Budapesti Napló, 1898. március (3. évfolyam, 60-90. szám)

1898-03-01 / 60. szám

ШНШШ Szélcsendben. Budapest, február 28. (6.) A cseh politika sekrestyései napok óta egyre kongatják a Gautsch-kabinet lélekha­rangját. Kürtölik s hiszik, hogy ez a minisz­térium megbukott, mivel visszautasít minden közösséget a prágai tartománygyűlés feliratá­ban kifejtett cseh államjogi aspirációkkal. A csehek az ilyen kormánynak nem szol­gáltatnak politikai támogatást s tehát szét­ugratják azt a többséget, amely a szlávbarát Badeninek a birodalomgyűlésen még rendel­kezésére állott. íme a forradalmi vetés gyor­san érik az osztrák politika talajában. Gautsch már ki van kiáltva német centralistának s a szlávság ellenségének, pedig még eddig sem­mit sem vett el abból, amit Badeni öröksé­gül reáhagyott, hanem csupán kölcsönös en­gedékenységre próbálta hangolni az egymással szemközt álló feleket. Legyen résen Magyarország közvélemé­nye s forduljon minden figyelmével a Laj­­thán túl fejlődő dolgok felé. Az osztrák politi­kának új fázisa megerősítette utolsó jöven­dölésünket: a bécsi parlament munkaképtelen marad s belátható időben nem juthat olyan kondícióba, hogy elintézhesse a hazánkkal való közgazdasági kiegyezést. Ezen a közve­­■ tetten veszélyen kívü­l megvan még az a közvetett is, amelyet szintén jeleztünk a minap, hogy tudniillik a fenyegető oszt­rák alkotmányválság a nyakunkra hozza a monarkt.l közjogi szerkezetének a krí­zisét is. A munkaképtelenné vált osztrák parlamentarizmus az alkotmány felfüggesz­­t­­lését fogja maga után vonni, és minthogy­­ alkotmányos szervezet nélkül az osztrák ál­­­­lamot hagyni nem lehet, a felfüggesztést nyilván követni fogja valamelyes új alkot­mányo­s oktrojálása. Közelfekvő az a gondolat, hogy az új alkotmányos berendezés a biro­dalmi parlamentbe való követküldést az eddigi választó testületektől el fogja vonni s a tarto­­mánygyűlésekre fogja átruházni. Már régóta foglalkoznak az osztrák politika orvosai ennek a gyógyítószernek a gondolatával, amely, úgy lát­szik, meg is nyerte az egész szlávság, valamint a reakcionárius németek egy részének tetszését. Ez az alkotmányreform Ausztriának a szláv fe­­deralizmus talajára való átsiklását jelentené. Hogy a monarkia hatalmi szerkezetére nézve milyen következésekkel járna ez az átsiklás, azt még lesz módunkban bővebben kifejte­nünk. Ma csupán arra kívánunk figyelmez­tetni, hogy ez az átmenet más után, mint az oktrojálás útján meg nem csinálható. Az osztrák alaptörvények előírják az alkotmányváltozás alkotmányos feltételét, ilyen változást csupán a birodalmi parlament szavazhat meg s ez is csak kétharmad többséggel. Ám ilyen minősített többségre a mostani Reichsrathban abszolúte nem le­het számítani. Ha tehát létre kell jönnie az alkotmány­változásnak, úgy az alkotmányosan nem jöhet létre, hanem csakis oktrojálás útján. Ha pedig az osztrák politika rálép erre a sikamlós térre, vájjon milyen állást kell vele szemben a magyar politikának el­foglalnia? Az 1867. XII. törvénycikk Ausztria teljes alkotmányosságát ta'/Ala alapfeltételéül a kö­zös ügyek, eddig törvényesen dívott elintézése módjának. Magyarországnak lesz tehát nem­csak joga, de kötelessége is elbírálni, váljon oktav­ái alkot­mán­­y teljes alkotmányosságot nyújt-e Ausztriának? Ám bármiként dől­jön is el ez a kérdés, mindenesetre aggo­dalmas dolog volna, ha egy oktogáli alkot­mányban gyökerező osztrák parlament sza­vazná meg a hazánkkal való gazdasági ki­egyezést. Magyarországnak, mielőtt belenyu­godnék ebbe a gondolatba, meg kellene mindenesetre fontolnia, hogy milyen pre­cedenst alkotna meg ezzel az elhatáro­zásával. Megalkotná azt a precedenst, a­melynél fogva valamely későbbi időben Ausztria is jogosult volna nyugodtan fo­gadni a magyar alkotmány felfüggesztését vagy olyan új alkotmánynak Magyarországra okrfogálását, amely a nemzet közjogainak, anyagi éS erkölcsi érdekeinek romjain jut­hatna csupán érvényre s amelynek egyik ér­deme az osztrák érdek szempontjából éppen az lehetne, hogy biztosítaná a monarkia két állama közt való gazdasági kiegyezésnek a Lajthán innen sima megszavazását. Vájjon csakugyan bele­­mehet-e könnyű szívvel Magyarország az ilyen precedens megalkotásába ? Vájjon megadhat­juk-e Ilis Ausztriának minden időkre a jog­címet arra, hogy a gazdasági kapcsolat ked­véért segítő kezet nyújtson a magyar alkot­mány épsége és biztossága ellen felmerülő törekvéseknek? Ezzel a kérdéssel foglalkozzék a magyar közvélemény ebben az előrelátha­tóan rövid szélcsendben, amely az osztrák politikának újabb viharkorszakát mostanában megelőzi. Budapest, 1898. Harmadik évfolyam, 60. szám. Kedd, március 1. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Üllői­ ut 15. Fiókkiadóhivatal : IV. Váci­ utca 9. SZ. Főszerkesztő: Felelős szerkesztő. Kiadja: VÉSZI JÓZSEF. BRAUN SÁNDOR. A SZERKESZTŐSÉG. Egész évre 14 frt, és évre 7 frt, */4 évre 3 írt 50 kr. egy hónapra 1 írt 20 kr. Egyes szám Budapesten 4 kr., vidéken 5 kr. T­Á­R­C A. Spiritizmus. A Budapesti Napló eredeti tárcája. — Irta: Feszi Géza. Azt hittük, hogy az ész diadalai száműzték ■a csodákat. Tévedtünk. A butaság visszahívta és ismét keblére zárta őket, mint az ő törvényes és legdrágább gyermekeit. De vájjon nem-e természetes az, hogy a­­százados küzdelemnek így kellett végződnie ? Föltétlenül! Mert igaz ugyan, hogy az ész tisz­tító tűz, világító és alkotó hatalom, de nem min­denható erő. Ellenben a butaság olyan legyőzhe­tetlen óriás, aki nem ímni meg soha! Halottnak véltük a tetszhalottat, pedig csak­­ aludt. Fölébredt! Él! Mesél! Meséivel hódít és szaporítja a spiritiszták számát. A középkor boszorkány­­­pőréiben deponált babonás hit kezdi ismét visszakövetelni, amit a tudomány ideig-óráig elragadott tőle: a nimbuszt, a jogart, az emberek lelke fölött való uralko­dás jogát. Ismét uralkodik a babona, de most spiritua­lizmusnak nevezik. Nem boszorkányok, pislogó baglyok, bűvkörök és kakasszóra elhangzó va­­rázsigék dekorálják a terrénumot, üvöltik, süvöl­­tik végig a butaság koncertjeit, hanem asztrál­­testek, a negyedik dimenzióban lődörgő szelle­mek, háromlábú asztalkák szerepelnek benne.­­Manapság, az elgyengült tizenkilencedik század végén, a legyőzhetetlen óriásnak, a butaságnak szolgálatában a spiritizmus visszaidézte a hiede­lem körébe a varázserőt, a bűvös hatalmat, a kísérteteket, a halottak lelkeit és a beteg kép­zelődés koros­ szülötteinek egész táborkarát. A tu­dás penzióba küldte volt a butaságot, a spiritizmus reaktiválta, visszaszerződtette azt. Nem a következetes gondolkozás, nem a számtani alap, nem a fiziológus bontókése, nem a vegyész kémcsöve és csapadéka bizonyítanak, hanem a varázsvessző, a transzcendentális ész­járás, a túlvilágból ide sugalmazott helyrajzi is­merete a menyországnak és a logika fékeitől megszabadított eszelős fantázia. „A spiritizmus szellemi mozgalom és az anyag uralma ellen irányul. A spiritizmusnak égi sugallat útján nyert föladata, hogy az anyag uralmának veszélyes és ragályos terjedését meg­­akaszsza.“ Ezt Tóvölgyi Titusz mondja ,A lélek mint egyén című legújabb könyvében, még pedig­­ komolyan. Sőt azt is komolyan mondja, hogy „a ma­gasabb szférák szellemlakói minden kendőzés nélkül, nyíltan világosítanak föl bennünket ve­lünk való érintkezéseiknek és az ő küldetésüknek célja felől.“ Mi nemigen vagyunk fogékonyak eme föl­­világosítások iránt, azt azonban tapasztaljuk, hogy a spiritizmus történetében a természetfölötti ese­mények úgy teremnek, mint eső után a gombák. Az egyik médium ír, fogalmaz, komponál olyan nyelven, a­melyet azelőtt soha sem hallott, amelyik rá nézve teljesen idegen. A másik egy világirodalmi nagyságnak félbenmaradt munká­ját folytatja, a munka kezdeményezője Dickens, a­­hírneves angol regényíró, befejezője pedig egy tudatlan paraszt és —­ a csodák csodája — a re­gény annyira egyöntetű, mintha elejétől végig maga Dickens írta volna meg. De úgy is történt, Dickensnek csatangoló lelke belebújt a tudatlan parasztba és inspirálta. A paraszt, Dickens szelle­mének diktálása után végezte be a regényt. A Richard fiú — valami angol csodagyer­mek, illetőleg egy kitűnő médium, nézésével, szeme sugarával kényszerítette a toronyórát, hogy újból megkonduljon. Flammarion Uránia című munkájában leírja, hogy egy fiatal­embernek álmában megjelenik jó barátjának szellemalakja dúlt arccal, segélyt kérő szemekkel és vérző sebektől borítva. Utólag kiderült, hogy mikor az egyik jó barát ezt ál­modta, ugyanakkor, abban az órában a másikat rablógyilkosok megölték. A rémes hírnek postása vagy tudósítója nem volt senki más, mint a gyilkosság áldozatának testtől megszabadult szelleme és minthogy a szellem gyorsabban utazik, mint az expresszvonat, csatlakozásokra várnia nem kell, jegyváltással nem pazarolja az időt, sőt szabadjegy nélkül és mégis . . . potyára teszi meg az utat — ennélfogva nagyon is érthető, hogy a meggyilkoltnak szelleme a meggyilkolta­tásnak órájában mértföldekre távol levő barátjá­nál jelentkezett. Hogy e véres és hitelképes tragédia fölött való részvétünket stílszerűen fejezzük ki, Hamlet apja szellemének szavait idézzük, mondván: „Ször­nyűség, oh nagy szörnyűség !“ Van azonban a spiritizmusnak Flammarion­­nál is jelentékenyebb híve. Schoppenhauer és Lombroso például maguk csatolták hozzá nevei­ket ehhez a rendszerbe fűzött őrjöngéshez. Habár nincs olyan nagy név se a múltban, se a jelenben, amelyiknek súlya alatt az exakt tudománynak beigazolt állításait sutba kellene dobni, mégis tagadhatatlanul megdöbbentő jelen­ség, hogy igen kimagasló alakoknál sincs ki­zárva az aberráció. Különben Flammarionnál, Schoppenhauernél és Lombrosónál is a tudóst Lapunk mai száma tizenhat oldal Az egyetemi ifjúság és március 15-ike. Irta: Ifjabb Ábrányi Kornél, Budapest, február 28. Ha az egyetemi ifjúság minden év­ben mint ilyen is megünnepli március 15-ikét, erre az egyetemi ifjúságnak nemcsak külön oka, hanem külön joga is van. Ez a nap ugyanis az egyetemi ifjúságra nézve nem­csak a szabadság győzelmének, hanem a vér­­tanúságnak ünnepe is. Március 15-ikének, mint a nemzeti újjá­születés diadalünnepének 1848-ban nem volt egy vértanúja sem. De március 15-ikének, mint a nemzeti feltámadás hajnali hírnöke-

Next