Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője, 1943. november (77. évfolyam, 247-270. szám)
1943-11-03 / 247. szám értesítője
4 1 Hirdetmény. Ce. 26/#/4. 143. szám. A szegedi kir. törvényszék közhírré teszi, hogy Kuczor M. P. és Társa paprikakereskedő, szegedi cég megszűnésének a cégjegyzékbe bevezetése iránt az eljárást az 1887. évi III. t.e. 1. §-a alapján hivatalból megindította. Felhívja az érdekelteket s bárkit, kiknek a cég fennállása jogi érdekük, hogy esetleges kifogásaikat 45 nap alatt adják be. Szeged, 1913. évi október hó 18. napján. A szegedi kir. törvényszék. , **2410 Hirdetmény. Ce. 2121/2. 1943. szánt. A szegedi kir. törvényszék közhírré teszi, hogy Dombó Mózes Bernét, makói cég megszűnésének a cégjegyzékbe bevezetése iránt az eljárást az 1897. évi III. t.-e. 1. §-a alapján hivatalból megindította. Felhívja az érdekelteket s bárkit, kiknek a cég fennállása jogi érdekük, hogy esetleges kifogásaikat 45 nap alatt adják be. Szeged, 1943. évi október hó II. napján. A szegedi kir. törvényszék. **2896 Holtnaknyilvánitások. Horváth Károly Debrecen, Kinizsi utca 57. sz. alatti üzletét megvettem. Hitelezők, követelésükkel a hirdetés megjelenésétől számított 8 napon belül jelentkezzenek. Uti Ferenc Ecseg. Utólagos követeléseket nem vehetek figyelembe. 4555 " Értesítem volt ügyfeleimet, hogy valamennyi követelésemet eladtam a Tatra Bankának, s ennélfogva tartozásaikat a Felsőmagyarországi Hitelbank fiókjánál Rozsnyón, mint a Tatra I Banka jogutódánál fizessék meg, mert egyedül ez jogosított azokat felvenni és nyugtázni. Dr. Vesely János 4539 volt párkányi közjegyző. A Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője 1943 november 3 247. szám. Holtnaknyilvánitás. Pk. 493/5. 1943 szám. A pétervásári kir. járásbíróság Németh Mihályné szül Zára Anna részéről a 25.000/1919. rendelvény alapján előterjesztett kérelem tárgyában az állítólag eltűnt Zám Orbán volt recski lakos holtnak nyilvánitása iránt az eljárást megindítja. Az eltűnt neve: Zám Orbán, születési helye és ideje: rrecsk, 1882. évi május hó 16.napján, szüleinek neve : atyja : Zám Lukács, anyja : Szabó Anna volt recski lakosok, házastársának neve: néhai Füzesi Anna, foglalkozása : földmives. Bevonulásának időpontja: 1915. október, csapattest, melyhez bevonult ; volt cs. és kir. th. gyalogezredhez, legutoljára ugyanott szolgált, rendfokozata : gyalogos, hadiesemény, mely közben nyomaveszett . Lemberg melletti harcokban, vagyona van Recsk községben. A kir. járásbíróság felhív mindenkit, hogy abban az esetben, ha az eltűnt életbenlétéről, tartózkodási helyéről, halála vagy eltűnésének körülményeiről, vagy a holtnak nyilvánítás szempontjából fontos körülményről, különösen arról lenne tudomása, hogy az eltűnt a fent jelzett időn túl még életben volt, hogy azt a bíróságnál 60 nap alatt jelentse be, mert ha ezen megjelölt időpontig bejelentés nem érkezik a bíróság az egyébként már kihirdetett tények alapján fog a holtnaknyilvánitás ügyében határozni. Pétervására, 1943. évi junius hó 4. napján. A pétervásári kir. járásbíróság. 13856 Holtnaknyilvánitás. Pk. 24962/1. 1943. szám. A szegedi kir. járásbíróságnak Márta Sándor kiskundorozsmai (Márták dűlő 43. sz.) lakos részéről a 28.000/1919. I. M. számú rendelet alapján előterjesztett kérelme folytán eltűnt Márta Mihály volt kiskundorozsmai lakos holtnak nyilvánítása iránt az eljárást megindította és az eltűnt részére ügygondnok kirendelését mellőzi. Az eltűnt neve: Márta Mihály, születési helye: Kiskundorozsma, születési ideje : 1895. évi szeptember hó 6. napján, szüleinek neve : Márta Sándor és Tari Mária, az eltűnt nőtlen, foglalkozása : földműves, utolsó lakhelye : Kiskundorozsma, Kiskundorozsma községben ingatlan vagyona csekély területű és értékű. Bevonulásának időpontja : 1915. május 15., az a csapattest, melyhez az ismert adatok szerint eredetileg beosztották : a cs. és kir. szegedi 5. honvéd gyalogezred. Az a csapattest, melynél utoljára teljesített szolgálatot : 5. honvéd gyalogezrednél az orosz harctéren, katonai rendfokozata honvéd, utolsó tábori postaszáma : ismeretlen, az a hadiesemény, mely közben nyomaveszett : az orosz harctéről 1915. évi szeptember havában irt utoljára. ] Azóta semmi hir sem érkezett róla. Nyomaveszett. A bíróság felhív mindenkit, hogy abban az esetben, fia az eltűnt életbenlétéről, tartózkodási helyéről, vagy eltűnésének körülményeiről, így különösen arról lenne tudomása, hogy az eltűnt a fent jelzett időn túl még életben volt, ezt a hirdetménynek a bíróságnál történt kifüggesztésétől számított 60 nap alatt jelentse be, mert ha a most megjelölt időpontig bejelentés nem ér- kérnék, a bíróság az egyébként kiderített tények alapján fog a holtnaknyilvánítás kérdésében határozni. Szeged, 1913. évi szeptember hó 22. napján. A szegedi kir. járásbróság, 13866 MAGÁNMERDETÉSEK. Csömör Lenke, mezőgazdasági hallgató, leckekönyvét elvesztette. 3—3 4531 Pásztor Ádám leckéskönyve elveszett. Anyakönyvi sz. 4013. 3—2 4549 Czécsé László 1811. sz. Kertészsegédi képesítő bizonyítványa elveszett. 3—2 4540 tévévé! Gyula névre szóló közgazdaságtudományi egyetemi leckekönyve elveszett. Megtalálója 50 P jutalomban részesül Rákospalota, Rákos-ut 124. 3—2 4541 Az Első Barcsi Hengermalom ft. T. u. a., Barcs felszámolói felhívják a vállalat hitelezőit, hogy jelen hirdetéstől számított hat héten belül követeléseiket érvényesítsék, illetve azok fennállását a vállalatnak ajánlott levélben jelentsék be. 3—3 4524 frank Julianna görcsönyi lakó« elveszítette lörözőmesteri bizonyítványát a Pécs—Siklósi vonaton, Harkányfürdő és Görcsöny között, 1943. augusztus 5-én. Cím : Görcsöny, Baranya m. 3—2 454. Felhívás: Meghívó. A Nyírszövőgyár Részvénytársaság 1943. november 20-án, délután 3 órakor tartja Budapesten, XIV. ker., Czobor utca 99. sz. alatti helyiségében rendkívüli közgyűlését, melyre a részvényeseket ezennel meghívjuk. Tárgysorozat: 1. Az igazgatóság és felügyelőbizottság jelentése. 2. A zárszámadások beterjesztése, a mérleg megállapítása és határozat a nyereségre vonatkozólag. 3. Az igazgatóságnak és felügyelőbizottságnak adandó felmentvény feletti határozat. 1. Az igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok díjazásának megállapítása. 5. Esetleges indítványok. Azon részvényesek, kik szavazatukat óhajtják gyakorolni, részvényeiket legalább 8 nappal a közgyűlés előtt, elismervény ellenében a társaság pénztárába tartoznak letétbe helyezni. Budapest, 1943. évi november hó 2-án. Az igazgatóság. Mérlegszámla 1942. dec. 31-én. Vagyon: Gépszámla P 85.025.07. M. kir. Postatakarékpénztárszámla P 1.390.22. Be nem fizetett részvény tőkeszámla P .10.000.1. Épületszámla P 82.979.50. Berendezésszámla pengő 25.111.03. Értékpapírszámla P 16.761.43. Pénztárszámla P 32/897.33. Áruszámla pengő 7.947.85 . Adósok számla P 9 416.62. Bankszámla P 37.000.-—, összesen P 329.129.65. Teller : Gép és berendezés tartalékszámla P 85.171.88. Épület tartalékszámla P 22.682.23. Tartalékalapszámla P 23.178.64. Anyagbeszerzés pótlás biztosítási tartalékalapszámla pengő 12.000.—. Értékkülönbözet tartalékszámla P 3.433.—. Átmeneti számla P 1.463.54. Hitelezők számla P 20.061.13. Részvénytőkeszámla P 150.010.—. Veszteség- és nyereségszámla P 11.139.23. Összesen P 329.129.65. Eredményszámla 1942. dec 31. Veszteség: Költségszámla P 75.990.24. Gép és berendezés tartalékszámla P 8.305.25. Épület tartalékszámla P 1.659.59. 1942. évi nyereség P 11.139.23. Összesen P 97.094.31. Nyereség : Áruszámla P 95.673.47. Kamatszámla P 77.15. Ketes követelések számla P 317.60. Értékkülünbözeti tartalékszámla P 1.026.09. Összesen P 97.094.31 Az igazgatóság. Megvizsgáltuk és helyesnek találtuk. 45531 jeliusi jelöbizottság A budapesti orvoskari egyetemen kiállított, 1912. október hóban kelt orvosi oklevelem elveszett. Megtaláló adja le alanti címre : dr. Léttner Imre orvos, Budapest, V., Gr. Klebelsberg utca 19. 4550 Meghívó a Körting B. és E. részvénytársaságnak 1943. november 12-én, déli 12 órakor a részvénytársaság helyiségében (Budapest, Vil., Kisfaludy u. 11.) tartandó rendkívüli közgyűlésére. .1 közgyűlés tárgysorozata : 1. Az alaptőkének 120.000 pengőről 210.000 pengőre leendő felemeléséről határozathozatal. 2. Határozathozatal az előbbi pontban foglalt alaptőkeemelés folytán szükséges alapszabálymódosítás tekintetében. A Körting It. és E. Részvénytársaság 4552 igazgatósága. Meghívó a Mélyépítő Beton- és Vasipari Részvénytársaságnak a vállalat irodájában (Budapest, V., Nádor u. u. sz.) 1943. évi november hó 15. napján, déli 12 órakor tartandó évi rendes közgyűlésére. Tárgysorozat: 1. 1943. évi június hó 30-án záródó üzletévre vonatkozó zárszámadások, nemkülönben az igazgatóság és felügyelőbizottsági jelentések ismertetése, az évi mérleg megállapítása, valamint a nyereség felosztása tárgyában határozathozatal. — 2. Határozathozatal az igazgatóság és felügyelőbizottság felmentvénye tárgyában. — 3. Az igazgatóság és felügyelőbizottság tagjainak megválasztása. — 4. Esetleges egyéb indítványok. A társaság alapszabályainak 9. §-a értelmében az a részvényes, aki a közgyűlésen részvényesi jogait gyakorolni kívánja, tartozik részvényeit (ideiglenes részvényelismervényeit), a közgyűlés határnapját megelőzően 3 nappal, vagyis 1943. évi november hó 12. napjáig a társaság pénztáránál letétbe helyezni. Budapest, 1943. évi október hó. *, , Az igazgatóság. Mérlegszámla 1943. június 30-án. Vagyon : Pénztárszámla P 9.581.08. Részvényesek P 105.000.—. Berendezés és felszerelés P 125.457.55. Értékpapírok P 3.000.—. Adósok P 170.264.43. Összesen P 413.303.06. Teher: Alaptőke P 150.000.—. Hitelezők P 208.573.86. Átmeneti számla P 49.951.39. , Nyereség (áth. 941/42. P 3.628.43 ; 942/43. P 1.149.37) P 4.777.81. Összesen P 413.303.06. (Avaltételek P 209.956.1.) Veszteség- és nyereségszámla 1943. június 30-án. Veszteség : Központi általános költségek I* 109.737.95. Leírások felszerelésből pengő 113.133.02. Nyereség (áth. 941/42. P 3.628.43, 1942/43. P 1.149.38) 4.777.81. Összesen pengő I 127.648.78. Nyereség: 1941/42. évi nyereségszámla P 3.628.43. Építkezési eredményszámla pengő 124.020.35. Összesen P 127.648.78. Az igazgatóság. Megvizsgáltuk és rendben találtuk. 4551 .1 felügyelőbizottság. Felelős kiadó : A m. kir. állami nyomda igazgatósága. NYÁRI ELEMÉR miniszteri tanácsos, igazgató. A m. kir állami nyomók nyomása. (Műszaki vezető Dr. Doki.) János műszaki főtanácsos, aligazgató.