Budapesti Napló, 1904. október (9. évfolyam, 273-301. szám)

1904-10-03 / 273. szám

273. szám. Budapest, hétfő BUDAPESTI NAPLÓ 1904. október 3. 3 kell, hogy egypár angol dandy elfogadja az újí­tást, hogy egypár tudós higiénikus észérveket költsön hozzá s akkor bizonyos, hogy a jövő télen kalap nélkül járunk mi is. Ha tudniillik akkorra mi is elveszítjük a fejünket. — A talmi márki. Párából jelentik, hogy Casa-Riera márki ellen — akit azzal vádolnak, hogy a Casa-Riera család valódi fejének címét és vagyonát bitorolja — serényen folyik a vizs­gálat. Többeket hallgattak ki ebben az ügyben, akik határozottan állítják, hogy az igazi Casa­­lliera márki 1823-ban született és már régen meg­halt, míg az álmárki 1843-ban született és a szü­letési bizonyítványa hamis. Az egyik tanú, Pierre Biere elmondotta a vizsgálóbíró előtt az igazi Casa-Riera márki élettörténetét is. A már­kit, aki spanyol grand és királyi kamarás volt, egyik bérlőjének leánykája annyira elbájolta, hogy fölneveltette és mikor tizennyolc éves lett, feleségül vette. A márki akkor közel járt az ötve­nedik évhez. Fényes palotában, boldogan élt a fe­leségével, mígnem házasságának tizennegyedik hónapjában egy mulatt gyermekkel ajándékozta meg a felesége. A gyermek atyja a márki szere­­csen konyhalegénye volt. Másnap reggelre pedig halott volt az asszony és vele együtt halt meg a gyermeke, meg a szerecsen szerelmese is. A márki szúrta le őket. Azután önként jelentkezett a ki­rálynőnél és elmondta neki a dolgot. Parancsot kapott, hogy azonnal hagyja oda Spanyolországot és sohase térjen többé vissza, így került az igazi .Casa­ Riera márki Franciaországba. Pierre Falconette, az Etoile Francaise című párisi lap szerkesztője azt írja, hogy mikor Riera márkit a becsületrend lovagjának kinevezték, neki alkalma volt a márki okmányát a becsület­­rend titkárságánál áttekinteni és meglepetéssel tapasztalta, hogy a márkinak személyazonossági papírjai, amelyek ilyen kinevezéseknél szüksége­sek, nincsenek meg. A kinevezés annyiban is sza­bálytalan volt, hogy a hivatalos Journal Officiel­­ben nem tették közzé. Erre vonatkozólag Falco­­nette a következőket írja: Az ügyet már 1902. április 8-án szóvá tettem lapomban. Delcassé külügyminiszter akkor magá­hoz hivatott és azt mondotta, hogy nem járok el helyesen, ha a spanyol kolóniának ezt a kiváló tagját megtámadom, mert az diplomáciai bonyo­dalmakra is vezethetne. Megmondtam a minisz­ternek, hogy nem engedem magam befolyásol­tatok Erre a miniszter így válaszolt: ■— Figyelmeztetem önt, hogy ne szellőztesse tovább ezt az ügyet, mert különben intézkedem, hogy a lapjának adott szubvenciót megvonják. Ez meg is történt. Falconette most azzal a váddal áll elő, hogy Casa-Riera összeköttetésben áll a francia kormány több tagjával és azok, minthogy az ügybe maguk is belekeveredtek, fe­dezik őt, nehogy csalásai nyilvánosságra kerül­jenek. — Letartóztatott csaló. Búzás András kocsishoz tegnap a Kerepesi-uton egy ember csatlakozott, aki beszéd közben ajánlatot tett neki, hogy szívességből valami jó helyre be­juttatja. Útközben a Síp­ utcában figyelmeztette, hogy éppen most előttük egy ember egy pénz­tárcát emelt föl a gyalogjáróról s bement a szomszéd kapuba; néznék meg ők is, hogy mit talált. Utána mentek s az illetővel együtt néze­gették a talált tárca tartalmát. Egy gyűrű volt ott többek között csillogó kővel. — Megér 60 koronát — mondotta Búzás kí­sérője műértőleg. — A számla is mellette van. Ő megadná rögtön a 60 koronát, de nincs nála pénz. Búzás készséggel ajánlkozott, hogy neki van 26 koronája, amit át is adott a gyűrű el­lenében. — Tartsa meg zálogban, — mondotta kí­sérője — míg a pénzt át nem adom, de jó lesz, ha a számlát is elkéri attól az úrtól. Menjen csak utána és követelje, Búzás a szerencsés megtaláló után ment s el is kérte a gyűrűvételről szóló számlát, mire azonban visszament, a kísérője eltűnt. Kide­rült, hogy a gyűrű hamis és értéktelen s csa­lóknak ült fel. Szerencséjére kevéssel utána találkozott a Kerepesi-úton volt kísérőjével, akit bekísértetett a rendőrségre. Itt kitűnt, hogy Rácz Jánosnak hívják, 27 éves kocsis és notó­rius csaló, aki efajta balekfogásokban szokott utazni. Letartóztatták. — Rendőri hírek. A rendőrség letartóz­tatta Jasinszky József 85 éves rovott múltú cipészt, akit a lóversenytér 60 filléres helyén tettenértek, mikor a pénztár körül tolongok zsebeit dézsmálta meg.­­ Letartóztatták to­vábbá Braun Sándor 21 éves rovott múltú bá­dogos­segédet, akit szintén tettenértek Bleier Péter kereskedő Garay-téren levő lakásán, ahol javában csomagolta a holmit.­­ Több betörés is volt tegnap. Farkas Pál házmester Bajza­ utca 24, Kemény Béla magánhivatalnok Lövölde-tér 2. számú lakásában jártak betörők. Az éjjel Engel Mórné Losonczi­ utca 1. szám alatt levő üzletét nyitották fel ismeretlen tettesek s on­nan hat zsák zabot elloptak. — A keczeli csendőrség értesítése szerint ott e hó 1-ére virradó éjjel a postahelyiség falát kiás­ták s a vasszekrényt, amelyben 15.000 ko­rona készpénz volt, ellopták. A betörőket nyomozzák. — Schwarz István hivatalszolga 53 éves felesége ma reggel Toldi Ferenc­­utca 66. szám alatt lévő lakásán eddig ismeretlen okból elvágta a nyakát. Tömérdek vért veszítve, eszméletlen állapotban került az uj Szent János-kórházba. A hajdúk ünnepe. — A hajdúnánási Kossuth-szobor leleplezése. — Hajdu-Nánás, október 2. Az egész hajdúságnak, Bocskay hős népé­nek nagy ünnepévé emelkedett ma Hajdú­nánáson Kossuth Lajos szobrának leleplezése. Debreczen és a hajduvárosok mind képviselve voltak az ünnepen és a függetlenségi párt tagjai ritka vidéki ünnepen sereglettek oly nagy számmal Kossuth Ferenc köré, mint ez alkalommal. Kossuth Ferenc külön vo­naton érkezett Debreczenből, vele együtt jöttek: Papp Elek, Bakonyi Samu, Nessi Pál, Hentaller Lajos, Pozsgay Miklós, Horváth Gyula, Bencs László, Mezőssy Béla, Sebess Dé­nes, Marjay Péter és Kovács Gyula képvise­lők. A képviselőket ezrekre menő tömeg élén Rákosi Viktor, a kerület képviselője fogadta. A vonat megérkezésekor a cigányzenekar a Rákóczi-indulót húzta. Fehérruhás leányok vi­rágokat szórtak az útra, amelyen Kossuth és a többi képviselők elhaladtak. Brassay Károly tanár üdvözölte a képviselőket. Kossuth Fe­renc válaszolt, kijelentvén, hogy örömmel jött a hajdúk közzé, akik megértették Kossuth La­jos szózatát és szobrot állítottak Kossuth em­lékének. A képviselők impozáns menettel vonultak be a városba, melynek utcáit díszesen fellobo­gózták. Délelőtt 11 órakor a református temp­lomban ü­nnepies istentisztelet volt, utána a képviselők nagy közönség kíséretében a szobor leleplezésére mentek. A szobor a városháza előtti téren áll, Horvay János kitűnő műve. A szobor Kossuth Lajost ábrázolja, amikor a haj­dúkat felhívja a szabadság kivivására, balkezé­vel szívéhez markol s jobbkezét ökölbe szo­rítja. A szobor körül emelvény volt, amelyen küldöttségek és notabilitások foglaltak helyet. A leleplezést a nánási Kossuth-dalkör Him­nusza nyitotta meg, amely után Rákosi Viktor mondotta el az ünnepi beszédet. Históriai föld az, melyen állunk, — szólt Rákosi — itt leomló várromok nem beszélnek nekünk a nemzet múltjáról, de históriaivá teszi ezt a nép, mely rajta lakik s melynek minden egyes tagjában mint történeti tudat épen él, hogy ő szolga és jobbágy nem volt soha, mert ő ezt a földet és a szabadságot egyszerre kapta a nagy Bocskaytól. Azért önök a mi napsütötte hajdú rónaságainkon talán jobban megtalálják a Bocskay, Rákóczi, Kossuth kultuszát, mint az ország olyan részében, ahol méhlepte váromladékok elbarnult köveiről az ősök nagy tettei tekintenek le reánk. A szónok ecseteli Kossuth Lajos pályáját, de ezt csak röviden. Ellenben hosszan foglal­kozik Kossuth, halálának és temetésének ecse­­telésével, ami szerinte a mai generációnak, mely Kossuthot nem ismerte, beszélni sohasem hallotta, megadja a mértéket annak megítélé­sére, hogy olyan óriási volt a világtörténelem alakjai között Kossuth és mennyire egybe volt forrva nemzete az ő érzelmi világával. E közben lehullott a lepel Horvay művészi alkotásáról és a szónok így folytatta: Itt áll a mi szobrunk, félkezével szivébe­­kap, abba a nagy szívbe, melyből egykor hal­hatatlan érzelmek és gondolatok nítusáradata tört elő, megtermékenyítve az országot. Másik kezét ökölre szorítja, mutatva, hogy a magyar nemzet ezeréves küzdelmeinek nincs vége, nincs vége Bocskay, Rákóczy, Kossuth harcai­nak, még mindig nem a sima kéz, hanem az ökölre szorított vaskéz politikájára van szüksé­gü­nk, hogy szétüthessünk ellenfeleink és iri­gyeink közt. Bizony mondom nektek, jó helyen ál ez a szobor, a hajdúság első Kossuth-szobra mert 48—49 telén itt vetette meg lábát ezer a földön Kossuth Lajos, itt szervezte a nem­zeti ellenállást, melyre a diadalmas tavaszi hadjárat következett. S ide tartozik, itt áll a mi határunkban, a mi nagy városunk, a híres Debreczen, ahol Kossuth pályája delejére há­gott, ahol a legnagyobbat merte, mikor a nem­zet léte és becsülete ellen támadó bitorlónak szeme közé vágta a függetlenségi nyilatkoza­tot. Ott áll a debreczeni nagytemplom, ennek emlékéül két tornyát, mint két esküre emelt kezet ég felé nyújtva, mintha azt mondaná: Istenemre, a nemzet nem tehetett másként! Ezután a szónok a szobor felé fordulva, fogadást tett a nép nevében az ősök emlékének soha meg nem szűnő ápolására és arra, hogy a hajdú nép mindig szent tisztelettel lesz azok iránt, kik a nemzet történelmében dicső szere­pet vívtak ki maguknak. Szólítja Kossuth szel­lemét, adjon erőt a népnek nagy munkájához és őrködjék álmai felett, hogy függetlennek álmodhassa hazáját és adjon erőt a mai nem­zedéknek, hogy ezt az álmot valóra válthassa. (Zúgó éljenzés.) Azután Pósa Lajos elszavalta gyönyörű al­kalmi költeményét. Nagy Gábor szoborbizottsági elnök pedig a polgármester gondozásába aján­lotta a szobrot. Azután Kossuth Ferenc beszélt: Itt áll a szobor, ajkai némák és mégis hallom hangját, amint harsogva szólal meg szívemben: Hallgassatok meg, hajdúk ivadéki, úgymond, meghaltam, de eszmém kitört és eget kér. Én elmúltam, de az igazság nem múlik el soha. Köztetek éltem és közétek szállok a jövő­ben is, amikor a hazát veszély fenyegeti. Ne­vemmel fognak a honvédek küzdeni mindig, mint a múltban. Nevemmel fogják szabadsá­gunk, függetlenségünk erős várát felépíteni. Hozzám pedig így szól: Hirdesd, fiam, igémet, ne rettenj vissza soha, mint én, maradj ha hozzám halálomban is, mint voltál életemben. (Zúgó éljenzés.) Én meghallgatom szavát, úgymond tovább Kossuth, csekély tehetséggel, de hon­szeretettel megyek a magyar becsület igaz útján s hiszem, hogy önök nemcsak a szobrot, de a honszeretetüket is megőrzik, amely a szobrot alkotta, Kossuth beszédét viharos éljenzés követte. Azután a koszorúkat helyezték a szoborra. Harmincöt koszorút tettek le. Az ünnep a Szózat eléneklésével végződött, utána Kossuth a városháza dísztermében küldöttségeket fo­gadott. Délben bankér volt a Bocskay-szállóban Kossuth Ferenc is felszólalt ott. Szükségesnek tartom — úgymond — Kossuth Lajos szellemét ma inkább, mint va­laha, midőn erős törekvések érvényesülnek abban az irányban, hogy elhomályosodjék a függetlenségi elvek tisztasága. A függetlenségi párt mindig azt hirdette, hogy az 1867 : XII. törvénycikk eltöltendő, mert ennek alapján nem lehet oly nemzeti vívmányokat elérni, amelyek az ország állami önállóságát előbbre­viszik. Ma még a függetlenségi polgárok egy része is beleélte magát abba a tévhitbe, hogy az említett közös ügyes törvényeikkel elérhető al­kotmányunk legnagyobb vívmánya, a magyar hadsereg. Ez tévhit, mert a 67-es alapon nem lehet függetlenségi politikát csinálni. Kossuth tesztját nagy tetszéssel fogadták. Délután 4 órakor a Kossuth-szobor előtt a gyermekek ünnepélye folyt le. Kossuthot Bán Géza, a tanító­testület elnöke üdvözölte, azután Rákosi Viktor mondott szép beszédet majd Pósa Lajos buzdította a gyermekeket, hogy mint Bocskay hajdúinak ivadékai, maradjanak hívek nagy elődeik hazaszeretettől lángoló nagy elveihez. Az ünnepségek sorozatát meg­ható jelenet fejezte be, amikor ugyanis Pósa megeskettette a gyermekeket, hogy küzdeni fognak a magyar haza szabadságáért. Este Kossuth Ferenc a többi képviselővel visszautazott Budapestre. A BUDAPESTI NAPLÓ telefonja. Szerkesztőségi 56—12 Kiadóhivatal 54—39

Next