Budapesti Közlöny, 1933. szeptember (67. évfolyam, 198-222. szám)
1933-09-01 / 198. szám
4 2.902. Ev.—1933. szám. Versenytárgyalási hirdetés. A m. kir. 6. honvéd vegyesdandár vezető hadbiztosa Debrecen állomásra kb. 3.300 q búza, 5.200 q rozs, Nyíregyháza állomásra 2.300 q búza, 4.000 q rozs polgári malomban való felőrlésére a f. é. 2.902/ev.—1933. sz. alatt nyilvános versenytárgyalást hirdet. A versenytárgyalás Debrecenben az államrendészeti szervek észü. irodahelyiségében, Hajnal utca 2. sz., i. é. augusztus hó 30-án 10 órakor, Nyíregyházán pedig az észü. kir. irodahelyiségében. Közraktár épület, augusztus hó 31-én 10 órakor lesz megtartva. Fent megjelölt helyeken a IV. sz. feltételek füzete, mely a kincstári gabonának (búza-rozs) polgári malomban való felőrlésére vonatkozó feltételeket tartalmazza, továbbá a vonatkozó versenytárgyalási hirdetmény utóbbi ezen kívül valamennyi volt. vezető hadbiztosánál is azok hivatalos helyiségében a hivatalos órák alatt bárki által betekinthető. • Debrecen, 1933. évi augusztus hó 10-én. M. kir. 6. honvéd vegyesdandár 9670 ellátásvezető. Az 1925. Vik. t.-c. 50. §-a értelmében a Budapesti Közlöny főlapja a hirdetmények kivonatát közli, míg a hirdetmények teljes szövege a Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítőjében mint melléklapon jelenik meg. A hirdetések közzététele a kéziratnak beérkeztét követő HARSflADIK napon történik. A Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítőjében közölt hirdetmények kivonata. A Hivatalos Értesítő kapható 20 fillérért a kiadóhivatalban: I. kerület, Tár, Kapisztrán-tér 1. szám Ingó árverések. 898800/1932. szám. 3000 pengő becsértékű személyautó és más ingóságok Budapesten, Rákóczi út 23. alatt, szept. 7-én, háromnegyed 2 órakor. Hável Ede, bír. végrehajtó. O F 10050 10445/1933. szám. 9506 pengő becsértékű üzleti berendezés és más ingóságok Debrecenben, Piac utca 22. szám alatt, szept. 4-én, háromnegyed 1 órakor. Rápolthy János, bír. végrehajtó. O 9690 2659/1933. szám. 940 pengő becsértékü rosta, trágya, boroshordók és más ingóságok Kakucson, a majorban és Alsódabason, a Szívós tanyán, szept. 12-én, 2 órakor. Dékány Dániel, ócsai bír. végrehajtó. OF 10048 627275/1933. szám. 1680 pengő becsértékű bútorok, áruk és más ingóságok Budapesten, IX. ker., Lónyayutca 27. szám pinceműhelyben, szept. 2-án, 2 órakor. Dr. Dobrev Ede, kir. végrehajtó. OF 10046 616585/1933. szám. 1.590 pengő becsértékű bútorok, festmények, zongora és más ingóságok Budapesten, Váci út 185. szám alatt, szeptember hó 7-én, 3 órakor. Dr. Ladányi Lajos, kir. kir. végrehajtó. OF 10078. 954/1933. szám. 13.600 pengő becsértékü gőzfűrész, szivógázsmotorok, cséplőszekrények, elevátorok, tehén, kocsi és búza Színben, szeptember hó 20-án, 12 órakor. Dr. Nábráczky Hajós Béla, edelényi kir. végrehajtó. O 9652 60069/1933. szám. 1.060 pengő becsértékü bútorok, festmények és más ingóságok Budapesten, Bicskei út 4. szám, földszint 3. alatt, szeptember hó 1-én, fél 3 órakor. Dr. Dobrovits Aladár, kir. kir. végrehajtó. OF 10072601347/1933. szám. 4.150 pengő becsértékü bútorok, szőnyeg, írógép és más ingóságok Budapesten, Józsefutca 6. szám, I. emelet 6. alatt, szeptember hó 1-én, 6 órakor. Joó Károly, kir. kir. végrehajtó. OF 10071 883985/1932. szám. 2.050 pengő becsértékű bútorok és más ingóságok Budapesten, Izabella utca 43. szám, II. emelet 9. alatt, szeptember hó 12-én, 5 órakor. Terray Béla, kir. kir. végrehajtó. OF 10070 11743/1933. szám. 37.450 pengő becsértékű bútorok, szőnyegek, festmények, rádió, tehenek, lovak, sertések, gabona és más ingóságok Seregélyesen, Szerecsenypusztán, szeptember hó 6-án, 3 órakor. Dr. Herényi Jenő, székesfehérvári kir. végrehajtó. O 9844 890832/1932. szám. 6754 pengő becsértékű bútorok, írógép, pénzszekrény, zongora, csillár, festmények, függöny, szőnyeg és más ingóságok Budapesten, VII., Baross-tér 20. szám, III. emelet 15. ajtószám alatt, szeptember 4-én, 9 órakor. Hável Ede, bir. végrehajtó, O F 10054 15859/1933. szám. 11.395 pengő becsértékü bútorok, gépek és más ingóságok Újpesten, József u. 98. szám alatt, szeptember 18-án, fél 3 órakor. Lamoss Rezső, bir. végrehajtó, O E 10081 BUDAPESTI KÖZLÖNY 1933 szeptember 1. 221/1932. szám. 33.220 pengő becsértékű élő- és holt gazd. felszerelés és más ingóságok Hegyesden, szept. hó 13-án, 3 órakor. Ormai László, tapolcai bírósági végrehajtó. O 9640 601347/1933. szám. 4.150 pengő becsértékű bútorok, szőnyeg, írógép és más ingóságok Budapesten, Józsefutca 6. szám, I. emelet 6. ajtószám alatt, szeptember hó 1-én, 6 órakor. Joó Károly, bir. végrehajtó. OF 10045 59637/1933. szám. 1437 pengő becsértékű bútorok, festmények és más ingóságok Budapesten, I. Váralja u. 3. szám, földszint 1. ajtószám alatt, szept. 1-én, 5 órakor. Dr. Dobrovits Aladár, bir. végrehajtó. O F 10066 5958/1933. szám. 4771 pengő becsértékü bútorok és más ingóságok Budapesten, Óra ut 12. szám alatt, szept. 6-án, 9 órakor. Riedt István, bir. végrehajtó. O F 10053 627925/1933. szám. 3690 pengő becsértékü bútorok és más ingóságok Budapesten, Múzeum utca 3. szám alatt, szept. 6-án, 6 órakor. Terray Béla, bir. végrehajtó. OF 10052 723/1933. szám. 12.228 pengő becsértékű bútor, sertések, szarvasmarhák, cséplőgép készlet, traktor, búza, zab, kukorica és más ingóságok Dunaszekcsőn, szeptember 6-án, 2 órakor. Kamyó Béla, mohácsi kir. végrehajtó. O F 10061 629240/1933. szám. 1976 pengő becsértékű bútorok, zongora, festmény, szőnyeg és más ingóságok Budapesten, Hollánd u. 5. szám, II. emelet 11. ajtószám alatt, szeptember 13-án, 3 órakor. Dr. Rácz József helyett: Szili Ede, kir. kir. végrehajtó. O F 10059 604308/1933. szám. 4595 pengő becsértékű bútorok, perzsaszőnyegek, dísztárgyak és más ingóságok Budapesten, Hajtsár út 26. sz. pincében, szeptember 28-án, fél 6 órakor. Terray Béla, kir. végrehajtó. O F 10058 672224/1930. szám. 12.210 pengő becsértékü bútorok, óra, szőnyeg, festmény és más ingóságok Budapesten, Lipót körút 20. szám, III. emelet 2. ajtószám alatt, szeptember 15-én, 1 órakor. Dr. Menyhárth Andor, bírósági végrehajtó. OF 10057 52024/1933. szám. 4092 pengő becsértékű bútorok, perzsa bunda, festmények, perzsaszőnyegek és más ingóságok Budapesten, Horthy M.út 15/d. szám, IV. em. 50. alatt, szeptember 1-én, fél 4 órakor. Dr. Dobrovits Aladár, kir. végrehajtó. OF 100561/1933. szám. 50.088 pengő becsértékű bútorok, felszerelések és más ingóságok Szentkirályszabadján, 153. szám alatt, szeptember 12-én, 3 órakor. Pádár Sándor, veszprémi kir. végrehajtó. OF 10055 310/1933. szám. 46.086 pengő becsértékű bútorok, gépek, zsákok, liszt és más ingóságok Kunszentmiklóson, a gőzmalomban, szeptember hó 12-én, 3 órakor. Török Miklós, bir. végrehajtó. O 9629 50592/1933. szám. 3.405 pengő becsértékü üzleti berendezés, rádiók és más ingóságok Budapesten, Margitkörút 62. szám, földszinten, szeptember hó 6-án, egynegyed 12 órakor. Dr. Pomgrácz Sándor, bir. végrehajtó. OF 10947 655/1933. szám. 14.650 pengő becsértékü élő és holt gazd. felszerelés és más ingóságok Pacskvisnyén, szeptember hó 7-én, 3 órakor. Teutsch Gusztáv, kir. kir. végrehajtó. OF 10074 22151/1932. szám. 25.132 pengő becsértékű bútorok, 35 hordó ecettel, kádak, ecetes hordók, 5 hordó borral és más ingóságok Kispesten. Üllői út 22. szám alatt, szeptember hó 7-én, 5 órakor. Ferenczy Albert, kir. kir. végrehajtó. OF 10079 10079/1933. szám. ^487 pengő becsértékű bútorok és más ingóságok Egerben, Árnyékszala u. 9. szám alatt és folyt. Széchenyi u. 26. szám alatt, szeptember hó 20-án, fél 1 órakor. Ralik Lajos, kir. végrehajtó. O F 10019 818490/1931. szám. 51.165 pengő becsértékű bútorok és más ingóságok Budapesten, Mérleg utca 12. szám, II. emelet 1. alatt, szeptember hó 16-án, fél 9 órakor. Szászy-Kovách Ernő, kir. kir. végrehajtó. O F 10060 4156/1933. sz. Ház és egyéb ingatlanok Békéscsabán, 52.868 pengő kikiáltási árban, szeptember hó 25-én, 9 órakor, a kir. járásbíróságnál. N 9630 8210/1933. szám. Ház Pécsett, Bercsényi u. 7. sz. és Timár u. 12. szám alatt, 6.600 pengő kikiáltási árban, szept. 26-án, fél 12 órakor a kir. járásbíróságnál. N 9639 15760/1933. szám. Ház és szőlő 1/6-od része Budapesten, Bécsi út 52. szám alatt, 5.040 pengő kikiáltási árban, november 6-án, 9 órakor az I—III. ker. kir. járásbíróságnál. N F 10073 6103/1933. szám. Ház Hajdúnánáson, Andrássy Gyulautca 14. szám alatt, 10.125 pengő kikiáltási árban, szeptember hó 22-én, 11 órakor a királyi járásbíróságnál. N 9633 1693/1933. szám. Ingatlanok Parádon, 2836 + 1806 + 220 pengő kikiáltási árakban, szeptember 25-én, 11 órakor a községházán. Pétervásárai kir. járásbiróság. N 9641 2234/1933. szám. Ház és egyéb ingatlanok Tótujfalun és erdő Drávagárdonyban, a Hiv. Értesítőben felsorolt kikiáltási árakban, szeptember 30-án, 9 és fél 12 órakor a községházán. Barcsi kir. járásbiróság. N 9646 10037/1933. szám. Ház Makón, 9800 pengő kikiáltási árban, szept. 27-én, 9 órakor a kir. járásbíróságnál. N F 9651 9073/1933. sz. Ház, szőlők és egyéb ingatlanok Pécsett, 6.130 + 281 + 442 P kikiáltási árakban, szeptember hó 26-án, fél 9 órakor, a kir. járásbíróságnál. N 9638 3633/1933. szám. Ház és kert Szabadszálláson, 4.000 pengő kikiáltási árban, szeptember hó 18-án, 11 órakor a községházán. Kunszentmiklósi királyi járásbiróság. NF 10083 3236/1933. szám. Házak és egyéb ingatlanok Kisújszálláson és Kunhegyesen, a Hivatalos Értesítőben felsorolt kikiáltási árakban, szept. 15-én, 8 órakor a kisújszállási kir. járásbíróságnál és szept. 16-án, 3 órakor Kunhegyes községházán. NF 10065 Csődhirdetményeki, 2958/1933. szám. Klein Imre gyöngyösi úri és női divatkereskedő ellen az egri kir. tszék a csődöt megnyitotta. Tömeggondnok dr. Veréb György, követelések bejelentése okt. 23-ig, felszámolási tárgyalás november hó 17-én, 9635 5836/1933. szám. Pártos E. és társa makói cég (cégtulajdonos Pártos Dezső makói lakos) ellen a szegedi királyiszék a csődöt megnyitotta. Tömeggondnok dr. Wizinger Gyula, követelések bejelentése szept. 22-ig felszámolási tárgyalás okt. 9-én. 9636 35003/1931. szám. Az Aczél bérruházati ipar és Aczél Miklós ellen nyitott csődöt a budapesti kir. törvényszék megszüntette. F 10080 Csődönkivüli kényszeregyességek. 2268/1933. szám. Kulcsár Bernát, Eger ügyében a kötelező magánegyességi tárgyalás az Országos Hitelvédő Egylet textilszakmai fiókjánál (Budapest, V. ker., Sas utca 24. szám alatt) 1933. évi szeptember hó 6. napján d. e. 10 órakor tartatik meg. Országos Hitelvédő Egylet, F 10087 6168/1931. szám. Nerfeld Ferenc bank és pénzváltó üzlet cég (Szapáry u.) és tulajdonosa ügyében az egyességnek bíróságon kívüli létrehozása megkísérlésére megszabott határidőt további 90 nappal november 26-ig, a szolnoki kir. t szék meghosszabbítja. F 10077 38115/1932. szám. Havas Jenő textilkereskedő (Wekerle S.u. 19.) ügyében a budapesti kir. törvényszék az eljárást befejezte. *1897 38270/1932. szám. Pauker Jenő (Baross u. 74. szám) ügyében a budapesti kir.tszék az eljárást befejezte. *1898 5205/1933. szám. Fischer Adolfné mátészalkai rőfös- és rövidáru kereskedő kérelmére a nyíregyházi királyi törvényszék az eljárást megindította. Vagyonfelügyelő dr. Szűcs Gyula ügyvédjelölt, követelések bejelentése szeptember hó 25-ig az OHE. debreceni kamarakerületi szervéhez, *1899 1852/1932. szám. Ifj. Major István kisvárdai vaskereskedő ügyében a nyíregyházai kir törvényszék az eljárást befejezte. *1900 2535/1933. szám. Zafiri Lászlóné sarkadi kereskedő ügyében a gyulai kir. törvényszék az egyességet jogerősen jóváhagyta. A vagyonfelügyelő dija 64 pengő. *1901 2808/1933. szám. Erdős Ferenc sarkadi borkereskedő ügyében a gyulai királyi törvényszék az egyességet jogerősen jóváhagyta. A vagyonfelügyelő dija 40 pengő. *1902 1223/1933. szám. Hoffmann Frigyes órás és ékszerész ügyében tárgyalás szeptember hó 11-én, a zalaegerszegi királyi törvényszéknél. *1903 Felhívás: 41300/1933. szám. A budapesti kir. törvényszék felhívja Klepács Ágoston, volt budapesti (Rökk Sz.u. 21.) lakost a házassági életközösség visszaállítására. **991 Gondnokság. 5049/1933. szám. Jaeger Ede Géza szigetszentmiklósi lakost a pestvidéki kir. tszék gondnokság alá helyezte. " 9645 Idézés 1468. szám. Az Alföldi Cukorgyár Rt. közgyűlése az alaptőke leszállítását elhatározta. Tárgyalás okt. 11-én a budapesti kir. tszéknél. 1588 Ingatlan árverések. 4561/1932. szám. Szántók és egyéb ingatlanok Liptagergén, a Hivatalos Értesítőben felsorolt kikiáltási árakban, szeptember hó 15-én, 11 órakor a szécsényi kir. járásbíróságnál. N F 10064 1789/1933. szám. Szántók, Nagyberényben 883 + 683 pengő kikiáltási árakban, szeptember hó 11-én, 10 órakor a községházán. Tabi királyi járásbíróság. N 9357 3304/1933. szám. Ingatlanok Okány és Zsadány községekben, különböző kikiáltási árakban, szeptember hó 11-én, d. e. 9 órakor Okány községházán. Szeghalmi kir. járásbíróság. N 9679 3885/1933. sz. Ház és egyéb ingatlanok Zimámyban, a Hív. Értesítőben felsorolt kikiáltási árakban, szeptember hó 16-án, 9 órakor a községházán. Igali kir. járásbiróság. N F 10068 6097/1933. szám. Ház és kert Kispesten, Kanizsy u. 22. szám alatt, 16.500 pengő kikiáltási árban, szeptember 19-én, 10 órakor a kir. járásbíróságnál. N F 10051 1851/1933. szám. Ingatlanok Monok községben, különböző kikiáltási árban, szeptember hó 18-án, 9 órakor a szerencsi királyi járásbíróságnál. N 9680 1806/1933. szám. Ingatlanok Parádon, a Hiv. Értesítőben felsorolt kikiáltási árakban, szept. 25-én, 9 órakor a községházán. Pétervásárai kir. járásbiróság, N 9642 15862/1933. szám. Házak és egyéb ingatlanok Lajosmizsén, 8250 + 1155 + 3795 pengő kikiáltási árakban, szeptember 30-án, fél 10 órakor a kecskeméti királyi járásbíróságnál. N F 10067 12994/1933. szám. Ház és szőlő Pécsett, Kaposvári u. 11. szám alatt, 26.233 pengő kikiáltási árban, november 24-én, 9 órakor a kir. járásbíróságnál. N 9637 9752/1933. szám. Ház, kert és szőlő Pilissborosjenőn, 1.347 pengő kikiáltási árban, szeptember hó 29-én, 10 óraikor a községházán. Pestvidéki kir. járásbiróság. NF 10062