Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője, 1930. július (64. évfolyam, 147-173. szám)
1930-07-01 / 147. szám értesítője
4 A Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője jegkövetelése és járuléka, erejéig elrendeltkielégitési végrehajtás folytán alperestől lefoglalt és 3276 pengőre becsült ingóságokra a tahi kar. járásbíróság 1929. évi 5266/3. sz. végzésével az árverés elren,deltetvén, annak a korábbi felülfoglaltalók követelése erejéig is, amenynyiben azok törvényes zálogjogot nyertek minn, alperes lakásán Karádon leendő megtartására határidőül 1930. évi július hó 9. (kilenc) napjának délelőtti 10 órája kifizettük, amikor a bíróikig lefoglalt kalap- és sapkaáruk és egyéb ingóságok a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett, szükség eseténbecsáron alul is, el fognak adatni. Vélhivatnaik mindazok, kik az elárverezendő ingóságok vételárából a végrehajtató követelését megelőző kielégületéshez jogot tartanak, hogy amennyiben részükre a foglalás korábban eszközöltetett volna és ez a végrehajtás, jegyzőkönyvből ki nem tűnik, elsőbbségi bejelentéseiket az árverés megkezdéséig alulírt kiküldöttnél írásban, vagy pedig szóval bejelenteni el ne mulasszák. A törvényes határidő a hirdetménynek a bíróság tábláján történt kifüggesztését követő naptól számittatik. Tab, 1930. évi június hó 16 napján. Ifj. Czotler Jenő, bír. bíró végrehajtó. O 10884 Arocres. Pk. V. 620116/1930. szám. Dr. GombosMadár ügyvéd által képviselt Krausz József és Fia javára lb pengő 40 fillér löké és több követelés és járulékai erejéig a budapesti központi királyi járásbíróság 1929. évi 203435. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán, végrehajtási szenvedőtől 1930. évi március hó 20. napján lefoglalt és 1040 pengőre becsült ingóságokra budapesti központi kir. járásbíróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1903. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján az alább megnevezett s a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglalhatók javára is az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folya-matban nincs, végrehajtást szenvedőnél Budapesten, VII. kerület, Barcsay utca 14. szám, földszinten teendő megtartására határidőül 1930. évi július hó 2. napjának délelőtti fél 11 órája tűzetik ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorok, írógép, prés és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek, készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is el fogom adni. Dr. Gipsz Lápot ügyvéd által képviselt Bieter és W. javára 254 pengő 82 fillér és járulékai, dr. HrábelKleiner ügyvéd által képviselt Vass János javára 87 és járulékai, dr. Löwy Róbert ügyvéd által képviselt Kizért Vas javára 70 pengő és járulékai, dr. Fuchs Sándor ügyvéd által képviselt Fischmann J. javára 73 pengő 24 fillér és járulékai, dr. Ransclhburg N. ügyvéd által képviselt Méray Horv. javára 93 pengő 04 f és járulékai, dr. Ladányi E. ügyvéd által képviselt Salgó Imre javára 64 pengő 10 fillér és járulékai, ifj. dr. Gonda Béla ügyvéd által képviselt Farber Károly javára 83 pengő 80 fillér és járulékai, ifj. dr. László Árpád ügyvéd által képviselt Seiller Testv. javára 17 , 24 fillér és járulékai, dr. Rottenberg B. ügyvéd által képviselt Szilárd Miklós javára 214 pengő 48 fillér és járulékai, dr. Wolf Sándor ügyvéd által képviselt Berger Testvérek javára 46 pengő és járulékai erejéig. Budapest, 1930 évi julius hó 2. napján. Joó Károly, kir. kir. végrehajtó. OF 11633 Árverés. Pk. V. 314043/1926. szám. Lengyel Aurél javára 42 pengő 69 fillér és több követelés és járulékai erejéig a budapesti központi királyi járásbíróság 1923. évi 233875., 233530., 238382. számi végzéseivel elrendelt kielégítési végrehajtás folytán, végrehajtást szenvedőtől 1926. április 16-án lefoglalt és 1160 pengőre becsül ingóságokra a budapesti központi kir. járásbíróság fenti számni végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908 : XLI. t.-c 20. §-a alapján az alább megnevezett s a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatok javára is. az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, végrehajtási szenvedőnél Bocsion, V. kerület, Pannónia utca 9/A. szám, IV. emelet 6.ajtószám alatt teendő megtartására határidőül 1930. évi július hó 2. napjának délutáni 2 órája tüzelik ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorok, festmények és egyéb ingóságokat alegtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is, el fogom adni. Dr. Halász Géza ügyvéd által képviselt Ullmann és Szemere javára 482 pengő 72 fillér és járulékai, Lengyel Aurél javára 7 pengő 90 fillér és járulékai, dr. Lukács Imre ügyvéd által képviselt Budapesti Ügyvédi Kamara javára 183 pengő 76 fillér és járulékai, dr. Rácz Miksa ügyvéd által képviselt Poligon Ker. Rt. javára 572 pengő és járulékai, dr. Zilzer Jenő ügyvéd javára 71 pengő 72 fillér és járulékai, Engter Kálmán javára 16 pengő 22 fillér és járulékai, dr. Schwartz Artur ügyvéd javára 13 pengő 92 fillér és járulékai, dr. Riegier Bernát ügyvéd javára 897 pengő 60 fillér és járulékai erejéig. Budapest, 1930. évi május hó 31. napján. Horváth János, kir. kir. végrehajtó. OF 11631 Árverés, Pk. VII. 487690/1929. szám. Dr. Bán Kálmán budapesti ügyvéd javára több követelés és járulékai erejéig a budapesti központi királyi járásbíróság 1928. évi 40062. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán, végrehajtást szenvedésül 1929. évi július 11. napján lefoglalt és 1370-rebecsült ingóságokra a budapesti központi kir. járásbíróság fenti számi végzésével az árverés elrendeltetvén, ezt az árverést az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján az alább megnevezett, valamint a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatok javára is elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, annak végrehajtást szenvedőnél Budapesten, VIIi. kerület, Barossitca 88. szám, IV. emelet 2. ajtószám alatt teendő megtartására határidőül 1930. évi julius hó 2. napjának délutáni 6 órája tűzetik ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorok, képek és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek, készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is, el fogom adni. Őszi Lajos javára 28 pengő és járulékai, dr. Kiszely István javára 3000 pengő és járulékai, Spivák Pálné javára 35,72 + 39.10 pengő és járulékai, Quilt Lipót és Társa javára 270 pengő 31 fillér és járulékai, Junker Gyula javára 45 pengő és járulékai, Palugyay Viktor javára 118 pengő és járulékai, Buchwald Sándor javára 20 pengő és járulékai, Kovács József javára 287 pengő 50 fillér és járulékai erejéig. Budapest, 1930. évi június hó 3. napján. Hipszky Endre, kir. bírósági végrehajtó. OF 11632 Árverés. Pk. VIII. 333953/1927. szám. (Az 1930. évi május hó 19. napján kibocsátott árverési hirdetményt ezennel hatályon kívül helyezem és újabb árverési hirdetményt bocsátók ki. Dr. Gündisch Guidó ügyvéd által képviselt II. Heinrich Maschinen Fabrik javára 2680 schilling, Deutsch Ignácz javára 550 pengő, Repoch Pál javára 547 pengő 68 fillér, Hirschfeld László javára 500 pengő, Farkasvölgyi Villamossági Rt. javára 584 pengő, Gerhardt és Szarek javára 460 pengő, Reiszmann Géza javára 1000 pengő, Weisz Gyula javára 1845 pengő, Reistifeld Gábor javára 50 pengő, Rosenfeld és Berger javára 92 pengő 63 fillér, Márkus Pál javára 480 pengő, Fiala Béla cég javára 280 pengő, Engel Károly javára 1264 pengő, Hahn Artur és társa cég javára 380 P és több követelés és járulékai erejéig a wieni járásbíróság 1927. évi G. XIII. 795. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1927. évi augusztus hó 12. napján lefoglalt és 11280 P-re becsült ingóságokra a budapesti központi kir. járásbíróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján az alább megnevezett s a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatok javára is az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, végrehajtást szenvedőnél Budapesten, VIIi.kerület, Baross utca 91. szám, földszinten leendő megtartására határidőül 1930. évi július hó 3. napjának délelőtti fél 9 órája tűzetik ki, amikor a biróilag lefoglalt iroda-berendezések, motorok, feszültségmérők, vegyes gépek, pénzszekrény és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénz-fizetés ellenében, esetleg becsáron alul is, el fogom adni. Budapest, 1930. évi junius hó 4 napján. Terray Béla, kir. kir. végrehajtó, OF 11624 Árverés Pk. VIII. 333953/1927. sz. Dr. Gundisch Guidó ügyvált kép v. H. Heinrich .Maschinen Fabrik javára 2689 schilling, Deutsch Ignácz javára 550 pengő, Rapoch Pál javára 517 pengő 68 fillér, Hirschfeld László javára 500 pengő, Farkasvölgy,i Villamossági Rt. javára 584 pengő, Gerhardt és Szamok javára 460 pengő, Rolsemain Géza javára 1000 pengő, Weisz Gyula javára 1845 pengő, Reinfeld Gábor javára 50 pengő, Rosenfeld és Berger javára 92 pengő 63 fillér, Márkus Pál javára 480 pengő, Fiala Béla cég javára 280 pengő, Engel Károly javára 1254 pengő, Hahn Artur és társa cég javára 380 , és több követelés é,s járulékai erejéig a wieni járásbíróság 1927. évi G. XIII 795. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1927. évi augusztus hó 12. napján lefoglalt és 11280 P-re becsült ingóságokra a budapesti központi k.ir. járásbíróság fenti számi végzésével az árverés elrendeltetvén, ezt az árverést az 1908 : XLI. t.-c. 20. §-a alapján az alább megnevezett, valamint a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatok javára is elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, végrehajtást szenvedőnél Budapesten, VIII. kerület, Baross utca 91. szám, földszinten teendő megtartására határidőül 1930. évi július hó 3. napjának délelőtti fél 9 órája tüzelik ki, amikor a bíróilag lefoglaltiroda-berendezések, motorok, feszülségmérők, vegyes gépek, pénzszekrény és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetileg becsáron alul is, el fogom adni. Budapest, 1930. évi junius hó 4 napján. Terray Béla, kir. kir. végrehajtó. OF 11637 Árverés, Pk. I. 59741/3.1930. szám. Közhírré teszem, hogy a budapesti I—III. ker. kir. járásbíróság P. I. 7877/3. 1930. számú végzésével dr. Brugter Bertalan ügyvéd által képviselt Willibald Lubich et Sohn végrehajtató részére Balázs Miksa és neje végrehajtást szenvedők ellen 6446 cseh korona követelés és járulékai erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás foganatosításakor végrehajtást szenvedőnél lefoglalt és 5840 pengőre becsült ingóságokra a fenti számú végzés folytán az árverést elrendelem, annak a kielégítésére jogosult alap- és felülfogla Itatók követelése erejéig végrehajtást szenvedő lakásán Budapesten, II. ker., Margit-körút 5/a. szám, III. emelet 5. ajtószám alatt -leendő megtartására határidőül 1930. évi július hó 2. napjának délutáni 6 óráját tűzöm ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorokat, lakásberendezést, csillárt, perzsát, zongorát s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnekkészpénzfizetés mellett,becsáron alul is eladom. Felhívom mindazokat, kik a befolyandó vételárból a végrehajtató követelését megelőző kielégítéshez jogot tartanak, amennyiben korábbi zálogjoguk a végrehajtási jegyzőkönyvből ki nem tűnik igényüket az árverés megkezdéséig nálam írásban vagy szóval jelentsék be. Budapest, 1930. évi május hó 31. napján. Makk Iván, kir. bír. végrehajtó. OF 11640 Árverés. P.k. I. 56689/2. 1930 szám. Közhírré teszem, hogy a budapesti I—III. ker. kir. járásbíróság 9403/3. 1928. számi végzésével dr. árkosi Mihály György ügyvéd által képviselt Rück Ferdinand végrehajtató részére végrehajtást szenvedő elten 5000 lej , 1705 pengő követelés és járulékai erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás foganatosításakor végrehajtást szenvedőnél lefoglalt és 6395 pengőre becsült ingóságokra a fenti sz., végzés folytán az árverést elrendelem, annak a kielégítésére jogosult alap- és felülfoglaltatók követelése erejéig végrehajtást szenvedőnél Budapesten, II.kerület, Fő utca 73. szám, III. emelet 18. ajtószám alatt teendői megtartására határidőül 1930. évi július hó 7. napjának délelőtti 10 óráját tűzöm ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorokat, lakásberendezést, perzsaszőnyegeket, olajfestményt, csillárt, zakó öltönyöket, könyveket s egyébingóságokat a legtöbbet ígérőnek -készpénzfizetés tucitért, becsáron alul is eladom. Felhívom mindazokat, kik a befolyandó vételárból a végrehajtató követelését megelőző kielégítéshez jogot tartanak, amennyiben korábbi zálogjoguk a végrehajtási jegyzőkönyvből ki nem tinik, igényüket az árverés megkezdéséig nálam írásban vagy szóval jelentsék be.. Budapest, 1930. évi május hó 23. napján. Engier Kálmán, kir., kir. végrehajtó. OF 11651 Árverés. Pk. 618474/1930. szám. Dr. Valér Leó ügyvéd által képviselt Trieszti Általános Biztosító Társulat magyarországi igazgatósága javára 23,04 pengő és jár. elejéig a budapesti központi kir. járásbíróság fentit sz. végzésével elrendelt kielégitési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1930. évi március hó 10. napján lefoglalt és 1480 pengőre becsült ingóságokra a budapesti központi kir járásbíróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján a fent megnevezett s a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatók javára is az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési jogul, ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, végrehajtás, szenvedőnél Budapesten, IV. ker., Aranykéz-idea 2. szám alatt leendő megtartására határidőül 1930. évi július hó 2. napjának délutáni 6 órája tüzelik ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorok, kézimunka és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is, el fogom adni. Budapest, 1930. évi május hó 22. napján. Dr. Ladányi Lajos, kir. kir. végrehajtó. OF 11629 Árverés. Pk. V. 604806/1930. szám. Ifj. dr. Sebestyén Jenő ügyvéd által képviselt Hernnes Fehérnemügyér Rt. javára 191,89 pengő követelés és járulékai erejéig a budapesti központi kir. járásbiróság 1929. évi 129145. számi végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1930. évi január hó 17. napján lefoglalt és 3590 pengőre becsült ingóságokra a budapesti központi kir. járásbíróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján az alábbmegnevezett s a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatók javára is, az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, végrehajtást szenvedőnél Budapesten, VII. ker., Rotten,bi-Verutca 8. szám alatt földszinten teendő megtartására határidőül 1930. évi július hó 2. napjának délutáni 6 órája tüzelik ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorok s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénz-fizetés ellenében, esetleg becsáron alul is, el fogom adni. Dr. Sebestyén József Pál ügyvéd által képviselt Értékforgalmi Bank javára 71 pengős jár., dr. Taub Almert ügyvéd által képviselt Straubet Go. javára 243 svájci frank s jár., dr. Kerpel Jenő ügyvéd által képviselt Kohn Hermann javára 136.14 pengős jár., dr. Bárdos Benő miskolci ügyvéd által képviselt Keil és Társa javára 105.78 pengős jár., dr. Földes Béla kaposvári ügyvéd által képviselt Lázár Dezső javára 38.28 pengős jár., dr. Valér Leó ügyvéd által képviselt Trieszti Ált. Biztositó javára 20.25 pengős járulékai. Budapest, 1930. évi junius hó 2. napján. Horváth János, kir. -bír. végrehajtó. OF 11614 Árverés. Pk. V. 635220/1930. szám. Dr. Kalmár Aladár" ügyvéd által képviselt Hausner J. J. javára 55 pengő, 76 fillér löké és több követelés és járulékai erejéig a budapesti központi kir. járásbíróság 1030. évi 1089-97/3. számu végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán, végrehajtást szenvedőtől 1930. évi május hó 8. napján lefoglalt és 1870 pengőre becsült ingóságokra a budapesti központi kir járásbíróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján az alább megnevezett s a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatók javára is, az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk mais fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, végrehajtást szenvedőnél Budapesten, VI.kerület, Hungáriakörút 68. szám, földszinti üzletbenteendő megtartásárahatáridőül 1930. évi július hó 3. napjának délelőtti 9 órája fizetik ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorok, pult, áruálvány és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek, készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is, el fogom adni. Dr. Glasner Samu ügyvéd által képviselt Glasner Béla javára 25 pengő 75 fillér és járulékai erejéig. Budapest, 1930. évi juntushó 3. napján. Joó Károly, kir. bírósági végrehajtó. OF 11607 Árverés. Pk. IX. 636666/1930. szám. Dr. Balla József ügyvéd által képviselt Norbert Langer & Söhne javára 2051 pengő éstöbb követelés és járulékai erejéig a budapesti királyitörvényszék 1930. évi 14. P. 34803. számu végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán, végrehajtást szenvedőtől 1930. évi május hó 8. napján túlfoglalt és 10.500 pengőre becsült ingóságokra a budapesti központi kir. járásbíróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján a fent megnevezett s a jog- 1930 joints !