Budapesti Közlöny, 1939. február (73. évfolyam, 26-48. szám)

1939-02-08 / 31. szám

__________________________ A pályázatra bocsátott állásra az 1931. évi III. t.-c., illetve az 1938. évi IV. t.-c. értelmé­ben egyenlő feltételek mellett elsőbbségi igé­nyük van a „B ” mintájú igazolvánnyal ren­delkező igazolványos altiszteknek, vitézeknek, tűzharcosoknak és hadirokkantaiknak. " Megjegyzem, hogy a fent említett állás be­töltésénél csak olyan pályázó folyamodása vehető figyelembe, aki valamely középiskola negyedik, osztályát elvégezte, irodakezelésben jártas, egyszerűbb iratokat önállóan fogal­mazni tud és a gép- és gyorsírásban való jár­tasságát a „Gyorsírókat és Gépírókat Vizsgáló Országos Bizottságitól nyert közérvényes bizo­nyítvánnyal igazolja. A pályázatra jogosultaik a feltétlenül saját s­ikerűleg írt kérvényüket, pontos lakáscim fel­tüntetése mellett, ennek a hirdetménynek a „Budapesti Közlönyében történő harmadszori megjelenésétől számított, a sürgősségre való tekintettel 14 napon belül — a már szolgálat­ban (katonai szolgálatban) állók szolgálati utón — a m. kir. vallás- és közoktatásügyi minisztérium segédhivatali főigazgatóságánál (Budapest, V. ker., Gróf Klebelsberg­ utca 16., fszt. 5.) nyúj­that­ják be. A pályázati kérvényhez eredetben vagy hiteles másolatban a következő okmányokat kell csatolni : 1. A magyar állampolgárságot igazoló ok­mányt, esetleg a magyar állampolgárságra való igény szabályszerű bejelentését igazoló ok­mányt (opció). 2. Újabb keletű hatósági erkölcsi bizonyít­ványt, mely a családi állapotot és az u. n. tanácsköztársaság alatti magatartást is iga­zolja. 3. Az állami szolgálatra alkalmas testi és szellemi épséget igazoló újkeletű közhatósági tiszti orvosi bizonyítványt. 4. Születési anyakönyvi kivonatot. 5. Az iskolai képzettséget igazoló bizonyít­ványt. 6. Az igényjogosultságot igazoló okmányt és pedig : a) igazolványosoknál az 1931. évi III. t.-c. alapján kiállított „B“ mintájú „Igazolvány“-t, b) a Vitézi Rend tagjainál a Vitézi Rend Főszéktartósága által kiállított eredeti igazol­ványt, c) az 1914—1918. évi világháborúban arc­­vonalbeli szolgálatot teljesített egyéneknél (tűzharcosoknál) a Károly csapatkereszt vise­lésére való jogosultságot tanúsító eredeti iga­zolványt, d) a világháború alatt teljesített arcvonal­beli szolgálatból kifolyólag rokkanttá vált egyéneknél az ezt megállapító okmányt. 7. Az eddigi szolgálatot, illetve foglalkozást és a hivatali teendőkben való jártasságot iga­zoló okmányt. Az igazolványosok, valamint az 1938. évi IV. t.-c. szerint elsőbbségi igénnyel bírók folya­modványai illetékmentesek. A pályázati feltételeknek meg nem felelő, kellőképen fel nem szerelt, vagy elkésve érkező folyamodványok nem vétetnek figyelembe. Budapest, 1939. évi február hó 6.-án. A miniszter rendeletéből: Velics Lajos s. k. 3—1 miniszteri osztályfőnök. 3.382/1939. I. M. E. szám. Pályázat bírósági és ügyészségi kisegítő szolgai állásokra. A debreceni kir. törvényszéknél, a gyöngyösi, abádszalóki, jászapáti, szerencsi és marcali kir. járásbíróságoknál, továbbá a nyíregyházi kir. ügyészségnél egy-egy kisegítő szolgai állásra pályázatot hirdetek. Ezekre a kisegítő szolgai állásokra az alkal­mazás csak ideiglenes minőségben történhetik és szolgálati érdekből bármikor megszüntet­hető. Az 1938 : IV. t.-c. 6. §-ában foglaltak értel­mében a kisegítő szolgai állásokra az 1931 : III. t.-c. 2—4. §-ai alá­­eső — A. mintájú igazol­vánnyal ellátott — igazolványosoknak, továbbá a hadirokkantaknak, a vitézi rend tagjainak és a tűzharcosoknak van elsőbbségi igényük, feltéve, hogy a pályázati kérelmeikben kifeje­zetten kisegítő szolgai, minőségben való alkal­maztatásukat kérik. Elsőbbségi igénnyel bíró ilyen pályázók hiányában más pályázók is figyelembe vétet­nek, ezek közt elsősorban olyanok, akik tény­leges katonai szolgálatot teljesítettek. Igazolványosok a katonai igazolványt vagy annak hiteles másolatát, a vitézek, tűzharco­sok és hadirokkantak a Károly csapatkereszt viselésére való jogosultságot tanúsító igazol­ványt vagy annak hiteles másolatát bemutatni kötelesek. Pályázati határidő : 1939. évi február hó 22. napja bezárólag. A pályázati kérvényeket a hivatali főnökség (parancsnokság) útján az illetékes kir. törvény­szék (ügyészség) elnökéhez legkésőbb a folyó évi február hó 22. napjáig kell eljuttatni. Nem az illetékes kir. törvényszék (ügyészség) elnö­kéhez benyújtott vagy elkésetten érkezett fo­lyamodványok figyelembe nem vétetnek. Budapest, 1939. évi február hó 3.-án. A miniszter rendeletéből: Dr. Ghyczy Dénes s. k. 3—3 **114 miniszteri osztályfőnök. 91/1939. szám.­­ Pályázati hirdetmény. Körmend nagyközség közkórházánál kör­orvossá történt kinevezés folytán megüresedett alorvosi állásra és amennyiben az alorvosi állásra a kórháznál alkalmazott kisegítő orvos neveztetnék ki, a megüresedő kisegítő orvosi állásra is pályázatot hirdetek. Az alorvosi állás javadalmazása a B. M. 300/1935. sz. rendelet értelmé­ben a XI. fizetési osztály 3. fokozatának megfelelő illetmény, egy bútorozott szobából álló lakás és az ön­költségi ár 50 % -ána­k megtérítése ellenében első osztályú élelmezés. A kisegítő orvosi állás javadalmazása havi 80 pengő, egy bútorozott szobából álló lakás és első osztályú élelmezés, melyért megtérítést nem kell fizetni. Az alorvos kinevezése két évre szól, mely idő után állásában pályázat mellőzésével meg­hosszabbítható. A kisegítő orvos alkalmaztatása ideiglenes jellegű, bármikor, minden jogigény nélkül megszüntethető. A kinevezés egy évre szól. Orvosi magángyakorlat megengedve egyik állásnál sincs. Az alorvosi állás betöltésénél sebész szak­orvosok előnyben részesülnek. Pályázni óhajtók kérvényüket méltóságos dr. Horváth Kálmán alispán úrhoz címezve, hozzám nyújtsák be. Pályázati határidő 1939. évi március hó 15. A kérvényekhez csatolni kell : születési anyakönyvi kivonatot, hatósági erkölcsi bizo­nyítványt, magyar­­honosságot igazoló ható­sági bizonyítványt, az ország területén orvosi gyakorlatra jogosító orvosi oklevelet, egyetemi leckekönyvet, kórházi szolgálati könyvecskét, szigorlati bizonyítványokat és közszolgálatra alkalmas szellemi és testi épséget igazoló uj­­keletű tisztiorvosi bizonyítványt. Körmend, 1939. évi február hó 6.-án. Dr. Remetei Filep Ferenc s. k. *20107 2—1 Ikerház igazgató-főorvos. 1939. Bl. 26/3. szám. Pályázati Iü­rtezmény. A m. kir. Igazságügyminiszter Urnak az e tárgyban 48.016/1938. I. M. VI. szám alatt kelt rendeletében foglalt meghagyása alapján, a felügyeletem alatt álló kalocsai kir. törvény­­széki fogháznál betöltendő és az 1928. évi junius hó 25.-én kelt 34.933/1928. I. M. VI. számú igazságügyminiszteri rendelettel évi 756­­-ben m­egállapitott de a hatályban levő kor­mányrendeletek alapján havi 59 - 85 fillérre csökkentett tiszteletdijjal javadalmazott, — mely tiszteletdij havi utólagos részletekben fog utalványoztatni, — fogh­ázorvosi állásra pályá­zatot hirdetek. A pályázati kérvényt, a pályázó születési anyakönyvi kivonatával, a magyar állampol­gárságot igazoló okirattal, az illetékes közigaz­gatási hatóság által kiállított erkölcsi bizonyít­vánnyal, a törvényszéki orvosi szolgálatra való alkalmasságot igazoló hatósági orvosi bizonyít­vánnyal és az elméleti képesítést, többek kö­zött a törvényszéki orvosi képesítést igazoló okiratokkal felszerelve, a m. kir. Igazságügy­miniszter Úrhoz címezve, — közhivatalban levőknek hivatalfőnökük útján, — hozzám kell benyújtani. A pályázat határidejét attól a naptól számí­tandó 14 napban állapítom meg, mely napon ez a hirdetmény a Budapesti Közlönyben har­madszor megjelenik. Kalocsa, 1939. évi január hó 31.-ék­. Dr. Bánhidy Gábor s. I£, III. fiz. csop. fel­. felv. **1.13 3—3 kir. ügyészségi elnök. A Szegedi Kerületi Orvosi Kamara közhírré teszi, hogy a Kamara választmánya folyó évi január hó 29.-én tartott ülésében a Kamara tagjai sorába felvette­­ dr. Baum Edit vésztői, dr. Katona Ibolya szegedi, dr. Nagy Klára szegedi, dr. Czáka Andor szegedi, dr. Pottyondy Lóránd szegedi, dr. Besenyei Kálmán szegedi, dr. Csorba Ede gyulai, dr. Gaál István Győző szegedi, dr. Törteli Ágoston szegedi, dr. Werner Dénes gyulai, dr. Gulya Aladár szegedi orvosokat; törölte: dr. Oláh Béla bajai, dr. Engelmayer Jenő bajai, dr. Röthler István gyulai, dr. Haering Oktáv hercegszántói, dr. Novoszel Ferenc szegedi, dr. Knézy Jenő hódmezővásárhelyi, dr. Hady László szegedi, dr. Vándor Ferenc szegedi­­ orvosokat. Tudomásul vette : dr. Rohácsek I­ászló katymári orvos családi nevének „Rok­odi“-ra változtatását A Nyíregyházi Ügyvédi Kamara közhírré teszi, hogy a kamara választmánya dr. Szmrecsányi László kisvárdai ügyvédet az ügyvédek névjegyzékéből 1938. évi december hó 31-iki hatállyal munkaképtelenség okából saját kérelmére törölte és irodája részére gond­nokul dr. Szánthó Sándor kisvárdai ügyvédet rendelte ki. , Egyúttal közhírré teszi, hogy az ügyvédjelöl­tek névjegyzékébe felvette : dr. Zsoldos Lász­lót dr. Erőss János nyíregyházi ügyvédhez, dr. Kovács Ferenc Géza Dezsőt dr. Stein Dávid vásáros­na­ményi ügyvédhez és dr. Kereszti Sándort dr. Rubovszky János kisvárdai ügy­védhez, az ügyvédjelöltek névjegyzékéből törölte: dr. Herpay Ernőt dr. vitéz Csaba Gyula nyíregyházi ügyvédtől és dr. Grünwald Sán­dort dr. Sarkadi István nyíregyházi ügyvédtől és átjegyezte dr. Kovács Endre ügyvédjelöl­tet dr. Klein Aladár nyíregyházi ügyvédtől dr. Szűcs Jenő nyíregyházi ügyvédhez. A Nyíregyházi Ügyvédi Kamara tagfelvételi bizottsága közhírré teszi, hogy dr. Toka Kál­mán nagykállói lakost a Nyíregyházi Ügyvédi Kamara névjegyzékébe Nagykálló székhellyel felvette és egyidejűleg az ügyvédjelöltek név­jegyzékéből szörölni rendelte.­­ _________Budapesti Közlöny_________ 1939 február 8. — 31. szám.

Next