Budapesti Napló, 1898. július (3. évfolyam, 180-210. szám)

1898-07-05 / 184. szám

184. szám. Budapest, kedd BUDAPESTI NAPLÓ 1898. julius 6. 3 Utasítsa a közgyűlés a választmányt és az igaz­gatóságot, hogy a legközelebbi egyleti évben a köz­ségi és felekezeti polgári iskolák tanerőinek rend­­szertelen fizetési ügyét tanulmány tárgyává tegye s a kultuszminisztériumhoz ez iránt emlékiratot ter­­jeszszen fel. Az indítványt elfogadták. De Dezső indítványozza : Hasson oda az egyesü­let, hogy addig is, amig a polgári iskolák véglegesen rendezve lesznek, a polgári iskolai tanárok ne köte­­teleztessenek az 1868 : XXXVIII. törvénycikk 147. §-a értelmében a megyei tanítótestületi tagságra, ha­nem ez rendelettel úgy módosítandó, hogy az Orszá­gos Polgári Iskolai Egyesület és egy vidéki kör tag­sága legyen kötelező. E mellet a megyei tanítótestü­letnek tagja maradhat továbbra is, aki akar, akit erre az ambíció, a kartársi és pályaszeretet vezérel. Az indítványt átteszik az igazgatósághoz. Fölmerült az az indítvány is, hogy a vidéki körök szorosabb kapcsolatba hozassanak a központ­tal. Erre vonatkozólag a közgyűlés Lád Károly in­dítványára kimondta, hogy a Paedagogium jubiláris ünnepe alkalmával, amikor úgyis sok vidéki tanár lesz a fővárosban, az egyesület rendkívüli közgyű­lést tart, amelyen az indítvány értelmében fogják az alapszabályokat módosítani. Még két interpellációt intézett el a közgyűlés, mire Lád Károly elnök hosszabb beszédben rekesz­tette be a tanácskozásokat. Először is köszönetet mondott dr. Verédy Károly kir. tanfelügyelőnek, amiért megjelent a közgyűlésen, azután beszámol az orsz. közoktatásügyi tanácsban kifejtett munkásságáról. Újból megemlékezett Wlassics Gyula kultuszminiszter tegnapi nyilatkozatáról, mely arra enged következ­tetni, hogy az illetékes körök nézete közeledik a tanárok véleményéhez és kívánságaihoz. Végül figyel­mezteti tagtársait, hogy a reformtörekvések sok he­lyütt lesznek támadásoknak kitéve; kéri őket, szán­janak síkra érettük, ahol szükséges, az argumentáció nemes fegyvereivel. Köszönetet mond a megjelentek­nek s kitartásra buzdítja őket. A közgyűlés végez­tével a tanárok lakomára gyűltek össze a Fehérló­­szállóban, onnét pedig délután a Margitszigetre rán­­dultak. Tanitóképző-intézeti tanárok. A tanitóképző-intézeti tanárok országos egyesülete ma délelőtt kilenc órakor kezdette meg az Akadémia heti üléstermében a mai és holnapi napra összehí­vott közgyűlés tárgyainak tárgyalását. A közgyű­lésre, melyen Péterffy Sándor, majd Kovács János elnökölt, a tanítóképző tanárok nagy számban jöttek, de kevesen voltak ott. Péterffy Sándor szép szavakban üdvözölte a megjelenteket, megnyitotta a közgyűlést, melynek első pontja dr. Kiss Áron emlékbeszéde volt Brassay Sámuel felett. Kegyelettel emlékezett meg a nemrég elhunyt nagy tudós emlékéről s megkapóan rajzolta a megboldogultnak munkás étletét, részletesen kime­rítve Brassaynak a tanügy terén elért nagy sikereit is. A szép emlékbeszédet megéljenezték. Azután a tanítóképző intézeti tanárok Országos Egyesülete választmányának javaslatát terjesztették elő és vették tárgyalás alá, a tanítóképzés szervezetéről. A tervezet szól: 1. A tanító- és tanítónőképző inté­zetek felállítása és elhelyezése. 2. Felvétel. 3. Tanul­mányi ügyek. 4. Tanári testület és igazgatás. 5. Fize­tés és nyugdíjügyek. 6. Fegyelmi ügyek. 7. Elemi iskolai tanítók és tanítónők képesítése. 8. Elemi iskolai tanító- és tanítónőképző intézeti tanárok kép­zése és képesítése. 9. Tanítóképzők felügyeletéről. A tanító- és tanítónőképző intézetek felállítása és elhelyezéséről szóló tervezet a II. országos és egyetemes kongresszus egyik határozata. Ezt el­fogadták. A felvételről szóló választmányi javaslat előadója Somogyi Géza volt, aki hosszabb beszéd kíséretében indokolta a javaslatot és elfogadásra ajánlotta. De már a tervezet 9-ik szakasza körül, amely azt mondja, hogy bármely tanító, vagy tanítóképzőinté­­zetbe felvehető az, aki tizennegyedik életévét betöl­tötte, de húszat meg nem haladta­k a közép­­polgári vagy felsőbb leányiskola legalább négy alsó évfolya­mának, vagy a teljes felső népiskolának kielégítő eredménynyel való elvégzését bizonyítja, hosszabb vita indult meg. A vitában Scherer Sándor, Erdődy János, Dezső Lajos, Nagy László vettek részt. Egyikük kevésnek tartotta a tizennégy éves terminust, a másik soknak a húsz évest. Csepreghy Lajos és Péterffy Sán­dor felszólalásai után a közgyűlés a felvételről szóló választmányi tervezetet általánosságban elfogadta, el­határozva, hogy a külön­véleményeket jegyzőkönyvbe veszik s a választmányi javaslattal együtt felterjesz­tik a miniszterhez. Ilyen különvélemény azután majd minden §-nál akadt bőven. Ezután a tanulmányi ügyekről szóló választmá­nyi javaslatot ismertette Krausz Sándor előadó. Álta­lánosságban ezt is elfogadták, de az egyes pontoknál már hosszabb vitát provokált az előadói javaslat. A tanári testület és igazgatásról szóló javaslatot Felméri Albert, a fizetés- és nyugdíjügyről szólót Ujváry Mi­hály terjesztette a közgyűlés elé. Fontos a tervezetnek az az intézkedése is, amely megengedi, hogy a nemzetiségi tanítóképzők­ben a hittant és nemzetiségi irodalmat anyanyelven is taníthassák. Számos felszólalás történt e kérdésnél, amely végre is Péterffy Sándor álláspontjára helyez­kedett, amely a mellett érvelt, hogy már csak azért is meg kell engedni a nemzetiségi anyanyelv tanítá­sát a nemzetiségi intézetekben, mert így legalább megóvhatjuk a nemzetiségi tanulókat attól, hogy oly izgatók vezessék azokat félre, akik azt hirdetik, hogy a magyar nemzet üldözi az idegen műveltsé­get. Ne csináljunk, úgymond, mártírokat, mikor a magyar nemzet csakis szeretettel és lovagiassággal tudott a múltban és akar a jelenben hódítani. A közgyűlés tehát elhatározta, hogy a hittan és a nemzetiségi nyelveknek anyanyelveken való ta­­níthatása érdekében javaslatot terjeszt a minisz­ter elé. Az ülést az elnök déli egy órakor bezárta A középiskolai tanárok. Debrecen, július 4. Nemcsak a debreceni tanárok, de a város ösz­­szes hatóságai kitüntető, magyaros vendégszeretettel fogadták az ország minden részéből összesereglett tanárságot. A pályaudvaron Dégenfeld gróf főispán, Simonffy Imre polgármester­e Wolafka Nándor püs­pökkel élén a rendező-bizottság és nagy közönség üdvözölte az érkezőket. A középiskolai tanáregyesület választmányi üléssel előzte meg mai közgyűlését. Dr. Négyessy László főtitkár olvasta föl jelentését, amely a fele­kezeti tanároknak javadalmazását és nyugdíj ügyét illetőleg javasolta, hogy bizottság küldessék ki, mely a holnapi közgyűlés elé javaslatot dolgozzon ki. Majd a nem állami tanárok vasúti kedvezményeinek ügye és végül folyó ügyek foglalkoztatták a választmányt. Azután megkezdődött a közgyűlés. Az elnöki emel­vényen Beöthy Zsolton kívül dr. Wolafka Nándor és Kiss Áron püspökök, gróf Dégenfeld főispán és Simonffy polgármester foglaltak helyet. A közgyűlést Beöthy Zsolt miniszteri tanácsos, el­nök ma reggel kilenc órakor nyitotta meg a kollégium dísztermében oly fényes és nagy hatást keltő beszéddel, amilyet még e nagy stilisztánktól is kevesett hallott a közönség. Beöthy Zsolt elnöki megnyitójában örömének adott kifejezést, hogy most egy éve a magyar katolikus egyház nemzetművelő munkájának leg­híresebb várában tartott közgyűlés után most a magyar műveltségnek negyedfél százados erősségé­ben, a magyar református egyház iskolájának falai közt érhették meg a viszontlátást. Áttér ezután arra, hogy az egyesületben a felekezeti meghasonlásnak, mely az egyesületet vészthozóan fenyegette és a félreértések és agyarkodásoknak nem engedett tért hódítani. Igen uraim — folytatja a szónok — ez volt a mi politikánk, egyesületünk politikája, mely a leg­biztosabb és legmélyebb alapra, a magyar tanár ma­gyarságára épülvén, Istennek hála és Önöknek kö­szönet, győzelmet aratott. Áttér ezután annak mél­tatására, hogy nemcsak érzésben, hanem munkában is egyesítette a múlt év az egyesületet és hogy a középiskolai tantervek revíziójára vonatkozó tárgya­­ásokban milyen sikerrel működtek közre. Azután Kiss Áron püspök mondott üdvözlő be­szédet, m­íg gróf Dégenfeld József főispán a hatóság nevében üdvözölte a középiskolai tanáregyesületet. Géressy Kálmán a közoktatásügyi miniszter megbízá­sából üdvözölte az egyesületet. Sinka Sándor indít­ványára, Beöthy Zsolt beszédét jegyzőkönyvbe ik­tatják. Beöthy Zsolt indítványára a közgyűlés távirat­tal üdvözölte a kultuszminisztert, s kifejezte hozzá való ragaszkodását. Tizenegy órakor a közgyűlés félbeszakításával a közönség a főiskola előtti parkba vonult, ahol Beöthy Zsolt a magyar tanárság nevében megkoszo­rúzta Csokonai Vitéz Mihály szobrát. A folytatólagos tanácskozáson elintézték a folyó ügyeket s tudomá­sul vették a jelentéseket. A közgyűlés után a Csokonai elől, az öt asszony, kiki aranyliliomos könyvével kezében szófogadóan követte őt. Hátul kullogtak a már-már lázadó férjek s szidták az országút mérhetetlen porát. Békésen terült el előttük a kis magyar falu a tavaszi délután csöndjében. Fehér kálomista tornya szelíden meredt az égnek, és mint egy jó pásztor őrködik a töméntelen szalmafedeles házak felett, melyek felől idyllikus libagágogás hallattszott elő. — Itt ezen a földön járt ő, mormogá Pándy Géza, megilletődötten nézve körül. — No, barátom, —■ mondák a férjek, bosz­­szusan nézve végig egész poros mivoltukon — akkor ugyancsak porosok lehettek az ő, de a Múzsa cipői is. Közönséges jámbor kis falu volt az, olyan, amilyen száz másik is van. A már kiszáradt akácfák alatt gatyás kis parasztgyerekek han­­gáztak a porban. Mind oda gyülekeztek köréjük, ahogy meglátták, hogy a gyászos fekete társaság megáll az út közepén. Meg voltak akadva. Mi lesz most? Az asz­­szonyok még egyre ágaskodtak és költészetszom­­jasan néztek végig a körös-körül elterülő mérhe­tetlen rónaságon : nem látják-e meg valahogy álmaik romantikus grófi parkját és legendás kas­télyát . .. Mindhiába, nem volt ott kastélynak nyoma csakugyan sehol sem. Tán tévedtek? — Lehetetlen, — szavalá Pándy Géza, ki­nek szemeibe már könnyek gyűltek, — itt a vers a zsebemben, ott van benne ez a szó: Kun- Szalka, maga írja a költő, hogy „ott nyíltak ál­maim virági, — ott szerettem s szenvedtem én ...“ Nem lehet itt tévedés ... Mikor azonban már a falu sántái is oda­gyülekeztek köréjük s röhögve bámulták őket, fellázadtak a férjek: — Ne álljunk itt! menjünk valahová! men­jünk haza ... Meg kellett kérdeni valakit, — de kit? Ak­kor támadt Pándy Gézának egy mentő gondolata. Áttörtetett a tömegen s ment torony iránt a Kohn Mór boltja felé. Az asszonyok aranyliliomos kötésű könyvükkel rendületlenül utána. Kohn Mór egy enyészetes kockás nadrág­ban ott ült a boltja küszöbén. Pipázott és szem­lélődései közepette, egyelőre csak azzal foglalko­zott, hogy jól irányzott célzásokkal kérlelhetet­lenül agyonköpte a pipája revierjébe kerülő jegyeket. — Uram, kezdé Pándy Géza a mondókáját, mi zarándokok vagyunk s a Költő emlékének jöttünk hódolni. . . . A kereskedő gyanakodva hallgatta végig s nem értette. Azt hitte, valamit akarnak vásá­rolni tőle. — Költő . . . Múzsa ? . . . töprengett töre­delmes magyarsággal, — sajnálom, nem kap­ható nálam. . . . A férjek erélyesen léptek fel, megmagya­rázták a félni kezdő öreg zsidónak, hogy nem akarnak ők Költőt vagy Múzsát venni, hanem azt kérdik, hogy hol lakik a Költő Múzsája, az a nő, a­ki . . . — Nem­, monda ekkor Kohn Mór határo­zottan, nálam nem lakik. Nálam egy tisztességes asszony lakik, a feleségem ... Regina! Mikor az öreg kereskedő még vénebb fele­sége kijött, tisztában volt a társaság, hogy ez sohasem lehetett a Költő Múzsája. — Költő? Töprengett Kohn Mór, mondd csak Regina, mi az Költő? Az öreg asszony, ki jobban tudott magya­rul, maga is elgondolkodott. — Költő ? ... Az öreg Dombrády nagyságos úr szokta mondani, mikor snapszra bejön, hogy az Ákos fia nagy pénzköltő volt... — Dichter, segíté őt az egyik férj. — Ah Dichter ! S aztán magyarázd vén férjének. Ein Mensch, der was immer schreibt... Végre észbekapott Kohn Mór s kiverve pi­páját felkiáltotta ... г­ Ah so! Also Advokat!.­.. A társaság elkeseredetten állt odább. De az öregasszony egy jó tanácsot meg is adott nekik; elmentek a jegyzőhöz. IV. A jegyző afféle magyarnadrágos és sarkan­­tyus csizmás ősalak volt még a régi jó világból. Pipázva hallgatta végig a Pándy Géza szokásos, fellengős mondókáját a tornácon s aztán kérdé, nem tőle, hanem a legkomolyabb kinézésű férjtől: — Nem értem, kérem. Kit tetszik keresni? Miféle költőt? Nincs itt, kérem, költő úr a mi falunkban. Én magam írogattam verseket fiatal koromban.. . Megmagyarázták, hogy nem a költőt kere­sik, mert az meghalt, hanem a múzsáját, azt a nőt, a­kibe szerelmes volt... A jegyző habarodottan nézett végig a feke­tébe öltözött úri társaságon, elegáns asszonyokon. Nyilván ez zavarta meg egy darab időre. Erősen gondolkodott és végre nagy félénken kiböffentette a gondolatát. — Költő és Múzsa itt Kun-Szalkán? Hát még tavaly is volt itt valaki, egy szegény éhen­kórász poéta, — de biz’ Isten nem merem hinni, hogy arra gondolnának ! Csak nem azt a sze­gény eszelős amicét gondolják, akit a faluban csak úgy hívott mindenki, hogy a „szomorú bolond!11 — Nos? kérdék szívdobogva mindannyian. — Más ilyen poéta-forma ember sohase járt itt Kun-Szalkán. Ez, akiről én beszélek, egy be­­tegcsontú, vézna, szőke legényke volt, akibe a lélek is csak hálni járt. Isten tudja, mi volt, ki volt, honnan került ide. Még a valódi nevét se tudták a faluban. Pedig elég soká tengődött itt, — ha nem csalódom, két-három évig élde­gélt itt a szegény amice. Ott lakott a falu végén, a cigányokon túl a Török-Bástya rom­jának az egyetlen szobájában. Ott lakott a baglyokkal, meg a denevérekkel az isten­adta ... És tanult, itt naphosszat s a me­zőkön szavalgatta a verseit a madaraknak meg a bogaraknak. Amint mondom, hát bolond volt

Next