Budapesti Napló, 1898. július (3. évfolyam, 180-210. szám)

1898-07-01 / 180. szám

1880. szám. Budapest, péntek BUDAPESTI NAPLÓ 1898. julius 1. 7 megnevezi magát s azt mondja, hogy azért lett ön­gyilkossá, mert rossz a világ s rosszak benne az emberek. Szomorú szalás. — A Budapesti Napló tudósitójától. — Budapest, junius 30. Az idei jó termés reményei rombadőltek a jég­vihar csapásai alatt. Széles ez országon han­gos a panasz, a jajveszéklés a siralmasan össze­zúzott vetés láttára. A Dunántúltól fel egész a Kárpátokig, az ország egy, harmadrészében oda lett a szépen érő gabona. És a szegény nép pusztu­lás előtt áll. A katasztrófa kétszeresen súlyos, mert az idei évnek kellett volna a tavalyi veszteséget is pótolni. Mindaz a sok ínség és baj, aminek a megszűnését a be­aratástól vártuk, most óriásra nőve áll előttünk fenyegetőn. Nem tudjuk, mit fog tenni a kormány. Az osztrák kormány rög­tön százezer forintot osztatott ki a maga ínsé­gesei között. A magyar miniszterek még nem határoztak. A jégvihar pusztításairól a következő híreket kaptuk ma: Szeged: A tegnap este Szeged fölött elvonult jeges zivatar okozta kárról ma megdöbbentő jelente­­k érkeztek. A szatymazi, domaszéki és mórahalm­i kpitányságok szenvedtek legtöbbet. Ott néhol tel­jen tönkre ment minden. A külterület sok más igén csak harmadában, illetőleg felében pusztult a szépen mutatkozott termés. A tápéi rét jókora szél is letarolta a jég. Diónagyságú jégdarabok estek. Szerencsére a jég záporral vegyest csak rit­kán hullott és így jóval kevesebb kárt tehetett. De azért így is sok ezrekre megy a kár. Szatmári A múlt éjjel 0*12-kor orkánszerű jég­vihar támadt, amely félóra hosszat tartó folytonos villámlás és mennydörgés közepette óriási pusztítá­sokat okozott. Sok helyen leszedte a tetőket, ablako­kat tört be és fákat tépett ki. Ilyen vihar itt ember­­emlékezet óta nem volt. A jégeső nagy károkat okozott. Tököl (Csepel-sziget): Az országos vihar és a­­1 vegyes eső borzasztó rombolást vitt végbe ,él községben. Az irtózatos vihar nemcsak kisebb­akat, hanem félméter átmérőjű törzseket tört el de­ákban vagy tövestül tépett ki. A tojásnagyságú jég­darabok ablakokat zúztak be és megrongálták a tetőket. Alig van épület, amelyet a vihar meg nem tépázott volna, de mégis legnagyobb kárt tett a ró­mai katolikus templomon. Ennek a tetőzetét fél­hosszúságban, mindkét oldalán gerendáival együtt leszakította, a homlokfalazatot bedöntötte. A templom boltozata is beomlott, az orgona, a padok és fel­szerelések pedig izzó­ porrá törtek. Kiszámíthatatlan az a kár, amit a veteményekben, kertekben és a há­zakon okozott a vihar. Balassa-Gyarmat: A környéken tegnap este szá­mos helyen pusztító jégeső volt, mely óriási károkat okozott. Balassa-Gyarmaton egy házba beleütött a villám s a ház, dacára a szakadó esőnek, egy negyed­óra alatt teljesen leégett. Szerencsére emberéletben nem esett kár. Marcaliban és Falu-Szenes környékén e hó 28-án este fél tíz órakor rettenetes vihar dühöngött. Negyedóráig tartó jégverés volt. Galambtojás nagy­ságú jégdarabok estek. Ezt felhőszakadás követte. A vihar Marcali, Gomba és Horvátiad községek határában a termést megsemmisítette. A kár több százezer forintra rúg. Kacorlak zalamegyei községben este 8 órakor a villám felgyújtotta Petrich József földbirtokos istállóját s egy ökröt agyonsujtott. Negyedóra alatt az épület a benne levő nagymennyiségű takarmánynyal egy­ütt porrá égett. Siófokon este 10 óra 10 perckor fákat tördelő orkán keletkezett. Nemsokára megindult a zápor, a­melyet óriási jégeső követett. A jég 12 perc alatt vastagon ellepte az egész határt. Legnagyobb kárt a szülőkben okozott, a­melyeknek egyharmadát semmivé tette. A csallóközi járásban Keszegfalva, Aranyos-, Ekel-, Nagy- és Kiskeszi határát a jég nagyrészben elverte, más helyeken is nagy a kár. A tatai járás a jégve­réstől ment maradt. Naszvad komárommegyei község termését is el­verte a 27-iki jéghullás, amely délután hat órakor és este nyolc órakor volt. A cukorrépatermés is tönkre­ment. A községi elöljáróság már folyamodott adó­elengedésért. Komárom-Szent-Péter községben 27-én volt a vihar és jégeső, amely mindent elpusztított. A kár oly nagy, hogy azt megbecsülni nem lehet. A nyo­­шг és elkeseredés nagy, mert rövid egy év alatt a községben nagy árvíz, óriási tűz­ és most jégvihar pusztított. Aszódon előbb rettenetes szélvihar támadt, ami tövestül tépte ki a fákat s kidöntögette a kerítéseket. Majd félóra hosszáig galambtojás nagyságú jég esett, amely letarolta a vetés­eket. Egy fiatal asztalosmestert, aki a budapesti vonattal érkezett Aszódra s az állo­másról hazafelé igyekezett, véresre vert a jég. Kassán 29-ikén pusztított a vihar.. Erős, egész este tartó villózás után éjfélkor heves, észak-nyugati irányból jövő jég­zivatar tört ki, amely a városban az épületeken okozott nagy kárt. Sok­kal fontosabb azonban ennél az a pusztítás, amelyet a jég a szántó­földeken okozott. Teljesen tönkretette a termést, a gyümölcsfákat és bokrokat. A jég nem esett sűrűn, de az egyes szemek galamb- sőt tyúktojás nagysá­gúak voltak. A zivatar három óráig dühöngött. A villám a városban és a környékén is több helyen beütött, de szerencsére sehol sem gyújtott. A Buda­pestről érkező gyorsvonat podgyász­kocsiját Misitek alatt a vihar elszakította a vonattól, amely ennek következtében egy negyedórát késett. Oroszkar (Bars megye): Június 27-én este hét óra után délnyugatról keletnek száguldó fekete felhők tűntek föl az égen és csakhamar jégvihar támadt. A legkisebb jégszemnek másfél centiméter volt az át­mérője, de akadt hat centiméteres is. Két percig sem tartott a jégverés, azonban kilencedfél órakor újra jégeső szakadt a földre. Az első alkalommal kristá­lyos, átlátszó jég esett, másodszor gömbölyű, tejfe­hér. A cukorgyár 900 ablakát bezúzta a jég. A ha­tárban nem lesz aratás az idén. Hont-Füzesgyarmat: Tegnapelőtt este borzal­mas jégvihar volt két ízben , először nyolcadfél óra­kor, majd sokkal erősebben tíz órakor. Legtöbbet szenvedett Nemes-Oroszi és Fegyvernek község. A szörnyű veszedelem éppen a kasza elől tarolta le a vetéseket. Szatmáron a nappali nagy hőség után irtóztató égiháború tört ki szerdán éjjel. Folytonosan dörgött, villámlott, majd az orkánban jégeső hullott alá, mely ablakokat zúzott be és a vetésekben okozott nagy károkat. Pécsett a jeges, pusztító zivatar tegnap éjjel fél 1 órakor szakadt le, nagy károkat okozva. Az alantabb fekvő utcákban méternyi magasságra torló­dott össze a jég. A víz behatolt a pincékbe és a házakba s a véleményekben, amelyek szépen állot­tak, a diónagyságú jégdarabok tetemes kárt okoztak. Szerencsére azonban a jég csak a kisebb táblákra csapott le. A h­uszti veszedelem. Huszt: 29-én este 9 órakor még szép, csendes, gyanútlan égboltozat volt látható, de 10 óra körül észak-nyugat és nyugat felől fekete felhők bújtak elő, heves, szakadatlanul egymást követő villogás futotta át a mondott égtájt. Mikor a fekete felhők már dél-északra és délre is kiterjedtek, természete­sen erős villogás kíséretében, ekkor fulladt lett a le­vegő. A villámlás rendkívüli, hirtelen fokozódása már magában is rémületbe ejtette az ébren lévő házbelieket. 11 óra tájban távoli menydörgés is volt hallható. Az óriási villámlás, mely néha az ember szemfényét is elárasz­totta, talpra állította az alvókat. 10 óra 50 perckor itt is elérte tetőpontját, s mint egy expressz robogó vonat közeledett a 12 percig tartó óriási szélvihar, eső nélkül, csupán diónagyságú jég esett. Mindjárt az első pillanatban óriási pusztítást vitt végbe. Pa­­lánkokat, háztetőket emeletes és nem emeletes házakról ra­gadott magával. A legerősebb épületek is megrendül­tek, zárt ajtókat, ablakszárnyakat szakított föl s rö­pített a levegőben. Ekkor minden élő lélek lemon­dott az életéről, pláne, kik fából épített házakban laktak, melyek az iszonyatos viharban meginog­tak. A romboló szélvihar csak éjfél után csilla­pult le és azután megeredt a záporeső. Csak reg­gel lehetett a leírhatatlan kárt konstatálni. A refor­mátus templom tornyát megcsonkította, a villámhárí­tóval ellátott bádogfedelü tornyot letörte s a templom fél tetőjét is magával ragadta. A római katolikus templomban, hol e hó 23-ikán villámcsapás volt, gyújtott is, csak a hamar elősietett tűzoltóság mentette meg a templom épségben maradását. Nyesve László orsz. képviselő villájában a csűrt, mely tele volt jó takarmánynyal, magával ragadta és a takar­mányt is elhordta. Az állomáson álló kocsikat útnak indította, de szerencsére, Zeffer István vám­tiszt, aki éppen szolgálatban volt, észrevette a bajt, és egy teher­vonat mozdonyával utána futott s jól messze sikerült a megfutott kocsikat elfogni. A ki­rályházi állomáson 2 kocsit felborított s sok kocsit megindított. Berkovics Mór kassai lakos panorámáját feldúlta s darabokra tördelte. Több száz forint kára van. Több mint száz ház maradt tető nélkül. A legna­gyobb pusztítás volt még az Isma-utcában, ott sor­jába szedte s háztetőket. Ma reggel egymástól kérdik: — Nem látta-e, szomszéd, valahol az én fede­lemet ? Nincs Huszton annyi zsindely és ablaküveg készletben, mely a reperáláshoz elég legyen. A gyü­mölcsfákat teljesen tönkretette, de legtöbbnyire ki­tördelte. Ágoston Lajos szép gyümölcsösét, azt, amit a múltkori félórási jégzápor még meghagyott, most teljesen tönkre tette. A szőlőtőkék mind föl van­nak dúlva. A szomszédos rakaszi­ kőbányáról azt a szomorú hírt hozzák, hogy az ott dolgozó munkásokra rászakadt a fából épített sátor és két munkás súlyosan megsebesült. Ma reggel szállí­tották őket be a városba. Az állomás mellett lakó sváboknál két faház egészen, falaival együtt feldőlt. A Korona-szálloda bádogfedelű erkélyét is kitépte és az utca közepére hordotta. Valamennyi cégtábla az utcán hever. Hivatalos jelentés. A földmivelésügyi miniszter a gazdasági tudó­sítóktól érkezett jelentések alapján, az alábbi jelen­tést adta ki az utolsó napokban dúlt zivatarok okozta károkról: Veszprém vármegye devecseri járásában a 27- iki jégeső mintegy 15 község határát érte. A jégdarabok galamb és tyúktojás nagysá­gúak voltak és több helyen a gabonane­­müeket s kapásokat teljesen megsemmisítet­ték, a veszprémi járásban mintegy 10 köz­ség termése semmisült meg. Fejér vármegyé­nek a 29-iki jégverést kivált az alsó felét érte, igen nagy kárral. A kalászosokban elő­idézett károkon kívül szépen fejlődött szőllő­­ket is tönkre tette. Győr vármegyében a már említett helyeken kívül a Szigetköz és Csiliz­­köz is nagyon megkárosult. Komárom várme­gyében az udvardi járás több községe 30—80 százalék közt szenvedett a jégveréstől, né­hánynak termése pedig majdnem teljesen megsemmisült. Az ide közel eső Bars megyei községek is rendkívül nagy károkat szen­vedtek. Árpa és búzában a kár 90—100 szá­zalékot is elér. A csallóközi járásban Keszeg­falva, Aranyos, Ekel, Nagy- és Kis-Keszi határát a jég nagy részben érintette, más helyeken is nagy a kár. A tatai járás jégverés­től ment maradt. Pécs város határában is nagy kárt okozott a jégeső, a kárt fokozza a rendkívüli zápor következtében beállott áradás, illetve a hegyekről lezuhanó patakok iszapos kiöntései. Pest vármegye gödöllői járásában 27-én és 28- án volt jégverés,­­ a már említett káro­kon kívül a jég Isaszeg, Pécel, Rákos-Csaba, Cinkota, Tarcsa s még más helyek termésé­ben tett nagy károkat. — Gömör vármegyé­ben a tornallyai, rimaszombati járások káro­sodása 40—QO°/o. Nógrád vármegye gácsi já­rásában a rendkívüli nagy mérvű erős jég­veréssel párosult zivatar több község termé­sét teljesen tönkretette. A kalászok össze vannak törve s a kertiek levelei és szá­rai a földön hevernek. Heves vármegyében Hatvanban is volt jégverés körülbelül 200/s kárral. Hont vármegye­­­ipolyi járásában a jégverés az összes vetésekben nagy káro­kat okozott. Ugocsa vármegye tiszántúli járá­sában némely község határát a jég nagy részben tönkre verte. Arad vármegye eleki járásában 29-én este a sűrü diónagyságú jég Lőkösháza határát teljesen tönkretette. Csa­­nád vármegye nagy részében szintén volt ugyanakkor jégverés nagy károkkal, a mező­­hegyesi ménesbirtok egész területét jégeső érte, legnagyobb a kár Kis-Peregen és Ko­­vácsházán. Szabadka-Palics határában 29-én este a jégverés 15—25—50 g/o kárt okozott; a meteorológ­iai intézet jelentése szerint Szege­den is volt jég. Szatmár és vidékén a rendkí­vül nagy vihar és jégverés a búzában, ten­geriben és gyümölcsösökben nagy károkat okozott. Háromszék vármegye kézdi járásában — mint utólag értesülünk — még 25-én nagy károkat okozott a jég és vízáradás. Bereg vármegye szolyvai járásában június 29- ről 30-ára virradólag 12­ és 3 óra között óriási vihar, zápor- és jégeső volt, mely sok fát tövestül kicsavart vagy letört, szénabog­lyákat elhordott, a gabonanemüeket földre terítette és a veteményeket is megkárosította. A mezőkaszonyi és munkácsi járásokban is nagy károkat okozott a rendkívüli vihar és jégverés. Ugocsa vármegye tiszáninneni járását 29-én délután érte a vihar és jég, mely éjfélkor ismétlődött. Csepe, Hetény, Szirma, Nagy- Szőllős községek határát elverte. A járásbeli községekben átlag­ 70 százaléka pusztult el a termésnek úgy a kalászosokból, mint a kerti vetemények, gyümölcs és szőlőből is. Komárom vármegye udvardi járásában a a mogyoró­­s néhal diónagyságú jég egész 50°/o-ig terjedő kárt okozott, kivált az árpa­vetésekben és dohányban. Az aratási munkálatok a beérkezett je­lentések szerint Szegeden, Pest, Hajdú, Bor­sod, Heves, Csanád, Szabolcs, Bihar, Zemp­lén, Jásznagykunszolnok, Torontál, Somogy.

Next