Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője, 1930. március (64. évfolyam, 50-73. szám)
1930-03-01 / 50. szám értesítője
4 A ByöAÄSfK Közlöny Hivatalos. ÉfifSSifedE / 1930 március 1. számú végzésével dr. Faragó Dezső ügyvéd által képviselt Ifj. Mandl Testvérek végrehajtató részére végrehajtást szenvedő elten 36,72 pengő költség erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás foganatosításaikor végrehajtást szenvedőnél lefoglalt és 5660 pengőre becsült ingóságokra a fenti szánni végzés folytán az árverést elrendelem, annak a kielégítésére jogosult alap- és felülfoglaltatóik követelése erejéig végrehajtást szenvedőnél Budapesten, I. ker., Alkotás utca 39/b. szám, földszint 3. ajtószám alatt leendő megtartására határidőül 1930. évi március hó 3. napjának délelőtti40 óráját tűzöm ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorokat, lakásberendezést, csillárokat, perzsaszőnyegeket s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett, decsáron alul is eladom. Felhívom mindazokat, akik a befolyandó vételárból a végrehajtató követelését megelőző kielégítéshez jogot tartanak, amennyiben korábbi zálogjoguk a végrehajtási jegyzőkönyvből ki nem tűnik, igényüket az árverés megkezdéséig nálam írásban vagy szóval jelentsék be. Budapest, 1930. évi január hó 7. napján. Engler Kálmán, kir. kir. végrehajtó. D F 3631 Árverés. Fk. VII. 526122/1929. szám. Dr. Győri István ügyvéd által képviselt Az Anker Általános Biztosító Rt. javára 518 pengő és több követelés és járulékai erejéig a budapesti központi kir. járásbíróság 1926. évi Fk. VII. 322078. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szemvédőtől 1929. évi november hó 25. napján lefoglalt és 1015 pengőre becsült ingóságokra a budapesti központi kir. járásbíróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján a fent megnevezett s a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatok javára is az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, végrehajtást szenvedőnél Budapesten, VII. ker., Stefánia út 18. szám, földszint 1. ajtószám alatt leendő megtartására határidőül 1930. évi március hó 3. napjának délutáni fél órája tüzelik ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorok, rádió, szőnyeg, csillár s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is, el fogom adni. Budapest, 1930. évi január hó 29. napján. Albrecht Árpád, kir. kir. végrehajtó. OF 364.2 Árverés. Pk. XII. 361333/1927. szám. Dr. Wiener József ügyvéd által képviselt Frank Adolf javára 1440 . és több követelés és járulékai erejéig a budapesti központi kir. járásbíróság 1927. évi 231675. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1927. évi december hó 28. és 1928. évi március hó 10. napján lefoglalt és 10.909-re becsült ingóságokra a budapesti központi kir. járásbíróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján a fent megnevezett s a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatok javára is az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamattban nincs, végrehajtást szenvedőnél Budapesten, V. ker., Ügynökutca 21. szám alatt Selmer Mátyás szállítónál és folytatva X. ker., Juranits utca 6. szám, I. emelet 330. ajtószám alatt leendő megtartására határidőül 1930. évi március hó 6. napjának délutáni fél 7 órája tüzelik ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorok, jégszekrény, edények s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is, el fogom adni. Budapest, 1930. évi február hó 7. napján. Cseresnyés Zoltán, kir. kir. végrehajtó. OF 3611 Árverés. Fk. VII. 499230/1929. szám. Dr. Faragó Andor ügyvéd által képviselt Sugár Vilmos Szénkereskedelmi és Bányászati Rt. javára 430 pengő 19 fillér és több követelés és járulékai erejéig a budapestiközponti kir. járásbíróság 1929. évi 177517. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1929. évi augusztus hó 6. napján lefoglalt és 2480 P-re becsült ingóságokra a budapesti központi kir. járásbíróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján a fent megnevezett s a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tünő más foglaltatok javára is, az árverés megtartásét elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, végrehajtást szenvedőnél Budapesten, VII. ker., Aréna út 15. szám alatt leendő megtartására határidőül 1930. évi március hó 7. napjának délutáni fél 6 órája tűzetik ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorok, csillár s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is, el fogom adni. Budapest, 1930. évi február hó 5. napján. Albrecht Árpád, kir. kir. végrehajtó. OF 3607 Árverés. Pk. V. 523818/1929. szám. Dr. Deutsch Albert ügyvéd általképviselt G. W. Thornton el Co. javára 132,10 angol font követelés és járulékai erejéig a budapesti központi kir. járásbíróság 1929. évi 38426. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1929. évi november hó 13. napján lefoglalt és 8. t. 4600 P-re becsült ingóságokra a bpesti közp. kir. ibiróság fenti sz. végzésével az árverés elrendeltetvén, ezt az árverést az 1908. évi XLI.-c. 20. §-a alapján a fent megnevezett, valamint a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatók javára is elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, annak végrehajtást szenvedőnél Budapesten, IV. ker., Mária Valéria utca 1. szám alatt leendő megtartására határidőül 1030. évi méretes ivó 3. napjának délutáni háromnegyed 6 órája tüzelik ki, amikor a biróilag lefoglalt ingóságok a legtöbbet igelőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is, el fogom adni. Budapest, 1930. évi január hó 30. napján. Dr. Schweitzer Brúnó, kir. kir. végrehajtó. OF 3615 Árverés, Fk. 19409/4929. szám. Dr. Fejes Mihály ügyvéd által képviselt Turbán Ruházati Rt. kérelmére és javára 453 pengő 90 fillér követelés és járulékai erejéig a budapesti központi kir. járásbíróság 1929. évi 145836/2. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől lefoglalt és 1330 pengő becsértékű ingóságokra a kispesti ker. járásbíróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján fentiírt, valamint zálogjogot szerzett más foglaltatok javára is, a végrehajtást szenvedőnél Kispesten, Zrínyi utca 37. szám alatt leendő megtartására határidőül 1930. évi március hó 11. napjának délelőtti háromnegyed 11 órája tűzetik ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorokat s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is, el fogom adni. Kispest, 1930. évi február hó 11. napján. Ferenczy Albert, kir. kir. végrehajtó. OF 3646 Árverés. Pk. VI. 360883/1928. szám. Dr Stein László ügyvéd által képviselt özv. Barna Simonna kérelmére és javára 120 pengő követelés és járulékai erejéig a budapesti központi kir. járásbíróság 1928. évi fenti számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől lefoglalt és 1360 pengőre becsült ingóságokra a budapesti központi kir. járásbíróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján fentiért, valamint zálogjogot szerzett’más foglaltatok javára és, a végrehajtást szenvedőnél Budapesten, V. ker., Váci ut 16. szám, I. emelet 4. ajtósaim alatt teendő megtartására határidőül 1930. évi március hó 1. napjának délutáni 4 órája tűzetik ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorokat és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is el fogom adni. Budapest, 1930. évi február hó 4. napján. K. Szemző Lajos, kir. kir. végrehajtó. OF 3584 Árverés. Pk. VII. 495346/1929. szám. Dr. Fischer Mihály ügyvéd által képviselt özv. Hajnal Jánosné javára hátralékos költségek és több követelés és járulékai erejéig a budapesti központi kir. járásbíróság 1929. évi fenti számú végzésével elrendelt kielégítés végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1929. évi julius hó 29. napján lefoglalt és 3390 pengőre becsült ingóságokra a budapesti központi kir. járásbíróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján a fent megnevezett s a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tünő másfoglaltatóik javára is az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha elleniük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, végrehajtást szenvedőnél Budapesten, VII. ker., Rákóczi-ut 68. szám, I. emelet 11. ajtószám és folytatva Vili ker., Rákóczi-ut 63. szám alatt leendő megtartásaira határidőül 1930. évi március hó 3. napjának délutáni fél 6 órája tűzetik ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorokat, órát és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is el fogom adni. Budapest, 1930. évi február hó 4. napján. Albrecht Árpád, bír. bir. végrehajtó. OF 3628 Árverés. Pk. IX. 460838/1929. szám. Dr. Badinyi Adolf ügyvéd által képviselt Bede József javára 150 pengő és több követelés és járulékai erejéig a budapesti központi kir. járásbíróság 1928. évi P. II. 47462. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1929 évi február hó 20. napján le- és felülfoglalt és 1187 pengőre becsült ingóságokra a budapesti központi kir. járásbíróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján fentirt, valamint zálogjogot szerzett más ■foglallátók javára is, a végrehajtást szenvedőnél Budapesten, V. ker., Személynök-utca 16. szám alatt leendő megtartására határidőül 1930. évi március hó 5. napjának délutáni egynegyed 3 órája tüzelik ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorokat és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is el fogom adni. Budapest, 1930. évi január hó 30. napján. Pongrácz Olivér, kir. kir. végrehajtó. OF 3625 Árverés. Pk. I. 43133/1929. szám. Közhírréteszem, hogy a budapesti 1—411. kir. kir. járásbíróság 1929. évi 3876. számú végzésével dr. Spitz Károly ügyvéd által képviselt Hubert és Társa végrehajtató részére, végrehajtást szenvedő ellen 1000 pengő követelés és járulékai erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás foganatosításakor végrehajtást szenvedőnél lefoglalt és 2100 pengőre becsült ingóságokra a fenti számú végzés folytán az árverést elrendelem, annak a kielégítésére jogosult alap- és felülfoglaltatókkövetelése erejéig végrehajtást szenvedő lakásán Budapestem, II. ker., Donáti utca 26. szám alatt leendő megtartására határidőül 1930. évi március hó 6. napjának délelőtti 8 óráját tűzöm ki, mikor a bíróilag lefoglalt bútorokat, lakásberendezést, zongorát és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett, becsáron alul is eladom. Felhívom mindazokat, akik aefolyandó vételárból a végrehajtató követelését megelőző kielégítéshez jogot tartanak, amennyiben korábbi zálogjoguk a végrehajtási jegyzőkönyvből ki nem tűnik, igényeiket az árverés megkezdéséig nálam írásban vagy szóval jelentsék be. Budapest, 1930. évi február hó 8. napján. Dr. Dobrovits Aladár, kir kir. végrehajtó. OF 3603 Árverés. Pk. VII. 524877/1029. szám. Dr. Rózsa Miklós ügyvéd által képviselt Autóhitel Rt. javára 181 ás 149 ás 149 pengő és több követelés és járulékai erejéig a budapesti központi kir. járásbíróság fenti számúvégzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1929. évi november hó 15. napján lefoglalt és 2820 pengőre becsült ingóságokra a budapesti központi kir. járásbiróság fenti számi végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján a fent megnevezett s a foglalási jegyzetkönyvből ki nem tűnő más foglaltatók javára is az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, végrehajtást szenvedőnél Budapesten, IX. ker., Üllői út 24. szám alatt leendő megtartására határidőül 1930. évi március hó 12. napjának délutáni 6 órája tűzetik ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorok, zongora s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is, el fogom adni. Budapest, 1930. évi február hó 13. napján. Hipszky Endre, kir. bír. végrehajtó. OF 3608 Árverés. 2345/1929. uh. szám. Végrehajtatának végrehajtást szenvedő ellen 76 pengő 90 fillér tőke, ennek 1928. évi december hó 24. napjától járó 8%-os kamata és eddig összesen 32 pengő 60 fillér perköltség erejéig a sátoraljaújhelyi kir. járásbíróság Pk. 11478/1929. számoú végzése folytán a végrehajtást szenvedőnél 1929. évi november hó 29. napján biróilag le- és felülfoglalt és 14.800 pengőre becsült ingóságokra az árverést — azon foglaltatók követelése erejéig is, akik törvényes zálogjogot nyertek — elrendeltetvén, annak Sátoraljaújhelyen, Wekerle-tér 4. szám alatt leendő megtartására 1930. évi március hó 5. napjának délutáni 2 óráját tűzöm ki, amikor a foglalás alatt levő papíráru, nyomdai gépek, stb. ingók a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett, szükség esetén beásáron alul is, el fognak adótni. Az árverési vevő a vételáron felül köteles fizetni a vételi illetéket és forgalmi adót is. Sátoraljaújhely, 1930. évi február hó 4. napján. Gáli Vilmos, kir. kir. végrehajtó. OF 3614 Árverés: 1146/1929. vht. szám. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a budapesti központi kir. járásbíróságnak 1929. évi 344 877. számú végzése következtében dr. Bársony István ügyvéd által képviselt Automobilkereskedelmi Rt. javára 480 pengő és járulékai erejéig 1929. évi október hó 28. napján foganatositott kielégítési végrehajtás utján le- és felülfoglalt és 7302 pengőre becsült következő ingóságok, úgymint : autók és bútorok nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a ráckevei kir. járásbíróság 1929. évi Pk. 5626 száma végzése folytán 480 pengő tőkekövetelés, ennek 1929. évi szeptember hó 6. napjától járó 42%-os kamatai és eddig biróilag már megállapított költségek erejéig Féregén leendő megtartására 1930. évi március hó 14. napjának délutáni fél 2 órája határidőül kitüzelik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. §-ai értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is, el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Ráckeve, 1930. évi február hó 20. napján. Halmos Antal, kir. bír. végrehajtó. OF 3613 Árverés. 687/1930. szám. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a szegedi kir. törvényszék 1929. évi Ke. 2420. számú végzésekövetkeztében dr. Fodor Károly ügyvéd által képviselt Kőbányai Polgári Serfőző javára 631 pengő 29 fillér és járulékai erejéig 1929. évi január hó 21. napján foganatos toll kielégítési végrehajtás utján felülfoglalt és 3258 pengőre becsült következő ingóságok, úgymint: különféle házi bútorok, szőnyegek, stb. ingók nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a szegedi kir. járásbiróság 1930. évi Pk. 4177. számú végzése folytán 624 pengő 29 fillér tőkekövetelés, ennek 1929. évi december hó 15. napjától járó 11%-os kamatai és eddig összesen 35 pengő 17 fillérben biróilag már megállapított s felmerülendő költségek erejéig Szegeden, Arany János utca 11. szám alatt és folytatva Klauzál tér 8. szám alatt leendő eszközlésére 1930. évi márcus hó 3. napjának délelőtti 110 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. §-ai értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becs áron alul is, át fognak adatni. Elsőbbséget igénylők ezen igényüket legkésőbb az árverés megkezdéséig bejelenteni tartoznak. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, jelen árverés az 1881 évi LX. t.-c 120. §-a és az 1908. évi XLI. (41.) t.-c. 20. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Szeged, 1930. évi február hóban. Balogh Lajos, kir. bte. végrehajtó. 0 F 3621 Árverés 738/1930 vh. szám. Közhírré teszem, hogy dr. Fodor Károly ügyvéd által képviselt Kőbányai Folg. Serfőző Rt. végrehajtató részére 214 pengő 30 fillér követelés és járulékai erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás foganatosításakor végrehajtást szenvedőnél lefoglalt és 2600 pengőre becsült ingóságokra a pécsi kir. járásbíróság Pk. 28575/1929. sz. végzése folytán az árverést elrendelem, annak a kielégítésére jogosult alap- és felülfoglaltatóik követelése erejéig azzal, hogy ezen ügyben 50 pengő már fizetve lelt, alperes kávéházában Pécsett, Széchenyi-tér 9. szám alatt leendő megtartására határidőül 1930. évi március hó 10. napjának délutáni 2 óráját tűzöm ki, amikor a bíróilag lefoglalt kávéházi berendezési, billiárd asztalokat és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett, decsáron alul is eladóim.