Budapesti Közlöny, 1943. január (77. évfolyam, 1-25. szám)

1943-01-01 / 1. szám

1043 január 1. — 1. szám. Budapest? Közlöny Vondra Gyula himesházai kör­orvosok­at az 1943. évi január hó l.-étől kezdődő hatállyal állami tisztviselőkké minősítette és szolgálat­­tételre eddigi szolgálati helyükre beosztotta. Ezzel egyidejűleg dr. Műtő László, dr. Nagy Ödön, dr. Pálmai Mihály és Saortay Árpád kör­orvosokat a VII.­ fizetési osztályba, dr. Abdi Ferenc, dr. Keller Adám, dr. Kraab Mihály, dr. Lombos Ferenc, dr. Miller János, dr. Petszer Gyula, dr. Schneider József és dr. Várszegi Antal körorvosokat a Vili. fizetési osztályba, dr. Németh János és dr. Rönczyk városi orvo­sokat.^?/*. Baczin Kálmán községi orvost, dr. Bakó Géza, dr. Bardócz Árpád, dr. Biró László, dr. Bossányi Dezső, dr. Börötzffy Eridre, dr. Csák János, dr. Czingelly Imre, dr. Fitz Károly, dr. ■ K­mitz Henrik, dr. Kapitány Imre, dr. Kis Hegedűs János, dr. Kiss István, dr. Kása Fe­renc, dr. vitéz Kő­míves György, dr. Lootz Ernő, dr. Metz Márton, dr. Schuth Henrik, dr. Szokolay István és dr. Szokola Géza körorvo­sokat a VI. fizetési osztályba kinevezte.­­307.309/1.942..­ XIV B. M. számé A m. Mr. belügyminiszter az 1942 . XII. t.-c. 5. §-ána­k (1) bekezdése alapján Bars és Hont k. e. e. vármegyék területén dr. Kersék László ás dr. Márczy Endre lévai városi orvosokat, dr. Baráti Béla ipolysági községi orvost, dr. Andrékovits József alsópéli, dr. Balla Zoltán Ipolysági,, dr. Bart­ha Miklós nagykánnai, dr. Betegh János kemencei, dr. Czukrász Gyula ipolyszakálosi, dr. Czukrász Zoltán vámos­­mikolai, dr. Erős János ipolyszal­kai, dr. Füzesi József nagymányai, dr. Goda László oroszkai, dr. Horváth Géza­ verebélyi, dr. Ko­vács József nagymarosi, dr. Laczy István Ipolynyéki, dr. Leidenfrost Gyula lévai, dr. Lóránt Imre verebélyi, dr. Mozsáry József zselizi, dr. Mucha Raymund Thaji, dr. Pályi Elemér barsbesei, dr. Soltész Zoltán drégely­­palánk­, dr. Tavas József déméndi és dr. Var­­sik Gyula nagysallói körorvosokat az 1943. évi január hó 1.-étől kezdődő hatállyal állami tisztviselőkké minősítette. Ezzel egyidejűleg dr. Bartha Miklós, dr. Czukrász Zoltán, dr. Erős János és dr. Soltész Zoltán körorvosokkat a VII. fizetési osztályba, d dr. Betegh. János, dr. Mozsáry József és dr. Mucha Raymund körorvosokat a VIli. fizetési osztályba, dr. Kersék László és dr. Márczy Endre városi orvosokat, dr. Baráti Béla köz­ségi orvost­, dr. Andrékovits József, dr. Balla Zoltán, dr. Czukrász Gyula, dr. Füzesi József,­­dr. Goda László, dr. Horváth Géza, dr. Laczy István, dr. Leidenfrost Gyula, dr. Lóránt Imre, dr. Tavas József és dr. Vavrik Gyula körorv©­­sokat & IX. fizetési osztályba kinevezte.­­307.561/1942. XIV. B. M. szám.) A m. Mr. belügyminiszter az 1942 : XII. 1.-c. §. §-ának (1) bekezdése alapján. Sereg vár­megye területén dr. Serényi Lóránd mező­­s­ászonyi, dr. Buzinkay Péter bátyái, dr. Csa­­nády György tarpai, dr. Gulyás Ferenc vár­­palánkai, dr. Győrffy Gyula oroszvégi, dr. Kocsár Zoltán vásárosnaményi, dr. Kovács Béla lányai, dr. Krummer Lajos gáti, dr. Prez­­nánszky András nagymuzsalyi, dr. Tőkés Bá­trai beregszászvidéki és dr. Tóth Miklós nagy­­beregi körorvosokat az 1943. évi január hó 1. étől kezdődő hatállyal állami tisztviselőkké minősítette. Ezzel egyidejűleg dr. Kocsár Zoltán kör­orvost a VIII. fizetési osztályba, dr. Serényi Lóránd, dr Buzinkay Péter, dr. Csanádi­ György, dr. Győrffy Gyula, dr. Kovács Béla, dr. Kr­immer Lajos dr. Preznánszky András, dr. Z éi Kos Bálint, dr. Tóth Miklós körorvosokat 5­­.v fizetési osztályba kinevezte. (307.699/ 1912 KIV R. M. szám. A m. kir. belügyminiszter az 194­2 : XVI. t.-c. 3. § ának .1­ bekezdése alapján a beregi köz­­igazgatási kirendeltség területén dr. Kampa Emil nagylucskai, dr. Szemerszky Bálint bilkei és dr. Szőke István szolyvai községi orvosokat, dr. Bátori György dolhai, dr. Boksay Gyula Ocsvai, dr. Chvosztovszky Vszevolod bereg­­kisalmási, dr. Dobos István alsóvereckei, dr. Duliskovich Tibor szolyvavidéki, dr. Erdélyi Lá­szló bridnagráb­ínai, Gyula keringi, dr. Jasziniczky Julián zsdenyosai, dr. Krizsa Ferenc * szentmiklósi, dr. Maximov Demeter házmegy dr. Mogilniczky Vladimir felsőkerepeci, dr. Simon János kovácsréti, dr. Simon János kracsanói, dr. Spendiáb­án Simon magyarkomjáti, dr. Szmirnov Sándor felsőviz­­nicei, dr. Sztelmachovics Anatol nagyrákóci, dr. Udor Mihály volóci és dr. Zsongor Ferenc gorondi korondosokat az 1943. évi január hó l.-étől kezdődő hatállyal állami tisztviselőkké minősítette. Ezzel egyidejűleg dr. Bátori György, dr. Boksay Gyula, dr. Chvosztovszky Vszevolod, dr. Jasziniczky Julián és dr. Spendiák­án Si­mon körorvosokat a VIII. fizetési osztályba, dr. Kampa Emil, dr. Szemerszky Bálint és dr. Szőke István községi orvosokat, dr. Dobos Ist­ván, dr. Duliskovich Tibor, dr. Erdélyi László, dr. Hudáky Gyula, dr. Krizsa Ferenc, dr. Maxi­mov Demeter, dr. Mogilniczky Vladimir, dr. Simon János (kovácsréti), dr. Simon János kracsanói), dr. Szmirnov Sándor és dr. Udut Mihály körorvosokat a IX. fizetési osztályba kinevezte. (307.700/1942. XIV. B. M. szám.) A m. kir. belügyminiszter az 1942 : XX. t.-c. 3. §-ának (1) bekezdése alapján Beszterce- Naszód vármegye területén dr. Wagner Oszkár besztercei városi orvost, dr. Breszler Márton petresi, dr. Diai Gyula felesi, dr. Eisenburger Frigyes szászlekencei, dr. Fráter Géza sófalvai, dr. Gyerke Árpád foorgóprundvidéki, dr. Gyerke Géza órádnál, dr. K­állay László naszódi, dr. Linkner György jádi, dr. Márkus István horgóprundi, dr. Mi­hallos Arténiusz oláhszentgyörgyi, dr. Nyitray István mező­­szentmihályi, dr. Pál Ferenc nagysajói, dr. Szé­kely László besztercei, dr. Szerb György ma­­gyarnemegyei, dr. Vásárhelyi Antal naszód­­vidéki és dr. Zelinka Ferenc nagyilvai kör­­orvost az 1943. évi január hó 1.-étől kezdődő hatállyal állami tisztviselőkké minősítette. Ezzel egyidejűleg dr. Wagner Oszkár városi orvost, dr. Breszler Márton, dr. Eisenburger Frigyes, dr. Fráter Géza, dr. Györke Árpád, dr. Györke Géza, dr. Kállay László, dr. Link­ner­ György, dr. Markus István, dr. Nyitrai Ist­ván, dr. Pál Ferenc, dr­. Székely László, dr. Szerb György és dr. Zelinka Ferenc körorvosa­­ikat a IX. fizetési osztályba kinevezte. (307.738/ 1942. XIV. B. M. szám­) A m. kir. belügyminiszter az 1942 : XII. t.-c. 3. §-ának (1) bekezdése alapján Békés vár­megye területén dr. Bianár László, dr. Bognár Rezső és dr. Gombkötő Ferenc gyulai, dr. Je­szenszky Pál, dr. Szeberényi János és dr. Vi­dovszky László békéscsabai városi orvosokat, dr. Árvay Béla pusztaföldvári, dr. Bak Mihály mezőberényi, dr. Bartha Gusztáv gyomai, dr. Bournár János kőröstárosai, dr. Buda István tótkomlós­, dr. Budai János­­füzesgyarmati, dr. Cseh József endrődi, dr. Dezsényi Mihály buc­sai, dr. Fejes Albert békési, dr. Felek Sán­dor dobozi, dr. Foltényi Sándor csorvási, dr. Gabnay Sándor orosházai, dr. Hajdú Endre szeghalmi, dr. Hanzély Ferenc mezőberényi, dr. Hidasi László gádoros, dr. Jánosi Márton füzesgyarmati, dr. Kiss Elek résztői, dr. Kiss József békésszentandrási, dr. Kovács Imre békési, dr. Kötber Tivadar békési, dr. Ladics Tamás békési, dr. Lohr Gyula csabacsüdi, dr. Lóránd Pál nagyszénási dr. Molnár János szarvasi dr. vitéz Nagy Botz Elek vésztői, dr. Nyitrai Joachim endrődi, dr. Polka Lajos orosházi, dr. Pap András öcsödi, dr. Pecz Ferenc öcsödi, dr. Placskó Samu szarvasi, dr. Remeczki István gyulavári, dr. Ribárszky Pál szarvasi, dr. Rohály Pál kondorosi, dr. Szendl Horváth Imre szenttetornyai, dr. vitéz Szent­­onnay Pál körösladányi, dr. Szerényi Niatovics István orosházai, dr. Szilágyi István szeghalmi, dr. Thury György tótkomlósi, dr. Tímár Károly kétegyházai, dr. Titz József újkigyósi, dr. Vincze Endre gyomai, dr. Zelenka Lajos orosházai és dr. Zsíros János békéssámsoni községi orvosokat az 1943. január he 1­étől kezdődő hatállyal állami, tisztviselőkké minő­sítette. Ezzel egyidejűleg­ dr. Bianár László városi orvost, dr Bournár János, dr Hajdú Endre, dr Hidasé T.Amzs ér Páti*­ét* 1 Szerényi Midtovics István, dr. Szilágyi Istvá­­­i és dr. Thury György községi orvosokat a V­M.­­ fizetési osztályba, dr. Bognár Rezső és dr Szeberényi János városi orvosokat, dr. Budai János, dr. Cseh József, dr. Dezsényi Mihály dr. Foltényi Sándor, dr. Kovács Imre, dr. Kör­ber Tivadar, dr. Pap András, dr. Placskó Samu, dr. Remeczky István, dr. Titz József dr. Vincze Endre és dr. Zsíros János községi orvosokat a VIII. fizetési osztályba, dr. Gomb­kötő Ferenc és dr. Vidovszky László városi orvosokat és dr. Buda István, dr. Fejes Al­be­rt, dr. Felek Sándor dr. Hanzély Ferenc, dr. Jánosi Márton, dr. Kiss József, dr. Ladics Tamás, dr. Lóhr Gyula, dr. Lóránd Pál, dr. vitéz Nagy Bótz Elek, dr. Nyitrai Joachim, dr. Pecz Ferenc, dr.. Ribárszky Pál, dr. Szénái Horváth Imre községi orvosokat a IX. fizetési osztályba kinevezte. (307.585/1942. XIV., B. M. szám.­ Á. m. kir. belügyminiszter az 1942 : XII. t.-c. 3. §-ának b) bekezdése alapján Bihar vár­megye területén dr. Balaton Zoltán és Szemes Péter nagyszalontai városi orvosokat, dr. Andrássy Ernő és dr. Bodor Pál érmihály­­falvai, dr. Boros Gábor sarkadi, dr. Debreceni Endre hosszúpályii, dr. Fajzi Károly kányán, dr. Fényes Ákos berettyóújfalui, dr. Fridrik Béla biharnagybajomi, dr. Fülöp György derecskéi, dr. Gáspár Albert vértesi, dr. Katona Zsigmond nagyrábéi, dr. Ludmány Sándor bagaméri, dr. Muszbek Mihály sárrétudvari, dr. Ördög Imre nagylétai, dr. Ballag Imre monos­torpályai, dr. Perecz György komádii, dr. Radó Pál okányi, dr. Rajk Lajos berettyóújfalui, dr. Sándor Dezső zsadányi, dr. Simon Gyula pocsaji, dr. Szabó Béla­ bárándi, dr. Székely Géza derecskéi, dr. Szilágyi István esztári, dr. Szilvássy Béla sarkadi, dr. Szűcs László bihar­­diószegi és dr. Zonda László komádii községi orvosokat, dr. Andrásofszky Ernő berettyó­­széplaki, dr. Balogh Lajos berekböszörményi, dr. Burányi Barna biharugrai, dr. Bartha Lá­szló köröskisjenői, dr. Böttger Elemér éresdi, dr. Bukovinszky Béla zsákai, dr. Cserny Andor­­áradszök­ősi, dr. Csurgai Mihály álmosdi, dr. Darvas Nándor bihar­­félegyházai, dr. Esztergáry Szörény Lete gyáni, dr. Farkas Ferenc oláhszentmiklósi, dr. Fényes Elemér biharpüspöki, dr. Fosztó Dénes szalacsi, dr. Ilanzéros Géza geszti, dr. Hevesi Lajos szalárdi, dr. Holdházy Nándor gáborjáni, dr. Hrivnyák László fugyivásár­­helyi, dr. Izsóf Ferenc bihartordai, dr. Jekel­fal­vy Albert felsődernai, dr. Kádár Ernő ér sem­jéni, dr. Kardos Zoltán hajdúbagosi, dr. Kill­ne­r György margittai, dr.­­ Kincses Imre tötösi, dr. Kiss Tihamér berettyószentmártoni, dr. Kit­­reiber János székelyhídi, dr. Kocsis József ör­véndi, dr. Kothy József gyapjúi, dr. Kovács Sándor micskei, dr. Kovács Sándor érábrányi, dr. Krausz Rudolf barátkai, dr. Lakatos Károly értarcsai, dr. vitéz Lázár János kismarjai, dr. Makai István székelyhídi, dr. Marosi Antal mezőtelegdi, dr. Nagy Lajos hagymád falvai,­ dr. Ocsovszky László nagybéredi, dr. Petz Pál bihari, dr. Pintér Miklós­­ cséffai, dr. Sándor Mihály révi, dr. Sárvári­ Imre biharkeresztesi, dr. Szabó András köröstar­jáni, dr. Szi­mán Vince papfalvai, dr. Tamkó Á­rpád mezőpeterdi, dr. Tóth Sándor csökmői, dr. Tiss Pál érkörtvé­­lyesi, dr. Vajda István margittai és dr. Zsoldos Sándor hegyközcsatárt, körorvosokat az 1943. évi január hó l.-étől kezdődő hatállyal állami tisztviselőkké minősítette. Ezzel egyidejűleg dr. Szilvássy Béla­ és dr. Zonda László községi orvosokat, dr. Andrá­sofszky Ernő, dr. Holdházy Nándor, dr. Kill­­ner György és dr. Kovács Sándor­­micskei­­körorvosokat a VII. fizetési osztályba, dr. Boros Gábor, dr. Fajzi Károly, dr. Fényes Ákos, dr. Fridrik Béla, dr. Ördög Imre községi orvoso­kat, dr. Fényes Elemér, dr. Hanzéros Géza, dr. Izsóf Ferenc, dr. Kocsis József, dr. Lázár János és dr. Marosi Antal körorvosokat a VIII. fize­tési osztályba, dr. Balaton Zoltán és dr. Szemes Péter városi orvosokat, Bodor Pál, dr. Debre­ceni Endre, dr. Fülöp György, dr. Gás­pár Albert, dr. Katona Zsigmond, dr. Ludmány Sándor, dr. Mmzbek Mihály, dr. Ballag Imre 4s, P*r*$s Györggn ét, Mi. ér.

Next