Budapesti Napló, 1904. május (9. évfolyam, 121-150. szám)

1904-05-06 / 126. szám

136. sasáml Budapest, péntek BUDAPESTI NAPLÓ 1904. május 5 újra meg újra föl is merültek, sőt annak — a trónörökös bizalma folytán és közbenjárása által — minden alkalommal sikerült ezeket legyőznie. A nagy mű körül való munkásság mindszorosabbra fűzte a kapcsokat Jókai és Rudolf trónörökös között. A trónörökös — mint már előbb is — élénk figyelemmel kisérte Jókai irodalmi működését; gyakran kérdezősködött egyes regényei megjelenése után és mindig az igaz elismerés hangján szólott Jókai minden művéről. A Bárányos vár első kiadását hódoló dedikációval Jókai maga nyújtotta át a trónörökösnek és ekkor ismét felhasználta Rudolf trónörökös az alkamat tisztelete, nagyrabecsülése, hálája kifejezésére. 1883. közepétől 1889. végéig, hat éven keresztül, gyakran tüntette ki a trónörökös kiváló kegyével, nagyrabecsülése, barátsága jeleivel. 1889. végén a mayerlingi katasztrófa szakította végét ennek, a költőre és nemzetre egyaránt kitüntető, dicsőséget hozó viszonynak. Erzsébet királyné akkor gyönyörködött leginkább Jókai műveiben, amikor megtanulta teljesen a magyar nyelvet és Fáik Miksa oktatása mellett tanulmányozta múltját, jelenjét, irodalmát annak az országnak, amelyhez szeretettel ragaszkodott ama nap óta, hogy királynéja lett. Jókai műveinek zamatos, zengzetes nyelve még jobban megszerettette vele hazánk nyelvét és szebb, megkapóbb, elragadtatóbb leírásból talán sehol sem ismerhette volna meg a királyné Magyarországot, a magyarokat, mint éppen Jókai műveiből. A költőnek több izben volt alkalma ama tisztelet és nagyrabecsülés jeleit tapasztalni, amelyet művei által keltett maga iránt a királynéban. Valahányszor megjelent Jókai a királyné előtt, mindig felhasználta a királyasszony az alkalmat, hogy regényei fölött való elragadtatását kifejezze neki és kérdezősködjék irodami tervei, készülő munkái fel. És ahányszor egy-egy újabb műves ajándékozta meg irodalmunkat, a királyaszszony volt az elsők között, akik azt olvasták, mert Jókai minden új művét — a királyné kívánságára — elküldte a királyi családnak, A Jókai vértanúja. — Első taláírcozásom Jócaival. — A hatvanas évek elején ott laktam én is abban a házban, ahol Jókai Mór. Én akkor tizenegyéves voltam, Jókai lehetett harminchat esztendős, tehát a férfikor legszebb díszében állott. Gyönyörű szőke szakáéra most is emlékezem. Szőke hajára kevésbé. Azt hiszem, szép magas homlokának már akkor is szüksége volt arra a koszorúra melylyel a nemzet mindjárt pályája kezdetén megtisztelte. A piaristák gimnáziumába jártam és rajongtam a Jókai kisebb elbeszéléseiért. Zsebpénzemet mind Heckenast vágta zsebre, akinél Jókai novelláit hűségesen vásárolgattam. Egyszer ez a nagy rajongás odáig fokozódott, hogy két napig felé se mentem a piaristák épületének. Hazulról ugyan úgy távoztam el, hogy megyek az iskolába, de a piaristák háza helyett a Dunaparton kötöttem ki. Leültem egy nagy kőre, elővettem egy kötet Jókait és faltam a Kalóz királyt, mint a legédesebb csemegét. Három nap múlva kisült a turpisság és apám — nem annyira Pestalozzi, mint saját metódusa szerint — derekasan elnásságolt. Utólag elismerem, hogy nagyon helyesen és okosan cselekedett, de akkor azt hittem, hogy Szörnyű méltatlanság esett rajtam. Zokogva siettem ki a folyosóra, azzal a Szent elhatározással, hogy öngyilkos leszek. Az apai zsarnokságra ez legyen a válasz. Csak abban nem votam egészen megállapodva: az ablakjéra kössem-e föl magamat. Vagy leugorjam-e az első emeletről? Amint így töprengtem a folyosón keserves könnyhullatások közt, egyszer csak jön fel a lépcsőn Jókai Mór, az én bálványom, akiért két napig iskolakerülővé lettem és akiért kegyetlenül sajgott a hátam. El akartam bújni, de Jókai észrevett, hozzám jött, fölemelte a fejemet és kedves, joviális hangján megszólított: — Mi a baj, fiacskám ? Miért sírsz ? Tán rád nézett a kakas ? Egy pillanatra kísértetbe jöttem, hogy megvallom neki. Hát azért sirok, mert Jókai bácsi miatt megvert az apám — de hirtelen eszembe jutott hogy gimnazista vagyok és önérzetem nem engedte, hogy a megveretés szégyenletes tényét konstatáljam. — Azért sirok, — válaszoltam zokogva, mindamellett lehetőleg férfias hangon — mert elestem a lépcsőn és megütöttem nagyon a bá—há—hátamat ! — Sebaj, fiacskám! Oda se neki ! Micsoda honvéd lesz belőled, ha még ilyenek miatt is sírsz ? Kedélyesen megdörzsölte a hátamat, azután lehajolt hozzám és gyöngéden megcsókolta könnytől nedves képemet: — No, fáj-e még, fiú? — Semmi se fáj ! — válaszoltam büszkén és határozottan, míg Jókai mosolyogva ment tovább a második emeletre. Csakugyan nem fájt semmi. A Jókai csókja tökéetesen meggyógyított. Úgy éreztem magam, mintha egy olimpusi isten szállott volna le hozzám és az vigasztalt volna meg. Sugárzó arccal mentem a szobámba, azzal a fölemelő, mindennél nagyszerűbb tudattal, hogy én a Jókai Mór vértanúja vagyok ! Kedvem lett volna fölkérni az édesapámat : — Vágjon rám még huszonötöt! Ábrányi Emil, Jókai külföldön. Jókai regényei a külföldön is óriásmód el vannak terjedve. Dux Adolf az Egy magyar nábobot fordította le németre már 1856-ban. Ezt követte A régi jó tablabirák, mely 1864-ben jelent meg németül. A hetvenes években Jókainak tizennyolc elbeszélését ültették át a német nyelvre, meg a Szerelem bolondjait. A nyolcvanas években a törökvilág Magyarországon, a Bálványos vár, Egy aszszomi hajszál A larhoniták, A kalózkirály, jelent meg németül. A Janke kiadásában németül megjelentek közül A kőszívű ember fiai A névtelen vár, A szegény gazdagok Akik kétszer haltak meg, A fekete gyémántok stb. 3—5 kiadást is megértek. Francia nyelven megjelentek: Az új földesúr, A kőszívű ember fiai, A szabóság a hó alatt stb. Az angolok sokkal jobban érdeklődtek még Jókai iránt, mint a franciák. Angliában és Franciaországban tíz centes kiadásokat rendeztek a regényeiből. A sajtó egyhangúlag, lelkesedéssel idézte ezeket a regényeket, Az új földesurat, az Arany embert, a Szép Mikhált, A tengerszemű hölgyet a Nincsen ördögöt, meg a többi angolra lefordított regényét mind.lasz nyelven a következő regényei és elbeszélései jelentek meg Jókainak : Az aranyember, Akik csak egyszer szeretnek, A lőcsei fehér asszony és A láthatatlan seb. A szláv nyelvekre csaknem valamennyi, a svéd dán és a finn nyelvre tíz, a spanyolra nyolc regénye van lefordítva Írónknak Holland, román és új-görög nyelven pedig egyegy regény jelent meg Jókaitól. A költő utolsó órái. A mai első orvosi jelentés körülírással konstatálja hogy beállott a krízis. A mára virradó északát nagy izgatottságban töltötte a beteg. Felesége önfeláldozó odaadással ápolja, már a harmadik éjszakát virrasztotta át. Gyógyszert senkitől sem akart elfogadni az ősz költő, csak a feleségétől. Hat órakor az éjszaka nagy rgalmai után arra kérte a feleségét, hogy nyissa ki az ablakot, mert friss levegőre áhítozik. Fölnyitották a szoba utolsó ablakát, Jókai feltámasztodott az ágyában s mohón szívta be a friss levegőt Később a zsebóráját kérte feleségétől , párnája alá tette, majd jóízűen fogyasztotta el a kis csésze húslevest, amelylyel megkínálták. Az étkezés után kissé fölfrissült s beszélgetésbe kezdett. E panaszolta háziorvosának, hogy nehezére esik, hogy már tíz nap óta nem ehetett kenyeret. Nyolc óra után a király König Károly kabinetirodafőnök útján telefonon kérdezősködött dr. Berger Rezső ügyvéd irodájában. A kabinetiroda főnöke kérte Jókai háziorvosát, hogy az orvosi konzíliumnak eredméményét németre fordítva, küldjék át a várpalotába. Tiz órakor Korányi Frigyes orvosprofeszszor és Stricker Mór háziorvos konzíliumra jöttek s a nagybeteg alapos megvizsgálása után a következő orvosi értesitést adták ki: A beteg az éjjelt kissé nyugtalanul töltötte. Alvása nem volt olyan üdítő, mint a műst éjjel. öt óra felé erősebb nyálkaképződés jelentkezett s egyúttal erősebb köhögési inger mellett bővebb köpés állott be (spurum coptum). A mait napokban talált tüdőbeszűrődés felső részén vizsgálat alkalmával bő szörtyzörejek (prepitatio) hallatszanak. Reggel nyolc órakor: hőmérséklet 37*1°; érverés 102; légzés 35. Légzés valamivel szaporább, mint tegnap. A tizedfői órai konzílium, amelyet Korányi professzor és dr. Stricker tartottak, a következőket állapítja meg: A tüdőbeszürődés az oldódás jelét mutatja. Beszürődés kisebbedést. E kedvező lelet mellett az érlökések száma még magas (102), a légvételek még mindig szaporábbak (35). Az erőbeli állapot ingadozó. A krízis körülírását tartalmazták ezek a jelentések. Jókai nem sejtette úó állapotának szörnyű komolyságát. Korányi professzortól megkérdezte, közölte-e valamennyi lap azt a jelentést, amit ő dktált tegnap, hogy egy-két nap múlva elhagyhatja az ágyát. Korányi kitérő választ adott: — Még nem értem rá átnézni az újságokat. Az ősz költőt állandóan látományai foglalkoztatták. Félig ébren, félig lázas álmában jövő terveire gondolt. A feleségének elmondta ma, hogy A lőcsei fehérasszonyt dramatizálja most s a jelenetezésen gondolkodik. A víziói azonban ma már nem voltak oly tiszták, mint tegnap, sokkal bágyadtabbak. Délben két csésze levest adott Jókainé a betegnek. Mástól nem fogadott el semmiféle táplálékot, ezt a két csészelevest azonban elég szaporán kihörpintette. Az általános tünetek némi javulásra mutattak, az érverés 102-ről 101-re apadt s valamivel feszesebb, a légzés 35-ről 33-ra. Az aggasztó bágyadtság azonban az erek fogyását jelentette. Mikor tudtára adták, hogy a király ismételten kérdezősködött hogylétéről, boldogan szólt: — Az én feséges jó királyom mégis csak gondol az öreg poétára ! A délután folyamán a harmadik szobában kinyitottak egy ablakot, Jókainé megkérdezte a beteget, hogy szereti-e a friss levegőt. Az Ősz költő határtalan gyöngédséggel kezet csókolt a feleségének s igy szólt: — Nem szeretek én senkit sem, semmit sem e világon, csak téged ... A délután lefolyása elég kedvező volt. A beteg bágyadtsága engedett, kezdődő apátiája elmúlt. Érdeklődéssel tudakozódott sok mindenről, a saját hogylétéről is. Élnk és tiszta volt a nézése, mintha valamiel frissebb is lett volna. Hét órakor arra kérte a környezetét, hogy fektessék a baloldalára. Kérését nagy gyengédséggel teljesítették. Az esti órákban konstatálták, hogy az oldódás a beszűrődés másik pontján is megkezdődött, ami a krízis fejlődését jelentette. A váladék sűrűbb. Aggasztóbb tünet mindössze az volt, hogy az érlövések szaporodtak, 101-ről 107-re emelkedtek. Az utol a bulletin. A délután folyamán hosszabb ideig feküdt nyitott szemmel,elmerengve, a jobb tüdő felett erős szörtyögéssel a beteg költő.