Budapest Közlöny Hivatalos Értesítője, 1936. július (70. évfolyam, 148-174. szám)

1936-07-19 / 164. szám értesítője

Budapest, 1936. 164. szánt. Vasárnap, Julius 19. r­év A BUDAPESTI KÖZLÖNY HIVATALOS ÉRTESÍTŐJE A „BUDAPESTI KÖZLÖ­NY“-ben és melléklapjában a „H­IVATALOS ÉRTESÍTŐ“-ben közzéteendő hirdetéseket a hivatalos lap kiadóhivatala Budapest, I., Vár, Kapisztrán-tér 1. és ennek a székesfővárosi pénzügyigazgatóság V. kerület, Szalay­ utca 10—14. számú székházában (volt haditermény épület) levő kirendeltsége veszi fel a megállapított díjak mellett. Hivatalos hirdetések díja (a 300 szót meg nem haladó ingó- és ingatlanárverések­­kivételével) az első 10 szóért 28 ar. f, minden további 10 vagy kevesebb szóért 19 ar. f, mely előre fizetendő. Magánhirdetések egyszeri beiktatási dija félhasábos m/m sor (azaz annak térfogata) után 20 ar. f. Ezek a dijak fizetendők nemcsak a Hivatalos Értesítőben megjelenő teljes szövegű hirdetések után, hanem a főlapban megjelenő kivonatokért is. Ezenfelül fizetendő a megküldendő Hivatalos Értesítő ára, a bélyegilleték, forgalmi adó és az esetleges postaköltség. A 300 szót meg nem haladó ingó- és ingatlanárverési hirdetmények hirdetési díja budapesti hirdetők részére 5 aranypengő 60 fillér, vidéki hirdetők részére 6 arany­pengő 10 fillér, mely átalányösszegekben egy tám­példány ára, a bélyegilleték és forgalmi adó, a vidékről feladott hirdetéseknél ezeken felül a támpéldány- és nyugtakézbesítés költségei is bentfoglaltatnak. A 300 szót meghaladó ingó- és ingatlanárverési hirdetmények hirdetési díjára nézve az egyéb hivatalos hirdetmények díjszabása mértékadó. * A kiadóhivatal minden egyes hirdetésről külön nyugtát ad. * * * A hivatalos lap kiadóhivatala hirdetések felvételére sem magánegyénnek, sem hirdetővállalatnak megbízást nem adott. * A hirdetések közzététele a kézirat beérkeztét követő harmadik napon történik. Hivatalos hirdetmények. Ingó árverések. Árverés. Értesítjük a t. közönséget, hogy a m. kir. Postatakarékpénztár központi zálogkölcsön osztályában és fiókjaiban elzálogosított és 1936. évi június hó 30-ig lejárt, de ki nem váltott, illetőleg nem rendezett zálog­tárgyakat 1936. évi augusztus hó 1-től kezdődőleg nyil­vános árverésen eladják. Az elzálogosítók tárgyaikat az árverés megtörténtéig kiválthatják, illetve a kölcsöntőke és járulékok lefize­tése ellenében visszavásárolhatják. Az ékszer zálogtárgyak árverése : A központi zálogkölcsön osztályunkban, valamint a 14 számú fiókunkban elzálogosított ékszertárgyak Ár­verési Csarnokunk Baross Gábor árverési termében (IX., Lónyay­ utca 30—32. sz., II. emeleten) minden hét­főn délután 3—6 óráig kerülnek árverésre. A többi fiókokban elzálogosított ékszertárgyakat az egyes fiókokban, az ott közzétett időpontban bocsátják árverésre. Az ingó zálogtárgyak árverése : A 42. sz. (Kispest, Fazekas Ágoston­ u. 4. sz.), a 43. sz (Pestszenterzsébet, Petőfi-u. 9. sz.), a 41. sz. (Újpest, Kassai-u. 40. sz.), valamint a pécsi (Gr. Benyovszky Móricz-u. 33.), váci­­Káptalan-u. 16. sz.), miskolci (Hunyadi-u. 7. sz.) és a soproni (Magyar-u. 20. sz.) fiókunkban elzálogosított ingó zálogtárgyak az egyes fiókokban, az ott közzétett időpontban kerülnek ár­verésre. A központi zálogkölcsön osztályunkban és a fent fel nem sorolt összes fiókjainkban elzálogosított ingó zálog­tárgyak árveréseit Árverési Csarnokunk Hegedűs Sán­dor árverési termében (IX., Lónyay­ utca 30—32. sz., földszint) délután 3—6 óráig tartjuk meg az alábbi sor­rendben : Hétfőn : szövetek, selymek, feldolgozatlan fehérnemű­anyagok, vásznak, stb., jobb minőségű férfiruhák, eset­leg egyéb különféle használati tárgyak. Kedden : a) a hó első és harmadik keddjén : varró­gépek, írógépek, hangszerek, könyvek, szőrmék, szőnye­gek, bundák, illetve átmeneti kabátok és felöltők ; b­­a hó második és negyedik keddjén : fényképező­gépek, látszerek, rajzeszközök, egyéb műszerek, szőr­mék, szőnyegek, bundák, illetve átmeneti kabátok és felöltők. Szerdán : új és használt férfi- és női ruhák, fehér­­neműek, ágy- és asztalneműek, különféle használati tár­gyak. Csütörtökön : szövetek, selymek, feldolgozatlan fehér­neműanyagok, vásznak stb., jobb minőségű férfiruhák, esetleg egyéb különféle használati tárgyak. Pénteken : bőráruk (cipők stb.), étszer- és fémtár­gyak, kerékpárok. Szombaton : új és használt férfi- és női ruhák, fehér­­neműek, ágy- és asztalneműek, különféle használati tárgyak. A tárgyak az Árverési Csarnokban az árverést meg­előző napon d. u. 3—6 óra között, fiókjainkban pedig az árverés megkezdése előtt megtekinthetők. M­air Postatakarékpénztár. O *21609 Árverés. Pk. 1637/1933. szám. 1933. ogktól 168. sz. Dr. László Mihály ügyvéd által képviselt Royal Ex­­cha­nge Assurance javára 627 pengő 12 fillér tőke és több követelés és járulékai erejéig a budapesti kir. járás­­bíróság 1932. évi 334248. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1933. évi május hó 8-án lefoglalt és 3.690 pengőre becsült ingóságokra a budapesti kir. járásbíróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján a fent megnevezett és a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más fog­laltatok javára is az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fenn­áll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folya­matban nincs, végrehajtást szenvedő lakásán, üzletében Beregsurány községben leendő megtartására határidőül 1936. évi július hó 31. napjának délutáni 4 órája tűzetik ki, amikor a bíróilag lefoglalt traktor, vetőgép, kaparógép, szekér, ló, lószerszám, csikó, vegyes mar­hák és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőinek kész­pénzfizetés mellett, esetleg becsáron alul is — de a ki­kiáltási ár kétharmadánál alacsonyabban csak a vég­rehajtást szenvedő beleegyezésével — el fogom adni. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egy­ezer pengőn felül van, az 5610/1931. M. E. számú ren­delet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytizedrészét bánatpénzül leteszik. Vásárosnamény, 1936. évi julius hó 2-án. Bencze Jó­zsef, kir. kir. végrehajtó. O­F 14576 Árverés. Pk. VII. 900296/1932. szám. Dr. Zoltán Gyula (VII., Károly­ körút 7.) ügyvéd által képviselt Bálint Géza javára 34.000 pengő tőke és több követelés és járulékai erejéig a budapesti központi kir. járás­bíróság 1932. évi 16. P. 35152. számú végzésével elren­delt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenve­dőtől 1932. évi október hó 12-én lefoglalt és 11.538 P becsértékű ingóságokra a budapesti központi kir. járás­bíróság Pk. VII. 900296/32. számú végzésével az árve­rés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján megnevezett s a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatok javára is az árverés meg­tartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégí­tési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, végrehajtást szenvedő lakásán, üzletében Budapesten. V. kerület, Harmincad­­utca 3. házsz., III. emelet 2. ajtószám alatt, folytatva Spitzer Miksa V., Harmincad­ utca 3. sz., IV. emelet 2. ajtószám alatt leendő megtartására határidőül 1936. évi július hó 22. napjának délutáni 5 órája tűzetik ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorok, zongora, szőnyeg, kép és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek kész­pénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is — de a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabban nem — el fogom adni, még akkor i­s, ha a bejelentő a helyszínen nem jelenne meg, hacsak ellenkező kívánságot írásban nem nyilvánít. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egy­ezer pengőn felül van, az 5.610/1931 M. E. számú rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytizedrészét bánatpénzül leteszik. Budapest, 1936. évi június hó 18-án. bagotai Lengyel Aurél, kir. kir. végrehajtó. O­F 14577 Árverés. Pk. VII. 709647/1936. szám. Dr. Láng Lajos ügyvéd által képviselt Angol Magyar Bank Rt. javára 300 pengő és több követelés és járulékai erejéig a buda­pesti központi kir. járásbíróság 422254/3. 1935. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán vég­rehajtást szenvedőtől 1936. évi április hó 3-án lefoglalt és 440 pengőre becsült ingóságokra a budapesti köz­ponti kir. járásbíróság fenti számú végzésével az árve­rést elrendelte, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján követelése és járulékai erejéig és a foglalási jegyzőkönyvből ki neon tűnő más foglaltatok javára is, ha kielégítési joguk ma is fennáll és­ ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, annak végrehajtást szenvedőnél Budapesten, VI. kerület, Laudon­ utca 7. házsz., I. emelet 5. ajtószám alatt és folytatólag VII., Kisdiófa­ utca 12. házszám alatti üzletben leendő megtartására határidőül 1936. évi augusztus hó 3. napjának délutáni 1 órája tűzetik ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorok, szőnyeg, csillár, ingaóra, üzleti berendezés, ezüstneműek, csiszológép és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is — de e kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabban nem — el fogom adni. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egy­ezer pengőn felül van, az 5610/1931. M. E. számú ren­delet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytized részét bánatpénzül leteszik. Budapest, 1936. évi július hó 1-én. Dr. Augner Pál, kir. kir. végrehajtó. O­F 14578 Árverés. Pk. VII. 710536/1936. szám. Dr. Láng Lajos ügyvéd által képviselt Angol Magyar Bank Rt. javára 1.000 pengő tőke és több követelés és járulékai erejéig a budapesti központi kir. járásbíróság 1935. évi 426891. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás foly­tán végrehajtást szenvedőtől 1936. évi április hó 14-én lefoglalt és 2.235 pengő becsértékű ingóságokra a buda­pesti központi kir. járásbíróság végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján az alább megnevezett s a foglalási jegyzőkönyv­ből ki nem tűnő más foglaltatok javára is az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha ki­elégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, végrehajtást szenvedő lakásán, üzletében Budapesten, VIII. kerület, Vas­ utca 3. házsz., II. emelet 1. ajtószám alatt leendő megtartására határidőül 1936. évi augusztus hó 11. napjának délutáni 1 órája tűzetik ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorok, antik szekrények, vitrinek, fotelek, szőnyegek, képek és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is — de a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyab­ban nem­m­el fogom adni, még akkor is, ha a be­jelentő fél a helyszínen nem jelenne meg, hacsak ellen­kező kívánságot írásban nem nyilvánít. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egy­ezer pengőn felül van, az 5.610/1931. M. E. számú rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytizedrészét bánatpénzül leteszik. Dr. Szűcs József ügyvéd által képviselt Fabank Rt. javára 1.300 pengő és jár. Budapest, 1936. évi julius hó­n­ áp. Szili Ede, kir. kir. végrehajtó. O­F 14579 Árverés. Pk. V. 633468. és Pk. V. 634053/1935. szám. I. Dr. Lehel Antal ügyvéd által képviselt Atlasz olaj és vegyipari vállalat, II. dr. Csallóközi Jenő ügyvéd által képviselt Kovács László javára, I. 75 pengő 55 fillér, II. 147 pengő 67 fillér tőke és több követelés és járu­lékai erejéig a budapesti központi kir. járásbíróság 1935. évi 321717. és 221055. számú végzéseivel elren­delt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szen­vedőktől 1935. évi december hó 3. és december hó 7. napjain lefoglalt és 5.630 pengőre becsült ingóságokra a budapesti központi kir. járásbíróság fenti számú vég­zésével az árverést elrendelte, annak az 1908 : XLI. t.-c. 20. §-a alapján követelése és járulékai erejéig és a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatok javára is, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha elle­nük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, annak végrehajtást szenvedőknél, Budapesten, V. ker., Kresz Géza (ügynök)­u. 24. házszám, földszinti műhely­ben és ennek összes helyiségeiben leendő megtartására határidőül 1936. évi július hó 22. napjának délelőtti 9 óráját tűzöm ki, amikor a biróilag lefoglalt vasgyalu­gép és esztergapad, köszörülő és csiszológép, marógép­alkatrészek és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is — de a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabban nem — el fogom adni. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egy­ezer pengőn belül van, az 5610/1931. M. E. számú ren­delet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytized részét bánatpénzül leteszik. Budapest, 1936. évi június hó 30-án. Dr. Schweiger Gyula, kir. kir. végrehajtó. O­F 14581 Árverés. Pk. 29660/1931. szám. Dr. Graf Ödön ügy­véd csődtömeggondnok kérelmére tőke és több követe­lés és járulékai erejéig a kispesti kir. járásbíróság 1931. évi 29660/4. számú végzésével az árverés elrendeltetvén végrehajtást szenvedőtől a csődleltárban felvett és le­foglalt 32.197 pengő 10 fillér követelésekre a kispesti kir. járásbiróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908 : XLI. t.-c. 20. §-a alap­ján a fent megnevezett s a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatok javára is az árverés megtar­tását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, végrehajtást szenvedő lakásán, üzletében Kispesten, Kossuth Lajos­ u. 16. ház­szám alatt a kir. járásbiróság épületében leendő meg­tartására határidőül 1936. évi augusztus hó 1. napjának délelőtti 11 órája tűzetik ki, amikor is a csődleltárba felvett követelések és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett, esetleg becsáron alul is el fogom adni. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egy­ezer pengőn belül van, az 5610/1931. M. E. számú ren­delet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytized részét bánatpénzül leteszik. Kispest, 1936. évi július hó 6-án. Ferenczy Albert, kir. kir. végrehajtó. O­F 14582 Egyes szám­ai*a 20 fillér*.

Next