Budapesti Napló, 1900. február (5. évfolyam, 31-58. szám)

1900-02-01 / 31. szám

81. szám. Budapest, csütörtök BUDAPESTI NAPLÓ 1900. február 1. ЩШШШШШк 3 fény. (Úgy van! Úgy van ! jobbról. Zaj a szélső­­baloldalon.) A közös ügyekről szóló törvény azt mondja, hogy minden költség,­­ nem minden, ha­nem csak a költség, mert hisz például az ujoncmeg­­ajánlás, a véderőtörvény stb. a törvényhozás dolga — tehát minden, ami kiadás, ami a hadseregnek költsége, annak a megszavazása a delegáció kompe­tenciájába tartozik, csakhogy a megszavazott össze­get be kell illeszteni a magyar költségvetésbe, a fe­dezet szempontjából s annak a mennyisége szóvá többé nem­ tehető. (Zaj. Egy hang a szélsőbal­oldalon : De nem vakon!) Majd kitűnik, melyikünk a vak. Ez áll az évi rendes költségvetésről és áll, mert budgetjogról van szó és annak sincs más természete, mint a rendes budgetjognak az egész világon, tehát áll ez a póthitelekről is. Ha a delegációnak joga van megszavazni az évi költ­ségvetést, joga van a maga törvényes hatáskörében megszavazni azt is, amit pótlólag tőle kérnek. Tör­vényesen és egyenesen a törvény értelmében, a tör­vényes hatásköröknek, a törvény által előírt intéz­kedéseknek megfelelőleg történt az eljárás, (Helyes­­lé a jobbielfll.) és a delegáció ez egész kérdést azzal a részletességgel tárgyalta, melylyel tárgyalni köte­lessége volt. Komjáthy azt mondotta tovább, hogy a had­ügyi albizottságban németül beszélnek. A hivatalos nyelv a magyar nyelv és mindenki magyarul be­szél, aki nem akar közvetlenül a hadügyminiszterhez kérdést intézni. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: No hát?) Ha egyik vagy másik tag mégis azt mondja: semhogy az a tábornok, aki oda van rendelve a hadügyminiszter mellé, minthogy ez bár bizonyos mértékig tud, de talán nem elég tüzetesen tud ma­gyarul . . . Komjáthy Béla: Ha felveszi a magyar pénzt, beszéljen magyarul ! Széll Kálmán miniszterelnök : . . . előbb le­fordítsa a kérdésemet, a bizottság engedelmével egy pár szót németül is szólhasson, ez megtörténik el­vétve. 1398-ban a delegációban az történt, hogy a delegáció hadügyi albizottságában a hadügyminisz­ter előterjesztette, hogy neki az a 30 millió mire kell. (Zaj és fölkiáltások a szélsőbaloldalon : Kellett ! No igen!) Ily szó-elcsavarásokat ne méltóztassék csi­nálni. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Mert a hadügyminisz­ter azt kéri, a­mi neki kell. Már most kétségbe vonják, várjon tényleg arra költetett-e el, amiről szó van. Mindent lehet állítani, de azt, ami hivatalos zárszámadásokban, amelyek a kompetens fórumok által megvizsgáltatnak, le van téve a magyar kormány felelősségeinek és a magyar kormány szavahihetőségének bélyege alatt, az ellen ké­telyt támasztani nem lehet és nem szabad. (Hosszantartó élénk helyeslés a jobb- és a baloldalon. Mozgás a szélsőbaloldalon.) Hát vállalom a felelősséget. (Nagy zaj a szélsőbaloldalon. Elnök csenget,) hogy annak minden fillére arra a célra költetett el ... (Zaj a szélsőbaloldalon.) Po­ozner Jenő : Hogy merték elkölteni megszava­zás nélkül! (Zaj: Halljuk! Halljuk!) . Széll Kálmán miniszterelnök: . .. amelyre meg­szavaztatott .. . (Folytonos zaj a szélsőbaloldalon.) Elnök: (Csenget.) Kérem a képviselő urakat, ne zavarják folytonosan a szónokot! Kubik Béla : Nem lehet, hisz olyanokat mond, hogy nem lehet kiállni! (Nagy zaj.) Elnök : Kubik Béla képviselő urat figyelmezte­tem, hogy meg kell hallgatni a szónokot! Széll Kálmán miniszterelnök: Támadják a de­legáció intézményeit elvi szempontból, amint akar­ják, bírálják azt bármiképpen, de azt ilyen alaptalan feltevésekkel gyanúsítani és ebben a házban így becsmérelni, sem nem illő, sem meg nem engedhető dolog. (Helyeslés a jobboldalon.) Komjáthy Béla: Személyes kérdésben kér szót. F­enntartja az összes vádakat, amelyeket a delegáció ellen felhozott. Felolvassa Horánszkynak a delegáció­ban elmondott beszédét, amely szerint a delegáció tagjai nem tudták, hogy mit szavaznak meg, s a póthitel megszavazása méltatlan és törvénytelen dolog volt. Kubik Béla: Most beszéljetek! (Nagy zaj a kö­zépen.) Komjáthy Béla elismeri a miniszterelnök ékes­szólását, de a m­ai beszéde nem győzte meg őt állítá­sainak hamis voltáról. Széll Kálmán miniszterelnök: Ami azt a kis kontroverziát illeti, az illő szóra nézve megjegyzi, hogy Komjáthy a delegációt, mint ennek a Háznak országos bizottságát azzal vádolja, hogy nem tudott arról semmit, még a kormány sem tudta, mit szavaz meg. Mivel pedig a hetvenes években maga is tagja volt a delegációnak, köszöni a bókot. A bátorság megvolt a mostani delegációban is, mert ha nem hozták is meg ugyanazt a határozatot, amelyet 67-ben hoztak, ez azért történt, mert nem volt reá szükség. Ily körülmények közt egészen parlamen­táris dolognak tartja azt mondani, amit mondott, hogy ez talán nem illő, ez erre a delegációra nem illik rá. Más értelme szavainak nem volt; helyt nem álló, nem ide való ; ez volt az értelme szavainak. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Hünnich Aurél: Komjáthy Béla a delegációt teljesen igazságtalan és mértánytalan módon meg­támadta, azt állítva, hogy a tavalyi delegáció nem tudta, mit szavaz meg. A miniszterelnök megfelelt erre, de ő a maga részéről visszautasítja azt a fel­tevést, hogy a delegáció bármit is megszavazott volna, amiről tudomása nem volt. (Nagy zaj és fel­kiáltások a szélsőbaloldalon: Elhiszszük !) Ez olyan vád, amely egyforma azzal az állítással, hogy ez a kiküldött bizottság nem tudja, mi a feladata, mi a kö­telessége ! Bizonyára Komjáthy Béla is meg van győződve, hogy a delegáció tudja, mi a kötelessége. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Lukács László pénzügyminiszter: Komjáthy Béla kérdésére, hogy ki hatalmazta fel a pénzügy­­minisztert, hogy bizonyos összegeket a törvényhozás megszavazása előtt a hadügyi kormányzat céljaira kifizessen, válaszszal tartozik, mert érzi a felelősség súlyát, amely reá nehezedik, mert nem ugyan szán­dékosan, de a körülmények alakulása folytán abba a helyzetbe­­ütött, hogy az országgyűlés megsza­vazása nélkül kénytelen volt bizonyos összegeket fo­lyósítani. A tény az, (Halljuk! Hall­uk !) hogy a dele­gáció a kérdéses póthitelt szabályszerűen meg­szavazta. Erre vonatkozólag a kormány törvény­javaslatot terjesztett is elő; igaz, hogy a delegácioná­­lis határozatok csak 1898. júniusban szentesittettek s ugyanakkor a magyar országgyűlés elnapoltatott, csak­ az őszön jött össze és az akkori viszonyok lehetetlenné tévén minden tárgyalást, a kormány nem remélhette, hogy e kérdés itt megszavazás által meg fog oldatni. Miután pedig a cél, amelyre a kérdéses póthitel szükségeltetett, olyan volt, amely halasztást nem tűrt, ennek következtében úgy a magyar, mint az ausztriai kormány, kétféle, egymással homlok­­egyenest ellentétben álló felelősség súlya alá került. Az egyik felelősség abból származott, hogy bizo­nyos összeget kellett delegácionális megszavazás alapján, de törvényhozási engedély nélkül folyó­sítani olyanformán, mintha az túlkiadás vagy előirány­zat nélküli kiadás lenne. Ez kétségkívül bizonyos fe­lelősséggel jár a parlamenttel szemben. A második felelősség pedig ellenkező irányú volt, amely abból támadt volna, ha a magyar kormány megtagadja en­nek az összegnek folyósítását a közös minisztérium­mal szemben. Ebből szintén egy igen súlyos felelős­ség támadhatott, miután a helyzet az volt, hogy senki sem tudta biztosan megmondani, hogy az euró­pai béke megőrizhető-e vagy nem ? Tudja, érzi, hogy felelősséget vállalt magára a kormány, viseli is ezt a felelősséget; a törvényhozás bölcsesége fogja el­dönteni, hogy váljon helyesen járt-e el, vagy sem? (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Thaly Kálmán: Azt állítják, hogy a görög-tö­rök háború tette szükségessé a póthitel felhasználá­sát, pedig előre tudhatták volna, hogy a török orosz­lán agyon fogja csapni a görög patkányt. Elnök: Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy nem illő dolog a görög nemzetről ilyképpen nyi­latkozni ! Thaly Kálmán: A törököt is állatnak neveztem ! (Derültség.) Az erődítések is a török ellen valók ? Ezek Olaszország ellen irányultak, bár Umberto szeretett szövetségesünk és a hármas­ szövetségnek tagja. Széll Kálmán miniszterelnök: Senki ellen sem! Thaly Kálmán: Nem tudja indokolni a hadügy­miniszter, hogy hova fordította a milliókat. Ugron Gábor a hadügyi albizottságban szóvá is tette, miért nem erősítik meg az erdélyi szoroso­kat. Mindig úgy van az, hogy minden téren, még az erődítések terén is mi húzzuk a rövidebbet. Nem fogadja el a javaslatot. (Helyeslés a szélsőbalon.) Széll Kálmán miniszterelnök : Röviden válaszol Thalynak. Nem áll az, hogy a 80 millióval Török­ország ellen akartunk valamit tenni. Csak azt mondta, hogy a Balkánon sok a gyűlőanyag, ami a békét fe­nyegeti. Ha erődítések készülnek az országban bár­hol, azok senki ellen nem irányulnak, csak a monar­­kia védképességét emelik. Eszü­nk­ ágáben sincs szö­vetségesünk, Olaszország ellen valamit tenni. Itt csak határerődítésekről van szó. (Helyeslés jobbfelől.) Thaly Kálmán: Örül, hogy úgy Törökország­gal, mint Olaszországgal szemben tisztázta a helyze­tet a miniszterelnök. Kossuth Ferenc: Csak azért szólal fel, mert a miniszterelnök szokatlan hévvel válaszolt Komjáthy­­nak, aki a függetlenségi párt álláspontját fejtegette. Komjáthy felszólalása nagyon helyes volt, mert olyas­mit a Ház nem vehet tudomásul, a­miről fel nem világosították. Ezután megjegyzi még, hogy a ja­vaslat 1. és 2. §-a közt ellenmondás van. Erre nézve kér felvilágosítást. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Lukács László pénzügyminiszter: A mondott helyen ellentmondás nincs, csak az történt, hogy külön ki kellett fejezni azt, hogy 4.710.000 frt a kö­zös aktívákból fedezendő, nehogy az állampénztár túlságosan legyen megterhelve. Elnök: Szavazásra teszi fel a kérdést. A Ház általánosságban és részleteiben is megszavazza a javaslatot. (Követségi paloták.) Szabó Imre előadó elfogadásra ajánlja a mi­niszterelnök jelentését a pekingi, tokiói és cetingei kö­­vetségi paloták építésére és berendezésére szüksé­ges költségeknek a közös aktívák terhére való fede­zéséről. Thaly Kálmán: Nem helyes, hogy itt is már megtörtént dologgal állunk szemben. Kifogásolja, hogy a magyar ipart nem pártolják eléggé a konzu­látusi építkezéseknél; nincs magyar címer sehol a konzuli palotákon, ez közjogi szempontból is sérel­mes. Egy öreg magyar arisztokrata özvegyasszony, nem tudom hogyan bolondult bele Ausztriába, egyik palotáját Bécsben odaadta az osztrák követség szá­már­a. A jelentést a függetlenségi párt nevében nem veszi tudomásul. (Helyeslés a szélsőbalon.) Széll Kálmán miniszterelnök : Alkalmas bér­­házat nem lehetett kapni, más követség nyakán meg nem ülhetünk mindig, ezért kellett a követségi palo­tákat felépíteni. De arról szó sincs, hogy ezek valami nagy pompával épültek volna. A külügyminiszter a delegációban megígérte, hogy törekvése az, hogy lehetőleg magyarul tudó embert is alkalmazzanak követségeknél. A címer és zászló ellen tett kifogá­sok sem állhatják meg helyüket, mert hisz tudva­levő, hogy minden követségi palotán az osztrák mellett a magyar zászló is ki van tűzve. Kéri a jelentés elfogadását. (Helyeslés jobbfelől.) Polónyi Géza: Csatlakozik Thaly fejtegetései­hez, de ezenkívül még egy kérdést intéz a minisz­terhez. Hogy vannak ezek a követségi paloták az országokban telekkönyvezve? Biztosítva van-e Ma­gyarországnak az a rész, amennyivel hozzájárult a paloták emeléséhez? Követeli, hogy a költségvetés tárgyalásakor erről jelentés terjesztessék a Ház elé. Széll Kálmán miniszterelnök: A jelentést nem ő adta be. Hogy mi módon oldódott meg a Polónyi által felvetett kérdés, azt okmányilag nem igazol­hatja, (Derültség a szélsőbalon.) de azt mondhatja hogy minden oly dolog, melynek létesítéséhez a két állam hozzájárult, a két állam közös tulajdona, így kell ennek lenni. Polónyi bizonyosan vagyonfelosz­tásra gondolt . . . Polónyi Géza: Arra bizonyt Széll Kálmán miniszterelnök: Vagyonfelosztás nem lehetséges, mert ezek a tárgyak közös célok szolgálatában állanak, közösen használják. Ezeket tartotta szükségesnek elmondani. (Helyeslés a jobb­oldalon.) Kossuth Ferenc: Ezt a tételt nem lehet meg­szavazni, míg a kérdés tisztázva nincs. Mutasson a kormány valami telekkönyvet, hogy kinek tulajdonát teszik ezek a követségi paloták. A miniszterelnök nem látta a„ telekköny­­vet s azt mondta, hogy közös tulajdon. Ő sem látta a telekkönyvet s igy bátran mondhatja, hogy ezek a tárgyak az osztrákok javára vannak eltelekkönyvezve. Komjáthy Béla: Tiltakozik az ellen, hogy a miniszterelnök a miniszterelnöki székből olyasmit jelentsen ki, hogy a külügy közös. Száll Kálmán miniszterelnök : Komjáthy felszó­lalása nem volt szükséges. Azt mondta a törvény értelmében, hogy a külügyek közösek. Nem áll az, hogy Magyarországnak nem volna direkt érintke­zése a külfölddel. A közjogi tételt mindenkor kifej­teni nem szükséges. Csak azt mondta, hogy miután a diplomáciai képviselet közös, hát a palota is közös. (Helyeslés jobbfelől.) Lukács László pénzügyminiszter: Kossuthnak felel röviden. Nem hitte volna azt, hogy mikor a horvát és délvidéki adóhátralékok törléséről csak most tett előterjesztést, ilyenkor azzal támadják, hogy ezt a kérdést Kossuth a pekingi követségi palotánál fölemlítse. (Helyeslés jobbfelől.) Elnök : Felteszi a kérdést szavazásra. A többség tudomásul veszi a jelentést. (Zárószámadás.) Benke Gyula előadó referálja a zárszámadást vizsgáló bizottság jelentését az 1898. évi zárszám­adásról, valamint a Vaskapuszabályozás 1898. évi számadásairól. Polónyi Géza: Fölvilágositást kér arról, hogy a zárszámadási bizottság miképp győződött meg az alapítványok kezelésének helyességéről. Benke Gyula előadó: Az alapítványok kezelé­séről található fölvilágosítás a számvevőszék jelenté­seiben, a zárszámadási bizottság jelentésében. (El­lenmondás a szélsőbaloldalon.) Különben tessék a kormánytól kérni, hogy az alapítványok kezelése rendeztessék. Polónyi Géza: Nem azt akarta tudni, hanem azt, hogy miképp revideálta a bizottság ezt a kérdést. Benke Gyula előadó: A számvevőszék szokta revideálni. A bizottság különben nem arra való, hogy minden egyes okmányt átrevideáljon. Polónyi Géza : Csak ezt akartam tudni! (Felkiál­tások a szélsőbalon: Le a napirendről!) Komjáthy Béla: Ekkora beismerésre nem volt elkészülve. Tüzetes vizsgálat kell ebben a kérdés­ben, mert hisz 400 millió koronát meghalad azon alapítványok összege, melyeket a kormány kezel ellenőrzés nélkül. A függetlenségi párt nevében nem fogadja el a jelentést. (Helyeslés a szélsőbalon.) Lukocs László pénzügyminiszter: Röviden vá­laszol a felmerült ellenvetésekre. A Polónyi által fölvetett argumentum egyáltalán nem alkalmas arra, hogy a költségvetés alaposságát megdöntse. Kijelenti, hogy az összegek, amelyek az előirányzatban nem foglaltattak, nem voltak váratlanok a kormány előtt. A kormány mindig számolt az esetleg fölmerülő költ­ségtöbbletekkel. A zárszámadási bizottságot veszi védelmébe. Az állam adminisztrációjának ellenőrzé­sére nem a zárszámadási bizottság hivatott, hanem az állami számvevőszék. A 30 milliós póthitelből ránk eső rész is ez esetben mint előirányzat nélküli összeg számoltatott el. Kéri a jelentés tudomásul vé­telét. (Helyeslés jobbfelől.) Elnök : Fölteszi a kérdést szavazásra. A többség tudomásul veszi a jelentést s az azzal kapcsolatos indítványt, amelylyel a kormány­nak a fölmentvényt megadták. (Jelentés.) Hegedűs Sándor kereskedelmi miniszter be­nyújt egy jelentést a szatmár—erdődi helyi érdekű­­vasút eng­edélyezéséről. ж

Next