Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője, 1943. október (77. évfolyam, 221-246. szám)
1943-10-01 / 221. szám értesítője
A Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítővé 1943 október 1.221 szára- Okiratmegsemmisités. Pk. 1025/1943. szám. A sárospataki k.ir. járásbíróság közhírré teszi, hogy az állítólag elveszett, megsemmisült következő okirat : ..Unió" Élet és Gyermekbiztositó Int. m. sz. (Első Leánykiztositó •Egyleti „Unió" Biztosító Részvénytársaság Életálonányáinak kezelősége. Budapest, VIII., Erzsébet-körut 48. sz. által 123.752. sz. életbiztosítónak 73.834/1928. P. M. számú rendelet értelmében történt átértékelés folytán Körössy János részére 1928 .szeptember 20-án küldött 35 P 15 f-ről szóló fizetési utalványszelvény megsemmisítése iránt az eljárást Körössy János sárospataki lakos kérelmére folyamatba tette. Ennélfogva felhívja az enyített okirat birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt beiktatását követő naptól számított 60 nap alatt az okiratot a bíróságnál mutassa be, mert ellenkező esetben a bíróság azt a jelzett határidő letelte után a folyamodó újabb kérelmére semmisnek fogja nyilvánítani. Sárospatak, 1943. évi július hó 30. napján. A sárospataki kir. járásbíróság. 13390 Okiratmegsemmisités. Pk. IV. 54699/1943. szám. A budapesti I—III. ker. kir. járásbíróság közhírré teszi, hogy az állítólag elveszett megsemmisült következő okirat . ..Gondosan megőrzendő ! Fizetési utalvány szelvény. A biztosító magánvállalatok m. kir. állami felügyelő ■ hatósága Élet- és járadékbiztosítások felosztási alapja 258 P 92 f-t utalványoz a Ione lére Általános Biztosító Intézetnél kötött 514.577. sz. bizt. szerződés átértékelési összege fejében, 238 P 76 f-t utalványoz az Adria Biztosító Társulatnál kötött 228.358. számú biztosítási szerződés átérte- ■ kelési összege fejében, 5 P-t utalványoz a Triesti Általános Biztosító Társu-latnál kötött 539.056. számú biztosítási szerződés átér-ékelése fejében, összesen 502 P 68 f. Magyar kir. Postatakarékpénztár." megsemmisítése iránt az eljárást Sebestyén Vimos budapesti lakos kérelmére folyamatba tette. Ennélfogva felhívja az enlített okiratok birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt beiktatását követő naptól számított 60 nap alatt az okiratokat a bíróságnál mutassa be, mert ellenkező esetben a bíróság azokat a jelzett határidő letelte után a folyamodó újabb kérelmére semmisnek fogja nyilvánitani. Budapest, 1913. évi július hó 28. napján. A budapesti I—III. ker. kir. járásbíróság. 12371 Okiratmegsemmisités. Pk. IV. 53356/1913. szám. A budapesti I—III. ker. kir. járásbíróság közhírré teszi, hogy az állítólag elveszett következő okirat . ..Gondosan megőrzendő ! Fizetési utalványszelvény. A biztosító magánvállalatok m. kir. állami felügyelő hatósága Élet- és járadékbiztosítások felosztási alapja 58 P-t utalványoz az Első Biztosító Intézet Katonai Szolgálat Esetére Élet- és Gyermekbiztosító Társaság, mint Szövetkezetnél kötött 81.370. számi biztosítási szerződés átértékelési összege fejében. Magyar kir. Postatakarékpénztár" — megsemmisítése iránt az eljárást dr. Csintalan József budapesti (XI., Bajmóc. u. 6. szám alatti) lakos kérelmére folyamatba tette. Ennélfogva felhívja az említett okirat birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt beiktatását követő naptólszámított 60 nap alatt az okiratot a bíróságnál mutassa be, mert ellenkező esetben a bíróság azt ajelzett határidő telelte után a folyamodó újabb kérelmére semmisnek fogja nyilvánitani. Budapest, 1913. évi szeptember hó 6. kánján. A budapesti I—III. ker. kir. járásbíróság. 12181 Okiratmegsemmisités. 6571/1943. fszb. szám. Horváth ,táltos vicai lakos Vicán, 21. iksz. és 19322. sorszám alatt 1939. évi november hó 20-án „Linda" nevű 1928. évi, sárga, kanca, jegytelen lováról kiállított jártaslevéd elveszett és semmisnek tekintendő. Kapuvár, 1943. évi szeptember hó 20. napján. A kapuvári járás főszolga túrája. 12353 Okiratmegsemmisités. Pk. I. 584683/1943. sz. A budapesti központi kir. járásbíróság közhírré teszi, hogy az állítólag elveszett (megsemmisült) Elismervény:szelvényt tartalmazó következő okirat : .Tételszám : 12.001. Bejelentési jegyzék az 500 1941. M. E. számú rendelet alapján letétbe helyezett magyar államadóssági címletekről (hadikölcsönkötvényekről). A letétbe helyezett magyar nosztrifikálási megjelöléssel ellátott címletek névértéke 17.000 (Tizenhétezer) korona. 1. A címletek beszolgáltatójának neve : Herzfeld Béláné, lakáscíme : Budapest. V., Pozsonyi ut 10. 2. A címletek tulajdonosának neve : Herzfeld Béláné, lakáscíme : Budapest. V., Pozsonyi út 10. 3. Fenti címleteken kivitt van-e még hadikölcsönkötvénye ?■ Nincs. 4. A jelenlegi cimletű tulajdonos lakáscíme 1921/1922 évben :Rudolfer I. sz. 5—8. kérdésekre : nincs felelet. 9. A hadikölcsönkötvény alapján kapott-e a m. kir. Belügyminisztériumtól hadikölcsönsegélyt ? Nem. 10—12. kérdésekre : nincs felelet. Kell Budapest. 1941. április 30. Herzfeld Béláné s. k. Pesti Magyar Kereskedelmi Bank, értékpapiroszióiv. Két aláírás v k. — megsemmisítése iránt az eljárást Herzfeld Béláné budapesti (V., Pozsonyi-ut 10.) lakos kérelmére folyamatba tette. Ennélfogva felhívja az említett okirat birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt beiktatását követő naptól számított 90 nap alatt az okiratot a bíróságnál mutassa be, mert ellenkező esetben a bíróság azt a jelzett határidő letelte, utána folyamodó újabb kérelmére semmisnek fogja nyilvánítani. Budapest, 1943. évi szeptember hó 11-én. A budapesti központi kir. járásbíróság. F 13710 Okiratmegsemmisités. 5208/1943. kig. szám. Segít István foktői lakos tehenének marhalevele semmis. Kalocsa, 1943. évi szeptember hó 95 napján. A kalocsai járás főszclgabirája, 19061 Okiratmegsemmisités. Pk. I. 582029 1943 2. sz. A buda pesti központi kiv járásbíróság közhírré teszi, hogy az állítólag elveszett megsemmisült következő okirat : Üv. Frühwirth Antalné részére a Magyar-Hollandi Bank Rt. budapesti (Baross-u. 1. sz. cégnél 1034. évi október lai l.-i kezdettel és 1944. évi október hó l.-i lejárattal kötött 500 pengő tőkeösszegű takarékbiztosítás 7081,10. számú takarékbiztosítási könyvecskéje és kötvénye megsemmisítése iránt az eljárást özvegy Frühwirth Antalné sz. Novák Mária budapesti (Pázsitutca 13. sz.) lakos kérelmére folyamatba tette. Ennélfogva felhívja az említett okirat birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történő beiktatását követő naptól számított egy év alatt az okiratot a bíróságnál mutassa be, mert ellenkező esetben a bíróság azt a jelzett határidő letelte után a folyamodó újabb kérelmére semmisnek fogja nyilvánítani. Budapest, 1943. évi julius hó 31. napján. A budapesti központi kir. járásbíróság. • F 15715 Okiratmegsemmisités. Pk. 5774 1943. szám A kaposvári kir. járásbíróság közhírré teszi, hogy az állítólag elveszett következő okirat : a Concordia Biztosító Zrt.-nálfennállón 108.355. sz. biztosítási szerződés átértékelési összegezésében a Biztosító Magánvállalatok m. kir. Állami Felügyelő Hatósága által kifiztetett 174 P csekkfizetési utalvány szelvényének megsemmisítése iránt az eljárást Somogyi Józsefné kaposvári lakos kérelmére folyamatba tette. Ennélfogva felírja az említett okirat birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt beiktatását követő naptól számított 60 nap alatt az okiratot a bíróságnál mutassa be, mert ellenkező esetben a biróság azt a jelzett határidő letette után a folyamodó újabb kérelmére semmisnek fogja nyilvánítani. Kaposvár, 1943. évi június hó 1. napján. A kaposvári kir. járásbíróság. I. 15722 Okiratmegsemmisités. Pk. I. 585312/1943. sz. A budapesti központi kir. járásbíróság közhírré teszi, hogy :1/ állítólag elveszett 'megsemmisült) ' következő okirat: Az 500/1941. M E. számú rendelet alapján özvegy Schavarez Árminná névre (lakik : XII., Kékgolyó utca 20/b szám, I. emelet 4. szám) letétbehelyezett 8 darab, összesen 3.500 K 1*. é. magyar nosztrifikálási megjelöléssel ellátott hadikölcsönkötvényről 1911. március 26-án. P. K. 3946. szám alatt a Pénzintézeti Központ főpénztára által aláirt elismervényt tartalmazó Bejelentési jegyzék megserénysitése iránt az eljárási özv. Schwarcz Anniimé budapesti XH., Kékgolyó utca 20. sz.) lakos kérelmére folyamatba leli, s. mié'fogva felhívja az enyitett okirat birtokosát, hogy a jelen hirdetmiénnynek a Budapesti Közlönybe 11 történt beiktatását követő naptól számított 90 nap alatt az okiratot a biróságnál mutassa be, mert eblen kezes esetben a bíróság azt a felzett határidő letelte után a folyamodó újabb kereteiére semmisnek fogja nyilvánitani Budapest. 1913. évi augusztus l- 30-ái. A budapesti központi kir járásbíróság. F 15711 Okirat megsemmisítés. 3217.1913. szám. Bro Marion szívűmáléi lakos lovának 51912. számi maritalon ’c semnis. Kékes, HM.'i évi szeptember hó 12. napján. A kékesi járás löszőgab.rája. • 12033 i okiratmegsemmisités. 80118 1913. kig. szám. treisz Civölgy palánkai lakos„Frid" nevű lováról kiállitott . 126 HH3. ikv. szava.rliacvá felveszi TI. Messenlini isdoli. lk.'ánka, 1913. évi szeptember 1u. 20 napján. A pal ánkai járás löszogabirája. 11928 Okiratmegsemmisités. 2968 1913. szám. Gyuricza Antal gyomai lakos 847.222. törvényhatósági számu, 846 1942. iktató számú, 1911. január 2 áin született sötétpej, kanca, csill., piszka. ,ill. kesely. ejt. lóról szóló marhalevelet megsemmisítem Gyómai, 1943 évi szepteml.elm 24. . napján. A gyomai járás fő szolgavmája.11173 Okiratmegsemmisités. 5073'1243. szám. Nyived községben, 1911. január 11-én löött el. szám alatt kiállilok és Hitt. február 13-án 58 stll. szám alatt Zinnfi Zsigmund nevére ugyanott átírt Jankó nevű, 1933. évi sárga,jeltelen ménre szóló elveszett marhalevelet megsemmisitem. Szalard, 1943. évi szeptember hét 21. napján. Szafárdi járás főszolgabirája. 11413 . Okiratmegsemmisités. 4949/1043. kig. szám. Tarpay Gábor Hszaújlaki Jakos 2313/1939. kig. szám alatt kiállított és II. 68 1939. lajstr. sz. alatt bejegyzett közterületről gépjárművet űzött gépkocsiipar gyakorlására ,jogositó iparigazolványa semmis. Nagyszűlős, 1943. évi szeptember hó 17 napján. Nagyszöllösi járás főszolgabírája. 11338 Okiratmegsemmisités. 181381/1943. 6. 1. szám. Dr. I. Simon Husztiné azelőtt Barin Dezsőnél kaposvári lakos bejelentette, hogy a 181.381. sorszámú és személygépkocsi vezetésére szolgáló, hatóságom által kiadott gépjárművezetői igazolványát elvesztette. Megsemmisítem, helyette másodlatot adok ki. Kaposvár, 1918. évi szeptember hó 24. napján M. kir. rendőrség kaposvári kapitánysága. 10675 ; Okiratmegsemmisités. IV.953 6. 1943. szám. Szijjártó Béla gyöngyösi lakos tulajdonát képező DV -953. rendszámú motorkerékpár forgalmi engedélye semmis. Eger, 1943. évi szeptember hó 3. napján. A m. kir. rendőrség egri kapitánysága. 8875 Okiratmegsemmisités. 8109 1913. kig. szám. Kulin József palánkai lakos, Lencsi és Erna nevü lovairól kiállított 267/1941. és 265/1941. jkv. sz. marhalevele elveszett Megsemmisítem. Palánka, 1943. évi szeptember hó 20. papján. A palánkai járás főszolgabirája. 120031 Okiratmegsemmisités. 583392/2. 1943. szám. budapesti kir. járásbíróság közhírré teszi, hogy az állítólag elveszett (megsemmisült) következő okirat . ..Gondosan megőrzendő ! Fizetési utalványszelvény- A biztosító magánvállalatok m. kir. állami felügyelő hatósága Élet- és járadékbiztositási felosztási alapja 779 1’ 52 f-t utalványoz az Első Magyar Ált. Bt.l. társnál kötött 314.765. számi biztosítási szerződés átértékelési összege fejében. Magyar kir. Postatakarékpénztár." A fizetési utalvány szelvény megsemmisítése iránt az eljárást özv. Nádas Gyulám' Hegyi Alész bank igazgatói özv. budapesti (VII., Vilma kir.-né-Ut 23. sz. alatti) lakos kérelmére folyamatba tette. Ennélfogva felhívja az említett okirat birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történő beiktatását követő naptól számított 60 nap alatt az okiratot a bíróságnál mutassa be, mert ellenkező esetben a biróság azt a jelzett határidő letelte után a folyamodó újabb kérelmére semmisnek fogja nyilvánítani. Budapest, 1943. évi szeptember hó 1. napján. A budapesti központi kir. járásbíróság. 12376 Okiratmegsemmisités. 5984 1913. ki. sz. Fala Ferenc kápolnavutyéki lakos egy darab 1938. évi sárga, bóka, piszta, jobb bokán elöl tűzött, 2 hátsó lába félhárig kehely, kanca lováról, 65. iktató szám alatt kiállított marhalevelét megsemmisítem. Székesfehérvár, 1943. évi szeptember hó 6. napján. A székesfehérvárijárás fő szolgabirája. 10285 Okiratmegsemmisités. 80991*943. kig. szám. Reisz András palánkai lakos,Julia“ nevű lováról kiállított. 127 1943. jkv. marhalevél semmis. Palánka, 1943. évi szeptember hó 21. napján. A palánkai járás fő szolgabirája. 11927 Okiratmegsemisités. 252/090/1. 1943. szám. Ifj. Kriszt András mecsekszabolcsi lakos bejelentette, hogy a pécsi m. kir. rendőrkapitányság által 252.090. számnak kiállított gépjárművezetői igazolványát elvesztette. Érvénytelennek nyilvánítom. Helyette másodlatot adtam ki. Pécs, 1943. évi szeptember hó 28. napján. A 111. kir. rendőrség pécsi kapitánysága. 12181 .ii nir.nmr...nn~ri ...... n. 1. .. ............. ■ iiniiiiaii'i (Jkirntmegsemmisités. TL - -288/3. 1943. szám. Takács, Géza komáromi lakos nevén szereplő TU—288 rendszámú gépjárómű forgalmi engedélye és igazolólapja elveszett. Érvénytelennek nyilvánítom, Komárom. 19'.évi szeptember hó 22. napján. 111. kir. rendőrség komáromi kapitánysága.‘2228 Okiratmegsemmisités. 1203. fk. I. 1936. szám. Özv. 1’á Hesz Andrásné budapesti lakos nevén nyilvántartott az 1203. Ik I. 1936. számadszeres rendszámát engedélyét elvesztette. Amennyiben azt jelen hirdetmény megjelenésétől számított 1 hónapon belül hatóságomnak nem mutatják be, érvénytelennek fogom nyilvánítani és helyette másodlatotállítok ki. U rendszámot adok ki. Budapest, 1913. évi szeptember hó 24. napján. A 111. kiír. rendőrség budapesti főkapitányságának közigazgatási oszlatya. * 9181 Okiratmegsemmisités. 8843/1913. fk. 1. szám. Özv. Ludhs ,Rizseiné, budapesti lakos nevén nyilvántartóit 13 931. fk. I. 19. számi ószeres rendszámát es igedélyét elvesztene.. Amennyiben azt jelen hirdetmény megjelenésétől számított 1 hónapon belül hatóságomnak nem mutatják be, érvénytelennek fogom nyilvánítani és helyette másodlatot állítok ki. Ujzemiszámot adok ki. Budapest, 1913. évi szeptember hó 12. napján. A m. kir. rendőrség budapesti főkapitányságának közigazgatási osztálya. 10964 Okiratmegsemmisités. t.N .6114. ik. 1. 1948. gy. sz. Toledo Acélház. budapesti (V. ker. Visegrádi n. 17 sz. lakos nevén nyilvántartott CN...611. forgalmi rendszámu gépjárőnüinek hivatalom által kiállított forgalmi engedélye elveszett. Amennyiben azt jelen hirdetmény megjelenésétől számított 1 hónapon belül hatóságomnak nem mutatják be, érvénytelennek fogom nyilvánítani és helyette másodlatot állítok ki. Budapest, 1943. évi szeptember hó 21. napján. A m. kir. rendőrség budapesti főkapitányságának közigazgatási osztálya. 11178 Okiratmegsemmisités. 3193/1913. szám. Pécsi lajos backamadarasi lakos 1939. évi származású tehenére 1. 953425. és 1942. évi származású üszőjére 0.066610. sz. alatt kiállitott marhalevél semmis. Marosvásárhely, 1943. évi szeptember hó 21. napján. Marosi alsó járás föszolgabirája. 115,37 Okiratmegsemmisités. 1831/1943. fk. I. szám, Bauer Lajos budapesti lakos nevén nyilvántartott az 1831. fk. I. 1913. számi eszeres rendszámát engedélyét elvesztette. Amennyiben azt jelöli hirdetmény megjelenésétől ■számítolt 1 hónapon belül hatóságomnak nem mutatják be, érvénytelennek fogom nyilvánítani és, helyette másodlatot állítok ki. Uj rendszámot adok ki. Budapest, 1943. évi szeptember hó 16. napján. A m. kir. rendőrség budapesti főkapitányságának közigazgatási osztálya. ____________ 11878 Okiratmegsemmisités. 211148/3. 1913. 2. szám. Dr. Kazatsay Antal esztergomi lakos nevén szereplő 211148 számú gép járóművezetői igazolványa, elveszett. Érvénytelennek nyílvánítom. Komárom, 1948. évi szeptember hó 21. napján. A m. kir rendőrség komáromi kapitánysága, 12062