Budapesti Napló, 1900. július (5. évfolyam, 178-208. szám)

1900-07-01 / 178. szám

2 Budapest, vasárnap BUDAPESTI NAPLÓ 1900. julius 1. 178. szám? létét fokozni: ez volt s ez marad mindenha a liberalizmus feladata. Frissítsük fel hát a magyar szabadelvűség elvi tartalmát. A kormány programmja bőséges anyagot szolgáltat erre a munkára. Csak szakítson a többség az eddigi konzervatív hajlandósággal s karolja fel lelkes erélylyel a kínálkozó feladatokat. Hadd pezsdüljön fel a liberalizmus poshadozó vére s támadjon bennünk erős elhatározás, uj babérokat szerezni uj küzdelmekben. BELFÖLD. Hegedűs Sándor a székelyekért. Hegedűs Sándor nem ment üres kézzel a Székelyföldre. Vitt magával tanácsot, amiből kalács lesz, ha minden úgy sikerül, ahogyan a miniszter kitervelte. Vele egyszerre ment le Marosvásárhelyre egy hosszú leirata az odavaló kereskedelmi és iparkamarához és a Székely Egyesülethez. Ez a leirat valóságos programmja a székely iparfejlesztésnek, mely ha úgy megvalósul, egész terjedelmében, végre rendszeres iparpolitika, kezdetét fogjuk látni a közgazdaságilag annyira elhanyagolt Székelyföldön. A leirat aktualitásában nyer még az által, hogy Hegedűs miniszter éppen most a Székelyföldön időzik és bejárja a székelységnek jelentékenyebb városait. Az a veleje a leiratnak, hogy a székely fiúknak iparos pályákra való nevelését nem úgy kell ezentúl csinálni, mint eddig, hanem jobban. Úgy, hogy igazi haszna legyen belőle a Székelyföldnek. Tanuljon ipart a székely, hiszen valamennyi mind született mester — még a grófja is asztalosmesterséget folytat — és akárhány székely földmives és lateiner van, aki nem csak a fúrót, kalapácsot kezeli jól, hanem egy-egy eredeti találmánynyal is gazdagítja a háza táját. Legyen hát tanult székely iparos mennél több, de — otthon. Ezért csak olyan mesterségre kell adni a székely gyereket, amelyet otthon folytathat mint mester ; csak olyan gyári munkára kell kiképezni, amilyen gyár a Székelyföldön is van, úgy lesz hamarosan. Azután ügyelni kell atanult fiukra felszabadulásuk után is, és mikor már alaposan begyakorolták magukat, segíteni áll őket ahhoz, hogy otthon önállók legyenek,indezekhez pedig először is az szükséges, így összeírják, micsoda iparágak vannak eddig Székelyföldön kellő fejlettséggel képviselve, iparágak volnának elsősorban felkarolandók, t. i. melyek bírnak a legnagyobb fejlődésképességgel a Székelyföldön és melyek azok az ottani iparos műhelyek és nagyobb ipartelepek, amelyekre tanoncok vagy munkások képzését bízni lehetne, minő berendezésbeli hiányai vannak egyik-másik székely ipartelepnek, vagy műhelynek, mily költségeket igényelne azok pótlása és minő intézkedések lennének szükségesek, úgy ezek pótlása, mint egyik vagy másik irányban a szakképzettség gyakorlati kiegészítése tekintetében? Ez ugyan nehéz feladat, de ha alaposan akarunk segíteni, a legelső teendő. Mindehhez természetesen pénz kell, de a miniszter azt is megmondja leiratában, hogy lesz pénz. És az a pénz, amelyet erre a nagy, nemzeti feladatra áldoznak, nem lesz kidobott pénz. Uzsorakamatot fog hozni egy elhanyagolt, derék magyar faj megerősödésében. Elismerés illeti Hegedűs Sándort, hogy a székelység ügyét végre alaposan és okosan vette a kezébe. Hivatalos titok és autonómia. Hortoványi József volt országgyűlési képviselő, a katolikus autonómiai kongresszus huszonhetes bizottságának tagja, lapjában, a Magyar Államban ma egy cikksorozatot kezd meg A hivatalos titok címmel és bekezdő cikkében nagyon vehemens módon kifakad amiatt, hogy Wlassics Gyula kultuszminiszter a huszonhetes bizottság tagjait titoktartásra kérte fel a kormányképviselőkkel folytatott tanácskozásaikra nézve. Egyúttal kilátásba helyezi, hogy további cikkeiben beszámol a hivatalos titokról, vagyis a tanácskozások lefolyásáról. A Magyar Állam tehát leleplezni készül. Ezt a leleplezést mi örömmel várjuk, mert meg vagyunk róla győződve, hogy csak egy eredménye lehet: be fogja igazolni kézzelfoghatóan, hogy a katolikus autonómia ügyében a kormány álláspontja az egyedül helyes. Csak ez az álláspont jelöli meg a magyar katolikus egyház autonómiájának azt a mértékét, amelyet elbír s amely a legfőbb kegyúr és az állam jogainak sérelme nélkül megvalósítható. egyetemben jelent meg a szép asszony, ikatestvér volt ebben az alkalomban, a fiatal er, aki egy héttel később a házasélet hajóevezett, Margitnak szólította és később, ez már sok bor elfogyott, különösen tőle írkodott olyan bensőségesen és annyial, ami a legderekabb unokatestvérnek íri igazság szerint. Bordás úr éppen azért volt hivatalos, mert a búcsúzó szintén számfejtéssel foglalkozott, ugyanabban a nisztériumban, amelyben Bordás úr számfejte le a napjait. Az asztal végén ült, lapos, és homlokáról izzadságcseppek folydogáltak ■•’•ellényére s már akkor gondolt arra, hogy jó lenne valami ilyes unokatestvér. A fi azonban — a bucsúzkodónak — sok pénzet még a fizetésen kívül s Bordás úr sóhajtva adott a szerelemről annak idején, sőt mielérhetetlennek találta a gyönyörűséget, a nézetének adott kifejezést a maga korazámfejtők között, hogy utálatos dolog aágnak ilyen szemérmetlenül a világ elő ti a törvénytelen szeretkezést, akkor pedig véglegesen megállapodott abban, a szép asszony lesz az, akinek a karé s akiből kiszívja a lelket, ha belehal spokon, nagy körültekintéssel tervez manővérhez. Abban az időben irtózatos az otthon. A konyhából káposzta, elt zsír, vetemény és tej és mindengok áramlottak a szobába és Bordás úr benne, mint a kerge birka. És minilatos szagok között erre-arra ténfermindig rosszkedvű, formátlan asszony, egy kkel a szíve alatt, aztán meg gyerekek gurultak a földön, némelyik mászott, mint a kis kutya, beléjük botlott az ember, a nagyok ordítottak, kettő egy kormos lámpa alatt hangosan tanult, egy kis lány mellettük csipkét vert, a pálcikái össze-összekoccantak, a másik szobában horkolva aludt a legnagyobb fiú — s mindebből kábító, üres, nagy zsivaj lett. Mintha malomba került volna Bordás úr. Vette a kalapját s amint ez mostanság már gyakran megtörtént vele, futva menekült el hazulról. Csak járni akart egyet. Talán a Dunaparton, ahol mindig akad egy kis szél is, ami kiszellőztesse az ember fejét s mig messzebb és messzebb ment a háztól, a szivére ülepedett a düh. Hát úgy kell neki most már mindig élni. Egy napja se lesz, amire kiszabadulna ebből a tömlőéből és kínozta a sóvárgás. Mivelhogy pénze nem volt, esztendőkben szokta számolni az áldozatot, amire hajlandó lenne egy csókért, akármicsoda asszony is legyen az, aki adja. Tíz, húsz esztendőt úgy odadobott az életéből, mint mi ugyanannyi krajcárt. Nem kímélte — de hát ugyan mit is kimért volna rajta. . . . Csakugyan a Dunaparton találta magát s őgyelgett le és föl, közben majd fellökte egy-egy úr, aki arra ment asszonynyal a karján, meg egy-egy lámpába is belevágta magát. Egyszerre csak bámulva, meglepetten állott meg egy kávéház előtt. A szép asszony ült, egy asztal mellett, az a bizonyos unokatestvér. És egészen egyedül. A szegény kis embernek minden vére a fejébe tolult és remegett, mintha fáznék. Magában pedig azt ismételte: most, most . . . Még kétszer-háromszor elsétált a gyalogjárón az oleander-bokrok mellett, aztán bement. Úgy tett, mintha körülnézne helyet keresni s egyszerre pillantottak egymásra. A szép asszony mosolygott és intett neki s Bordás úr kissé eszelősformán ült le vele szemben. Elszédítette a szerencséje. Inkább magában motyogott. — Hát tetszik még emlékezni reám, tetszik? Bordás vagyok, szintén a számfejtő osztályban... — Kapóra jött — mondta a szép asszony — kapóra. — Amennyiben ... — Amennyiben tudja-e, hogy kit várok itt? Feketét, azt az utálatos embert... Feketének hívták a legényt, aki annak idején a búcsút csinálta. Bordás úr bután nézett az asszonyra,ügy? — Visszajött hozzám. — És az asszony ? — Ugyan hagyjon neki békét. Azért annál, is van, de már unja. Csak a régi szerelem аз igazi. No de mostanság mindig többször és több-í szer marad el. Azt mondja, hogy jön, én várom s aztán becsap. Maga beszél vele holnap, ugye? — Igen. I — Hát mondja meg neki, hogy ne boloníditson. Ha bolondulni kell, hát majd én is tudok. Nem ő az egyetlen férfi a világon. Bordás ur kacagva nézett föl. — Nem ám. — Akad más is nekem, a kinek a pénze is több, meg csinosabb legény is. Bordás ur kedvetlenebb lett. Zavarodottan forgatta kezeiben a kalapját s mormogott. A trónörökös házassága. — A Budapesti Napló kiküldött tudósítójától. — Reichstädt, junius 30. Szép verőfényes időben vonult be ma délután 3 óra 15 perckor Ferenc Ferdinánd főherceg menyasszonyával Reichstadtba. Hivatalos fogadtatás a főherceg saját kívánatéra nem volt. Az egész bevonulás olyan volt, mint mikor egy földesúr tér haza az övéi közé. A lövészek és a polgári őrség zenekaraikkal vonultak ki, azonkívül az iskolásgyermekek serege is várta a főherceget és menyasszonyát. Bömisch-Leipából, számosan kerékpáraikon jöttek Reichstadtba és a park kapuja előtt gyűltek össze. . . Az árnyas, széles park mentén iskolásgyermekek álltak. A bejárattól balra a kastély felé a kis leányok fehér ruhában feketesárga övvel várorakoztak tisztelettudóan, szemben pedig az iskolásfiuk katonás tartásban feketesárga zászlókkal és feketesárga övekkel. A leánysereg mögött álltak a veteránok, lövész-egyesületek és a város, lakosai. A zászlókkal díszített pályaudvar körül a márkapár megérkezésekor csak kevés ember gyülekezett. 3 óra 15 perckor berobogott a pályaudvarba a különvonat. Ferenc Ferdinánd főherceg gyorsan kinyitotta kocsija ajtaját és kiszállt, utána menyaszszonya és a grófnő nővére Wuthenau asszony lépett ki, akinek a birtokán töltötte Chotek grófnő az utóbbi napokat. Ugyanazzal a vonattal jöttek Löwenstein herceg és neje, Wuthenau és a menyasszony legfiatalabb nővére, Henriette grófkisasszony. Kant az első kocsiban Chotek grófnő Wuthenau asszonynyal foglalt helyet; a másodikban Lövrenstein herceg és neje, a harmadikban Chotek Henriette gróf kisasszony és jobbja mellet Wuthenau úr. Ferenc Ferdinánd kocsija ajtajánál addig várakozott, mig valamennyien felszálltak és azután beszállt menyasszonya kocsijába, melynek hátsó ülésén foglaltak helyet. Az után, melyen elhaladt, a közönség éljenzett és a park kapujában a zenekar a himnuszt kezdte játszani.* Chotek grófnő nem viselt fátyolt és barátságosan mosolyogva majd jobbra, majd balra köszöngetett az üdvözlőknek. Szellemes kifejezésű arca, nagy barna szemei és egész lénye elárulta, hogy boldog. A grófnő fehér piquetruhát viselt rózsaszínű díszítéssel. Fején fehér szalmakalap volt, fekete-fehér díszítéssel. Ferenc Ferdinánd főherceg, aki lovassági tábornoki egyenruhát viselt, pompás színben van. A főherceg katonásan köszönte meg az üdvözleteket és szívélyesen integetett az iskolás leányok felé, akik virágokat szórtak a kocsikba és a hangosan éljenző iskolás fiuk felé. A kastély udvarában a jószágigazgató, az esperes, a kapucinus guardián és a polgármester várták a márkapárt. A lépcső alján gróf Nostite és gróf Cavriam főudvarmesterek fogadták a főherceget és aráját. Az „Én Újságom“ meséivel, verseivel, elbeszéléseivel, gazdag, változatos, mulattató tartalmával, gyönyörű képeivel a legszebb, legjobb képes heti magyar gyermeklap. Szerkeszti Pósa bácsi. — Negyedévre csak 2 korona. ====== Kiadóhivatal: Budapesten. Andrássy-ut 10. szám. -----zr