Budapesti Napló, 1898. március (3. évfolyam, 60-90. szám)
1898-03-01 / 60. szám
ШНШШ Szélcsendben. Budapest, február 28. (6.) A cseh politika sekrestyései napok óta egyre kongatják a Gautsch-kabinet lélekharangját. Kürtölik s hiszik, hogy ez a minisztérium megbukott, mivel visszautasít minden közösséget a prágai tartománygyűlés feliratában kifejtett cseh államjogi aspirációkkal. A csehek az ilyen kormánynak nem szolgáltatnak politikai támogatást s tehát szétugratják azt a többséget, amely a szlávbarát Badeninek a birodalomgyűlésen még rendelkezésére állott. íme a forradalmi vetés gyorsan érik az osztrák politika talajában. Gautsch már ki van kiáltva német centralistának s a szlávság ellenségének, pedig még eddig semmit sem vett el abból, amit Badeni örökségül reáhagyott, hanem csupán kölcsönös engedékenységre próbálta hangolni az egymással szemközt álló feleket. Legyen résen Magyarország közvéleménye s forduljon minden figyelmével a Lajthán túl fejlődő dolgok felé. Az osztrák politikának új fázisa megerősítette utolsó jövendölésünket: a bécsi parlament munkaképtelen marad s belátható időben nem juthat olyan kondícióba, hogy elintézhesse a hazánkkal való közgazdasági kiegyezést. Ezen a közve■ tetten veszélyen kívül megvan még az a közvetett is, amelyet szintén jeleztünk a minap, hogy tudniillik a fenyegető osztrák alkotmányválság a nyakunkra hozza a monarkt.l közjogi szerkezetének a krízisét is. A munkaképtelenné vált osztrák parlamentarizmus az alkotmány felfüggesztlését fogja maga után vonni, és minthogy alkotmányos szervezet nélkül az osztrák államot hagyni nem lehet, a felfüggesztést nyilván követni fogja valamelyes új alkotmányos oktrojálása. Közelfekvő az a gondolat, hogy az új alkotmányos berendezés a birodalmi parlamentbe való követküldést az eddigi választó testületektől el fogja vonni s a tartománygyűlésekre fogja átruházni. Már régóta foglalkoznak az osztrák politika orvosai ennek a gyógyítószernek a gondolatával, amely, úgy látszik, meg is nyerte az egész szlávság, valamint a reakcionárius németek egy részének tetszését. Ez az alkotmányreform Ausztriának a szláv federalizmus talajára való átsiklását jelentené. Hogy a monarkia hatalmi szerkezetére nézve milyen következésekkel járna ez az átsiklás, azt még lesz módunkban bővebben kifejtenünk. Ma csupán arra kívánunk figyelmeztetni, hogy ez az átmenet más után, mint az oktrojálás útján meg nem csinálható. Az osztrák alaptörvények előírják az alkotmányváltozás alkotmányos feltételét, ilyen változást csupán a birodalmi parlament szavazhat meg s ez is csak kétharmad többséggel. Ám ilyen minősített többségre a mostani Reichsrathban abszolúte nem lehet számítani. Ha tehát létre kell jönnie az alkotmányváltozásnak, úgy az alkotmányosan nem jöhet létre, hanem csakis oktrojálás útján. Ha pedig az osztrák politika rálép erre a sikamlós térre, vájjon milyen állást kell vele szemben a magyar politikának elfoglalnia? Az 1867. XII. törvénycikk Ausztria teljes alkotmányosságát ta'/Ala alapfeltételéül a közös ügyek, eddig törvényesen dívott elintézése módjának. Magyarországnak lesz tehát nemcsak joga, de kötelessége is elbírálni, váljon oktavái alkotmány teljes alkotmányosságot nyújt-e Ausztriának? Ám bármiként dőljön is el ez a kérdés, mindenesetre aggodalmas dolog volna, ha egy oktogáli alkotmányban gyökerező osztrák parlament szavazná meg a hazánkkal való gazdasági kiegyezést. Magyarországnak, mielőtt belenyugodnék ebbe a gondolatba, meg kellene mindenesetre fontolnia, hogy milyen precedenst alkotna meg ezzel az elhatározásával. Megalkotná azt a precedenst, amelynél fogva valamely későbbi időben Ausztria is jogosult volna nyugodtan fogadni a magyar alkotmány felfüggesztését vagy olyan új alkotmánynak Magyarországra okrfogálását, amely a nemzet közjogainak, anyagi éS erkölcsi érdekeinek romjain juthatna csupán érvényre s amelynek egyik érdeme az osztrák érdek szempontjából éppen az lehetne, hogy biztosítaná a monarkia két állama közt való gazdasági kiegyezésnek a Lajthán innen sima megszavazását. Vájjon csakugyan belemehet-e könnyű szívvel Magyarország az ilyen precedens megalkotásába ? Vájjon megadhatjuk-e Ilis Ausztriának minden időkre a jogcímet arra, hogy a gazdasági kapcsolat kedvéért segítő kezet nyújtson a magyar alkotmány épsége és biztossága ellen felmerülő törekvéseknek? Ezzel a kérdéssel foglalkozzék a magyar közvélemény ebben az előreláthatóan rövid szélcsendben, amely az osztrák politikának újabb viharkorszakát mostanában megelőzi. Budapest, 1898. Harmadik évfolyam, 60. szám. Kedd, március 1. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Üllői ut 15. Fiókkiadóhivatal : IV. Váci utca 9. SZ. Főszerkesztő: Felelős szerkesztő. Kiadja: VÉSZI JÓZSEF. BRAUN SÁNDOR. A SZERKESZTŐSÉG. Egész évre 14 frt, és évre 7 frt, */4 évre 3 írt 50 kr. egy hónapra 1 írt 20 kr. Egyes szám Budapesten 4 kr., vidéken 5 kr. TÁRC A. Spiritizmus. A Budapesti Napló eredeti tárcája. — Irta: Feszi Géza. Azt hittük, hogy az ész diadalai száműzték ■a csodákat. Tévedtünk. A butaság visszahívta és ismét keblére zárta őket, mint az ő törvényes és legdrágább gyermekeit. De vájjon nem-e természetes az, hogy aszázados küzdelemnek így kellett végződnie ? Föltétlenül! Mert igaz ugyan, hogy az ész tisztító tűz, világító és alkotó hatalom, de nem mindenható erő. Ellenben a butaság olyan legyőzhetetlen óriás, aki nem ímni meg soha! Halottnak véltük a tetszhalottat, pedig csak aludt. Fölébredt! Él! Mesél! Meséivel hódít és szaporítja a spiritiszták számát. A középkor boszorkánypőréiben deponált babonás hit kezdi ismét visszakövetelni, amit a tudomány ideig-óráig elragadott tőle: a nimbuszt, a jogart, az emberek lelke fölött való uralkodás jogát. Ismét uralkodik a babona, de most spiritualizmusnak nevezik. Nem boszorkányok, pislogó baglyok, bűvkörök és kakasszóra elhangzó varázsigék dekorálják a terrénumot, üvöltik, süvöltik végig a butaság koncertjeit, hanem asztráltestek, a negyedik dimenzióban lődörgő szellemek, háromlábú asztalkák szerepelnek benne.Manapság, az elgyengült tizenkilencedik század végén, a legyőzhetetlen óriásnak, a butaságnak szolgálatában a spiritizmus visszaidézte a hiedelem körébe a varázserőt, a bűvös hatalmat, a kísérteteket, a halottak lelkeit és a beteg képzelődés koros szülötteinek egész táborkarát. A tudás penzióba küldte volt a butaságot, a spiritizmus reaktiválta, visszaszerződtette azt. Nem a következetes gondolkozás, nem a számtani alap, nem a fiziológus bontókése, nem a vegyész kémcsöve és csapadéka bizonyítanak, hanem a varázsvessző, a transzcendentális észjárás, a túlvilágból ide sugalmazott helyrajzi ismerete a menyországnak és a logika fékeitől megszabadított eszelős fantázia. „A spiritizmus szellemi mozgalom és az anyag uralma ellen irányul. A spiritizmusnak égi sugallat útján nyert föladata, hogy az anyag uralmának veszélyes és ragályos terjedését megakaszsza.“ Ezt Tóvölgyi Titusz mondja ,A lélek mint egyén című legújabb könyvében, még pedig komolyan. Sőt azt is komolyan mondja, hogy „a magasabb szférák szellemlakói minden kendőzés nélkül, nyíltan világosítanak föl bennünket velünk való érintkezéseiknek és az ő küldetésüknek célja felől.“ Mi nemigen vagyunk fogékonyak eme fölvilágosítások iránt, azt azonban tapasztaljuk, hogy a spiritizmus történetében a természetfölötti események úgy teremnek, mint eső után a gombák. Az egyik médium ír, fogalmaz, komponál olyan nyelven, amelyet azelőtt soha sem hallott, amelyik rá nézve teljesen idegen. A másik egy világirodalmi nagyságnak félbenmaradt munkáját folytatja, a munka kezdeményezője Dickens, ahírneves angol regényíró, befejezője pedig egy tudatlan paraszt és — a csodák csodája — a regény annyira egyöntetű, mintha elejétől végig maga Dickens írta volna meg. De úgy is történt, Dickensnek csatangoló lelke belebújt a tudatlan parasztba és inspirálta. A paraszt, Dickens szellemének diktálása után végezte be a regényt. A Richard fiú — valami angol csodagyermek, illetőleg egy kitűnő médium, nézésével, szeme sugarával kényszerítette a toronyórát, hogy újból megkonduljon. Flammarion Uránia című munkájában leírja, hogy egy fiatalembernek álmában megjelenik jó barátjának szellemalakja dúlt arccal, segélyt kérő szemekkel és vérző sebektől borítva. Utólag kiderült, hogy mikor az egyik jó barát ezt álmodta, ugyanakkor, abban az órában a másikat rablógyilkosok megölték. A rémes hírnek postása vagy tudósítója nem volt senki más, mint a gyilkosság áldozatának testtől megszabadult szelleme és minthogy a szellem gyorsabban utazik, mint az expresszvonat, csatlakozásokra várnia nem kell, jegyváltással nem pazarolja az időt, sőt szabadjegy nélkül és mégis . . . potyára teszi meg az utat — ennélfogva nagyon is érthető, hogy a meggyilkoltnak szelleme a meggyilkoltatásnak órájában mértföldekre távol levő barátjánál jelentkezett. Hogy e véres és hitelképes tragédia fölött való részvétünket stílszerűen fejezzük ki, Hamlet apja szellemének szavait idézzük, mondván: „Szörnyűség, oh nagy szörnyűség !“ Van azonban a spiritizmusnak Flammarionnál is jelentékenyebb híve. Schoppenhauer és Lombroso például maguk csatolták hozzá neveiket ehhez a rendszerbe fűzött őrjöngéshez. Habár nincs olyan nagy név se a múltban, se a jelenben, amelyiknek súlya alatt az exakt tudománynak beigazolt állításait sutba kellene dobni, mégis tagadhatatlanul megdöbbentő jelenség, hogy igen kimagasló alakoknál sincs kizárva az aberráció. Különben Flammarionnál, Schoppenhauernél és Lombrosónál is a tudóst Lapunk mai száma tizenhat oldal Az egyetemi ifjúság és március 15-ike. Irta: Ifjabb Ábrányi Kornél, Budapest, február 28. Ha az egyetemi ifjúság minden évben mint ilyen is megünnepli március 15-ikét, erre az egyetemi ifjúságnak nemcsak külön oka, hanem külön joga is van. Ez a nap ugyanis az egyetemi ifjúságra nézve nemcsak a szabadság győzelmének, hanem a vértanúságnak ünnepe is. Március 15-ikének, mint a nemzeti újjászületés diadalünnepének 1848-ban nem volt egy vértanúja sem. De március 15-ikének, mint a nemzeti feltámadás hajnali hírnöke-