Budapesti Nap, 2002. december (1. évfolyam, 52-63. szám)

2002-12-09 / 58. szám

Budapesti Nap RS9: Ötven­hatos óvóhely­ből színház Az RS9 Színház abban a sze­rencsés helyzetben van, hogy aki egyszer megjegyzi - első hallásra kissé furcsának tűnő - nevét, az egyben a címet is tud­ni fogja. Az elnevezés ugyanis a Rumbach Sebestyén utca 9. számot rejti. Az egykori zöld­séges pincéből kialakított szín­ház a budapesti kulturális élet egyik legizgalmasabb helyszí­ne, immár tizenkét esztendeje. Az RS9 sokszínűségét jelzi, hogy nemcsak alternatív szín­házi estékkel várja nézőit, ha­nem például hét végi gyerek­előadásokkal, szerdai vers­mondással, zenés produkciók­kal és időszakos kiállításokkal is. A színházat évente 15 ezer néző látogatja, ami óriási telje­sítmény, pláne, ha még azt is hozzátesszük, hogy nézőtere mindössze 70-100 fő befogadá­sára alkalmas. A néző: Bazsó Zoltán - Számomra mindig nagyon kellemes élményt nyújt ez a kis stúdiószínház - vallja az RS9 egyik gyakori vendége, nézője, Bazsó Zoltán. - Han­gulatos pincekávézóját nem­csak színházlátogatásaimkor veszem igénybe, hanem egyébként is szívesen beülök egy kávéra vagy italra, ha arra járok. Szívélyes a kiszolgálás, és számomra nem melléke­sen­ barátiak az áraik is. Azonban a színházstúdió ki­alakítása szerintem már hagy némi kívánni valót maga után. Elsősorban arra gondo­lok, hogy hátsó felünk tűrőké­pességét igen komolyan igénybe veheti egy-egy hosz­­szabb előadás megtekintése, de ennél sokkal lényegesebb probléma az, hogy az első széksorokon kívül nagyon rosszul lehet látni az előadá­sokat. Ezen talán némi mű­szaki változtatással segíteni lehetne. Ennek ellenére ösz­­szességében nekem a ked­venc helyeim egyike az RS9. REPERTOÁR Decemberben látható: 10-én: Bordalos gálaest (A Szekszárdi Német Szín­ház előadása) 13- án: Nagy Magyar Por­nográfia (Esterházy Péter műveiből) 14- én: Legszebb cigány népmesék (kezdés 15 órakor) 15- én: Dickens: Karácso­nyi ének (kezdés 11 órakor) 20- án: Shakespeare: Macbeth 21- én: Kiss Bea és Csernus Katalin fuvola- és gitárestje 22- én: Dickens: Karácsonyi ének (kezdés 11 órakor) I­­nfo RS9 Színház Cím: VII., Rumbach Sebes­tyén utca 9. Jegyek telefonon és e-mailen is rendelhetők! Tel.: 269-6610 E-mail: rs9theater@axelero.hu Honlap: www.rs9.hu KULTÚRA LÁTCSŐ Kirakatkultúra vagy valódi izgalmak? Beszélgetés Dobay Dezsővel az alternatív színházakról Dobay Dezső rendező, az RS9 Színház vezetője, a magyar alternatív színhá­zi mozgalom egyik „régi motorosa”. Ezért aztán nemcsak az RS9 múltjá­ról, jelenéről és jövőjéről kérdeztük, hanem az egész „struktúrán kívüli” színjátszás helyzetéről is. AZ OLDALT­ ÍRTA: CSERNA-SZABÓ ANDRÁS - Mikor kezdődött az RS9 Szín­ház története? - 1988-ban tizenöten alapították meg az Astoria Színházi Egyesüle­tet, amely az országban a második ilyen jellegű egyesület volt. Tagjai, Lábán Kati rendezőn és jómaga­mon kívül, azok a színészek vol­tak, akik az I. kerületi Művelődési Ház színészkurzusáról kikerültek. Rögtön nekiálltunk színháznak al­kalmas helyiséget keresni. Amikor rátaláltunk a Rumbach Sebestyén utca 9. szám alatti pincére, saját magunk vágtunk bele a felújítási munkákba, és a szakmunkákon kívül mindent a társulat végzett. Egyébként a színház helyén ere­detileg óvóhely volt, amelyet ké­sőbb zöldséges pincének használ­tak. Egy év múlva, 1989-ben meg­indult a színházi munka a helyi­ségben. Első bemutatónk 1990- ben Witold Gombrowicz Operett című darabja volt, ami rögtön öt előadást ért meg. Ez ebben a szín­házi közegben óriási eredmény­nek, sikernek mondható. - Milyen anyagi háttérrel in­dult a színház? - Maga a színházalapítás Soros­ösztöndíjból valósult meg. Utána pedig folyamatosan pályáztunk különböző kisebb alapítványi tá­mogatásokra. Ez arra volt elég, hogy a társulatunk tagjai eleinte kb. 3000 forintos, később, 1998-ra 30-40 ezer forintos ha­vi „apanázshoz” jutott­ad­tak, ami akkoriban az éhenhaláshoz sok volt, a megélhetéshez kevés. 1999-re annyi­ra botrányossá vált a támogatás, hogy szét- ---------­ment a társulatunk. Nemcsak az RS9-ben zajlott ez így, többé-kevésbé ez történt minden alternatív játszóhelyen. Azóta - társulat híján - a színé­szek „keresztbe játszanak” eb­ben az öt-hat budapesti alterna­tív színházban. - Hogyan fogadta a közönség az RS9-ben létrejött előadásokat? - Nagyon büszkék vagyunk ar­ra, hogy olyan emlékezetes elő­adásokat mutattunk be, mint pél­dául Gombrowicz Esküvő, Ester­házy Péter Daisy, vagy Nádas Pé­ter Temetés című műve. És a sike­rek nemcsak itthon találtak meg bennünket, hanem külföldön is. Csak hogy két fontos külhoni állo­mást említsek a színház történeté­ből: Edinburgh és a lengyelországi Gombrowík Zsfesztivál • Mindkét helyről komoly elismeréssel jöt­tünk haza. A közönség itthon és külföldön is fogékony volt színhá­zi alkotásainkra, talán azért is, mert egészen más megközelítés­sel, hozzáállással találkozott, mint amit a kőszínházakban megszo­kott. Évente kb. 15 ezer néző jön el hozzánk. Eleinte a húszon-, harmincéves generáció látogatta az előadásainkat, később a közép­generáció, sőt az idősebbek is kez­dtek jönni. Ma már teljesen vegyes a kö­zönségünk: olyan em­berek, akik hozzánk hasonlóan „kirakat­kultúrának” tartják a kőszínházat, s kíván- ------— csiak a valódi izgal­makat nyújtó „mű­vészszínházra”. Talán egyetlen korosztály van, amely kissé eltá­volodott a színháztól: az a 18 és 22 év közötti generáció, amelyet a tö­megkultúra foglal le: a tévé, a megarendezvények stb. Őket sze­retnénk a jövőben visszacsalogat­ni a nézőtérre, hiszen végtelenül nyitott és értelmes réteg. - Mennyire megoldott a szín­ház anyagi helyzete? - Semennyire. De ez nemcsak az RS9 problémája, hanem az ösz­­szes alternatív színházé. Miniszté­riumi és fővárosi keretből a hat al­ternatív budapesti játszóhely és a mögöttük álló mintegy húsz társu­lat ugyanakkora támogatást kap évente, mint egy közepes kőszín­ház. Ez azt jelenti, hogy az évi 900-1000 körüli alternatív előadás ugyanannyi pénzből jön létre, mint egy közepes nagyságú kő­színház 200-250 előadása. Ez, vé­leményem szerint, botrányos. Fő­leg, ha még azt is hozzáteszem, hogy a Budapesten eladott szín­házjegyek 10%-át ezekben az al­ternatív színházakban adják el, ahol 70-100 ember fér el a nézőté­ren. Arról nem is beszélve, hogy a külföldi meghívások 80%-át az al­ternatívok kapják. A mindenkori kormányzatok nagyon szeretnek villogni azzal, milyen pezsgő kul­turális élet folyik a fővárosban, csak azt felejtik el megemlíteni,, hogy ők milyen szánalmas tám­o­gatásokkal lehetetlenítik el a kis klubok, színházak működését. - A jövő? - Újra megnyitottuk kávézón­kat, amely este hattól várja a ven­dégeket. Reméljük, hogy előadá­sok előtt és után kellemes sörözé­sek, dumálások színtere lesz. Rá­adásul talán a rezsinket is ki tud­juk termelni a kávézóval. Olyan előadásokat készítünk, amelyek hitelesebb, kockáztatóbb, izgal­masabb alkotói munkával jönnek létre. De ha az állami és fővárosi támogatás kivonul mögülünk, ak­kor nekünk befellegzett. A színházjegyek tíz százalékát az alternatív színhá­zakban adják el Dobay Dezső az RS9 Színház előtt Fotó: Aknay Csaba Vörösben és feketében William Shakespeare a színházban Az RS9 Színház legutób­bi bemutatója, Shakespeare Macbeth című tragédiája bizonyíték arra, hogy színre lehet vinni kis stúdiószínházban is sok­szereplős, monumentális, klasszikus darabokat. Balkay Géza rendező ugyanazt a cselt alkalmazza a színészek „meg­­sokszorosítására”, amelyet annak idején a londoni Globe Színházban is annyiszor bevetettek: a szerep­összevonásokat (Spiró György írt erről kiváló könyvet pár éve). Az, hogy a három vészbánya és Hekaté olyankor is a színpadon vannak, amikor azt Shakespeare nem írja, két előnnyel is jár. Egyfe­lől mintha a Macbeth felett lebegő Végzetet szimbolizálnák, tudatosí­tanák a nézőben a Sötét Sors folya­matos jelenlétét, másfelől pedig - alkalomadtán - bármilyen szerep­be beugorhatnak: lehetnek lako­mát ülő skót nemesek vagy éppen kísértetek, akik Macbeth kezébe tőrt adnak. Vörös és fekete. Mind a szín­padképben, mind a jelmezeken csupán ezzel a két színnel találko­zunk. Egyszerű és kifejező ez a kettősség, hogy a sok közül csak egyetlen párhuzamot említsünk: a vörös a vér, a fekete pedig a gyász színe. Érdekes, hogy a jelmez ki­emeli Lady Macbeth alakját a töb­bi szereplő közül, hiszen ő az egyetlen, aki nem fekete, hanem vörös ruhában látható a színpa­don. (Elismerésünk jeléül álljon itt, hogy a jelmez Gergely Erika munkája). Rendhagyó az előadás abból a szempontból, hogy ebben a Bal­kay rendezte tragédiában a szerep­lők nem viselkednek mindenáron „tragikusan”, játékukban olykor­olykor megcsillan az irónia is. És ettől az előadás mintha kicsit em­beribb lenne, zordságában is mint­ha kicsit közelebb húzódna a szín­játék a nézőkhöz. A színészi játék szempontjából emeljük ki Orosz Róbert (Mac­beth) és Kassai László (Banquo) teljesítményét, megjegyezve azt, hogy a vörös jelmezbe bújtatott,, szőke (Meryl Streep vonásait idé­ző) Kovács É. Rebecca igazi Lady Macbeth volt a színpadon, egy­szerre hittünk gonoszságában és tébolyában is. E sorok írójának az előadásból mindössze némi kardcsattogás, kardvillogás hiányzott, s egy le­vágott fej, mert aki Macbethet nézni megy, annak jár némi vér és borzongás is. . Fotó: MTI 2002. december 9., hétfő 15 Macbeth-címszereplő: Orosz Róbert a színpadon Megvan a saját közönség Az RS9-ben játszott Macbeth címszereplője Orosz Róbert. A fiatal színész neve mindazok számára ismerősen csenghet, akik kedvelik a budapesti kis színhá­zak előadásait. Orosz Róbert ugyanis nem­csak az RS9 előadásai­ban, hanem a Merlin Színház darabjaiban is gyakran látható. - A Merlin Színházban, Jordán Tamás és Lázár Kati színész­képző műhelyében kezdtem, 1991-ben. A négyéves iskola el­végzése után a Merlinbe szer­ződtem. Eltöltöttem egy évadot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban, jelenleg a Merlin­­ben és az RS9 Színházban va­gyok. Játszottam Shakespeare-t, Moliere-t, Gogolt és több kor­társ darabot. - Mikor került kapcsolatba az RS9 Színházzal, melyik elő­adásokban vett rész? - Dobay Dezső rendező két évvel ezelőtt felkért az általa rendezett, A bolond dala című előadásban három különböző karakter eljátszására. Azóta dolgoztam vele más darabban is, sőt Lábán Kati is rendezett. Most a Balkay Géza rendezte Macbeth-előadásban a címsze­repet játszom az RS9-ben. ■j­­ Miben különbözik az RS9- ben zajló munka a kőszínházi alkotó folyamattól? - Az alternatív színházakban az alacsony nézőszám (50-200 fő) miatt jellemző a bensősége­sebb kapcsolat a nézővel. Ez igaz az RS9 Színházra is. A munka folyamatában, a próba intenzitásában nem látok kü­lönbségeket a kőszínházi pro­dukciókhoz képest. - Hogyan látja az alternatív, avagy struktúrán kívüli színját­szás és azon belül az RS9 Színház jövőjét? - Ha alternatív színházon azt értjük, hogy új színházi utakat, új megfogalmazásokat kere­sünk, akkor ennek van jövője, mert erre, azt hiszem, igény is van. Az itt készült előadások­nak megvan a saját közönsége, remélem, hogy a jövőben is meglesz. De az RS9 léte nagy­ban függ az anyagi támogatók szándékától is. Lakóhelye Budapest Olvassam a Budapesti Napot, fizessen elő fővárosunk egyetlen napilapjára, hiszen ez rólunk és nekünk szól! „ », Budapesti Nap ... ■ AMI VELÜNK TÖRTÉNIK __

Next