Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője, 1932. december (66. évfolyam, 272-296. szám)
1932-12-01 / 272. szám értesítője
4 A Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője 1932 december 1. Árverés. Pk. VII. 901320/1932. szám. Dr. Grünwald Barna ügyvéd által képviselt Mandl Imre javára 90 + 60 pengő tőke és több követelés és járulékai erejéig a budapesti közp. kir. járásbíróság 1932. évi 438235. és 136720. sz. végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1932. évi október hó 19-én lefoglalt és 1730 pengőre becsült ingóságokra abudapesti központi kir. járásbíróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján a fent megnevezett s a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatok javára is, az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, végrehajtást szenvedő lakásán, üzletében Budapesten, Vili. ker., Sándor-utca 22. szám alatt, földszinten, majd folytatva Vili. ker., Szentkirályi-utca 17. szám alatti vendéglőben és folyt. VII. iker., Szabó József-utca 3. szám alatti vendéglőben leendő megtartására határidőül 1932. évi december hó 1. napjának délutáni 3 órája tüzelik ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorok, komódot, bilettet, íróasztalt, jégszekrényt, csillárt, zongorát, vendéglői kiszolgálópultot isörapparáttal s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is — de a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyaban nem — el fogom adni. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egyezer pengőn felül van, az 5.610/1931. M. E. számú rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytizedrészét bánatpénzül leteszik. Budapest, 1932. évi november hó 12. napján. Szili Ede, kir. flair, végrehajtó. OF 1937-1 Árverés. 13158/1932. vht. szám. Dr. Gold Ödön győri Ügyvéd által képviselt Keffel Ede győri bejegyzett cég javára 103,84 pengő tőke és több követelés és járulékai erejéig a győri kir. járásbíróság 1931. évi 25641. számi végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1932. évi január hó 18. napján le- és felülfoglalt és 53736 pengőre becsült ingóságokra az árverés elrendeltetvén, annak a végrehajtást szenvedő lakásán, üzletében Győrött, Kioszk kávéházban és folytatva Győrött, Kossuth Lajos utca 1. szám alatt leendő megtartására határidőül 1932. évi december hó 2. napjának délutáni 3 órája tüzelik ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorok, kávéházi berendezés s egyéb ingóságokat el fogom adni. Győr, 1932. évi november hó 7. napján. Mohsár Ferenc, kir. kir. végrehajtó. OF 19330 Árverés. Pk. 29172/1931., 26399., 28606/1932. szám. Dr. Kerekes Sándor ügyvéd által képviselt Kun Sándor cég javára 124.44 és 193.60 pengő tőke és több követelés és járulékai erejéig a pesterzsébeti kir. járásbíróság főuli számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől lefoglalt és 1.200 P-re, 5.155 P-re, 4.295 P-re és 860 pengőre becsült ingóságokra az árverés elrendeltetvén, annak végrehajtást szenvedő üzletében Pesterzsébeten, Horthy Miklós út 11. szám alatt teendő megtartására határidőül 1932. évi december hó 2. napjának délelőtti egynegyed 12 órája tűzetik ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorok, üzleti berendezés, áruk és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek el fogom adni. Pesterzsébet, 1932. évi november hó 8. napján, Biró Ferenc, kir. kir. végrehajtó. OF 19331 Árverés: 414/1932. vght. szám. Ifjú dr. Fodor Károly budapesti ügyvéd által képviselt Nemzetközi Baleset- és Kárbiztosító Társaság javára 1607 ar. pengő 40 fillér tőke és több követelés és járulékai erejéig a budapesti központi bír. járásbíróság 1932. évi 436539/1932. számi végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1932. évi október hó 20. napján lefoglalt és 3730 pengőre becsült ingóságokra az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú ,igénykereset folyamatban nincs, végrehajtást szenvedő lakásán Zircen, Deák Ferenc utca 6. szám alatt leendő megtartására határidőül 1932. évi december hó 5. napjának délutáni 3 órája tüzelik ki, amikor a biróilag lefoglalt szarvasmarhaállomány, ló, sertes, zab és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek — de legalább a becsár kétharmad részéért — készpénzfizetés mellett el fogom adni. Zirc, 1932. évi november hó 14. napján. Házy József, kir. kir. kiküldött. OF 19351 Árverés. 670/1932. vght. szám. Dr. Leopold Elemér ügyvéd által képviselt Shell Kőolaj Rt. javára hátr. 62 pengő 56 fillér tőke és több követelés és járulékai erejéig a budapesti központi kir. járásbíróság 1930. évi 342740. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1930. évi december hó 31. napján lefoglalt és 8050 pengőre becsült ingóságokra az árverés elrendeltetvén, annak végrehajtást szenvedő lakásán, üzletében Öreglakon leendő megtartására határ , időül 1932. évi december hó 6. napjának délutáni 2 órá .ját tűzöm ki, amikor a biróilag lefoglalt traktorok, cséplőgépek, daráló, mérleg, motorkerékpár és egyéb ingóságokat el fogom adni. Lengyeltóti, 1932. évinovember hó 16. napján. Kamlenecz Pál, kir. kir. végrehajtó. OF 19329 Ingatlan árverések. Árverés: 4199/1932. tkvi szám. A Néptakarékpénztár, Rt. nagykanizsai cég végrehajtatónak, Hummel Gyuláné , szül. Ardai Balogh Aranka végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 19.750 aranypengő tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a nagyatádi királyi járásbíróság területén levő, Bolhás községben fekvő s a bolházsi 297. számú lerek jegyzőkönyvben felvett, végrehajtást szenvedő nevén álló következő ingatlanokra : az A. + 7. és 9. sorszám, 647/b. 93., 647/b. 92. b. helyrajzi számú szántókra együtt 11.889 aranypengő, az A. -1 8. sorszám, 647/b. 95. helyrajzi számú szántóra 11.786 aranypengő, az A. + 10. sorszám, 654/b. 2. helyrajzi számú szántóra 2.147 aranypengő, az A. -1 11. sorszám, 655/a. 2. helyrajzi számi Imre majorra és épületekre 2.000 aranypengő, az A. 12. sorszám, 655/b. 2. helyrajzi számú erdőre 1. 700 aranypengő, az A. .. 13. sorszám, 655/b. 3. helyrajzi számú erdőre 3.100 aranypengő, az A. 14. sorszám, 2. helyrajzi számú házak, udvar, kert és faiskolára 10.125 aranypengő kikiáltási árban elrendelte. Az árverést 1932. évi december hó 20. napján délelőtt 9 órakor a telekkönyvi hatóság hivatalos helyiségében fogják megtartani. Az árverés alá kerülő 2. helyrajzi számi ingatlan a kikiáltási ár felénél, a többi kétharmadánál alacsonyabb áron nem adható el. Amennyiben azonban az árverést egyedül valamelyik csatlakozott kérésére tartják meg, az ingatlanok az alábbi vételárnál alacsonyabb áron nem adhatók el. (5.610/1931. M. E. száml rendelet 21., 23. §.). I. r. csatlakozott : 22.000 aranypengő, II. r. csatlakozott : 28.000 aranypengő. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10 százalékát készpénzben, vagy az 1881. évi LX. t.-c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges birói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni (1881. évi LX. t.-c. 147., 150., 170. g-al . 1908: LX. t.-c. 21. §.). Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni (1908: XLI. t.-c. 25. §.). Nagyatád, 1932. évi szeptember hó 14. napján. A nagyatádi királyi járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. NF 19368 Árverés. 3133/1932. tkvi szám. Magyar Általános Takarékpénztár Rt. végrehajtatónak, Pittner Józsefné szül. Jakab Irén végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 2.000 pengő tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a tahi kir. járásbíróság területén levő, Balatonkiliti községben fekvő s a kiliti-i 725. számú telek jegyzőkönyvben '-1- és I. alatti 1956/a. helyrajzi számú szőlő a Belsőhegyen ingatlanra 1.000 pengő, 363/b. helyrajzi számi szántó a Temetői nyugatiban ingatlanra 550 pengő, 486/b. helyrajzi szánni szántó a Temetői keletiben ingatlanra 520 pengő, 833/b. helyrajzi szánni szántó az Adándi úli keletiben ingatlanra 530 P, 920/b. hrsz. szántó a Szőlőkaljai középben ingatlanra 520 P, 1031/b. helyrajzi sz. szántó a Szőlőkaljai nyugatiban ingatlanra 540 pengő, 1407/b. helyrajzi szánni szántó a Hidegvölgyiben ingatlanra 500 pengő, 1758/a. helyrajzi szánni szántó az Órányi rétekben ingatlanra 260 pengő, a 2838/a. helyrajzi szánni legelő széki legelőben ingatlanra 560 pengő, a 2982/a. helyrajzi számú rét aszéki réten ingatlanra 290 pengő, a 3179/b. helyrajzi számi legelő a Kenderdöldekben ingatlanra 160 pengő, az 1519/b. 2. helyrajzi számi legelő a Barátiban ingatlanra 280 pengő és a 2594/a. helyrajzi számú szántó a Gumi mezőben ingatlanra 780 pengő kikiáltási árban elrendelte. Az árverést 1932. évi december hó 16. napján délelőtt 11 órakor Balatonkilisi községházánál fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlanok a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron nem adhatók el. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10 százalékát készpénzben, vagy az 1881. évi LX. t.-cikk 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges birói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni (1881. évi LX. t.-c. 147., 150., 170. §-ai ; 1908 :LX. t.-c. 21. §.). Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni (1908: XLI. t.-c. 25. §.). Tab, 1932. évi május hó 10. napján. A tabi királyi járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. N 15782 Árverés. 10453/1932. tk. szám. Magyar-Olasz Bank Rt. budapesti bef. cég végrehajtatának dr. Szitka Sándor végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtató kérelme következtében az 1881 : LX. t.-c. 144., 146. és 147. §-ai értelmében elrendeli a végrehajtási árverést 25,23 U. S. A. dollár, ennek 1930. évi szeptember hó 26. napjától járó 10% kamata, továbbá 172.80 U. S. A. dollár, ennek 1930. évi július hó 1. napjától járó 10 százalék kamata, 1 százalék birság, 1.72 dollár bélyegköltség, végül 172.80 U. S. A. dollár, ennek 1931. évi január hó 1. napjától a kifizetésig járó 10 százalék kamata, 1 százalék bírság, 1,72 dollár bélyegköltség, 72 pengő 50 fillér eddig megállapított per- és végrehajtási és az árverési kérvényért ezúttal megállapított 63 pengő 80 fillér költség, valamint a csatlakozóiknak kimondott Grill Károly 224 pengő 94 fillér, Angol-Magyar Bank Rt. 300pengő és Ungár Lipót 177 pengő 97 fillér tőkekövetelése és járulékai behajtása végett; a nyíregyházi kir. járásbíróság területén levő, Kemecse községben fekvő s a kemecsei 865. számú telekkönyvi betétben 1—22. sorszám, 2503/1., 2503/2., 2504/1., 2504/2., 2505/1., 2505/2., 2506—2515., 2516/5., 2517—2521. hrsz. 96 hold 216 négyszögöl területű dr. Szitha Sándor végrehajtást szenvedő nevén álló a Ludastói dűlőben fekvő erdőre, szántóra, rétre, nádasra, legelőre, házra, kertre és árokra 25.803 pengő kikiáltási árban. A telekkönyvi hatóság az árverésnek a telekkönyvi hatóság hivatalos helyiségében (Bocskay utca 2. szám, 20. ajtószám) megtartására 1933. évi január hó 20. napjának délelőtti 11 óráját tűzi ki és az árverési feltételeket az 1881 : LX. t.-c. 150. §-a alapján a következőkben állapítja meg : Az árverés alá eső ingatlant a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron eladni nem lehet (1908: XLI. t.-c. 26. §.). A telekkönyvi hatóság azt a legkisebb árverési vételárat, amelyen alul az ingatlan az árverésen el nem adható, a következőkben állapítja meg : ha az árverés megtartását aMagyar-Olasz Bank végrehajtata kéri, az árverési hirdetmény 1. pontja irányadó ; ha Grill Károly kéri az árverési vételárat a legkisebb árverési vételár 43.374 pengő, ha az Angol-Magyar Bank kéri 57.351, ha Ungár Lipót kéri 57.782 pengő. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10 százalékát készpénzben, vagy az 1881. évi LX. t.-cikk 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges birói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláirni. (1881. évi LX. t.-c. 147., 150., 170. §-ai ; 1908: XLI. t.-c. 21. §.). Nyíregyháza, 1932. évi szeptember hó 30. napján. A nyíregyházi kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. " NF 19349 Árverés. 12430/1932. tkvi szám. Magyar Általános Takarékpénztár Rt. budapesti és zalaegerszegi bef. cég végrehajtatónak, végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 840 pengő tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a zalaegerszegi királyi járásbíróság területén levő, Zalaszentiván, Zalaszentlőrinc, Pózva községben fekvő s a zalaszentiváni 366. számi telekjegyzőkönyvben A.+ 1—11. sorszám, 1122/246., 1123/246., 1124/246., 1125/246., 1176/246., 1277/246., 1230/246., 1231/246., 1232/246., 1233/246., 1234/246. helyrajzi sz. erdő a Vörösi dűlőben megjelölésű ingatlannak felerészére és pedig Tompa Sándor után végrehajtást szenvedettekre szállott felerész illetőségére 323,50 pengő kikiáltási árban, özv. Tompa Sándorné Ültéri Ilona holtigtartó haszonélvezeti joga fenntartásával. A zalaszentlőrinci 245. számú telekjegyzőkönyvben A. ,+ 12., 017. sorszám, 635/488., 636/488., 637/188 , 637/488/b., 638/488/b. helyrajzi számú szántó Nagyfaludi pusztán megjelölésű ingatlannak egynegyed részére és pedig Tompa Sándor után végrehajtást szenvedettekre szállott illetőségeire 4.970 pengő, a pózvai 198. számú telekjegyzőkönyvben A. -1- 1—6., 11. sorszám, 318/81. stb., 319/stb., 320/81/stb, 321/81. stb., 322/81. stb., 323/81. stb., 324/81. stb. helyrajzi számi legelő, itt a Berekben megjelölésű ingatlannak fele részére és pedig Tompa Sándor után végrehajtást szenvedettek által megöröklött részére 1.640 pengő kikiáltási árban, függő termés nélkül elrendelte. Az árverést 1932 évi december hó 17. napján délelőtt 9 órakor Pózva községházánál, ugyanaznap délelőtt 10 órakor Zalaszentiván községházánál, ugyanaznap délelőtt 11 órakor Zalaszentlőrinc községházánál fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlanok a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron nem adhatók el. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10 százalékát készpénzben, vagy az 1881. évi LX. t.-cikk 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges birói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni (1881. évi LX. t.-c. 147., 150., 170. §-ai; 1908 : LX. t.-c. 21. §.). Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa igért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni (1908 . XLI. t.-c. 25. §.). Zalaegerszeg, 1932. évi szeptember hó 3. napján. A zalaegerszegi királyi járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. N 15723 Árverés. 18441/1932. szám. Carbon Szélikereskedelm és Ipari Rt. budapesti bef. cég végrehajtatónak, Robicz Ferenc és neje szül. Fancsek Anita végrehajtást szenvedők ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 2.805 pengő 56 fillér tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a pesterzsébeti kir. járásbíróság területén levő, Pestezenterzsébet városban fekvő és a pesterzsébeti 3731. számú betétben A. .+ 3. sorszám s 3854. srszám alatt foglalt, a Lázár u. 24. szám alatti és végrehajtást szenvedők nevén álló házra 4.000 pengő kikiáltási árban elrendeli azzal, hogy az ingatlan legkisebb eladhatási ára 3.200 pengő. Az árverést 1932. évi december hó 14. napján délelőtt 9 órakor a telekkönyvi hatóság hivatalos helyiségében, Kmetty utca 2. sz., I. évi. 42. ajtószám alatt fogják megtartani. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10 %-át készpénzben, vagy az 1881 : LX. t.-c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges birói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni. (1881 : LX. t.-c. 147., 150., 170. g-al. 1908 : LX. t.-c. 21. §.). Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. (1908 : XLI. t.-c. 25. §.) Pesterzsébet, 1932. évi szeptember hó 24. napján. A pesterzsébeti ikir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. NF 19324