Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője, 1941. szeptember (75. évfolyam, 198-221. szám)
1941-09-02 / 198. szám értesítője
évi augusztus hó 23-iki keletű eredeti nyugta megsemmisítése iránt az eljárást az 1911. évi I. t.-c. 749. és következő szakaszai alapján a fenti szám alatt megindította. Ennélfogva a királyi járásbíróság az 1911. évi I. t.-c. 750. §-a alapján a fent körülírt okirat birtokosát felhívja, hogy az okiratot a bíróságnál jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyében történt beiktatását követő naptól számítandó egy év alatt mutassa be, minthogy ellenkező esetben a bíróság az okiratot a hirdetményi határidő letelte után semmisnek fogja nyilvánítani. Budapest, 1941. évi augusztus hó 19-én. A budapesti központi királyi járásbíróság. F 12922 Okiratmegsemmisítés. Pk. 1301/11410. szám. A körmendi kir. járásbíróság közhírré teszi, hogy az állítólag elveszett következő okirat : A Turul Magyar Országos Biztosító Intézet r. t. budapesti (Anker köz.) ber. cég által az A. 439050. számú kötvényt, mely szerint Mankó József katanai lakos 140 pengő temetkezési segélyt kap, az 1940. évi június hó 3-án történt elhalálozás után özvegy Markó Józsefné született Szakály Ilona megsemmisítése iránt az eljárást özv. Markó Józsefné katafai lakos kérelmére folyamatba tette. Ennélfogva felhívja az említett okirat birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt beiktatását követő naptól számított egy év alatt az okiratot a bíróságnál mutassa be, mert ellenkező esetben a bíróság azt a jelzett határidő letelte után a folyamodó újabb kérelmére semmisnek fogja nyilvánítani. Körmend, 1941. évi julius hó 9. napján. A körmendi kir. járásbíróság. 7331 Okirat megsemmisítés, ad 2326/1941. szám. Horvát Sándor kálmánosi lakos nevére 1940. évi május hó 30-án 23. jkvi szám alatt kiállított, 1928. május hó 10-i sárga kanca, hóka, két hátulsó lába kesely lóra vonatkozó, A. 500.308. th.-i számú marhalevél, Nagy Gáborné merényei lakos nevére átirva, elveszett. Megsemmisítem. Barcs, 1941. évi augusztus hó 21. napján. A barcsi járás főszolgabirája. 7326 Okirat megsemmisités. 6120/1941. szám. Túri István dombegyházi lakos 1941. évi március 4-én 708/1941. szám alatt kiállított és 696/1941. szám alatt nevére átirt marhalevelet, mely 3 drb 1940. V. születésű szőke ártányról szólt, elvesztette. Az elveszett marhalevelet megsemmisítem. Battonya, 1941. évi augusztus hó 21. napján. Főszolgabíró. 7186 Okiratmegsemmisités. 338/1941. szám. Bakos Károly komáromi lakos K-830. számú csónakigazolványa semmis. Komárom, 1911. évi julius hó 30. napján. A komáromi révkapitányság. 6426 Okiratmegsemmisítés. 2047/4. 1941. szám. A szombathelyi kir. törvényszék közhírré teszi, hogy a Szombathely város üzemei Zálogintézete által 7812. szám alatt 4,60 m vörös vászonról, 2 lepedőről és 2 törülközőről kiállított és 1940. évi december hó 19-én lejárt zálogjegy megsemmisítése iránt az eljárást Pálmai János kámoni lakos kérelmére folyamatba tette. Ennélfogva felhívja az említett zálogjegy birtokosát, hogy a zálogjegyet a hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt közzétételétől számított 45 nap alatt a bíróságnál mutassa be, mert ellenkező esetben azt a jelzett határidő letelte után a folyamodó újabb kérelmére semmisnek nyilvánítja. Szombathely, 1941. évi augusztus hó 22. napján. A szombathelyi kir. törvényszék. **830 Holtnaknyilvánitás. Haltnaknyilvánitás. Pk. I. 581727/1. 1941. szám. A budapesti központi kir. járásbíróság közhírré teszi, hogy Krézer Mária budapesti (X., Noszlopi u. 24. sz.) lakos részéről előterjesztett holtnaknyilvánítási kérelem folytán a 23000/1919. I. M. számú rendelet alapján az eljárást megindította és Krézer Lajos, a világháborúban állítólag eltűnt részére ügygondnok kirendelését kérelmező szegényjogára tekintettel mellőzte. Az eltűnt adatai a következők : Neve, vallása, foglalkozása: Krézer Lajos, református, fuvaroskocsis. Születési helye és ideje : Bácskossuthfalva, 1837. március 15. Utolsó lakhelye, illetőségi helye : Budapest, X., Gyömrői ut 50. sz. Szüleinek neve : n. Krézer Sándor, n. Laki Klára. Házastársának neve : n. Kovács Margit Katalin. Házasságából 1 gyermek született, elhelyezése: Krézer Mária gyári munkásnő, Budapest, X., Noszlopiút 24. Ingó és ingatlan vagyona nem volt. Az eltűnt eltűnése előtt katonai szolgálatot teljesített. Bevonult a világháború kitörésekor a 13. huszárezredbe, szolgálatot teljesített ugyanott, mint őrvezető. Tábori postaszáma : 13. A hadiesemények megjelölése, hol nyomaveszett , ismeretlen, 1918-ban az olasz frontra ment ezredével, 1918. május 20-án és június 27-én még irt haza, azóta nyomaveszett. A honvédelmi minisztérium 36/d. alosztály értesítése szerint „Nevezettről adat nincs“. A bíróság felhív mindenkit, hogy az esetben, ha az eltűnt életbenlétéről, tartózkodási helyéről, vagy eltűnésének körülményeiről, vagy a holtnaknyilvánítás szempontjából fontos egyéb körülményekről, így különösen arról volna tudomása, hogy az eltűnt a hirdetményben jelzett határidőponton túl még éledjen volt, azt a budapesti központi kir. járásbíróságnál a hirdetménynek a hirdetési táblán történt kifüggesztésétől számított 60 nap alatt jelentse be. Ha az előbb megjelölt időpontig bejelentés nem érkezik, a bíróság az egyébként kihirdetett tények alapján fog a holtnaknyilvánítás kérdésében határozni. Budapest, 1941. évi augusztus hó 18. napján. A budapesti központi kir. járásbiróság. **831 rendes évi közgyűlésére. A közgyűlés napirendje a következő : 1. Az igazgatóság jelentése az 1940. üzletévről. 2. Az igazgatóság számadásai a Szászrégeni Fakereskedelmi Részvénytársaság 1940. üzletévére vonatkozólag és indítványok a Szászrégeni Fakereskedelmi Részvénytársaság 1940. évi mérlegének a megállapítása és a tiszta nyereség hováfordítása tárgyában. 3. A felügyelőbizottság jelentése a napirend 2. pontjánál tárgyalt számadásokra és indítványokra vonatkozólag. 4. Határozathozatala a Szászrégeni Fakereskedelmi Részvénytársaság 1940. évi mérlegének megállapítása és tiszta nyereségének hováforditása tárgyában. 5. Az igazgatóság jelentése a Ratosnyai Erdőipar Részvénytársaság 1940. üzletévéről. 6. Az igazgatóság számadásai a Ratosnyai Erdőipar Részvénytársaság 1940. üzletévére vonatkozólag és indítványok a Ratosnyai Erdőipar Részvénytársaság 1940. évi mérlegének a megállapítása és a tiszta nyereség hováfordítása tárgyában. 7. A felügyelőbizottság jelentése a napirend 6. pontjánál tárgyalt számadásokra és indítványokra vonatkozólag. évi mérlegének 8. Határozathozatala a Ratosnyai Erdőipar Részvénytársaság 1940. megállapítása és tiszta nyereségének hováfordítása tárgyában. 9. A felmentvény megadása az 1940. üzletévben működött és a mérlegeket aláíró igazgatóság és felügyelőbizottság részére. M). Az alaptőke felemelése 7.200 darab, egyenként 50 pengő, összesen 360.000 pengő névértékű, bemutatóra szóló részvény kibocsátása által oly módon, hogy az új részvények befizetése a tartalékalapból történik és hogy minden 5 régi részvény birtokosa 6 új részvényt kap. 11. Az alaptőke felemelése 800 darab, egyenként 50 pengő, összesen 40.000 pengő névértékű új részvénynek névértéken történő kibocsátása által. 12. Az alapszabályok módosítása (1. §. a társaság székhelye Szászrégen, 2. §. a vállalat tárgya ingatlanok vétele is lehet, 3. §. a társaság alaptőkéjének a változása a napirend 10. és 11. pontjaihoz képest 9. §. az igazgatósági tagok száma 1—10, megbízatásuk tartama 1 év és újra választhatók, továbbá administrateur délégué választása, 15. §, az igazgatósági tantieme sorrendje a nyereség felhasználásában). A közgyűlésen minden egyes kellő időben és helyen letett részvény egy szavazatra jogosít. A szavazati jog csak úgy gyakorolható, ha a részvény tulajdonosa részvényeit legkésőbb 1941. évi szeptember hó 12. napján a szokásos üzleti órák alatt Luganóban, a Banca della Svizzera Italiana S. A. cégnél, vagy Budapesten a Magyar-Olasz Bank Részvénytársaság főpénztáránál (Budapest, V., Nádor utca 16.) letétbe helyezte. Budapest, 1941. évi augusztus hó 29-én. Az igazgatóság. Szászrégeni Fakereskedelmi Részvénytársaság. Vagyon Mérlegszámla 1940. évi december 31. Teher Tartozik Veszteség-Nyereségszámla 1940. évi december 31. Követel Az igazgatóság. A kegigyítóbizotság. Pengő- Pengő Pénztár .............................................. 8.563-37 Részvénytőke .................................... 133.333-33 Értékpapírok .................................... 59.776-56 Tartalékalap...................................... 122.377-30 Épületek, gyárak és felszerelések . . 1,014.480-23 Értékcsökkenési tartalék................. 862.745-93 Anyag és árukészletek: Hitelezők .................................... 1,644.062-46 Faállomány ............ 69.202-1 Nyereség 1940. évben .... 10.666-61 Anyagok, félkész és Veszteség áthozat 1939. évről 2.589-28.077-61 Készáruk............. 1,064.201-20 1,133.403-20 Adósok .............................................. 554.373-27 2,770.596-63 2,770.590-63 Veszteség áthozat 1939. évről ........ Általános költségek ....................... Adók .......................................... Kamatok.......................................... Veszteség értékpapírokon .............. Értékcsökkenési leírás .......... Nyereség 1940. évben ... 10.666 61 Veszteség áthozat 1939. évről 2.589— Pengő Üzemeredmény ............................... Egyéb jövedelmek ........................... Pengő 2.589-— 64.420-13 3.948-90 64.840-87 23.758-73 67.42903 8.077-61 230.897-60 4.166-67 235.064-27 235.064-27 Felülvizsgálta és rendben találta. Budapest, 1941. évi augusztus hó 29-én. ..... ____-------— r—^7 —y” +■ A Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője 1941 szeptember 2. — 198. szám. MAGÁNHIRDETÉSEK. Meghívó a „Foresta“ Magyar-Olasz Faipari és Fakereskedelmi Részvénytársaság részvényeseinek 1941. évi szeptember hó 15. napján, déli 12 ómkor Budapesten, a MagyarOlasz Bank Részvénytársaság üléstermében (V., Nádor utca Kr. sz., 1. emelet 1.) tartandó