 órája tüzelik ki, amikor a bíróilag lefoglalt búto­rok, rádió s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is, el fo­gom adni. Budapest, 1929. évi május hó 11 napján. Dr. Makai László, kir. kir. végrehajtó. F 6780 Árverés. Pk. V. 465741/1929. szám. Ügyvéd által nem képviselt Quitt Lipót és Társa javára 11 pengő 16 filér és több követelés és járulékai erejéig a budapesti köz­ponti kir. járásbiróság 1928. évi 158542. számú végzé­sével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehaj­­tást szenvedőtől 1929. évi március hó 13. napján lefoglalt és 1200 pengőre becsült ingóságokra a budapesti köz­ponti kir. járásbíróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alap­ján az alább megnevezett és a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tű­nő más foglaltatok javára is, az árverés meg­tartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igény­kereset folyamatban nincs, végrehajtást szenvedőnél Budapesten, VIII. ker., Dobozi-utca 7—9. szám, II. eme­let 1. ajtószám alatt leendő megtartására határidőül 1929. évi junius hó 3. napjának délutáni 3 órája tüzelik ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorokat s egyéb ingósá­gokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is, el fogom adni. Budapest, 1929. évi május hó 4. napján. Horváth János, kir. kir. végre­hajtó. F 6777 Árverés. 85/1929. tk. szám. Gáspár Fü­löp és csatlako­zott társai végrehajtatóknak Báli Antal végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telek­könyvi hatóság a végrehajtási árverést 60 pengő tőke­követelés és járulékai behajtása végett a paksi kir. já­rásbíróság területén levő, Fadd községben fekvő s a faddi 496. számú telekkönyvi betétben A. I. 2., 6. sorsz., 626., 625/2. hrszámok alatt foglalt 9. számú ház, udvar, gazdasági épületek és szántó a beltelekben ingatlanok Báli Antal nevén álló telerész illetőségére 1200 pengő ki­kiáltási árban elrendelte. Az árverést 1929. évi június hó 17. napján délelőtt 9 órakor, Fadd községházánál fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlan a kikiáltási ár kéthar­madánál alacsonyabb áron nem adható el. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiád­ási ár 6%-át készpénzben, vagy az 1881 : LX. t.-c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadék­­képes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges bírói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni (1881. évi LX. t.-c. 147., 150., 170. §-ai ; 1908. évi XLI. t.-c. 21. §.). Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig ki­egészíteni. (1908. évi XLI. t.-c. 25. §.). Paks, 1929. évi január hó 23. napján. A paksi kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. 7841 Árverés. 1837/1929. tk. szám. Sipos Pál végrehajtatónak Szőke János végrehajtást szenvedő ellen indított végre­hajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 72 pengő költségkövetelés és járulékai behaj­tása végett a gyulai kir. járásbíróság területén levő, Nagy­kamarás községben fekvő s a nagykamarás 1­35. szám­i telekjegyzőkönyvben A. + 2. sorszám, 102., 103. hrsz. alatt foglalt, Szőke János nevén álló 999 négyszögöl felületű házas beltelekre 4200 pengő és a 835. számú telek jegyzőkönyvben A. + 1. sorszám, 100., 101. hrsz. alatt foglalt, a végrehajtási zálogjog bekebelezése után Dékány Mihály és neje szül. Császár Anna nevére átírt 972 négyszögöl terü­letű­ házas beltelekre 2500 pengő ki­kiáltási árban elrendelte. . Az árverést 1929. évi szeptember hó 3. napján délelőtt 9 órakor, Nagykamarás községházánál fogják meg­tartani. Az árverés alá eső ingatlanok a kikiáltási ár felénél alacsonyabb áron nem adhatók el. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a ki­kiáltási ár 10%-át készpénzben, vagy az 1881: LX. t.-c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadék- . képes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges birói letétbe helyezéséről kiállí­tott letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az ár­verési feltételeket aláírni. (1881: LX- t--c. 147., 150., 170. g-al. 1908: XL. t.-c. 21. §.). Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígé­retet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyom­ban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánat­pénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegé­szíteni. (1908. évi XLI. t.-c. 25. §.). Gyula, 1929. évi áp­rilis hó 26. napján. A gyulai kir. járásbíróság, mint te­lekkönyvi hatóság. 7536 Árverés. 610/1929. vht. szám. Alulírott kir. végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezennel köz­hírré teszi, hogy a tabi kir. járásbíróságnak 1929. évi P. 727/2. számú végzése következtében dr. Politzer Ignác­­ ügyvéd által képviselt Magyar Általános Takarékpénz­tár Rt. tahi fiókja javára 2000 pengő és járulékai erejéig 1929. évi február hó 1. napján foganatosított biztosítási végrehajtás utján le- és felülfoglalt és 2500 pengőre be­csült következő ingóságok, úgymint : egy darab Ford gyártmányú teherautó nyilvános árverésen eladatik. Mely árverésnek a tabi kir. járásbíróság 1929. évi Pk. 727/3. számú végzése folytán 2000 pengő tőkekövetelés, ennek 1928. évi december hó 31. napjától járó 11 száza­lékos kamatai és eddig összesen 242 pengő 70 fillérben biróilag már megállapított költségek erejéig, Tab község­ben, alperes lakásán leendő megtartására 1929. évi ju­nius hó 5. napjának délelőtti 10 órája határidőül kitü­zelik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly meg­jegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. §-ai értelmében készpénz­­fizetés mellett, a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becs­áron alul is, el fognak adatni. Tab, 1929. évi május hó 16. napján. Schmidt Károly, kir. kir. végrehajtó. 7870 Árverés. Pk. IX. 340657/1927. szám. Dr. Peisner Arthur ügyvéd által képviselt Krassói Takarékpénztár Rt. javára 800 pengő és több követelés és járulékai erejéig a buda­pesti központi kir. járásbíróság 1926. évi P. XIX. 172011/2. számú végzésével elrendelt kielégítési végre­hajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1927. évi augusz­tus hó 30. napján lefoglalt és 1120 pengőre becsült ingó­ságokra a budapesti központi kir. járásbíróság fenti sz. végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján az alább megnevezett és a fog­lalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatók ja­vára is, az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha elle­nük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, végrehajtást szenvedőnél Budapesten, VII. ker., Klauzál­­utca 26—28. szám, I. emelet 2. ajtószám alatt leendő megtartására határidőül 1929. évi junius hó 3. napjának délutáni 5 órája tűzetik ki, amikor a biróilag lefoglalt butorok, dísztárgyak s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is, el fogom adni. Budapest, 1929. évi április hó 29. nap­ján. Dr. Forgács Tivadar, kir. kir. végrehajtó. F 6731 Árverés. 1098. vht. szám. Alulírott birósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezennel köz­hírré teszi, hogy a győri kir. járásbíróságnak 1928. évi 7065. számú végzése következtében dr. Frankl Imre és dr. Schnitzer Jakab ügyvédek által képviselt Nyitrai Ernő és Heinrich Seifert et Söhne javára 145 és 384 pengő 50 fillér s járulékai erejéig 1928. évi november hó 12. nap­ 3

Next