Budapesti Napló, 1902. június (7. évfolyam, 148-177. szám)

1902-06-01 / 148. szám

148 számi. Budapest, vasárnap BUDAPESTI NAPLÓ 19021 junius il уд. -... *1, ■ ■ , —-........... . -................... * : egyiknek képviselőség kellett, a másikat csak ily föltétel alatt tömték az Alldeutschok pénzzel, a harmadik csak mint izgató pumpolhatta végig Németországot és hogy ilyen emberek nem kép­viselhetik őket az országgyűlésen. Azonban akár megtérnek, akár nem, a közigazgatás addig is úgy álljon résen, mintha ostromállapot volna, s a legcsekélyebb jelre csípje nyakon a fölforgató­kat. Az agitáló pénzintézeteket pedig vizsgálat alá kell venni és a lapok kitartott firkászait kérdőre vonni: hol és merre van hazájuk, s mily alapon tartózkodnak Torontál és Temes megyék­ben? Így jár el a modern német közigazgatás és rendőrség. A magyar delegáció. Budapest, május 31. A magyar delegáció ma a bosnyák költség­­vetést tárgyalta. A paritás kedvéért ma a ma­gyar delegáció cselekedte meg ugyanazt, amit a minap az osztrák delegáció csinált: tárgyalta és le is tárgyalta ugyanis a költségvetést, de mikor szavazásra került volna sor, a tisztelt delegátus urak nem voltak határozatképes számban együtt. Ebben tehát megvan a paritás. A költségvetés megszavazása miatt még egy ülésre lesz szükség. A vita azonban érdekes volt, sőt a szcéna is akadt. Ezért persze Rakovszky Istvánt illeti a koszorú. Már ő csak mindenütt kiválik, ha arról van szó, hogy szcénát kell csinálni. Ma például már künn a Múzeum-kertben is készült egy kis hangulat, amennyiben a Budapesten időző moha­medán küldöttség (egészen európai szokás szerint) brosúrákat osztogatott a delegációba siető törvény­hozók és újságírók közt. A brosúrákban lenyo­matták az ő panaszaikat. S az ellenzéki delegá­tus urak nagyon a szívükre vették a szegény mohamedánok dolgát, mert alighogy Münnich Aurél a négyes albizottság nevében elfogadásra ajánlotta a bosnyák költségvetést, már kipattant gróf Wilczek Frigyesből a kérdés, hogy miért nem fogadja Kállay Béni a bosnyák küldöttséget? Ez a kérdés azonban még hagyján. Wilczek csöndes em­ber és formái vannak. De aztán kiugrott a sorompóba Rakovszky István és akkora tűzzel hadakozott, mintha most is Bánffy Dezső ingerelné vala­honnan. Nem hagyott Bosznián egy becsületes vonást, nekirohant Bosznia kormányzójának is, azonfelül pedig hozott magával hazulról (vagy ki tudja honnan) egy hasonlatot, melylyel ősi szo­kás szerint meggyanúsította az egész magyar |нННШПМИИИИИИНННШШИН»»НЦ!Ша1М1Ш1^ДОМ1М1РГНИ1ДМЯННИНИЯШММЮМИИИДННИИШЁ sajtót. Erre a hasonlatra Rakovszky úr kétségte­lenül büszke, hát ezennel átadjuk a nyilvánosság­nak, így szól: — A velencei Szent Márk-téren a galambok a legidegenebb embernek is kezére szállanak, mert az teli van — "kukoricával. S a sajtó galamb­jai is örömest habzsolnak bármely idegen kézben, ha azon szép, aranyos buzaszemeket látnak. Ezért van olyan csönd a sajtóban s ezért nem veszi észre senki az utcákon járkáló bosnyákokat. íme a hasonlat. Ha valaki nem akarná meg­érteni, kihámozzuk a hasonlat kagylójából a gyöngyöt: — Kállay megfizeti a sajtót, azért hall­gat ez Boszniáról. Már tudniillik Rakovszky úr szerint. A gyöngy rávall Rakovszkyra és ezen a helyen ne is firtassuk tovább a dolgot. De a foly­tatásról illik beszámolni, mert ott fejlődött ki a szcéna. A vita során ugyanis fölszólalt Kállay Béni közös pénzügyminiszter, hogy megfeleljen az el­lene intézett támadásokra. Már amikor fölemel­kedett a miniszter, történt valami, ami emlí­tésre érdemes. A brosúra-osztogató mohamedánok ugyanis, akik végezvén a füzetek szétosztásával, fölmentek a delegáció karzatára, Kállay beszédének kezdetén tüntetőleg kivonultak a karzatról. Egy szálig valamennyien. Ez csinos tüntetés volt és lehet, hogy mohamedán szokás, de lehet, hogy avatott európai rendező munkája volt. Mindegy. Ezen ugyan senki sem akadt fenn s a miniszter nyugod­tan védelmezte meg művét, nyugodtan fejtette ki a mohamedán néplélek titkait, melyeknek isme­rete nélkül vajmi könnyen tulajdoníthatunk túl­­nagy fontosságot az elégületlen bosnyákok pana­szainak. Finom pszichológiai munka volt a mi­niszter polémiája és az objektív delegáció meg is nyugodott a nyert fölvilágosításokban. A végén azonban Kállay Béniben fölébredt a régi újságíró és rátért a hasonlatra is. Arra a bizonyos ha­sonlatra. Azt mondta körülbelül: — Rakovszky úr azt hiszi, hogy az én ke­zem tele van buzaszemekkel a sajtó galambjai számára. Fájdalom, Bosznia olyan szegény, hogy miniszterének keze nem is lehet teli buzaszemek­kel. De ha lehetne is, nem hiszem, hogy az a magyar sajtó, melynek szerény munkása voltam egykor magam is, bármekkora előnyökért elhall­gatná meggyőződését. Ez tetszett. A forma is, a tartalom is. Ra­kovszky István belekapott, megint az ő sajátos módján: — Mikor a miniszter úr újságíró volt, más karakterű emberek állottak a sajtó élén, mint most. _ Bolgár Ferenc, aki maga is újságíró, hara­­­gosan szólt közbe:­­ — Vannak olyan gavallérok a maiak is, mint­ aki igy beszél! Rakovszkyt meglepte az erős hang és amit maga elmulasztott, most Bolgárral szemben eszébe­ jutott distingválni. Most már azzal a kérdéssel fordult Bolgár Ferenchez, hogy hát * nem ítéli-e­ el a sajtó kinövéseit? ! — A kinövéseit igen, szólt hiána Bolgár, de nem általánosítok. S ez az igazság. Rakovszky úr, ha esz-­ tendők óta hallja, nem akar róla tudomást venni,­­ hogy a sajtó kinövéseit maga a sajtó irtja legszen­­vedélyesebben, őt viszi a szó, mint rossz lovast a paripa és egy hasonlat kedvéért általánosít. Lelkes rajta. A sajtó még elbírja a Rakovszky haragját, s akinek ambíciója, hogy politikai vércse legyen,­­ nem is csoda, ha a sajtó embereit megteszi ga­lamboknak, így több kedvvel csap le rájuk. De kárt nem fog bennük tenni s az­ ilyen szcénák csak őt tépázzák meg. Egyébként a bosnyák vita csöndes volt s a­ végin, mint jeleztük, kitűnt, hogy a delegáció határozatképtelen. A szavazást tehát hétfőre kel­lett halasztani, rendbe hozatott. A gondnoki megbízatás is simán folyt le, az évi apanázs kikötésével; — a zsoké­klubból kilépés; — a versenyparipa-istálló fel­oszlatása egyszerű levélváltás útján elintéz­te­tett; ami végül a lipovai színház megszünte­tését illeti, azt Tihamér egész lelkesedéssel fo­gadta. Dehogy kell neki több komédia, orfeum, brettli! Pokolnak való mind! Elég volt ebből ennyi! Új ember lett Tihamérból. A rendezkedés bizony sok időbe került, mindent írásba kellett tenni. Magának Tihamér­­nak is sokszor kellett a tollat a kezébe fogni,­a a fejét ugyan nem törte, mert Negrotin diktálta, hogy mit írjon. Mindent stemplis papirosra írtak, ahogy az uj korszak rendje követelte s két tanú­nak kellett hitelesíteni az iratokat, a máso­dik tanú volt a gyártelep ügyvezetője, morva uraság. Öreg este lett, mire mindent rendbehoztak, onnan egyenesen a vacsorához lehetett járulni. Tihamérnak széles jókedve volt, beszédes lett, kifogyhatatlan a ráváró új élet magasztalásá­­ból. Ami elmúlt, az el van ítélve. A főúri pajtá­sok, a csábító szirének mind por és hamui (Ez is benne volt a pópa levelében: az em­lékek elégetése.) Végül a színházra került­­ sor. — Soha többet komédiás­ néppel! A szín­házamból Buddhatemplomot csinálok! Negrotin azt hitte, hogy talán a fogalom lett eltévesztve. — Hiszen Hruszkay bácsi is azt ajánlotta, hogy engedd át jó pénzért a nazarénusoknak imaházul. — Semmi nazarénusok! Én a Buddhaval­­lást akarom meghonosítani. — A Buddhavallást ? — Igen. Az a legészszerűbb, legvigaszta­lóbb, az emberi lélekre legméltóbb vallás a föl­dön. Bécsben tanultam megismerni, ahol számos követői vannak. A Nirvána a túlvilági élet leg­tökéletesebb megoldása. Negrotin hagyta őt beszélni. A közben Tihamér közelismerésre méltó munkát is végzett: bonlét csinált. (folytatása következik.) A konok János. — A Budapesti Napló eredeti tárcája.— Irta: Szántó Kálmán. I. Giréth Miklósnak épp a tizenegy óraiját tá­lalta fel az inasa, mikor Maklári László rányi­totta az ajtót. Ezzel egyszersmind bemutattam név szerint történetünk két hősét, mert a címben megnevezett Konok János nagyon alárendelt sze­repet játszik az egészben. Fura is lenne, ha János, az inas, már szin­tén novellahősnek lépne fel. Münnich Aurél előadó ismerteti a költségvetést és megokolja a tételek szaporodását. A katonai költ­ségek emelkedtek ugyan, de a feltüntetett költségből fedezi Bosznia nemcsak saját területén elszállásolt, ha­nem a m­onarkhia területén elhelyezett bosnyák ezre­­dek költségit is. A közös pénzügyminiszter az albizottság sürge­tésére megígérte, hogy a parlamentek kívánságára­ elő fogja terjeszteni Bosznia és Hercegovina záró­­számadásait. Előadó kéri, hogy a hegyi tarackok szá­mára kért póthitel a hadügyi költségvetéssel együtt­ tárgyaltassék s csak azután csatoltassék Bosznia költ­ségvetéséhez. Végül indítványozza, hogy Kállay közös pénzügyminiszternek elismerés szavaztassák. Gróf Wilczek Frigyes nem tartja célszerűnek,­ — Soha jobbkor, — kiáltott Giréth a no­i­vellahősök ismeretes nyelvén a belépőre, itt pisz­­­kálódom egymagam az ételben, gyere, ülj le mel­lém, mindjárt jobban esik ... János, adjon csak még egy terítéket... Éppen csak hogy feltá­­pászkodtam, olyan a fejem a legénybucsu után­ most is, mint egy hordó s a te gyomrodnak is, jót tesz bizonyosan egy kis káposztásé. Tudtam,­ hogy igy lesz s már tegnap ezt rendeltem . Hát kend, János, megsikerült talán ? — Nem én, nagysás urfi, de nincs több­ terítékünk, a többit már mind elpakkoltam. A legényszállás költözködőben volt, függö­­­nyök, szőnyegek fölszedve, bútorok kimozdítva. — Ne bomoljon kend, János, csak akad tán? még egy kés­ villa, meg tiszta tányér a háznál?! — Ha az urfí jobban tudja ... én nem­ tudom. — Akkor meg pakkolja ki kend.­­ — Ha az csak úgy menne, próbálja meg az­ urfí, én nem. Miklós bosszúsan intett a kezével s mikor­ az öreg kifordult, mosolyogva szólt barátjának:! — Napja van a Jánosnak s nem bírok vele.] Ilyenkor hat ökörrel se tudom megmozdítani,­­ most már csak ülj le s nézd végig, mig el­? készülök. ", — Annál könnyebben, felelte Maklári, mert] én már bevettem a magamét. Különben se soka] maradok, mert rövid az időm. Búcsúzni jöttem,] hozzád, az éjjel utazom. — Utazol? — Igen, a gyorsvonattal Fiuméba^ holnapután indul egy Adria-hajó az partokra.^ — És mit keresel te az afrikai partokon­?­­ A magyar delegáció nyilvános ülése. — Kezdete d. e. 10 órakor. — Elnök: Gróf Andrássy Gyula. Jelen voltak, a közös kormány részéről: Kállay Béni pénzügyminiszter, báró Krieghammer Ödön hadügy­miniszter. A magyar kormány részéről: Széll Kálmán miniszterelnök. A delegáció megválasztja az egyeztető hetes al­bizottság tagjaivá: báró Dániel Ernő, Falk Miksa,­ Hegedűs Sándor, Miklós Ödön, Münnich Aurél, Per­­czel Dezső és Szerb György delegátusokat. A megszállási hiteim FÉNYKÉPÉSZETI MÜKEDVEZJŐKNEK Kitűnő fényképészeti szálon­ és utazó apparátusok uj, felülmulhatlan pillanat­­kézi­ apparátusok MOLL 1. császári és királyi udvari szállítónál, BÉCS, Tuchlauben 9. sz. Kívánatra nagy képes árjegyzék. В&36Г Ezen üzletág alapíttatott 1854-ben. °*%£QI

Next