Mai Budapesti Nap, 2003.december (1. évfolyam, 9-31. szám)

2003-12-10 / 17. (286). szám

10 2003. december 10., szerda Mai Budapesti Nap Regionális oldalak ♦ A hír, amely rólam szól III. kerület Imádság képekben Tegnap megnyílt a Szegedi Da­maszkuszi Szent János Ikonkör három ikonfestőjének kiállítása az Óbudai Művelődési Központ San Marco Galériájában. Ancsa Molnár Hajnalka, Pesz­­talics Márta és J'angel Béres Edit szegedi ikonfestők, az 1995-ben a görög katolikus egyház szervezé­sében létrejött körben tanulták meg a festés e szigorú előírások szerinti változatát Szaplonczay Miklós lelkész irányításával. Van­­gel Béres Edit, aki egy kiállítás ha­tására kezdett ikont festeni, el­mondta, hogy bár az ikonfestés technikailag másolás, az ikonfes­tőkre mégis rá lehet ismerni a színárnyalatok vagy az anyagvá­lasztás apró eltérései alapján. Pesztalics Mártára Edit egy korai képe volt akkora hatással, hogy ő is a műfaj felé fordult.­­ A jó ikonnak lelke van, a szentek lelke sugárzik belőle, és megragadja az embert. Ezek a ké­pek szeretetből, kellő alázattal ké­szülnek. Fontos szabály, hogy csak az egyház által készített ikonokat lehet másolni és - szentkép he­lyett - ikonnak nevezni. A máso­lás, a reprodukálás ez esetben nem jelent értékcsökkenést az eredetihez képest, az ikon ugyanis „képben való imádság”, így nem számít, hányadszor is­métlik. ÁZs •______ | Kiállítás Az ikonkiállítás december 22-ig te­kinthető meg a San Marco utca 81. alatt, a San Marco Galériában hét­köznapokon 9-től 17 óráig. I. kerület Helyszűkében a kisebbségek Közmeghallgatást tartott az I. kerület görög, len­gyel, német, szerb és szlovák kisebbsége. Az ülést Urosevics Danilo, a kerületi szerb kisebbség elnöke vezette. A görög kisebbség újnak számít a kerületben, hétfőn mutatkozott be Kálót Ágnes képviselő, aki el­mondta, tapasztalatuk kevés, de lelkesedésben nincs hiány. Prog­ramokat szerveznek a helyi görög kisebbségnek, jövő évi tervükben pedig szerepel egy kü­lönleges faállítás: a budai Vár kapujában fekvő Európa-liget­­ben minden európai fővárosnak van fája, de az athéni még hiány­zik. A tervek szerint jövőre Athénból hozatnak egy fát, ame­lyet egy görög közjogi méltóság fog ünnepélyesen elültetni a li­getben. A lengyel kisebbség elnöke, Konrad Sutarski szerint a kisebb­ségi önkormányzatoknak több helyre lenne szükségük. Vélemé­nyét, miszerint rendezvényeik­hez szükség lenne egy közösségi helyszínre, osztotta a többi elnök is. Jelenleg egy néhány négy­zetméteres helyiséget biztosít számukra a hivatal. A lengyel el­nök elmondta, jövő nyáron len­gyel küldöttség indul Magyar­­országon keresztül az athéni olimpiára. Major Gyula, a német­ Zel­­mann Ferenc, a szlovák és Urose­vics Danilo, a szerb kisebbség el­nöke elmondta, hogy a polgár­­mesteri hivatallal jó viszonyban állnak, segíti, támogatja őket az önkormányzat, de nem biztosíta­nak elegendő helyet közösségi életükhöz. Az I. kerület képvise­lői nem mutatnak érdeklődést ügyeik iránt. Egyetlen üdítő kivé­tel Vecsey András, tabáni képvi­selő, aki sokat segít ügyes-bajos dolgaik intézésében - jellemző módon a képviselők közül egye­dül ő vett részt a közmeghallga­táson is.­­ A Magyarországon élő embe­rek közül kevesen mondhatják el magukról, hogy tisztán magya­rok, legtöbbünkben folyik más népek vére is, azonban soha nem azt kell nézni, ami elválaszt min­ket, hanem, ami összeköt - sum­mázta véleményét Vecsey And­rás a meghallgatáson. Helyi tudósítók I., XII. KERÜLET Lefkovics Zsófia Tel.: 06-30/552-6249 E-mail: zslefkovics@bnap.hu II. kerület, Solymár, Budakeszi, Budaörs, Nagykovácsi Harkai Péter Tel.: 06-30/552-6238 E-mail: pharkai@bnap.hu III. KERÜLET Ágh Zsuzsanna Tel.: 06-30/552-6243 E-mail: azsuzsanna@bnap.hu PILISBOROSJENŐ, PILISVÖRÖSVÁR, ÜRÖM, Budakalász, Pomáz, Szentendre Török Monika Tel.: 06­ 30/552-6299 E-mail: mtorok@bnap.hu III. kerület Kupagyőzelem A hétvégén remek formában küzdött az óbudai korfballcsapat a másodosztályban megrende­zett kupán, és mind a Testneve­lési Főiskola, mind a Karinthy­­gimnáziummal szemben győzött - számolt be lapunknak Molcsán Gábor csapatkapitány. A döntő­ben a Szentlendre 3 csapatát si­került legyőzni. Á.Zs. Fontos állomásához érke­zett kedden a Budaörsi Ipari és Technológiai Park (BITEP) története: ünne­pélyesen elhelyezték a park területén létesülő Kö­zép-Magyarországi Inno­vációs Központ (CHIC) épületének alapkövét. A 650 millió forintos beruhá­zás révén Budapest akár Közép- Európa fejlesztési centrumává is válhat. Medgyessy Péter miniszterel­nök levelében üdvözölte az ese­ményt, hangsúlyozva az innová­ció szerepének súlyát. A levelet a Miniszterelnöki Hivatal innová­ciós főosztályvezetője, Lippányi Tivadar olvasta fel a jelenlévők­nek. A keddi alapkőletétel mel­lett egy együttműködési szerző­dés is létrejött a BITEP igazgató asszonya, Polgáráé Majer Ildikó, Hantos Zoltán, a CHIC ügyveze­tő igazgatója, valamint dr. Det­­rekői Ákos, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora között. A BITEP 55 hektáros területén hajdan hadiüzem működött, és hosszú évek pusztulása után 1996- ban döntött úgy a budaörsi város­­vezetés, hogy ipari parkot létesít a fák között. Ma 120 körüli kis- és középvállalkozás működik a park­ban, ideális infrastrukturális és szervezeti körülmények között, és itt található a világhírű Steinberg hangszergyár egyetlen közép-eu­rópai manufaktúrája is. A folyama­tos építkezések között egy ékszer­­üzem is készülőben van. A BITEP történetében részt ve­vő vállalkozások sikerének fenn­tartása elképzelhetetlen a folya­matos versenyképesség, fejlődés és innováció nélkül. Ennek felis­merése vezette a BITEP és a CHIC vezetőit arra az elhatározásra, hogy 650 millió forintos beruhá­zással létrehozzák az innovációs központot, amely idővel akár Kö­­zép-Európa meghatározó fejlesz­tési centrumává is kinőheti ma­gát. A nagyszabású terv valóra váltásához elengedhetetlen a fel­sőoktatási intézményekkel tör­ténő folyamatos kapcsolat, ame­lyet a kedden aláírt együttmű­ködési megállapodás biztosít. Mindez a kormány elképzelései­vel is összhangban áll. Ezt bizo­nyítja Pongorné dr. Csákvári Ma­rianna, a Gazdasági és Közleke­dési Minisztérium, Jambrik Mi­hály, az Informatikai és Hírközlé­si Minisztérium és dr. Siegler András, az Oktatási Miniszté­rium helyettes államtitkárának jelenléte. Harkai Budaörs Lerakták a fejlesztés alapjait A tulajdonosok bíznak a CHIC jövőjében Az együttműködés a minő­ség alapja III. kerület Kortárs író Csillaghegyen A szerdánként jelentkező népsze­rű irodalmi esten Garaczi László író lesz a Csillaghegyi Közösségi Ház vendége december 10-én. Az íróval az est házigazdája, Sza­bó Sándor beszélget, a zenei alá­festést pedig a Bródy Béla-Sabada Projekt és Kovács Ádám biztosítja. Az est hangulatát talán megelőle­gezi a művész rövid vallomása: „Ha nem én volnék Garaczi László, de hasonlítanék, lehet, hogy olvasnám a műveimet. Per­sze az is előfordulhat, hogy hiába találnám érdekesnek, eredetinek, talányosnak őket, mégse olvas­nám, mert fájna, hogy nem én ír­tam, fájna a meddőség tudata. Az ideális az lenne, ha nem ha­sonlítanék, és mégis olvasnám, akkor a meddőség se fájna, de er­ről nem tudok mit mondani, mert elvileg hasonlítok. (Arról a szem­pontról most ne is beszéljünk, hogyha teljesen másmilyen len­nék, mint én, és mégis tetszene, amit írok, akkor talán mégse len­nék teljesen másmilyen, satöbbi, satöbbi.)” Á.Zs. •______ | Irodalmi est Csillaghegyi Közösségi Ház III., Mátyás király út 13-15. December 10., 19 óra. A belépés ingyenes. I. kerület A Nő Minden a nő körül forgott, illetve minden egy hölgy körül forgott. Nő - képzőművészetben és divat­ban címmel hétfő este megnyílt Wimmer Éva okleveles iparmű­vész divatbemutatóval egybekö­tött grafikai és divatrajz-kiállítá­­sa. A tárlatot F. Dózsa Katalin, a Budapesti Történeti Múzeum fő­igazgató-helyettese nyitotta meg. - A divat nem holmi női hóbort, hanem az iparművészet jelentős ága - mondta F. Dózsa Katalin. - Különleges szerencse, hogy a kép­zőművészet és a divattervezés Wimmer Évánál nem vált ketté. Ezért is alkotnak szerves egé­szet a kiállítás festményei, di­vatgrafikái az ifjú modellekkel, akik Éva terveit viselik, viselték. Wimmer Éva kiállítása a Buda­pesti Kereskedelmi és Iparkama­rában (I., Krisztina körút 99.) lát­ható. Lós Éva képei és modelljei III. kerület Panelfelújítás Óbuda-Békásmegyer önkormány­zata a Közép-Magyarországi Re­gionális Fejlesztési Tanács pályá­zatán 55 millió forintot nyert, ame­lyet a kerületben lévő 30 évnél ré­gebbi lakótelepi társasházak felújí­tására használhat fel. Az önkormányzat az 55 miliós támogatáshoz további 11 millió fo­rint önrésszel járult hozzá. A teljes felhasználható összeg így 66 mil­lióra duzzadt, amelyre 2004. ja­nuár 30-ig pályázhatnak az 1973 előtt épült lakótelepi épületekben működő lakásszövetkezetek és tár­sasházak. A rendelet meghatáro­zása szerint a Bogdáni út-Hévízi út-Vörösvári út-Bécsi út-Remény­­ség utca-Zápor utca-Kiscelli utca- Szőlő utca-Selmeci utca-Perc ut­­ca-Lajos utca-Árpád fejedelem út­­ja-Laktanya utca-Folyamőr ut­­ca-Bogdáni út által határolt terüle­ten belül fekvő épületeket érinti a felhívás. A felújítási munkákra vo­natkozó költségvetést az önkor­mányzat a január 30-i határidő után legfeljebb 15 napon belül el­készítteti, és erről nyolc napon be­lül tájékoztatja a társasházat. To­vábbi nyolc napon belül a háznak kell nyilatkoznia a költségvetés elfogadásáról. A pályázat útján nyert pénzzel kizárólag a közös tulajdonban lévő épületrészek fel­újítása célozható meg. Az elvégzendő munkákra vonat­kozó szerződéseket az önkor­mányzat köti meg az általa kivá­lasztott vállalkozókkal legkésőbb jövő év április 15-ig, a kivitelezés végső határideje 2005. május 31. •______ _ PÁLYÁZAT A tájékoztató és az adatlap a polgár­­mesteri hivatal ügyfélszolgálati iro­dájában érhető el. Budapesti Nap Mit szeretne olvasni regionális oldalainkon? Mi valósult meg kerületében, településén a korábbi ígéretekből? Mi az, ami csak ígéret maradt? Javaslata, ötlete, kérdése van? Tudósítónk megkeresi ______a választ! Írjon, hívjon, szóljon bele lakóhelyünk életébe!______ Regionális rovat, 1148 Budapest, Kerepesi út 52.

Next