Budapesti Napló, 1900. március (5. évfolyam, 59-89. szám)
1900-03-16 / 74. szám
74. szám. Budapest, péntek BUDAPESTI HAPLO 1900. március 16. S osztották meg egymás között a szerepet. S dalolt a szó az egyiknek ajkán és szólt a dal a másikon. És hallott a tömeg eddig sohasem hallott dolgokat. Hogy szabadság nélkül embercsorda a nép, hogy a hatalom a millióké; hogy gyalázat az élet becsület nélkül s hogy a nemzetek becsületének szabadság a neve. Ámulva hallgatta e csodásan merész igéket a tömeg. És kiharsant lelkéből a lelkes fogadalom: „Szabadságot nekünk!“ És mihelyt ezt akarta a tömeg, nemzetté lett legott. Esernyők alatt fázékonyan ázó nyárspolgárok verődtek össze az imént. S hősökké edzette őket ez az akarat. Hősökké, akik kiragadták a fegyvert, a hatalom zsoldosseregének kezéből, akik ez első győzelmük szent mámorában a gondolatszabadság egy vértanújának tümlöcét repesztették szét s akik a diadalmas kezdet ostromának fokozódó lendületével megöltek egy konok, végzetes, évszázadok óta lebírhatatlannak hitt szörnyeteget: a cenzúrát. íme, a renyhe páriából ellenállhatatlan Herkules lett. Nemzetté avatta a népet a benne felébresztett akarat. Ma 52 esztendeje, hogy véghez vitte ezt a csodát két magyar poéta. Egyiküknek örök ifjúságit biztosít a halhatatlanság, amelyik dicső csarnokába a csatatérről vonult be. A másik itt él közöttünk hervadást nem ismerő üdeségben, dicsőséget árasztva hálás nemzetére, amely szerető kézzel hint rózsát és babért istentől megáldott életének útjára. Amint Vészi József kimondotta a Jókai Mór nevét, percekig tartó ováció kerekedett. A hallgatóság a székekről felkelve, az ifjúság a karzatokon kalapot, kendőt lengetve éltette, tapsolta az ősz költőt. Jókai felállott s jobbra-balra meghajtotta magát, szivére tette kezét s kipirult arccal köszöngette a szeretet hatalmas megnyilvánulását. Sokáig tartott a tüntetés, mig Vészi József folytatta . Az ünnep, melyet ma ülünk, a legmagasztosabb forradalom zászlóbontásának emlékünnepe. Ezen a napon rázta le igáját az ige. S ezen a napon építette évszázados ösvény felé a törvény szilárd hídját a szabadság. És micsoda egyszerű művelettel volt megoldható a nehéz feladat. Csupán egy bilincsnek kellett lehullania valamiről: egy nyomdagépről. A többi aztán magától jött. Rabszijra fűzött fejedelem, járomba fogott oroszlán : ez volt a cenzúra idején a magyar gondolat. A fejedelemről le kellett venni a rabszijat és büszkén, méltóságosan foglalta el trónját, ahonnan azóta bölcsen intézi sorsát a millióknak. Az oroszlánról le kellett szedni a jármot és hatalmát nem meri azóta érinteni sem az irigyek gőgje, sem a gőgnek irigysége. A szónak szabadsága szabaddá tett mindent a hazában. Szabaddá a népet, szabaddá magát a királyt is. Jól megsejtette az a két poéta, hogy mihelyt kibonthatja szárnyait az eszme, ledől azonnal a nemzetről minden bilincs. A hatalomnak is vasból és ólomból van a fegyvere. Ágyú- és puskagolyó tartja féken a népek gyávaságát. Az a két poéta is, aki szerzője lett március 15-ikének, vassal és ólommal dolgozott tehát s eszükbe jutott, hogy a könyvnyomtatógép is vasból van s ólomból a betűs. Fölolvasását a követkeő szavakkal fejezte be Vészi József: És teszünk egy szent fogadalmat, hogy megőrizzük mindenha hiven és elszántan ama szent tavasznak szent vívmányait. Úgy fogja megáldani Isten ezt a népet, ahogy az megbecsülni tudja az 1848. március 15-ének örökké sugárzó dicsőségű hagyatékát. (Jókai Mór.) Percekig éljenzett az ünneplő közönség a fölolvasás végeztével és lelkesen megtapsolta Vészi Józsefet. Ezután Koroda Pál olvasta fel Eskü című gyönyörű költeményét, amelyet nagy tetszéssel fogadott a hallgatóság. .Lelkes éljenzés hangzott föl, amikor Bartók Lajos bejelentette az utolsó felolvasót, Jókai Mórt. És Jókai a beszédében többek között a következőket mondotta: A mustármagból cédrusfa nő fel. A biblia mondja: tehát hinnünk kell, hogy igaz. Előttünk, szemeink láttára történt meg, tehát tudnunk kell, hogy igaz. Mi volt a mustármag ? Egy szózat, mely 1848. március 15-én elhangzott, s mi az a terebély cédrus? A mai Magyarország, a szabad Magyarország. A nélkül az elvetett mustármag nélkül bizony nem volna itt ez a mai cédrusfa. 1848-ig Magyarország nem volt más, mint egy térképi fogalom: Ausztriának egy gyarmata, mely a valóságban egy darab Ázsiát jelképez. Fővárosa a koronások, a diaeták székhelye az ország nyugati határán, az is német. Alkotmánya türelemjáték, önkormányzata mákony, amivel a nyugtalan gyermeket álomra csillapítják ; nemzetisége gúnytárgy, vagyona értéktelen, értelmisége idegen; még az ősi vitézsége is el van már temetve a nemzeti inszurrekció gyalázó emlékei alá. Gondoljatok rá ifjú honfitársaim, hogyha ez az ősi tespedés korszaka a század végéig eltarthatott volna, mint ahogy végig tengett három századon át, mit látnátok most itt magatok körül? Járom alatt nyögő buta népet, hátulmaradt polgárságot, székesvárosok helyett szurtos falvakat s az alkotmánynak gúnyolt bálvány fején nem babér, hanem szalmakoszorú gyanánt a régi rendi diétát. Egy gőzös járna a Dunán, egy vasút vezetne Pesttől Szolnokig, egy takarékpénztár képviselné a pénzvilágot, egy színház a művészetet, három hírlap az irodalmat, polgárőrség a haderőt, füstölő pipánk a nemzeti büszkeséget. Ez volt Magyarország előírt sorsa a század második felében. • Ámde mi nem hoztuk magunkkal keletről a fatalizmust, nem nyugodtunk meg a „Kizmer"-ben, szembeszálltunk a „fátum“-mal s elvetettük a bibliai mustármagot. Ez volt az 1848-iki március 15-én kihirdetett pesti 12 pont: „mit kivan a magyar nemzet?“ első nyomtatott lapja az erőhatalommal felszabadított sajtónak. És ebből a mustármagból nőtt fel a mai Magyarország büszke cédrusfája. Az ősz költő így fejezte be a beszédét: Csak magam maradtam itt közülük. Akinek nincs egyéb kívánságom, mint hogy a cédrusfa árnyékában meghúzódva nézhessem továbbfejlődését, felvirágzását ennek a szép hazának, akit az Isten tartson meg, erősítsen meg, örökítsen meg „in saecula saeculorum. Amon!“ Zúgott a tapsvihar, felriadt az éljenzés a felolvasás után s vége-hossza nem volt a lelkes tüntetésnek. Az ősz költő alig győzte megköszönni a szives és megható ünneplést. Aztán kifelé tódult a közönség. Sietett mindenki, hogy közel jusson Jókaihoz és bájos feleségéhez, amint lefelé haladnak a lépcsőkön. S az oszlopcsarnokban még hatalmasabb erővel nyilatkozott meg a szeretet, a rajongás a márciusi nagy napok dicső hőse és neje iránt. Aztán megéljenezte az ifjúság a diszülés felolvasóit: Vészi Józsefet, Ábrányi Emilt és Bartók Lajost. A Vigadóból a Petőfi szobrához vonult a közönség s ott Bartók Lajos néhány szóval letette a pompás babérkoszorút a talapzatra. Az egyetemi ifjúság. Az Egyetem-téren vagy háromezer egyetemi hallgató gyűlt össze ma reggel s tizedfél órakor zászló alatt az Újvárosházára vonult, hogy díszgyülést tartson. A nagyterem padsorait hölgyek foglalták el s az ifjúság a karzatot töltötte meg. A közgyűlést Köpösdy Dezső, az Egyetemi Kör elnöke nyitotta meg lelkes beszéddel. Ábrányi Emil elszavalta Március tizenöt című hazafias költeményét. A gyönyörű költeménynek minden egyes strófáját lelkesen megtapsolta a közönség és legvégül tüntetőleg ünnepelte a közönség a költőt. A tapsvihar megszűntével Folényi Géza országgyűlési képviselő nagyszabású emlékbeszédet mondott a negyvennyolcas időkről. Beszédét így fejezte be: Aki hazánkban jogot akar, elsősorban is legyen magyar. Amikor Horn Ede visszatért az emigrációból, az ifjúsághoz, amely a határon fogadta, így szólott: „Ahol az ifjúság, ott az erő! Ahol az erő — ott a győzelem !“ Midőn egy hanyatló század mesgyéjén megállva, visszapillantok az 1848. március 15-ének megdicsőült nagy alakjaira, arra kérem esdekelve és fohászkodva a magyarok nagy istenét, engedje meg, hogy közöttünk viraszszon szellemük, hogy legyenek a magyar nemzet ifjúságának őrangyalai és akkor lesz, de legyen is Magyarországon szabadság, testvériség és egyenlőség. (Percekig tartó éljenzés, taps.) Ezután Sántha Mihály nagy hatást keltve elszavalta a „Talpra magyar”. Utána Horváth Zoltán mondta el a magyar szabadságharc történetét. Köpösdy Dezső ígéretet tett az ifjúság nevében, hogy szent célja lesz az ifjúságnak Kossuth Lajos politikai végrendeletének végrehajtása. Ezután a Kossuthnót a hangjai mellett szétoszlott a közönség. Az egyetemi ifjúság délutáni ünnepségeinek sora az Egyetem téren kezdődött órakor. Itt gyülekeztek újból az aula előtt zászlójuk mellé. A teret egészen ellepte már a közönség, mikor az aula erkélyén szólásra jelentkezett Brázovay Kálmán joghallgató, aki sajnálkozással jelentette, hogy e napnak hagyományos ünnepi szónoka, Madarász József országgyűlési képviselő beteg s igy nem jelenhetett meg, hogy e helyről méltassa a mai nagy évforduló jelentőségét. Helyette ő rövid, lelkes szavakban ecsetelte március idusának emlékezetét. Hangos éljenzés követte beszédét, amely után Horváth Zoltán joghallgató a Talpra magyart szavalta el nagy hatással. A lelkes közönség ezután az egyetem zászlaja után megindult a Kecskeméti utcán, hazafias dalokat énekelve. A menet a Múzeum lépcsője elé sorakozott, Ónody Jenő joghallgató a Nemzeti dalt szavalta. Utána Vöröss Béla bölcsészethallgató, a Petőfi-emléktábla-bizottság titkára lépett arra az emlékezetes helyre, honnan ötvenhárom évvel ezelőtt Petőfi Sándor gyújtó dala először hangzott el. Hosszabb beszédben méltatta e helynek jelentőségét és az ifjúság mozgalmát, melyet három évvel ezelőtt Beöthy Zsolt kezdeményezésére megindítottak, hogy a magyar főiskolák ifjúságának adakozásából megörökítsék ezt a helyet. Beszédét az emléktáblát fedő nemzetiszínű lepel lehullásakor az emléktábla szövegével végezte, — amennyiben — úgymond, — hadd lássa a világ, hogy: A magyar ifjúság állította e táblát az ifjú magyarság lánglelkü énekesének és örök dicsőségének PETŐFI SÁNDORNAK, ki 1848 március 15-ikén délután a magyar szabadság első szabad dalát e helyről szavalta el. — 1900 március 15. — Az egybegyült óriási ünneplő sokaság kitörő - lelkesdééssel kisérte az emléktábla leleplezését, amely után Krizséros Bálint joghallgató saját szerzeményű Ünnepi ódáját szavalta el nagy hatással. A közönség az egyetemi ifjúsághoz csatlakozva ezután a Múzeum-körúton, Kossuth Lajos utcán át a Petőfi térre vonult, hogy megkoszorúzza a halhatatlan költő szobát. Díszmagyar ruhába öltözött egyetemi polgárok vitték a babérkoszorút, melynek nemzeti színű szalagján ez a fölirás volt: Petőfi emlékezetének az egyetemi ifjúság. A szobor előtt álló szószékről Sántha Mihály elszavalta a Talpra magyart, mely után Gebhard Károly joghallgató Petőfi emlékezetéről mondott lelkes beszédet, azután Horváth Zoltán záróbeszéde fejezte be az ünnepséget. Ezzel a fővárosi nagyobbszabásu ünnepségek véget értek s az azokon résztvett közönség példái rendben oszlott szét. Tüntetés azonban mégis volt. A Petőfi térről elvonuló tömeg a Kossuth Lajos utcában, a Nemzeti Kaszinó előtt, melynek csupasz falaira nem volt kitűzve a nemzeti lobogó, tüntetést rendezett. Óriási lármával követelte a zászló kitűzését, s mikor követelésének eleget nem tettek, köveket kezdett hajigálni a Kaszinó ablakaira. A kövek célt tévesztettek, de fenyegették a nagy üvegtáblás kirakatokat, amelyek előtt gyors egymásutánban gördültek le a vasredőnyök. A tolongó, zajongó sokasággal szemben egyetlen egy lovasrendőr állott, aki eredmény nélkül ficánkoltatta jobbra-balra a lovát, a tömeget nem sikerült szétoszlatnia. Ekkor, az ünnepségről jövet, egy hófehér hajú 48-as honvéd ballagott a Kossuth Lajos utcán hazafelé. Amint a nép észrevette az öreg harcost, riadó éljenzésben tört ki, a vállára emelte s úgy hordozta körül. Végre letették s a 48-as honvéd folytatta útját a Kerepesi ut felé. A tüntetők is utána mentek s a sarkon aztán szétoszlottak. Ami nem sikerült a lovasrendőrnek, az sikerült egy öreg, törődött 48-as honvédnek. Az iskolákban. A fővárosnak csaknem valamennyi iskolájában volt szabadságünnep. A tanárképző intézeti gyakorló főgimnázium önképző köre szép ünnepet rendezett, Imrédy Kálmán megnyitó beszéde és Fekete Károly szavalata után Gerle Sándor mondott ünnepi beszédet, majd Gussmann Imre szavalt, végül pedig Négrjesy László és Rádics Ferenc igazgató tanárelnök intézett néhány lelkes szót az ifjúsághoz. Az ünnepet az énekkar fejezte be a Szózat eléneklésével. A budapesti állami felsőbb leányiskola tanárai és növendékei együtt ünnepelték a nagy napot. A megnyitó beszédet Szuppán Vilmos igazgató tartotta. Dévay Margit növendék a sajtószabadságról, Vutskics Ilona a jobbágyság történetéről értekezett. Az énekkar Hackl N. Lajos tanár vezetésével hazafias dalokat énekelt. A II. kerületi felső kereskedelmi iskola ünnepélyét dr. Ürmössy Gyula tanár rendezte. Péter János igazgató és Nagyőszi Ferenc tanár méltatta a nap jelentőségét. Az ifjúság a budavári honvédszoborhoz vonult, ahol Légrádi Andor megkoszorúzta a szobrot, Keller Lajos a Talpra magyart szavalta. A VI. kerületi polgári fiúiskolában Schneller Lajos tanár vezetése alatt a Himnuszt énekelték. Zettner Ede igazgató mondott beszédet, Kozáry József tanár ünnepi beszéde után a tanulók hazafias költeményeket szavaltak. Az V. kerületi főgimnázium ünnepén Trebitsch Lajos, Karmos Sándor és Balla József működött közre. A VIII. kerületi főgimnázium ünnepén Bochkor Elek, Böngérfy Géza, Csomafay Sándor, Gottlieb Arthur szerepelt. A VIII. kerületi polgári fiúiskola ünnepélyét Elterich Gyula igazgató nyitotta meg. Az énekkar Kontor Elek énektanár vezetése alatt a „Rákóczi-indulót“ adta elő. Az ünnepi beszédet Várady Amadé tanár tartotta. Balogh Károly Vl-ik és Nagy Lajos V-ik osztálybeli tanulók szavaltak. A IX. kerületi felső kereskedelmi iskola ünnepén Fillinger Károly igazgató lendületes megnyitója után dr. Kelen István tanár méltatta a nevezetes évforduló jelentőségét, dr. Slacziány Géza tanár pedig nagy hatással szavalta gyönyörű alkalmi ódáját. Az énekkar Waldbauer József tanár vezetésével hazafias dalokat énekelt. A IX. kerületi polgári iskolában dr. Tolnai Lajos igazgató szép beszédet mondott. Böngérfi János tanár lelkes szavakkal adózott Petőfi Sándor emlékének. A VIII. kerületi községi főreáliskolában Felsmann József igazgató szép beszéddel nyitotta meg az ünnepet, amely után Belaagh László tanár tartotta az ünnepi szónoklatot. A VII. kerületi Kazinczy utcai elemi iskolában Rákos István tanító mondott beszédet. A budapesti ágostai evangélikus nép- és polgári iskolában Győri Margit énektanítónő vezetése mellett énekelték a Himnuszt, Falvay Antal igazgató lelkes alkalmi beszédet mondott. A VI. kerületi felső kereskedelmi iskolában a megnyitó beszédet Lengyel Sándor igazgató tartotta. Az ágostai hitvallású evangélikus főgimnáziumban az ünnepi beszédet dr. Szigethy Lajos tanár tartotta. Egyéb ünnepek. A Tanítók Kaszinójában nagy számban jelentek meg a tanítók a mai márciusi ünnepélyen. Remek beszédben mutatott reá Vajdaffy Gusztáv a márciusi napok hatására, föltüntette azt az eredményt, mi ad-.