Budapesti Nap, 2002. december (1. évfolyam, 52-63. szám)
2002-12-09 / 58. szám
, 2002. december 9., hétfő Gazdaság Budapesti Nap A jegybanki kamatpolitika veszélyei Petschnig Mária Zita szerint még most is egyezségre lehet jutni a gazdasági kabinetben Az a pékség, amelyik 14- 15%-kal kap kevesebb pénzt a kenyeréért az idén, mint egy évvel ezelőtt, szinte bizonyos, hogy nem képes folytatni tevékenységét. Ha pedig azt hallják a sütöde dolgozói, hogy a hivatalos politika szerint a későbbiekben akár még kevesebb is lehet a termék ellenértéke, akkor véletlenül sem jut eszükbe a termelés fenntartása. Lehet, hogy hihetetlen, de ez egy mai, valóságos probléma. GERGELY LÁSZLÓ ÍRÁSA A gyáriparosok szövetségének elnöke azért szólította fel lemondásra a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökét, mert az erős forint miatt már legalább egy éve romlik az exportáló cégek helyzete, azaz 14- 15%-kal kevesebbet kapnak termékeikért, mint tavaly. A jegybank pedig a 2003-as inflációs célkitűzése miatt gyakorlatilag a változatlanul erősödő forintban érdekelt. A költségvetési és a jegybanki politika közötti ellentét már a kormányváltás után nyilvánvalóvá vált, vajon miért csak most, decemberben lett belőle ügy? Petschnig Mária Zita, a Pénzügykutató Rt. tudományos főmunkatársa szerint egyszerűen azért, mert Széles Gábor, a gyáriparosok elnöke most, december elején szólította fel az MNB elnökét a lemondásra. Petschnig Mária Zita fotó: mti Az előzmények mégsem teljesen egyértelműek. Augusztus vége felé nyújtotta be középtávú gazdaságfejlesztési programját a kormány az Európai Uniónak, e dokumentum a jegybankkal való teljes egyetértés alapján fogalmazódott meg. Petschnig Mária Zita a részletekre is emlékeztet: a Pénzügyminisztérium (PM) a következő évre 5%-os inflációt szerepeltetett, s értelemszerűen a 2003-as költségvetés tervezésénél is ezzel a számmal kalkulált. Tehette már csak azért is, mert a monetáris politika alakítója, a jegybank ugyancsak elfogadta, hallgatólagosan tudomásul vette az 5%-os évi átlagos áremelkedés mértékét. Az MNB 2001 közepén szüntette meg az úgynevezett csúszó leértékelést, azt a gyakorlatot, hogy a forint árfolyamát előre tervezett módon szabályozta. Ekkortól vezette be azt, hogy hosszabb időre előre meghatározza az inflációs célt, kimondja azt a mértéket, amelyet el kell érni. A jegybank a decemberi árindexet határozza meg tehát, s a korábbiakban úgy foglalt állást, hogy 2003 utolsó hónapjára 3,5%-os inflációt ér el a gazdaság, az eltérés pedig plusz-mínusz 1% lehet. A 4,5%-os felső sávhatárt vette alapul - középértéknek tekintve - a pénzügyi kormányzat, s erről az értelmezésről fejtette ki lapunknak Petschnig Mária Zita, hogy ez egy reális mérték, s a hallgatólagos megállapodás a PM és az MNB között is erre az inflációs célra vonatkozott. A Pénzügykutató Rt. tudományos főmunkatársa szerint voltaképpen nem is lett volna különösebb probléma, ha nem terelődik mindinkább politikai pályára a szakértőkre tartozó kérdés. (Igaz, ehhez a jegybank is hozzájárult, amikor a novemberi inflációs jelentésében azt prognosztizálta, hogy az évi átlag 5,2% lesz, az év végi mérték pedig 4,6%.) A szakértők azért lettek nyugtalanok, mert arra következtettek, hogy az MNB mégsem mérsékli a kamatokat, s nem módosítja árfolyam-politikáját. A következő lépés pedig az volt, hogy a jegybanki döntéseket alapvetően meghatározó Monetáris Tanács a munkaadók, munkavállalók, kormány egyeztető fórumán, az Érdekegyeztető Tanácsban született egyezséget kifogásolta. Ott a felek 4,5%-os 2003- as reálkereset-növekedést fogadtak el, ám a Monetáris Tanács kijelentette: ez a mérték nem felel meg a jegybanki inflációs célnak. - Ez az érvelés nem helytálló - fogalmazott a Pénzügykutató Rt. tudományos főmunkatársa -, ugyanis a 4,5%-os reálkereset-növekedés a versenyszférának szól, ahol a 4,5%-os reálkereset-növekedés bruttó 5,2%-os bruttó béremelést jelent. És éppen a jegybanki novemberi jelentésben volt olvasható, hogy amennyiben a versenyszférában a bruttó béremelés jövőre 6% alatt marad, akkor az összeegyeztethető az inflációs céllal. A gyáriparosok és más munkaadói szervezetek az egymásnak is ellentmondó jegybanki árindexadatok alapján ugyancsak arra következtettek, hogy sem az árfolyampolitikán, sem a jegybanki alapkamaton nem akar változtatni az MNB, így további komoly veszteségeket szenvednek el az exportáló cégek. A termelő vállalatoknak az sem közömbös, hogy a forint reálgazdasági alapjai gyengébbek, mint egy évvel ezelőtt. Az árfolyamnak romlania kellene, ha tükrözné a reálgazdaság teljesítményét - szögezte le Petschnig Mária Zita, majd hozzátette: a folyó fizetési mérleg hiánya az októberi adatok szerint több mint kétszerese a tavalyinak, az államháztartás hiánya is több mint a duplája lesz a múlt évinek. A forint azonban mégis erős. Azért, mert a spekulatív tőke számára kedvezőek a feltételek, jelentős mértékben áramlik a forró pénz az országba. Még az Egyesült Államok jegybankjának szerepét betöltő FED is tizenkétszer csökkentette a kamatlábat, hogy az infláció emelkedése ellenére is erősödhessen a gazdaság konjunktúrája. Hasonló döntést hozott a minap az Európai Központi Bank is. Magyarországon emiatt is tovább nőtt a kamatkülönbözet, s nem lehet csodálkozni azon, hogy hozzánk jön a spekulatív tőke. (A forró pénz sajátossága az is, hogy igen gyorsan ki lehet vonni, ami komoly zavart, növekvő inflációt vonhat maga után, de ilyen helyzettel vélhetően nem számol a központi bank - a szerk.) Igaz, a mai helyzetben a spekulatív tőke szívesen marad, mert hallja a Magyar Nemzeti Bank „üzenetét” a 2007-es belépésünkről az Európai Monetáris Unióba, így az ilyen pénzek befektetői sokat kereshetnek. Petschnig Mária Zita egyáltalán nem véletlenül jegyzi meg: senki és semmi nem erőlteti Magyarországra, hogy mielőbb a monetáris unió tagja legyen, azt pedig végképp nem, hogy értelmetlen növekedési áldozatokat is hozzon ezért. A meglehetősen erős, stabil gazdasággal rendelkező Svédország is csak jövőre szavaz arról, hogy belépjen-e az eurózónába. A minapi bejelentés szerint összeül a gazdasági kabinet. Petschnig Mária Zita elmondta, hogy ez már korábban, a költségvetési, illetve érdekegyeztetési tárgyalások előtt lett volna bölcs egyezségre jutniuk, de talán még most sem késő. Az USA-ban Bush elnök épp a minap mondatta le pénzügyminiszterét. Azt, hogy mi is a háttere ennek, igencsak célszerű elemezniük a magyar gazdaság irányítóinak - mutatott rá Petschnig Mária Zita. A jegybank szerepét betöltő FED mindent megtesz a konjunktúra erősítése érdekében, noha nem ez az elsődleges feladata, hanem az inflációvédelem. A pénzügyminisztert pedig azért mondatják le, mert ugyanezért - a konjunktúra erősítéséért - szinte semmit sem tett. Az erős gazdasággal rendelkező Svédország is csak jövőre szavaz az eurózónáról A JEGYBANKI ALAPKAMAT ALAKULÁSA 2002. november 19-től 2002. július 09-től 2002. május 22-től 2002. február 19-től 2002. január 22-től 2002. január 08-től 2001. december 11-től 2001. november 13-től 2001. október 25-től Forrás:Vikvar MnOTSi Bank Hírsorok Változatlan extrabúzaár A Budapesti Árutőzsde devizapiacán az elmúlt héten 10,28 milliárd, a gabonapiacon 579 millió forint értékben kereskedtek. Az extrabúza ára nem változott a múlt héten, pénteken a márciusi lejárat 23 700 forinton zárt. Az elmúlt héten márciusra a takarmánybúza ára 1100 forinttal21 000 forintra nőtt, a takarmányárpáé 19 500 forint maradt, az olajnapraforgó 62 000 forint változatlanul. (MTI) Nehéz helyzetben a United Airlines Válságtanácskozást tartott szombaton Chicagóban a csőd szélére sodródott United Airlines (UAL) igazgatótanácsa. Az amerikai kormány szerdán elutasította a UAL 2 milliárd dolláros hitelgarancia-kérelmét. A vállalatnak égetően szüksége van pénzügyi támogatásra, hogy a következő hetekben esedékes 920 millió dolláros hitelt ki tudja fizetni. Az állami garancia a felveendő hitelekre vonatkozott volna. (MTI) Skoda-terjeszkedés Új értékesítési piacot keres gépjárművei számára Mexikóban a német Volkswagenhez tartozó Skoda. Egy még nem befejezett tanulmány szerint évi 10-15 ezer Fabia és Octavia eladása képzelhető el - nyilatkozta a Skoda értékesítési és marketingosztályának vezetője. A cég azt is fontolóra vette, hogy márkakereskedő-hálózatot épít ki Ausztráliában. (MTI) Horvát büdzsé A horvát parlament 87,6 milliárd kunás (átszámítva 12 milliárd eurós) jövő évi állami költségvetést fogadott el szombaton. A büdzsé mintegy 5%-os költségvetési hiánnyal számol. (MTI) Ismét kárpótlásijegy-csere Három cukorgyár kisebbségi része (Mátravidéki 39, Szerencsi 38, Szolnoki 25%-os), illetve a Mal Rt. 0,04, az Antenna Hungária Rt. 5, és a Borsodchem Rt. 4,04%-os részesedése kerül apportálásra első lépcsőben a Forrás Rt.-be - közli az ÁPV Rt. döntését a Portfolio.hu. A vagyon összértéke 6,15 milliárd forintra rúg. A második ütemben mintegy 9 milliárd forint értékű apportot hajt végre az ÁPV Rt., ezzel a Forrás jegyzett tőkéje 10, saját tőkéje 18 milliárd forintra nő majd. Az ÁPV Rt. már kérelmezte a Pénzügyminisztériumnál, hogy a kárpótlásijegy-tulajdonosoknak ne kelljen adót fizetni a csere után. A kárpótlási jegyeket várhatóan áprilisban lehet majd egy az egyben Forrás Rt.-részvényekre cserélni. (Az ÁPV Rt. portfóliójába tartozó társaságok közül 89 nyereséges, de ennek ellenére a cégek összesített vesztesége 22 milliárd forintra rúg majd. A veszteséges cégek összesen 55 milliárd mínuszt fognak kimutatni, amelynek egy igen jelentős része, 30 milliárd forint az MVM Rt.-től származik.) Brókernyereség A magyarországi befektetési vállalkozások 2002 első kilenc hónapjában összesen 2,777 milliárd forint adózás előtti nyereségre tettek szert, ami éves szinten 65%-os növekedés - derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének összesítéséből. A huszonöt brókercég közül szeptember végén 16 volt nyereséges, ezek együttes profitja 3,341 milliárd forint volt, míg a 9 veszteséges cég összes vesztesége 563,9 millió forintra rúgott. Tavaly szeptember végén még 37 befektetési vállalkozás működött. (MTI) Lakáshitel a Postabanktól Megállapodást kötött egymással a Postabank és Takarékpénztár Rt. , illetve a Földhitel- és Jelzálogbank. Ennek eredményeként a Postabank lakásfinanszírozási termékkínálata minden szempontból versenyképessé válik. Az idén várhatóan több mint 13 milliárd forint összegű lakáshitelt folyósít a Postabank és Takarékpénztár Rt., s 2003-ban a használtlakás-finanszírozásban is 7-8%-os piaci részesedést szerezhet. (MTI) Jubilál a Hitelgarancia Rt. A Hitelgarancia Rt. (HG Rt.) az alapítása óta összességében 316 milliárd forint garanciát vállalt, és ezzel a vállalkozások számára 420 milliárd forint hitel felvételét tette lehetővé. A Hitelgarancia Rt. 2002. december 6-án ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját. A HG Rt. az utóbbi időszakban jelentősen csökkentette a garanciakérelmek bírálati idejét, és radikális díjcsökkentést hajtott végre, mindezek következtében a bankok egyre szélesebb köre hitelezi a kis- és közepes vállalkozásokat a HG Rt. támogatásával. (MTI) TE IS SZÁLLJ BE AZ SMS-TÁRSKERESÉSBE! HOGYAN VÁLASZOLHATSZ A HIRDETŐKNEK? Így regisztráld magad' küldd el SMS-ben a limitfió szót a Előbb regisztráld magad. Ha üzenni szeretnél valamelyik hirdetőnek, mobilszámra. Ezután a rendszer megkérdezi bece- üzeneted a Liebilfein mobilszámra küldd. Üzeneted elé írd az neved, majd nemed és életkorod, majd rövid bemutatkozó szöveged. BD kódot és a hirdető nevét! Például: BD ERZSI Szeretlek végül a keresett partner minimális és maximális életkorát és nemét. Bármely Westel, illetve Pannon telefonról! Sikeres regisztrációd után küldhetsz és fogadhatsz üzeneteket. ____________________TeleMedia Kft___SMS dija 76 Ft+áfa. KÉRDÉSED VAN? KÜLDJ SMS-T A MODERÁTORNAK A MODERATOR SZÓVAL KEZDVE, VAGY HÍVD KÖZÖNSEGSZOLGALATUNK: 06-1 455-7204 BDICUSKA Balatonföldvár mellen lakom. Táncolni szerető, őszinte társat keresek. (42 éves) BD GABI238 Szia! Gabi vagyok. Rövid vörös démon, zöld szemekkel Budapestről. 165 cm, 55 kg, érzékeny. Keresem a páromat. (26 éves) BD VIRAGH "Talán csak röviden magamról annyit, hogy kedves, humoros és mindig vidám lány vagyok. (28 éves) BD REGINA5 Zárkózott típus vagyok... Fekete haj, kék szem, 175 cm magas, cégvezető... Szeretem a komoly, mély érzésű embereket... (25 éves) BD ERZSI46 162 cm’ 65 k9. érettségizett, elvált, Békés megyei nő. (40 éves) BD EDINA43 e9, zalai, szőke Tany helyes és őszinte partnerét keresi. (21 éves) BD EPIT43 Edit vagyok Keszthelyről, 47 éves, 167/60, monogám, családcentrikus. (47 éves) BD SVT33 180/63/33, szőke, gyerekkelsportos, vidám. Keresek magas, sportos, független férfit. (33 éves) BD SAGI224/172, fekete hajú, zöld szemű diáklány 25-30 éves, 180 cm, független, sötét hajú, káros szenvedélytől mentes urat keres. (24 éves) BD SZALA8 31 éves, barna szemű, hajú, most éppen szőke, elvált, gyermektelen nő vagyok. Gyerekekre vigyázok. (31 éves) BD TIMCSI32 Sziasztokl Én nem társat, hanem barátot keresek, Bács megyei lány vagyok, 21 éves vagyok, kicsit molett, vidám, bulizós lány. (21 éves) BD CICÁI 83 Andrea vagyok, 28 éves, 167 cm magas, barna félhosszú hajú és barna szemű nő vagyok. Gondoskodás, szeretet, e kettő kell nekem. (28 éves) BD VERUS4 Veronika vagyok. Balatonkeresztúron lakom a szüleimmel egy családi házban. Abc eladó a foglalkozásom. ( Ür keres Hölgyet) nekirestelt? Saiuttói korban hozzám illő lány jelentkezését várom. (19 éves) BD ROBY16 őszinte, komoly gondolkodású fiú vagyok, hasonló lány vagy nő válaszát várom. (30 éves) BDDUPRANCS !70 cm magas, barna hajú, kék szemű, tele életkedvvel és vidámsággal. (21 éves) BQZOLTAN56 ,176/7|ib küllemű, fiatalos, elvált, rendezett férfi, kellemes kül- és beltulajdonságú hölgyet keres. Eger (37 éves) BD BAQ7: Szeretek beszélgetni, sétálni. Kicsit komoly vagyok és tartózkodó. Hűséges, ragaszkodó típus vagyok. (28 éves) BD PEPE13Q Egy srác, aki rendes és becsületes. (30 éves) BD READY1 Komoly, őszinte, nagyon romantikus srác vagyok. Szeresd, ha szeretnek!(24 éves) BD GYUBH25 Őszinte társam keresem Fejér megyéből. (34 éves) BQ LECS05 Szőke, barna szemű, Bács megyei vagyok, 164 cm, 64 kg, vékony testalkatú. (25 éves) BD ATTILA252L Kedves hölgy: Én a 30-as, 175 cm magas, 68 kg súlyú, fiatalos megjelenésű vagyok. Hobbi: olvasás, kirándulás. Budapest, Szolnok. (30 éves) BD FRANK24 21 éves budapesti srác vagyok, ismerkednek baráti vagy komolyabb célból pesti vagy Pest megyei lányokkal! (21 éves) BD ZSOLTI183 180/67, vékony, helyesnek mondott, komoly gondolkozású srác vagyok. Szeretném megtalálni a boldogságot. (23 éves) BD PENGE48 Szia Szeretek sportolni. A többit megtudod, ha írsz azit. (20 éves) (Hölgy keres Urat) BDMONCSI Csendes, barna hajú, barna szemű, Bács megyei lány vagyok. Ismerkedni szeretnék komoly kapcsolat reményében. (28 éves) 30. HONEYtO 1,65/52' baTMa' őzike szemű lány keresi utazást, sportot kedvelő, kék szemű hercegét. (21 éves) BD .MONTÁZS : vidám, nyitott, őszinte, szépnek mondott, miskolci lány vagyok, hosszú barna hajjal és nagy barna szemekkel. (23 éves) BPRITUS10 Vidám, életet imádó lány vagyok. 161 cm, 53 kg, szőke, kék szemű! (21 éves) §&156/1§U1 fil.alos BUözve egy: asszony vagyok, ha igaz társam lennél, írj! (49 éves) BD ILDI90 Barna rövid hajú, természetet és kirándulást kedvelő lány vagyok. (27 éves) BD Al 320 Egyedülálló, két gyermekét egyedül nevelő nő vagyok. Vidéken élek, szeretek utazni túrázni. (30 éves) BD LIDI7 Balatoni, teltkarcsú, természetet, romantikát kedvelő, en. dolgozó, vezető beosztású, egyedülálló nő vagyok.(35 éves) BD SPORTY Sziasztok fiúk, én egy fehérvári, barna hajú, sportot és,bulizást szerető csaj vagyok, írjatok! (20 éves) In HOPE3 Nevem: Viktória. 30- 35 korula intellektuális, jó lelkű, romantikus úriember ismeretségét keresem. (23 éves) BD REKA20 Szia! őszinte, komoly kapcsolatra vágyom. Rövid szőke hajú, magányos lány vagyok. (24 éves) 3D CATHYI Szeretném ha szeretnének. Boldogságot keresek. 168/54. (31 éves) BD MARCSII52 156 cm, 55 kg vagyok, barna, zöld szemű. Becsüs vagyok. Elvált. Szeretem a BB-t. 96%-át láttam. Részt vennék egy ilyen buliba. (36 éves) Terr BD TIBO10 195 cm vagyok, rövid szőke hajam van. (20 éves) BD ROMEQ39 Egy őszinte lányt keresek, aki legyen aranyos és komoly kapcsolatra vágyik. (19 éves) BD GYURKA5 163 cm. 57 kg, barna, szemüveges, komoly, tartós kapcsolatot keresek. Hajdú- Bihari, független vagyok. (44 éves) BD KRISSZ24 Szia! Én 163/60 srác vagyok, ha te 20-30 közötti lány vagy és hosszú távon gondolkozol, küldj telefonszámot! (24 éves) BD GREG4 193 cm magas, 82 kg-os, barna, rövid hajú, barna szemű, megértő, komoly fiú vagyok. Szeretnék szeretetet adni és kapni! . (19 éves) BD SANYAT10 Én Hajdú-Bihari vagyok, barna rövid hajú, 170 magas, szeretek sportolni. (38 éves) BD SACI32 Szinte szép ismeretlen, én egy 185 cm magas, barna hajú vagyok Győr-Moson- Sopron megyéből. (22 éves) BD TIBCSI75 Esztergomba élő fiatalember megismerkedne korban hozzá illő hölggyel komoly kapcsolat céljából, egy gyerek nem akadály. (24 éves) BD GYU8: Ki vagyok? Igen egy kicsit, különben 32/176/90, zöld szemű és a Mátrában lakom. (32 éves) BD OCSI160 18 éves vagyok! Barna rövid hajú, barna szemű srác! Sportos testalkatú, józan életű! (18 éves) BD ARNOLD17 Szabolcsi srác vagyok, szeretnék komoly kapcsolatot csinos hölggyel. (21 éves) BD ATI185 187 cm magas, 74 kg, szőke hajú, kékszemű, sportos testalkatú. Romantikus beállítottságú, hűséges, figyelmes. Hobbim a motorozás. (18 éves) BD TXPM 185 cm magas, 90 kg, őszinte srác vagyok. Keresem hozzám illő partnerem max. 25 éves korig. (21 éves) (22 éves)