Budapesti Napló, 1898. július (3. évfolyam, 180-210. szám)
1898-07-05 / 184. szám
184. szám. Budapest, kedd BUDAPESTI NAPLÓ 1898. julius 6. 3 Utasítsa a közgyűlés a választmányt és az igazgatóságot, hogy a legközelebbi egyleti évben a községi és felekezeti polgári iskolák tanerőinek rendszertelen fizetési ügyét tanulmány tárgyává tegye s a kultuszminisztériumhoz ez iránt emlékiratot terjeszszen fel. Az indítványt elfogadták. De Dezső indítványozza : Hasson oda az egyesület, hogy addig is, amig a polgári iskolák véglegesen rendezve lesznek, a polgári iskolai tanárok ne köteteleztessenek az 1868 : XXXVIII. törvénycikk 147. §-a értelmében a megyei tanítótestületi tagságra, hanem ez rendelettel úgy módosítandó, hogy az Országos Polgári Iskolai Egyesület és egy vidéki kör tagsága legyen kötelező. E mellet a megyei tanítótestületnek tagja maradhat továbbra is, aki akar, akit erre az ambíció, a kartársi és pályaszeretet vezérel. Az indítványt átteszik az igazgatósághoz. Fölmerült az az indítvány is, hogy a vidéki körök szorosabb kapcsolatba hozassanak a központtal. Erre vonatkozólag a közgyűlés Lád Károly indítványára kimondta, hogy a Paedagogium jubiláris ünnepe alkalmával, amikor úgyis sok vidéki tanár lesz a fővárosban, az egyesület rendkívüli közgyűlést tart, amelyen az indítvány értelmében fogják az alapszabályokat módosítani. Még két interpellációt intézett el a közgyűlés, mire Lád Károly elnök hosszabb beszédben rekesztette be a tanácskozásokat. Először is köszönetet mondott dr. Verédy Károly kir. tanfelügyelőnek, amiért megjelent a közgyűlésen, azután beszámol az orsz. közoktatásügyi tanácsban kifejtett munkásságáról. Újból megemlékezett Wlassics Gyula kultuszminiszter tegnapi nyilatkozatáról, mely arra enged következtetni, hogy az illetékes körök nézete közeledik a tanárok véleményéhez és kívánságaihoz. Végül figyelmezteti tagtársait, hogy a reformtörekvések sok helyütt lesznek támadásoknak kitéve; kéri őket, szánjanak síkra érettük, ahol szükséges, az argumentáció nemes fegyvereivel. Köszönetet mond a megjelenteknek s kitartásra buzdítja őket. A közgyűlés végeztével a tanárok lakomára gyűltek össze a Fehérlószállóban, onnét pedig délután a Margitszigetre rándultak. Tanitóképző-intézeti tanárok. A tanitóképző-intézeti tanárok országos egyesülete ma délelőtt kilenc órakor kezdette meg az Akadémia heti üléstermében a mai és holnapi napra összehívott közgyűlés tárgyainak tárgyalását. A közgyűlésre, melyen Péterffy Sándor, majd Kovács János elnökölt, a tanítóképző tanárok nagy számban jöttek, de kevesen voltak ott. Péterffy Sándor szép szavakban üdvözölte a megjelenteket, megnyitotta a közgyűlést, melynek első pontja dr. Kiss Áron emlékbeszéde volt Brassay Sámuel felett. Kegyelettel emlékezett meg a nemrég elhunyt nagy tudós emlékéről s megkapóan rajzolta a megboldogultnak munkás étletét, részletesen kimerítve Brassaynak a tanügy terén elért nagy sikereit is. A szép emlékbeszédet megéljenezték. Azután a tanítóképző intézeti tanárok Országos Egyesülete választmányának javaslatát terjesztették elő és vették tárgyalás alá, a tanítóképzés szervezetéről. A tervezet szól: 1. A tanító- és tanítónőképző intézetek felállítása és elhelyezése. 2. Felvétel. 3. Tanulmányi ügyek. 4. Tanári testület és igazgatás. 5. Fizetés és nyugdíjügyek. 6. Fegyelmi ügyek. 7. Elemi iskolai tanítók és tanítónők képesítése. 8. Elemi iskolai tanító- és tanítónőképző intézeti tanárok képzése és képesítése. 9. Tanítóképzők felügyeletéről. A tanító- és tanítónőképző intézetek felállítása és elhelyezéséről szóló tervezet a II. országos és egyetemes kongresszus egyik határozata. Ezt elfogadták. A felvételről szóló választmányi javaslat előadója Somogyi Géza volt, aki hosszabb beszéd kíséretében indokolta a javaslatot és elfogadásra ajánlotta. De már a tervezet 9-ik szakasza körül, amely azt mondja, hogy bármely tanító, vagy tanítóképzőintézetbe felvehető az, aki tizennegyedik életévét betöltötte, de húszat meg nem haladtak a középpolgári vagy felsőbb leányiskola legalább négy alsó évfolyamának, vagy a teljes felső népiskolának kielégítő eredménynyel való elvégzését bizonyítja, hosszabb vita indult meg. A vitában Scherer Sándor, Erdődy János, Dezső Lajos, Nagy László vettek részt. Egyikük kevésnek tartotta a tizennégy éves terminust, a másik soknak a húsz évest. Csepreghy Lajos és Péterffy Sándor felszólalásai után a közgyűlés a felvételről szóló választmányi tervezetet általánosságban elfogadta, elhatározva, hogy a különvéleményeket jegyzőkönyvbe veszik s a választmányi javaslattal együtt felterjesztik a miniszterhez. Ilyen különvélemény azután majd minden §-nál akadt bőven. Ezután a tanulmányi ügyekről szóló választmányi javaslatot ismertette Krausz Sándor előadó. Általánosságban ezt is elfogadták, de az egyes pontoknál már hosszabb vitát provokált az előadói javaslat. A tanári testület és igazgatásról szóló javaslatot Felméri Albert, a fizetés- és nyugdíjügyről szólót Ujváry Mihály terjesztette a közgyűlés elé. Fontos a tervezetnek az az intézkedése is, amely megengedi, hogy a nemzetiségi tanítóképzőkben a hittant és nemzetiségi irodalmat anyanyelven is taníthassák. Számos felszólalás történt e kérdésnél, amely végre is Péterffy Sándor álláspontjára helyezkedett, amely a mellett érvelt, hogy már csak azért is meg kell engedni a nemzetiségi anyanyelv tanítását a nemzetiségi intézetekben, mert így legalább megóvhatjuk a nemzetiségi tanulókat attól, hogy oly izgatók vezessék azokat félre, akik azt hirdetik, hogy a magyar nemzet üldözi az idegen műveltséget. Ne csináljunk, úgymond, mártírokat, mikor a magyar nemzet csakis szeretettel és lovagiassággal tudott a múltban és akar a jelenben hódítani. A közgyűlés tehát elhatározta, hogy a hittan és a nemzetiségi nyelveknek anyanyelveken való taníthatása érdekében javaslatot terjeszt a miniszter elé. Az ülést az elnök déli egy órakor bezárta A középiskolai tanárok. Debrecen, július 4. Nemcsak a debreceni tanárok, de a város öszszes hatóságai kitüntető, magyaros vendégszeretettel fogadták az ország minden részéből összesereglett tanárságot. A pályaudvaron Dégenfeld gróf főispán, Simonffy Imre polgármestere Wolafka Nándor püspökkel élén a rendező-bizottság és nagy közönség üdvözölte az érkezőket. A középiskolai tanáregyesület választmányi üléssel előzte meg mai közgyűlését. Dr. Négyessy László főtitkár olvasta föl jelentését, amely a felekezeti tanároknak javadalmazását és nyugdíj ügyét illetőleg javasolta, hogy bizottság küldessék ki, mely a holnapi közgyűlés elé javaslatot dolgozzon ki. Majd a nem állami tanárok vasúti kedvezményeinek ügye és végül folyó ügyek foglalkoztatták a választmányt. Azután megkezdődött a közgyűlés. Az elnöki emelvényen Beöthy Zsolton kívül dr. Wolafka Nándor és Kiss Áron püspökök, gróf Dégenfeld főispán és Simonffy polgármester foglaltak helyet. A közgyűlést Beöthy Zsolt miniszteri tanácsos, elnök ma reggel kilenc órakor nyitotta meg a kollégium dísztermében oly fényes és nagy hatást keltő beszéddel, amilyet még e nagy stilisztánktól is kevesett hallott a közönség. Beöthy Zsolt elnöki megnyitójában örömének adott kifejezést, hogy most egy éve a magyar katolikus egyház nemzetművelő munkájának leghíresebb várában tartott közgyűlés után most a magyar műveltségnek negyedfél százados erősségében, a magyar református egyház iskolájának falai közt érhették meg a viszontlátást. Áttér ezután arra, hogy az egyesületben a felekezeti meghasonlásnak, mely az egyesületet vészthozóan fenyegette és a félreértések és agyarkodásoknak nem engedett tért hódítani. Igen uraim — folytatja a szónok — ez volt a mi politikánk, egyesületünk politikája, mely a legbiztosabb és legmélyebb alapra, a magyar tanár magyarságára épülvén, Istennek hála és Önöknek köszönet, győzelmet aratott. Áttér ezután annak méltatására, hogy nemcsak érzésben, hanem munkában is egyesítette a múlt év az egyesületet és hogy a középiskolai tantervek revíziójára vonatkozó tárgyaásokban milyen sikerrel működtek közre. Azután Kiss Áron püspök mondott üdvözlő beszédet, míg gróf Dégenfeld József főispán a hatóság nevében üdvözölte a középiskolai tanáregyesületet. Géressy Kálmán a közoktatásügyi miniszter megbízásából üdvözölte az egyesületet. Sinka Sándor indítványára, Beöthy Zsolt beszédét jegyzőkönyvbe iktatják. Beöthy Zsolt indítványára a közgyűlés távirattal üdvözölte a kultuszminisztert, s kifejezte hozzá való ragaszkodását. Tizenegy órakor a közgyűlés félbeszakításával a közönség a főiskola előtti parkba vonult, ahol Beöthy Zsolt a magyar tanárság nevében megkoszorúzta Csokonai Vitéz Mihály szobrát. A folytatólagos tanácskozáson elintézték a folyó ügyeket s tudomásul vették a jelentéseket. A közgyűlés után a Csokonai elől, az öt asszony, kiki aranyliliomos könyvével kezében szófogadóan követte őt. Hátul kullogtak a már-már lázadó férjek s szidták az országút mérhetetlen porát. Békésen terült el előttük a kis magyar falu a tavaszi délután csöndjében. Fehér kálomista tornya szelíden meredt az égnek, és mint egy jó pásztor őrködik a töméntelen szalmafedeles házak felett, melyek felől idyllikus libagágogás hallattszott elő. — Itt ezen a földön járt ő, mormogá Pándy Géza, megilletődötten nézve körül. — No, barátom, —■ mondák a férjek, boszszusan nézve végig egész poros mivoltukon — akkor ugyancsak porosok lehettek az ő, de a Múzsa cipői is. Közönséges jámbor kis falu volt az, olyan, amilyen száz másik is van. A már kiszáradt akácfák alatt gatyás kis parasztgyerekek hangáztak a porban. Mind oda gyülekeztek köréjük, ahogy meglátták, hogy a gyászos fekete társaság megáll az út közepén. Meg voltak akadva. Mi lesz most? Az aszszonyok még egyre ágaskodtak és költészetszomjasan néztek végig a körös-körül elterülő mérhetetlen rónaságon : nem látják-e meg valahogy álmaik romantikus grófi parkját és legendás kastélyát . .. Mindhiába, nem volt ott kastélynak nyoma csakugyan sehol sem. Tán tévedtek? — Lehetetlen, — szavalá Pándy Géza, kinek szemeibe már könnyek gyűltek, — itt a vers a zsebemben, ott van benne ez a szó: Kun- Szalka, maga írja a költő, hogy „ott nyíltak álmaim virági, — ott szerettem s szenvedtem én ...“ Nem lehet itt tévedés ... Mikor azonban már a falu sántái is odagyülekeztek köréjük s röhögve bámulták őket, fellázadtak a férjek: — Ne álljunk itt! menjünk valahová! menjünk haza ... Meg kellett kérdeni valakit, — de kit? Akkor támadt Pándy Gézának egy mentő gondolata. Áttörtetett a tömegen s ment torony iránt a Kohn Mór boltja felé. Az asszonyok aranyliliomos kötésű könyvükkel rendületlenül utána. Kohn Mór egy enyészetes kockás nadrágban ott ült a boltja küszöbén. Pipázott és szemlélődései közepette, egyelőre csak azzal foglalkozott, hogy jól irányzott célzásokkal kérlelhetetlenül agyonköpte a pipája revierjébe kerülő jegyeket. — Uram, kezdé Pándy Géza a mondókáját, mi zarándokok vagyunk s a Költő emlékének jöttünk hódolni. . . . A kereskedő gyanakodva hallgatta végig s nem értette. Azt hitte, valamit akarnak vásárolni tőle. — Költő . . . Múzsa ? . . . töprengett töredelmes magyarsággal, — sajnálom, nem kapható nálam. . . . A férjek erélyesen léptek fel, megmagyarázták a félni kezdő öreg zsidónak, hogy nem akarnak ők Költőt vagy Múzsát venni, hanem azt kérdik, hogy hol lakik a Költő Múzsája, az a nő, aki . . . — Nem, monda ekkor Kohn Mór határozottan, nálam nem lakik. Nálam egy tisztességes asszony lakik, a feleségem ... Regina! Mikor az öreg kereskedő még vénebb felesége kijött, tisztában volt a társaság, hogy ez sohasem lehetett a Költő Múzsája. — Költő? Töprengett Kohn Mór, mondd csak Regina, mi az Költő? Az öreg asszony, ki jobban tudott magyarul, maga is elgondolkodott. — Költő ? ... Az öreg Dombrády nagyságos úr szokta mondani, mikor snapszra bejön, hogy az Ákos fia nagy pénzköltő volt... — Dichter, segíté őt az egyik férj. — Ah Dichter ! S aztán magyarázd vén férjének. Ein Mensch, der was immer schreibt... Végre észbekapott Kohn Mór s kiverve pipáját felkiáltotta ... г Ah so! Also Advokat!... A társaság elkeseredetten állt odább. De az öregasszony egy jó tanácsot meg is adott nekik; elmentek a jegyzőhöz. IV. A jegyző afféle magyarnadrágos és sarkantyus csizmás ősalak volt még a régi jó világból. Pipázva hallgatta végig a Pándy Géza szokásos, fellengős mondókáját a tornácon s aztán kérdé, nem tőle, hanem a legkomolyabb kinézésű férjtől: — Nem értem, kérem. Kit tetszik keresni? Miféle költőt? Nincs itt, kérem, költő úr a mi falunkban. Én magam írogattam verseket fiatal koromban.. . Megmagyarázták, hogy nem a költőt keresik, mert az meghalt, hanem a múzsáját, azt a nőt, akibe szerelmes volt... A jegyző habarodottan nézett végig a feketébe öltözött úri társaságon, elegáns asszonyokon. Nyilván ez zavarta meg egy darab időre. Erősen gondolkodott és végre nagy félénken kiböffentette a gondolatát. — Költő és Múzsa itt Kun-Szalkán? Hát még tavaly is volt itt valaki, egy szegény éhenkórász poéta, — de biz’ Isten nem merem hinni, hogy arra gondolnának ! Csak nem azt a szegény eszelős amicét gondolják, akit a faluban csak úgy hívott mindenki, hogy a „szomorú bolond!11 — Nos? kérdék szívdobogva mindannyian. — Más ilyen poéta-forma ember sohase járt itt Kun-Szalkán. Ez, akiről én beszélek, egy betegcsontú, vézna, szőke legényke volt, akibe a lélek is csak hálni járt. Isten tudja, mi volt, ki volt, honnan került ide. Még a valódi nevét se tudták a faluban. Pedig elég soká tengődött itt, — ha nem csalódom, két-három évig éldegélt itt a szegény amice. Ott lakott a falu végén, a cigányokon túl a Török-Bástya romjának az egyetlen szobájában. Ott lakott a baglyokkal, meg a denevérekkel az istenadta ... És tanult, itt naphosszat s a mezőkön szavalgatta a verseit a madaraknak meg a bogaraknak. Amint mondom, hát bolond volt