Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője, 1943. március (77. évfolyam, 49-72. szám)

1943-03-02 / 49. szám értesítője

Meghívó a Soproni és Újpesti Posztó- és Szőnyeggyárak rt. budapesti cégnek 1913. március 1- én, délelőtt 10 órakor Budapesten, V., Nádor­ u. 1 szám alatt megtartandó rendkívüli közgyűlésére. Tárgysorozat : Az igazgatóság javadalmazása az 1940/1941 évi üzletévre vonatkozólag. Budapest. 1943. február havában. Az igazgatóság. A közgyűlésen részt venni szándékozók rész­vényeiket legkésőbb 1943. március 7-ig a Creditanstalt-Bankverein Magyarországi Fiók­telepe pénztáránál (Budapest, V., Nádor­ u. 4.) letenni szíveskedjenek. 716 Meghivó. A Lehel­ utca 38. számú Házszövetkezet 1913. évi március hó 18- án, déli 12 órakor Budapesten, V., Légrády Károly­ utca 24. szám, II. emelet 1. számú helyiségében megtartandó 1942. üzletévre szóló rendes közgyűlésére az alábbi tárgysorozattal a tagokat ezúton hivja meg. Tárgysorozat : 1. Igazgatóság és Felügyelőbizottság jelen­tése az 1942 üzletévről. 2. Az évi mérleg megállapítása és határozat­hozatal a mutatkozó veszteség tárgyában. 3. Határozat az igazgatóságnak és felügyelő­­bizottságnak adandó felmentvény tárgyában. 4. Igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok választása. 1943. évi február hó 25-én 46 igazgatóság. V­agyon: Pénzkészlet 178 P 06 f. ingat­lan 166.384 P 60 f. Teher: Üzletrésztőke 10.000 P. Hitelezők 161.650 P 46 f. Veszteség 5.087 P 80 f. Veszteség: Kamat 10.023 P 55 f. Adók 6.711 P 79 f. Költségek 4.393 P 46 f. Nyereség: Házbér 16.041 P. Veszteség 5.087 P 80 f. 699 Exportkeresked­elmi és Árvíteszerző r.­t. Mérleg 1942. évi, december hó 31 én. Vagyon: Pénztárkészlet P 1.412.3,7. Be­rendezés 5.929.1. Adósok P 158.619.05. Át­meneti aktívák P. 6.135.88. Veszteségáthozat 1941. évről P 109.735.88, levonva 1942. évi nyereség P 7.245.55, összesen P 102.490.33. Összesen P 274.586.63. Teher: Részvénytőke pengő 150.000.—. P. M. Tv. B. rendes hitelszámla P 13.250.—. P. M. K. B. külön hitelszámla P 58.795 —. Egyéb hitelezők P 52.541.63,­­összesen P 274.586.63. Budapest, 1­943. évi február hó 27-én. Az igazgatóság. Megvizsgálta és helyesnek találta. .4 felügyelőbizottság. Eredményszámla 1942. évi december hó 31-én. Terhek: Veszteségátdozat 1941. évről P 109.735.88. Személyzeti kiadások P 62.380.18. Adók és illetékek P 20.723.63. Általános költ­ségek P 49.880.05. Kamatok P 11.023.43. Le­írások P 27.107.93. Összesen P 280.831.10. .J­ö­v­edel­m­e­k : Jutalékbevételek pengő 178 340.77 Veszteségáthozat 1941. évről pengő 109.735.88, levonva 1942. évi nyereség pengő 7.245.55, összesen P 102.490.33, összesen : 280.831. Itt Budapest 1943. évi február hó 27-én. Az igazgatóság. Megvizsgálta és helyesnek találta 695 A felügyelőbizottság A Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője M­eghívó a „Fundamentum“ Termelők és Fogyasztók Szövetkezetének . 1943. március 10-én, délután 6 órakor Buda­pesten, IV., Sü­lő­ u. 2., II. em. 4. szám alatt tartandó 19411. évi közgyűlésére. Tárgysorozat : 1. Az igazgatóság és felügyelői bizottság jelen­tése az 1941. üzletévről, mérleg- és eredmény­számla megállapítása és jóváhagyása, vesz­teségről határozat, felmentvény megadása. Budapest. 1943. február 25-én. Az igazgatóság. Mérleg. Készpénzkészlet 66.42. Veszteség 321.58. Összesen 388.—. Hitelezők 248.—. Üzletrész­tőke 140.—. Összesen 388.—. Budapest. 1943. január 10-én. Az igazgatóság Megvizsgáltuk és helyesnek találtuk. A felügy­előbizottság.­ Ered­mény számla. Veszteségá­thozat 1940. üzleti évről .‘321.58. Veszteség 321.58. összesen 321.58. Budapest, 1948. január 10 én. ■ Az igazgatómig Megvizsgáltuk és helyesnek találtuk. 713 A felügyelőbizottság. Meghívó a „Furdamentum­ Termelők és Fogyasztók Szövetkezetének 1943. március 10-én, délután ’ [5 11 órakor Buda­pesten, IV., Sütő u. 2., II. em­. 4. szám alsót tartandó 1940. évi közgyűlésére. Tárgysorozat : ’’ 1. Az igazgatóság és felügyelőbizottság jelent­­­tése az 1940. üzletévről, mérleg- és eredmény­számla megállapítása és jóváhagyása, veszte­ségről határozat, felmentvény megadása. Budapest, 1913. február 25-én. Az igazgatóság Mérleg.­­ Készpénzkészlet 66.42. Veszteség 321.58. összesen 388.—. Hitelezők 248.—. Üzletrész­tőke 140.—. összesen 388.—. Budapest, 1943. január 10-én. Az igazgatóság. Megvizsgáltuk és helyesnek találtuk. 4 felügyelőbizottság. Ered­mény számla. Veszteségáthozat 1939. üzleti évről 321.58.­­ Veszteség 321.58. összesen 321.58. Budapest, 1943. január 10-én. Az igazgatóság Megvizsgáltuk és helyesnek, találtuk. 712 .4 felügyelőbizottság,­­ A Fővárosi Közmunkák Tanácsa által Budapest székesfőváros területére alkotod Építésügyi Szabályzat . • é­s annak mellékletét­­képező térkép hivatalos kiadása elkészült Forgalombahozataláig TOLDI LAJOS könyvkereskedés és zenemű raktari budapesti cég (II ker., Főutca 2 szám kapott megbízást 4 könyv bolti ára a melléklettel együtt pengő. A Budapesti Orvosi Kamara Választmánya 19­13. évi február hó 24-én tartott ülésén dr. Hajdú Irén orvos, kamarai tag 74.2. számú elveszes igazolványét semmis­nek mondja ki. 722 Rumi kenyér, keksz és tápszergyár r. t. VII., Kazinczy­ u. 50. * Mérlegszámla 1942. évi december hó 31-én. Vagyon: Postatakarékpénztár 27.72 P. Felépitmény 18.882.— P. Adósok 2.000.— P Veszteség 301.90 P — 21.21­1.62 P. Teher: Hitelezők 11.211.62­­P. Részvény­tőke 10.000.— P — 21.211.62 P.*­­ Veszteség: Költségek 7.371.50 P. Az hozott veszteség 677.52 P. Leírás 2.097.— P — 10.146.02 P. Nyereség: Bérjövedelem 9.844.12 P Veszteség 301.90 P — 10.146.02 P. • Budapest, 1942. évi december hó 31-én. •­­ Az igazgatóság. Felülvizsgálta és jóváhagyta. 1 702 .4 felügyelőbizottság. Réh­iaifü­rd­ői Hajózási Vállalat Kft. 1 Mérlegszámig 1942. december 31-én. Vagyon : Leltár 35.939 20 P. Hajózási jo­gok 2.500.— P. Átmenő tételek 1.007.90 P Veszteség 595.07 I*. Összesen 40.042.17 P. Teher: Törzstőke 12.000.— P. Hitelezők 5.042.17 P. El­fogad vámok 23.000.8 P. Össze­sen 40.042.17 P.­ Eredményszámla 1942. december 31-én. Veszteség: Üzemi kiadások 19.422.29 P. Egyéb kiadások 2.574.93 P. Adók és illetékek 1.592.82 P. Kamatok 107.10 P. Összesen pengő 23.697.14. Nyereség: Üzemi bevételek 10.337.57 P Veszteségleirás 12.764.50 P. 1942. évi veszteség 595.07 P. Összesen 3­3.697.11 P. Budapest, 1943. évi február hó 24-én. 698 Ügyvezetőség. M­eghívó« A „Tisztviselők Aréna-ut 84. sz. Házépítő Szövetkezete“ 1943. évi március hó 21.-én, délután 4 órakor a Cserkészotthonban (VII., Aréna-ut 64. szám. alagsor) rendes évi közgyűlést * tart. Tárgysorozat 1. Igazgatósági jelentés. 2. A felügyelőbizottság jelentése. 3. Igazgatósági tagok választása. 4. Felü­gyelőbizottság választása. 5. Alapszabálymódositás. 6. Esetleges indítványok. Mérlegszámba 1942. évi december hó 31.-én. Vagyon: Készpénz P 13.—. Szövetkezeti ház P 9.150.—. Magyar Bank P 51.80. Óvóhely P 5.519.90. összesen P 14.634.70. T­eher : Részjegytőke P 10.620.—. Lakbér­­biztosíték P 91.80. Az 1941. évi 4.05688 P nye­reségből levonva az 1942. évi 133.98 P veszte­ség — P 3.922.90, összesen 14.634.70­­. Eredmény-támla 1942. évi december hó 31.-én ! Veszteség: Üzemi költségek P 1.653.16. Karbantartás P 1.162.26. Adó és illetékegyen­­­érték P 16.806.74. Közüzemi költségek pengő 1.359.26. Leírás óvóhelyszámláról 10°/o pengő 613.32. Összesen :P 21.594.74. Nyereség: Lakbérek P 21.460.76. Veszte­ség 133.98 P, összesen P 21.594.74. Az 1942. üzletévben sem a tagok, sem a rész-­ jegyek szám­a nem változott. 105 Az igazgatóság

Next