Budapesti Közlöny, 1942. december (76. évfolyam, 273-296. szám)

1942-12-25 / 293. szám

s igazoló okiratokkal fölszerelve, — közhivatal­ban lévőknek hivatali főnökük útján — a m. kir. igazságügyminisztérium központi iktató­­hivatalában (Budapest, V., Markó-utca IIi. sz.) kell benyújtani. A visszafoglalt Délvidékről pályázók 2 pél­dányban a 7.510/1941. M. E. számú rendelet 5. §-ában említett „Személyi Lap“-ot is csa­tolni tartoznak. Az 1895. évi október hó I. napja után szü­letett pályázóknak saját eredeti születési anya­könyvi kivonatukon (keresztlevelükön­ mivid be kell mutatniok mindkét szülőjük eredeti szü­letési anyakönyvi kivonatát (keresztlevelét) is, amelyek szerint mind ők, mind pedig mindkét szülőjük valamely keresztény hitfelekezet tagja­ként születtek. Ezenfelül minden folyamodónak írásban a következő szövegű, keltezéssel és sajátkezű alá­írással is ellátott kijelentést kell tennie : „Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelent­­­tem, hogy az 1939 : IV. t.-c. 1. §-a értelmében­­ zsidónak nem tekinthető személy vagyok és nem­ tartozom az 1939 :IV. t.-c. 1. §-ának ha­todik bekezdésében meghatározott korlátozá­sok alá eső személyek közé sem.“ (7.720/1939. M. E. számú rendelet 3. §.) A pályázat határideje négy hét attól a naptól számítva, amikor ez a hirdetés a „Budapesti Közlönyében harmadszor megjelenik. .1 katonai szolgálatot nem teljesített pályá­zók folyamodványai, nemkülönben a pályázati határidő elteltével elkésetten benyújtott folya­modványok nem vétetnek figyelembe. Nem vétetnek figyelembe továbbá a bár a pályázati határidőn belül,­­ de nem közvet­lenül a m. kir. igazságügyminisztériumhoz be­nyújtott, vagy kellően fel nem szerelt folya­modványok sem. A pályázati határidő letelte után az alkalmas­nak látszó pályázók névre szóló rendelettel a budapesti kir. országos gyüjtőfogházban tar­tandó sorozásra fognak behívatni s ezeknek útiköltségre, valamint ezen felül egy napi ellá­­­­­ásuk fejében 4.0­P-re lesz igényük. A sorozáson alkalmasnak talált pályázók közül a pályázati hirdetményben meghatározott számú folyamodó székhely megjelölése nélkül a II. osztályú altisztek csoportjába ideiglenes minőségű letartóztató intézeti őrré lesz kine­vezve s ezek jelentkezésük és az eskü letétele után nyomban a budapesti kir. országos gyüjtő­­fogházi őri újonciskolába lesznek vezényelve, ahol három hónapos tanfolyamon alapos elmé­leti és gyakorlati kiképzésben fognak része­sülni. Az őri újonciskola tanfolyamát vizsga fejezi be. Annak a letartóztató intézeti őrnek, aki a vizsgát sikerrel leteszi, végleges szolgálati be­osztása iránt fogok intézkedni, annak pedig, aki a vizsgát nem teszi le sikerrel, kinevezését a 3.000/1927. M. E. szám­ú rendelet 10. pontjá­nak (2) bekezdése alapján haladéktalanul vissza fogom vonni és állásából el fogom bo­csátani. A letartóztató intézeti őrré kinevezettek élel­mezését a tanfolyam tartama alatt a budapesti kir. országos gyüjtőfogházban részükre felállí­tott konyha látja el, használhatják a gyű­jtő­­fogházi fürdőt és fehérneműiket az ollani mosodában tiszti­tal­hatják. E szolgáltatások önköltségi árát fizetésükből le fogják vonni. Budapest, 1942 évi december hó 21.-én. A miniszter rendeletéből : Tury György s. k. *'22 sti .l--i miniszteri tanácsos. E dijnoki állások után —­ amelyekre az alkal­mazás egyelőre ideiglenes minőségben törté­nik — az állami rendszerű dijnokok részére megállapított illetmények járnak. A betöltésre kerülő állásokra kizáróan csak férfiak pályázhatnak. A pályázóknak a köztisztviselőkre megálla­pított általános kellékeknek a fennforgását, to­vábbá érettségi vagy ezzel egyenrangú közép­iskolai végzettséget kell igazolniok. Elsőbbség­ben részesülnek, akik tényleges katonai szol­gálatot már teljesítettek. A közszolgálatban nem álló pályázóknak újabb keletű hatósági erkölcsi bizonyítványt és­­hatósági orvosi bizonyítványt kell csatolniok s a 7*720/1939. M. E. számu­ rendelet 1. és 3. §-aiban foglalt rendelkezések szerint igazol­niok kell azt is, hogy nem esnek a zsidók köz­életi és gazdasági térfoglalásának korlátozásá­ról szóló 1939: IV. t.-c. I. és 5.­­ §-aiban meg­határozott korlátozások alá. A szabadkai és az újvidéki kir. törvényszéki fogházaknál pályázatra bocsátott bijnoki állá­sok’ elnyeréséhez a szerb nyelvben való meg­felelő jártasság igazolása is szükséges. A visszafoglalt Délvidékről pályázók a 7.510/ 1941. M. E. szám­i rendelet 11. §-ában említett, két példányban kiállított „Személyi lap‘ -ot is csatolni tartoznak. A m­. kir. igazságügyminiszterhez címzett, sajátkezű­leg irt és kellően felszerelt pályázati kérvényeket — közhivatalban levőknek hiva­tali főnökük útján — a m­. kir. igazságügy­­minisztérium börtönügyi ügyosztályához (Bu­dapest, Markó­ utca 16.) kell eljuttatni. A pályázat határideje négy héj attól a naptól számítva, amikor ez a hirdetés a „Budapesti Közlönyében harmadszor megjelenik. A hiányosan felszerelt vagy elkésetten érke­zett folyamodványok nem vétetnek figyelembe. Budapest, 1942. évi december hó 22.-én. A miniszter rendeletéből . I­nny György s. k. ‘­209 ” —­ miniszteri tanácsos. 92.202/1942. I. M. VI. szám. Pályázat letartóztató intézeti bijnoki állásokra. A budapesti kir. büntetőtörvényszéki fogház­nál három, a haltai kir. országos büntetőinté­­zetnél, a szegedi kir. két börtönnél, a soproni és váci kir. orsz. fegyintézetnél, valamint a kecskeméti, pestvidéki, szabadkai és újvidéki kir. törvényszéki fogházaknál egy-egy betöltés alá kerülő dijnoki állásra pályázatot hirdetek. Budapesti Közlöny 1942 december 26.— 293. szám. ad 28.084' 1942. szám. Pályázati hirdetmény. Nagykanizsa megyei városnál üresedésben lévő és az 1942. évi XXII. t.-c. 3. §-a értelmé­ben a város polgármestere által kinevezés út­ján betöltendő egy a XI. fsz. oszt.-ba sorozott­­ szállásmesteri és az ennek betöltése kapcsán­­ esetleg megüresedő állásokra pályázatot hir­detek. A minősítésre nézve az 1883. évi I. t.-c. ren­delkezései az irányadók. A javadalmazás a hasonállású állami alkalma­zottakéval azonos, illetve törvényes rendelkezé­sek, határozatok és szabályrendeletek szerint­­ van megállapítva. A kinevezés életfogytiglani hatályú. Az állás betöltésénél az 1931. évi 1­1. t.-c.­­ 2. §. 3. pontjában előírt feltételekkel rendelkező­­ igazolványosok elsőbbségi igénnyel bírnak.­­ A szabályszerűen kiállítandó és a pályázó ál­­t­­al saját kezükig írandó pályázati kérelmekhez­­ eredetiben, vagy hitelesítem másolatban a kö­­­ vetkező okmányok csatolandók : 1. a pályázó születési anyakönyvi kivonata,­­ valamint családi állapotát igazoló anyakönyvi I -Családi Értesítő“; ; 2. hatósági erkölcsi bizonyítvány, mely a családi állapotot és a politikai megbízhatóságot­­ is igazolja ; ■ 3. magyar honosságot igazoló bizonyítvány,­­ esetleg a magyar állampolgárságára való igény • szabályszerű bejelentését (optió) igazoló ok­mány, honossági bizonyítvány hiányában közö­­­ségi illetőségi bizonyítvány ; 4. iskolai végzettséget és esetleg szakképesí­téseket igazoló bizonyítványok ; 5. a városi szolgálathoz általában, illetve kü­lönösen a megpályázott­­ álláshoz megkívánt szellemi és testi épséget igazoló újkeletű köz­hatósági tiszti orvosi bizonyítvány ; 1i. eddigi szolgálatot, foglalkozást, illetve ál­talában előéletet igazoló okmányok ;• 7. igazolandó, amennyiben pályázóra vonat­­kozik, hogy a tényleges katonai szolgálati köte­lezettségének miként tett eleget; 8. keresztény származást igazoló okiratok és büntetőjogi felelősség terhének vállalása mellett nyilatkozat arról, hogy pályázó az 1939. évi D­­.-c. rendelkezése alapján zsidónak nem tekin­tendő személy , 9. igazolványosoknál az 1931. évi III. t.-c. alapján kiállított igazolvány. A pályázati kérelmek a város polgármesteré­hez címezve a kitűzött határidőn belül a városi iktatóhivatalban nyújtandók be és pedig a köz­­szolgálatban nem állók által személyesen, vagy posta útján, a közszolgálatban állók által pedig hivatali felsőbbségük útján. A közszolgálatban állók, amennyiben pályázati kérelmükhöz hiva­tali és szolgálati, valamint minősítési táblázatuk csatoltatnék és az 1—9. alatt megkívánt összes­­ adatokat tartalmazza, okmányokat külön csa­tolni nem kötelesek. Tisztviselői és egyéb minőségben Nagykanizsa 1 m­. város szolgálatában állóknak pályázati ké­relmeikhez okmányokat csatolni nem szük­­­séges. A pályázat határideje : 1942. évi december hó­­ 28. déli 12 óra. ■ A hiányosan felszerelt, valamint elkésve be­nyújtot pályázati kérelmeket figyelembe nem veszem. Nagykanizsa. 1942. évi december hó 15.-én. *21971 Polgármester. Ad 398/1942. szám. Pályázati hirdetmény. ■ A Magyar Nemzeti Múzeum Tanácsa a Ma­­­gyar Nemzeti Múzeum tudományos tisztviselői­­ •­ . “ létszámában egy az Országos Széchenyi Könyv­­­­tárnál betöltendő gyakornoki állásra pályáza­tot hirdet.­­ Az állásra pályázhatnak olyan doktori okle­véllel rendelkező egyének, akiknek könyvtári gyakorlatuk van, könyvtárosi szakképzettségü­ket bizonyítani tudják, a katalogizáláshoz és­­szakozáshoz szükséges elegendő nyelvismerettel bírnak a latin nyelvben és legalább két modern idegen nyelvben, s akik a könyvtári szolgálat szempontjából fontos tudományágak (nyelvé­szet, irodalomtörténet vagy történet-tudomány)­­ valamelyikében megfelelő irodalmi munkássá­­­got fejtettek ki. A pályázati kérvényhez a következő okmá­nyok csatolandók. 1 ■ 1. Az 1939. évi IV. t.-c. által előírt, szárma­zási okmányok ; 2. a magyar állampolgárságot igazoló ható­sági bizonyítvány: 3. hatósági erkölcsi bizonyítvány, mely a­­ családi állapotot és politikai megbízhatóságot is­­ igazolja : 4. a közszolgálatra való alkalmasságot igazoló hatósági orvosi bizonyítvány : 5 ,­­ 5. tudományos képzettséget igazoló doktori oklevél és esetleges egyéb képesítést és tanul­mányokat igazoló bizonyítványok : ii. az eddigi szolgálatot, illetve foglalkozást­­ igazoló okmányok ; 7. rövid önéletrajz és a nyomtatásban meg­jelent művek egy-egy példánya ; 8. a közszolgálatban álló szolgálati és minő­­­­sítési táblázat hiteles másolatban, hivatali elöl­­­­járóik útján. A hirdetett állásra pályázni jogosultak a fen­­t­iek értelmében felszerelt és 2­D-s okmánybélyeg­gel ellátott kérvényüket a­ pályázati hirdetmény­nek a Budapesti Közlönyben való harmadszori megjelenésétől számítandó 30 napon belül köz­­­­vetlenül, illetőleg a közszolgálatban álló hiva­tali főnökségük útján a Magyar Nemzeti Mú­­­zeu­m Elnöki Hivatalához (Budapest, VIII.­­ Múzeum-körút 14—16.) nyújtsák be. Hiányosan felszerelt vagy elkésve érkező kérvények fi­gye­lembevételre nem számíthatnak. Budapest, 1942. évi december hó 22.-én. A Magyar Nemzeti Múzeum *219 70­3—1 Tanácsa.

Next