Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője, 1941. május (75. évfolyam, 98-123. szám)
1941-05-01 / 98. szám értesítője
4 A Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője Okirat megsemmisítés. Pk. 16456/1941. szám. Dr. Dobos Sándor ceglédi ügyvéd által képviselt Unghváry László faiskola, szőlő és borgazdasági r.-t. ceglédi bej. cég által az 1911 :I. t.-c. 749. §-a alapján előterjesztett kérelem folytán a bíróság a nevezett cég által Cegléden, 1911. évi január hó 18-án 2.500 aranypengőről kiállított és 1941. évi április hó 25-én lejáró elfogadmánynak birtokosát felhívja, hogy ezen okiratot a bíróságnál a hirdetménynek a hivatalos lapban történt beiktatását követő naptól számított egy év alatt mutassa be, minthogy ellenkező esetben a bíróság az okiratot a hirdetményi határidő letelte után semmisnek fogja nyilvánítani, egyben meghagyja az adósnak, hogy az okiratokra további bírói rendeletig ne teljesítsen. Cegléd, 1941. évi február hó 6. napján. A ceglédi kir. járásbíróság. F 11468 Okiratmegsemmisítés. Pk. 3016/2. 1910. szám. A kunszentmártoni kir. járásbíróság közhírré teszi, hogy az állítólag elveszett következő okirat : 2 pengő 40 fill. irlapu, kitöltetlen, az első oldalon orv. Steer Ferencné szül. báró Fechtig Adél aláírással ellátott váltó, melynek, tehát szövege a következő : fizessen ön ezen . . . váltónál fogva .......... rendeletre ........... értéke ........... tegye számolásba tudósítás .......... özv. Steer Ferenciül szül. báró Fechtig Adél, — megsemmisítése iránt az eljárást özv. Steer Ferencivé szül. báró Fechtig Adél tiszaugi lakos kérelmére folyamatba tette. Ennélfogva felhívja az említett okirat birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt beiktatását követő naptól számított egy év alatt az okiratot a bíróságnál mutassa be, mert ellenkező esetben a bíróság azt a jelzett határidő letelte után a folyamodó újabb kérelmére semmisnek fogja nyilvánítani. Kunszentmárton, 1941. évi április hó 10. napján. A kunszentmártoni kir. járásbíróság. F 11469 Okiratmegsemmisítés. 979/2. 194. szám. A miskolci kir. törvényszék közhírré teszi, hogy az állítólag elveszett következő váltók: „Miskolc, 1938. július 1. Fizessen ,Ön ezen váltónál fogva 1938. augusztus 1-én saját rendeletemre 2.000 aranypengőt, tegye számolásba tudósítás nélkül. Engel Jenő s. k., Salamonovits Malvin s. k. Fizetendő Miskolcon özv. Pollitzer Mártonnénál Miskolc, Kossuth u. 5. sz. alatt“. — „Miskolc, 1938. évi julius hó 1. Fizessen Ön ezen váltónál fogva 1938. évi augusztus hó 1-én saját rendeletemre 388 aranypengőt, tegye számolásba tudósítás nélkül Engel Jenő s. k„ Salamonovits Malvin s. k. Fizetendő Miskolcon özv. Pollitzer Mártonnénál Miskolc, Kossuth u. 5. szám alatt“ megsemmisítése iránt az eljárást özv. Pollitzer Mártonná szül. Flamm Szerén miskolci lakos kérelmére folyamatba tette. Ennélfogva felhívja az említett okirat birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt beiktatását követő naptól számított 45 nap alatt igényeinek bejelentése mellett az okiratot a bíróságnál mutassa be, mert ellenkező esetben a bíróság azt a jelzett határidő letelte után a folyamodó újabb kérelmére semmisnek fogja nyilvánítani. Miskolc, 1941. évi április hó 5. napján. A miskolci kir. törvényszék 3542 Okiratmegsemmisités. 2303/1941. szám. Az 1941. évi január hó 21. napján 284/1941. „D“ 2/1941. lajstromszám a'all Baksík l.ás/'o érsekujvári lakosnak kiadott nyersbőr, textilhulladék és állati melléktermékekkel Okiratmegsemmisités: 1771/1941. száza. Öcsény község marhalevélkezdője által 1940. évi március hó 14.-én 339, jegyzőkönyvi és 964. sorszám alatt Halmosi Ferenc Öcsény József-pusztai lakos nevére kiállított szekszárdon 1941. évi március hó 21.-én Zahratka János nevére átirt 1 darab 1938. évi január havi vöröslenkatinóról szóló marhalevél elveszett — azt megsemmisítem. Szekszárd, 1941. évi április hó 15. napján. Tolna vármegye központi járásának főszolgabirája. 3653 Okiratmegsemmisités. 11760/1941. IV/b. polgm. szám. Novotni Nándor kassai lakos lovának marhalevele semmis. Kassa, 1941. évi április hó 12. napján. Polgármester. 3610 Okiratmegsemmisités. 2136/1941. szám. Dispán Antal almáskamarási lakos 1 db lovának marhalevele semmis. Elek, 1941. évi április hó 24. napján. Eleki járás főszolgabírója. 3643 Okiratmegsemmisités. 5761/1940. szám. Rostás Orbán abasári lakos bejelentette, hogy a tulajdonát képező 2 drb lóról Abasáron 1938. évben 657. és 658. jkv. sz. alatt kiállított 2 drb marhalevél ismeretlen helyen és módon elveszett. A lovak leírása : 1 drb 1926. évi VII. havi deres, herész, csillagos, 2. h. h. kesely, irányítás : Hatvan, tulajdonjog igazolása 186/1938. Abasári és 1 drb 1926. évi pej kanca, csillagos, 2. h. láb kesely, irányítás : Hatvan, a tulajdoni igazolás : 187/1938. Abasár. A marhaleveleiket megsemmisítem. Gyöngyös, 1940. évi december 23. napján. Gyöngyösi járás főszolgabirája. 3639 Okiratmegsemmisités. 1214/1941. szám. A monori kir. járásbíróság közhírré teszi, hogy az állítólag elveszett következő okirat , az Aliberli-Irsai hitelszövetkezet, mint az OKV. tagja, alberti szövetkezet által körülbelül 1919—1921. évben kiállított, Galló Árpád nevére szóló 50 P értékű üzletrész-könyvecske megsemmisítése iránt az eljárást Galló Árpád alberti lakos kérelmére folyamatba tette. Ennélfogva felhívja az említett okirat birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt beiktatását követő naptól számított egy év alatt az okiratot a bíróságnál mutassa be, mert ellenkező esetben a bíróság azt a jelzett határidő letelte után a folyamodó ujabb kérelmére semmisnek fogja nyilvánitani. Monor, 1041. évi február hó 21. napján. A monori kir. járásbíróság. 3638 Okiratmegsemmisités. 1014/194. iklsz. Nádasdy Lajos pápai lakos 1 drb 1935. évi pej, heréit, hbl. kesely és 1 drb 1928. pej, béréit, csillagos lovairól szóló marhalevél elveszett. A megsemmisítést, eljárást folyamatba tettem. Pápa, 1941. évi április hó 10. napján. Pápa megyei város polgármestere. 3625 Okirat mégsent mi is it és 4009/1911. ikt. szám. Edvi László pápai lakos 1 darab 1925. évi fekete, kanca, 2 hl. kesely lováról szóló marhalevele elveszett. A megsemmisítési eljárást folyamatba tettem. Pápa, 1941. évi április hó 10. napján. Pápa megyei város polgármestere. 3624 Okiratmegsemmisités. 47029/1. 1940. Ml. polgm. szám. Bondra József kassai lakos lovának marhalevele semmis. Kassa, 1041. évi január hó 13. napján. Polgármester. 1055 Okiratmegsemmisités. 47030/1940. III. polgm. szám. •Szemnyák János kassai lakos lovának, marhalevele semmis. Kassa, 1941. évi január hó 13. napján. Polgármester. 1054 Okiratmegsemmisités. Pk. III. 10712/1941. szám. A pestvidéki kir. járásbíróság közhírré teszi, hogy az állítólag elveszett következő okiratok : 1. egy darab 600 pengőről és 2. egy darab 700 pengőről kiállított, Scherer József méhészgazda, pesthidegkúti lakos névaláírásával ellátott, de egyébként teljesen kitöltetlen váltóűrlapok megsemmisítése iránt az eljárást Oszatzky László magántisztviselő, budapesti (XII., Gömbös Gyula-u. 7/a.) lakos kérelmére folyamatba tette. Ennélfogva felhívja az említett okirat birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt beiktatását követő naptól számított egy év alatt az okiratot a bíróságnál mutassa be, mert ellenkező esetben a bíróság azt a jelzett határidő letelte után a folyamodó ujabb kérelmére semmisnek fogja nyilvánítani. Budapest, 1041. évi április hó 12. napján. A pestvidéki kir. járásbíróság. F 11476 Vegyes hirdetmények. Hirdetmény. Cg. 87/2. 1941. szám. (Cc. 1445. IV. 91.) Minthogy a Nyíregyháza város polgármesterének K. 9298. szám alatt kelt jelentése szerint, hogy a kereskedelmi egyéni cégek jegyzékének IV. kötete 94. lapján Injegyzett Glück Mór nyíregyházi cég tényleg megszűnt, a cégbíróság az 1926. évi III. l.-c. 2. §-a értelmében a cég megszüntetésére vonatkozó bevezetés elrendelése kiknek a cég fennállása jogérdeke, hogy ha a cég megszűnésének bevezetése ellen kifogásuk van, ezt a felhívás közzétételétől számított 46 nap alatt terjesszék fel, mert ellenesetben a cég megszűnésének bejegyzése hivatalból fog bejegyeztetni. Nyíregyháza. 1941 évi április hó 10. napján. A nyíregyházi kir. törvényszék. ‘**446 Hirdetmény. Cg. 143/2. 1941. sz. (Ce. 1672. IV. 208.) Minthogy a Nyíregyháza város polgármesterének K. 9307/1941. szám alatt kelt értesítése szerint a kereskedelmi egyéni cégek jegyzékének IV. kötete 208. lapján, bejegyzett Goldstein Antal nyíregyházi cég tényleg megszűnt, a cégbíróság az 1926. évi Il. t.-cikk 2. szakasza értelmében a cég megszűnésére vonatkozó bevezetés elrendelése előtt felhívja Goldstein Antal cégbirtokost és mindazokat, kiknek a rég fennállása jogi érdeke, hogy ha a cég megszűnésének bevezetése ellen kifogásuk van, ezt a felhívás közzétételétől számított 45 nap alatt terjesszék fel, mert ellenesetben a cég megszűnésének bejegyzése hivatalból fog bejegyeztetni. Nyíregyháza, 1941 évi április hó 10. napján. A nyíregyházi királyi törvényszék. **456 Hirdetmény. Cg. 135/2. 1941. sz. (Ge. 1638. IV. 191.)" Minthogy a Nyíregyháza város polgármesterének K. 9306/1941. szám alatt kelt értesítése szerint a kereskedelmi egyéni cégek jegyzékének IV. kötete 191. lapján bejegyzett Blikk Mózes nyíregyházi cég tényleg megszűnt, a cégbíróság az 1926. évi III. t.cikk 2. §-a értelmében a cég megszüntetésére vonatkozó bevezetés elrendelése előtt felhívja Blikk Mózes cégbirtokost és mindazokat, kiknek a cég fennállása jogérdeke, hogy ha a cég megszűnésének bevezetése ellen kifogásuk van, ezt a felhívás közzétételétől számított 45 nap alatt terjesszék fel, mert ellen esetben a cég megszűnésének bejegyzése hivatalból fog bejegyeztetni. Nyíregyháza, 1941. évi április hó 10. napján. A nyíregyházi kir. törvényszék. "**454 Hirdetmény. Cg. 172/56. 1941. szám. A gyulai királyi törvényszék közhírré teszi, hogy a Kultúra Könyvnyomda és Lapkiadó Részvénytársaság cég hivatalból törlése iránt az eljárást folyamatba tette. Felhívja ennélfogva az 1927. évi III. t.cikk 2. §-a értelmében mindazokat, akiknek a szándékolt törlés bejegyzése ellen kifogásuk van, hogy kifogásaikat a hirdetmény közzétételétől számított 45 nap alatt adják be, mert ellenkező esetben a cég töröltetni fog. Gyula, 1941. évi március hó 24. napján. A gyulai kir. törvényszék. **457 Hirdetmény. Cg. 185/108. 1941. szám. A gyulai királyi törvényszék, mint cégbíróság közhírré teszi, hogy a magyar királyi pénzügyminiszter 83.061/1941. IV/a. fő. szám alatt kint határozatával a Békésszentandrási Takarékpénztár rt. részére a gyulai kir. törvényszék, mint cégbíróság Cg. 20/1940—99. számu végzésével a magánjogi tartozások teljesítésére 1941. évi március hó 6. napjáig engedélyezett fizetési halasztást a 750/103 S. M. E. számú rendelet 1. §-ában foglaltak alapján 1942. évi március hó 6. napjáig meghosszabbította Gyula, 1941. évi március hó 9. napján. A gyulai kir. törvényszék. 3605 Hirdetmény. Cg. 3.338/94. szám. A budapesti királyi törvényszék a m. kir. államrendőrség budapesti főkapitánysága útján arról szerzett tudomást, hogy a kereskedelmi társas cégek jegyzékének 69. kötet, 238. lapján bejegyzett Bőripari és Külkereskedelmi részvénytársaság cég (Budapest, IV., Haris-köz 2. sz.) tényleg megszűnt. Felhívja ennélfogva a királyi törvényszék a cég birtokosát, a részvénytársaság igazgatósági tagjait, képviselőjét és mindazokat, akiknek a cég fennállásához érdeke fűződik, hogy ha a cég megszűnésének bevezetése ellen kifogásuk van, ezt a hirdetmény megjelenésétől számított 45 nap alatt terjesszék elő, mert ellenesetben a királyi törvényszék a céget az 1927. évi III. t.-c. 2. §-a alapján hivatalból fogja törölni. Budapest, 1941. évi április hó 16. napján. A budapesti kir. törvényszék, mint cégbíróság. **475 Hirdetmény. Cg. 119/2. 1941., Cs. 1605/IV. 174. szám. Minthogy a Nyíregyháza város polgármesterének K. 9288/1941. szám alatt kelt értesítése szerint a kereskedelmi egyéni cégek jegyzékének IV. kötete, 174. lapján bejegyzett Lefkovits Andor nyíregyházi cég tényleg megszűnt, a cégbíróság az 1926. évi HLt.-c. 2. §-a értelmében a cég megszüntetésére vonatkozó bevezetés elrendelése előtt felhívja Lefkovits Andor nyíregyházi Cégbirtokost és mindazokat, kiknek a cég fennállása jogérdeke, hogyha a cég megszűnésének bevezetése ellen kifogásuk van, ezt a felhívás közzétételétől számított 45 nap alatt terjesszék elő, mert ellenesetben a cég megszűnésének bejegyzése hivatalból fog bejegyeztetni, Nyíregyháza, 1941. évi április hó 4. napján. A nyíregyházi kir. törvényszék. **482 Hirdetmény. Cg. 26/2. 1941., Cs. 1097. III. 107. szám. Minthogy Nyíregyháza város polgármesterének K. 9283/ 1941. szám alatt kelt értesítése szerint a kereskedelmi egyéni cégek jegyzékének HL kötete, 107. lapján bejegyzett Weisz Béla nyíregyházi cég tényleg megszűnt, a cégbíróság az 1926. évi III. t.-c. 2. §-a értelmében a cég megszüntetésére vonatkozó bevezetés elrendelése előtt felhívja Weisz Béla nyíregyházi cégbirtokost és mind,azokat, kiknek a cég fennállása jogérdeke, hogyha a cég megszűnésének bevezetése ellen kifogásuk van, ezt a felhívás közzétételétől számított 45 nap alatt terjesszék kereskedésre jogosító iparigazolványa ismeretlen módon elveszett. Az iparigazolvány semmis. Vágsellye, 1941. évi április hó 25.-én. A vágsellyei járás főszolgabirája. 3657 előtt felhívja Glück Mór cégbirtokost és mindazokat. ■Bakov kép: dr. Schweitzer Dezső, losonci ügyvéd által kérelmére folyamatba tette. Ennélfogva felhívja az emetelt okirat birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt beiktatását követő naptól számított egy év alatt az okiratot a bíróságnál mutassa be, mert ellenkező esetben a bíróság azt a jelzett határidő letelte után a folyamodó újabb kérelmére semmisnek fogja nyilvánítani. Losonc, 1941. évi március hó 14. napján. A losonci kir. járásbíróság. 3614 Cernimel semmisités. 391494-1. kig. szám. Burmán ,181 isaszegi lakos lovának isaszeg 157/1939. iksz. marhalevele elveszett. Megsemmisítem. Gödöllő, 1944. évi április hó 4-én. A gödöllői járás főszolgabírója. 3626 Okiratmegsemmisítés. Pk. T. 580538/1. 1941. szám. A budapesti központi kir. járásbíróság közhírré teszi, hogy az állítólag elveszett következő okirat a Magyar Kir.Postatakarékpénztár árverési csarnoka (Budapest, IX., Lónyay-u. 30—32. szám) által kiállított 34080/1641., 34088/1941. és 34091/1941. felvételi számú árverési jegyek, melyekre vonatkozólag a felvétel napja : 1941. évi február hó 18., aleadó neve és lakása : Koltay József, Budapest, IX., Ráday-u. 17., tárgyleírás : hegyitáj, festmény, kikiáltási ár : 1*2 pengő, téli táj, olajfestmény, kikiáltási ár : 2 pengő és virágzó fák, olajfestmény, kikiáltási ár : 2 p pengő, megsemmisítése iránt az eljárást Koltay József budapesti (IX., Háday u. 17., I. 16.) lakos kérelmére folyamatba tette. Ennélfogva felhívja az említett okirat birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt beiktatását követő naptól számított egy év alatt az okiratot a bíróságnál mutassa be, mert ellenkező esetben a bíróság azt a jelzett határidő letelte után a folyamodó újabb kérelmére semmisnek fogja nyilvánítani. Budapest, 1941. évi március hó 19. napján. A budapesti közp. kir. járásbíróság. **476 Okiratmegsemmisités. 1803/1941. szám. Komáromi Péter madocsai lakos, 1 drb 1921. évbeli, sötétpej, kanca, csillagos, orrán deres, a ház baloldalán fekete foltos lováról szóló, Madocsán 1939. december 13-án. 292/1939. iksz. alatt kiállított marhalevél elveszett. Megsemmisítem. Paks, 1941. évi április hó 16.napján. Dunaföldvári járás főszolgabirája. 3630 IMI május 1. — 98* saátch.