Budapesti Napló, 1898. július (3. évfolyam, 180-210. szám)

1898-07-23 / 202. szám

6 Budapest, szombat BUDAPESTI NAPLÓ 1898. július 23. 203. szám. — Cervera — amerikai polgár. Egy di­csőséges katonai pályának szomorú végét jelen­tené az alábbi távirat, ha igaz volna csakugyan, hogy a Santiagónál elsülyesztett spanyol flotta vezére nem tér többé vissza hazájába, hanem állandóan Bostonban fog lakni. A távirat így szól: Annapolis, július 22. Úgy hírlik, hogy Cer­vera tengernagy nem tér vissza Spanyolországba, hanem el van tökélve, hogy a béke megkötése után fiával, aki szintén fogságba esett, Boston­ban telepedik le állandóan. Ki tudna a megvert tábornok lelkébe látni, hogy megfejthesse ennek az elhatározásának okát ? Útra kelve Spanyolország legszebb hajói­val, beléje fektették honfitársai minden bizal­mukat a cavitei csata után. Dicsőségét zengték akkor Calderon utódai s felálltak a cortezben a képviselők, midőn megjött a hire, hogy el­ölyesztette a Merrimocot s beevezett a santiagói öbölbe. Akkor nem tudták még, hogy a rozoga amerikai hajó csalétek volt, és Cer­vera egérfogóba került. Ott vesztegelt, tétlen­ségre kárhoztatva heteken keresztül s harcszom­jas lelke végre menekülni próbált e tétlenség­ből. De elszántságánál nagyobb volt ügyet­lensége és Sampson hajói közé került. Még a katasztrófában is hős katonának bizonyult, s elsülyesztette hajóit, hogy az ellenség zsákmá­nyai ne lehessenek. Csak egyet kimért, amelyen a maga életét és néhány száz bajtársáét meg­mentette. Szomorú napja volt ez Spanyolország­nak, de még­sem volt dicstelen Cerverára, aki­nek a lovagias ellenfél, visszaadta kardját. A honfitársak­­ túl az óceánon meggyászolták a spanyol­­ hajóhadat, de Cervera vitézsége aranytisztán állt előttük. Mi indíthatta tehát a szerencsétlen hadvezért, hogy hazáját az ellen­ség hazájával cserélje föl? Az a lovagias bánás­mód talán, melyben a katasztrófa óta folyvást része van, vagy az a csúnya pártharc, mely első­sorban oka Spanyolország katasztrófájának, vagy érzi talán előre azt a borzasztó pillanatot, ami­dőn a tengernagy hazatér hajói nélkül? Talán mind a három. — Gyalog a B­argitszigetre. Jelentettük, hogy a margitszigeti hid ügyét a kormány és József fő­herceg szerződésileg megoldották s az uj hid­egfor­­mán rövid idő alatt fel is épül. Minthogy a hid épí­tési költségeihez a kincstár is hozzájárult, a Margit­szigetnek továbbra is megmarad közjellege s így az a nagyközönségnek ezután is hozzáférhető lesz. Az új hídon olcsóbbá válik a közlekedés majd a Margitszigetre, mert aki gyalog akar odajutni, annak csak a belépődíjat kell megfizetnie, körülbelül 10 krajcárt. Eddig a hajójegy árában kellett ezt a be­lépődíjat megfizetni. Katonatisztek belépődíjat nem fizetnek, egyébként ők eddig is csak a hajójáratot fizették. A kormány és a főherceg közt megkötött szerződés mind e dolgokra kiterjed és amint meg­védi a főherceg jogait, úgy a nagyközönség érde­keit is képviseli, amely különben csak hálával gondol a népszerű főherceg e legújabb vállal­kozására is. — Tiltakozás egy mulatság ellen. A fővárosi szegény gyermekkert egyesületnek tudomására jutott, hogy címének használásával egy társaság az új Népliget nagyvendéglőjében mulatságot rendez, s 50 krajcá­­ros jegyeket áruért. Az egyesület figyelmezteti a kö­zönséget, hogy az egyesület most semmiféle mulatsá­got nem rendez és senkinek sem adott engedélyt arra, hogy részére rendezzen, vagy nevében jegye­ket hozzon forgalomba. — Üldözött német folyóiratok. A porosz kor­mány egyre-másra betiltja a neki nem tetsző újsá­gokat, folyóiratokat. Most is kimondta három lapra, hogy el kell pusztulniok. Berlinből táviratozzák, hogy a porosz vasutak igazgatósága szigorúan eltiltotta a Scnplicissimtisnek árusítását az állomásokon, egy má­sik miniszteri rendelet pedig a Narren-Schrift és a Zukunft ellen újítja meg az elárusítás tilalmát. — Halálozások. A tegnap elhunyt lovag Mar­­cziányi György holttestét az éjjel kivitték a kerepesi temető halottas házába a fogadóból, ahol befejezte mozgalmas­­életét. Temetéséről eddig még senki sem gondoskodott, mivel nincs egyetlen hozzátartozója sem. Valószínű, hogy orvosa, dr. Nagy Albert és ápolónője fogják eltemettetni Marezsányi Györgyöt, az utolsó saeilei lovagot. — Szent-Mihályról írják, hogy ott a napokban meghalt Róka Erzsébet 96 éves ko­rában s nem kevesebb mint 100 unoka és dédunoka maradt utána, kiknek nagyrésze ott volt a matróna ravatalánál. Róka Erzsébet 81 évig élt a férjével, 47 -ig özvegykedett s 7 lánya mara­dt — a hálókocsik tolvaja. Az év elején több­ször történt, hogy az osztrák vasutak hálókocsijaiban meglopták az utasokat. A rendőrség rájött, hogy Mladen Barisics a tolvaj, aki katonatiszti ruhában fosztogatta a hálókupékon utazókat. Szófiából az ot­tani rendőrségtől ma távirat érkezett a bécsi rendőr­séghez, amelyben tudatták, hogy Barisics Mladent egy szófiai fogadóban letartóztatták. — A két Capoul. Igen mulatságos kis történe­tet mond el Ernest Blum, a híres francia vígjátékíró, amely históriában Capoul, a párisi opera híres teno­ristája, a most new-yorki zeneakadémia igazgatója tud­tán kívül szerepelt. Abban az időben — írja Blum — igazga­tója voltam a Chatelet színháznak. Elterjedt szokás volt, hogy egyes csalók ismert férfiak névaláírását utánozva kértek szabadjegyet. Bejön egy nap a szol­gám s levelet hoz Capoul aláírásával, amelyben pá­holyt kér a levél írója.­­— Ki hozta ezt a levelet? — kérdem. — Egy fiatalember. — Itt van még ? — Igen. ő maga Capouli .— Hívja föl. -­— Egy perc múlva már irodámban volt az ifjú. Természetes, hogy csak hazudta magát Capoulnak, talán azért, mert a bajusza éppen olyan volt, mint a híres tenoristáé. — Ön Capoul úr? — mondom. ■— Igen, uram.­­ — Az Opera tenoristája ?. — Az. — Igen örvendek. S ha ön az, szíveskedjék nekem valamit énekelni. Erre megijedt a fiatal úr. — Azt hiszem — dadogta — hogy nem itt és most. .. — Ugyan kérem! Hisz színházi ember vagyok én is ! Oly régen nem hallottam, s nagyon örülnék, ha énekelne ... — De nem tudok zongorakiséret nélkül éne­kelni . . . — Szolga ! — kiáltottam — vitessen zongorát a színpadra! Capoul úr énekelni fog !­­ Az ifjú elpirult, sáppadt: — Csakhogy — hebegett —, kissé náthás vagyok ... — Nem baj! Majd leszámítjuk ezt. — A zongora és a karmester várja Capoul urat jelentette a visszatért szolga. Az ifjú már nem tudta, hogy mit csináljon. — Nem! — kiáltott egyszerre — nem énekelek így összevissza. Inkább nem kell a páholy. Bocsá­nat, hogy zavartam ... És sietve az ajtó felé indult. Megállítottam. — Pardon — szóltam — most már gyanak­szom ! Köztünk marad . . . Mondja meg őszintén: Capoul ön? — Természetesen! — Azért mert ... én is Capoul vagyok. Megdöbbent: — Ah! bah! — szólt. — Igen — folytattam — én vagyok Capoul, a tenorista. Csakhogy most leborotváltattam a bajuszo­mat, hogy jobban nőjjön. . . Az ifjú szemtelen lett: — Jó — szólt — ha ön Capoul, énekeljen most ön nekem valamit ! Erre aztán elkacagtam magamat. — Jól van, — mondtam — egyikünk se Ca­poul. Valljuk meg egymásnak. Itt van két jegy, ez egy fél páholy. Egy fél­ Capoulnak ez éppen elég... Aznap este egy régi darabomat adták, s igy bosszúm teljes volt . . .“ — A megkerült postazsák. A tegnap este el­veszett postazsák ma reggelre megkerült, a postának ilyenformán semmi kára sincs. A postaigazgatóság a dologról a következő hivatalos jelentést adta ki: A fő­ utcai postaépület udvarából a naponként induló postakocsi tegnap este is rendes időben indult el a levélanyaggal a főpostára. A kocsikísérő a vizsgálat adatai szerint bezárta ugyan a kocsi hátsó ajtaját, de az a rázkódás következtében a lánchídon kinyílt, s e­közben az egyik zsák, amelyben csupán közönséges levelek s pár aján­lott levél volt, kiesett. Amikor a kocsi a főpos­tára érkezett, a hiányt azonnal észrevették. Az elveszett zsákot egy Finszter Ferenc nevű iparos­inas találta meg, aki azt még az éjjel folyamán hiánytalanul, sértetlen állapotban beszolgáltatta a főposta igazgatóságnak úgy, hogy sem egye­seket, sem a kincstárt kár nem érheti. Demény Károly postaigazgató mindazonáltal a kocsit ki­sérő Erőss József postaszolga ellen gondatlan­sága miatt megindította a fegyelmi vizsgálatot. — Zivatar. Abaúj-Szántóról írja tudósítónk: Nagy zivatar dühöngött 20-ikán városunkban. A szél­vihar, felhőszakadás és jég nagy pusztítást vitt végbe. Egyik villám rögtönösen követte a másikat. Több helyen be is ütött. Egy kis háznak konyhájában, ahol többen gyűltek egybe, a villám becsapott és Borscher Ferenc kőfaragót és Deutsch Józsefnét agyon­­sujtotta. A többiek nem sérültek meg. A gabona ke­reszteket az irtózatos szélvihar elhordta és­­ az eső áradata magával sodorta. A szőllőkben az új ültetvé­nyeket kitépte a szél és a hegyoldalak ma ismét oly csupaszok, mint évek előtt. Sok év nehéz munkája pusztult el. Több ház tetejét elvitte a szél és a cse­repek csörömpölve hullottak alá. A kár óriási. — Esketések 1897-ben. A fővárosi sta­tisztikai hivatal májusi füzete hosszabb kimuta­tást szentel a fővárosban megkötött házasságok­nak. Az esküvők száma a lefolyt évben 6018-at tett, 10.000 főre 96 házasság esik. A vegyes házasságok száma évről-évre emelkedőben van , a főváros egyesítése idejében 399-et tett, a múlt évben­ 1480-at. A keresztények közt kötött vegyes házasságokban gyakoriabbak azok az esetek, melyekben a menyasszony katolikus, míg a vő­legények túlnyomóan protestáns vallásúak. Az izraelita vőlegények közül 5­1% vett el más val­­lású nőt, az izraelita menyasszonyoknak pedig 5­5%-a ment más vallásu vőlegényhez nőül A legény vőlegények és hajadon menyasszonyok száma az utóbbi években emelkedik. Az eskü­vők korviszonyaival foglalkozó táblából ki­emeljük a következőket. A legtöbb vőlegény (2629) a 25—29 korévre esik, a legkevesebb a 60 éven túli korra (46). A legtöbb menyasszony (2243) a 20—24 korévre esik, holott az 50 éven túli korra már csak 93. A legtöbb házasság május hónapban (736) köttetett, a legkevesebb áprilisban és decemberben (360—377). A vegyes házasságokból születendő gyermekek vallását illetőleg legjobban ragaszkodnak saját vallásuk­hoz a római katolikus vőlegények, kevésbé az ágostaiak, legkevésbé az izraeliták. A vőlegé­nyek közt volt 5403 legény, 558 özvegy és 57 elvált; a menyasszonyok közt pedig 5527 haja­don, 429 özvegy és 62 elvált. A házasulások túl­nyomó többsége magyar anyanyelvűnek vallotta magát, tudniillik a vőlegények közül 78,0%, a menyasszonyok közül 79,6%.­­ A semmeringi szerelmi dráma. Megható részleteit jelenti ma a semmeringi szerelm drámának bécsi tudósítónk. Tegnapelőtt délután érkezett Semme­­ringbe dr. Nedbal Vilmos olmützi törvényszéki jegyző Weinstein Matild asszonynyal, egy gazdag olmützi lisztkereskedő húszéves feleségével. A Panhans-féle szállóban vettek lakást, Nedbal a vendégkönyvbe ezt írta be: dr. Nedbal és felesége Olmützből. Nedbal a szobában pár levelet írt és eltávozott kedvesével együtt a szállóból. A szálló személyzetének föl se tűnt, amikor még estére sem tértek vissza, azt hiték, hogy a vendégek kirándultak valahova és lekéstek a vonatról. Tegnap reggel nyolc órakor egy munkás mesélte a pincéreknek, hogy milyen szerencsétlenül járt két hegymászó, egy férfi és egy csinos asszony, akikre ma összetört tagokkal akadtak rá az erdő mel­lett levő hegyszakadékban. A városból erre a hírre azonnal kihajtatott a hegyszakadékhoz egy orvos, aki megállapította, hogy a turisták körülbelül negy­ven méter magasságból zuhantak alá. Végre dél felé a vendéglőben is nyugtalankodni kezdtek és feltörték dr. Nedbal szobáját. Az asztalon több megcímzett levél hevert, egyik a szálló tulajdonosának szólt. Dr. Nedbal azt írta benne, hogy Olmützből még ma jön egy úr, aki mindent meg fog magyarázni. A számlája fejében dr. Nedbal harminc forintot mellé­kelt a levélben. A titokzatos levél tartalmáról értesí­tették a csendőrséget. Most már világos volt, hogy az olmützi vendégek úgy vetették le magukat a mélységbe. Az orvosok szerint dr. Nedbal szemben állt szerető­jével, aki háttal a szakadék felé volt fordulva. Ned­bal revolverével előbb kétszer rálőtt Weinsteinnére, akit az egyik golyó szíven talált. A fiatal asszony alázuhant a mélységbe. “Ekkor Neddal szintén háttal fordult a szakadék felé és maga ellen fordította a revolverét, a szájába lőtt és lesett a kiálló sziklákra. Körülbelül egy percig tarthatott, amíg a mélységbe gurultak. Az orvosok szerint a halál már az első másodpercekben beállt. Tegnap reggel számos telegramm jött ki Olmütz­ből Semmeringbe, hogy nem látták-e dr. Nedbalt Weinsteinnéval együtt a vidéken. Maga a szerencsét­len férj is kérdezősködött, egyben arra kérte a ha­tóságokat, hogy ha esetleg el is fogják a feleségét, bánjanak vele gyöngéden, mert öngyilkossági szán­dékkal foglalkozik. Ma délután 1 órakor Semmeringbe érkezett Weinstein. Amikor felesége összeroncsolt holttestét megpillantotta, csak annyit mondott: — Ő az ! ... — és összeesett. Neddal levelei között megtalálták a végrende­letét is, amely sajátkezűleg Semmeringben irt. Ol­ mützben azt beszélik, hogy Nedbal és Weinsteinné között már rég bizalmas viszony volt. Nedbal a hét elején Prerauba utazott, állítólag­ itt kereste fel őt Weinsteinné és innen mentek át együtt Semmeringbe. — Házasság. Steier Miksa, a Grill Károly udvari könyvkereskedés bizományi osztályának vezetője, el­jegyezte özvegy Hoffmann Henrikné leányát, Etelkát, Nagy-Berkiről. — Leszakadt menyezet. Az Aggteleki­ utca 23-ik szám alatt épülő háromemeletes háznak ma délután leszakadt a második emeleti menyezete. A törmelékek az első emeleten dolgozó munkások kö­zül ötöt könnyebben megsebesítették. A szerencsét­lenség ügyében Fedorcsák János építőmester és Kovács József főpallér ellen vizsgálatot indítottak.

Next