Budapesti Orvosi Újság, 1906. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)
1906-07-05 / 27. szám
RPPPIIMPVISHMMPIIMPPPPIJPMffMMHMHH 5S2 Budapesti Orvosi Újság 27. számá val csak a gümőkóros és némely nem gümőkóros természetű idült mirigyduzzanatok maradtak meg. A XVII. és XVIII. század orvosai csodás megfigyelőképességükkel jól észrevették az általános gyengeségi állapotokat, melyek sokféle alakban kísérik, okai vagy következményei a mirigyduzzanatoknak. Az összes szerzők a skrophulosis legfőbb jelensége gyanánt a nyirokrendszer kóros megváltozását állítják oda. A skrophulosis tünetei közé már régi időktől fogva a legkülönbözőbb jelenségeket sorolták. Itt is azon lassú átalakulást tapasztalhatjuk, melyet fentebb a skrophylánál ismertettünk. Az aetiológiai ismeretek korlátoltságának tudandó be ugyanis az, hogy hosszú időn át önálló kórképek, így egyebek között a clenorrhoea oculi, lupus, noma, carcinoma, scabies, favus, rhachitis, kretinismus a skrophulosis tünetei közé soroltattak és csak lassan töröltettek ki azok sorából. Ezen betegségek közül legtovább maradtak meg tévesen a skrophulosis kórképébe tartozó jelenségekként a bőr, a bőralatti kötőszövet, a csontok egyes gümőkóros elváltozásai. A tuberculosisbacillus felfedezése óta is, ezek nehezítették meg leginkább a skrophulosis és tuberculosis elkülönítését. Ha már most a felvetett kérdésre, hogy mi a skrophulosis a most fejtegetett történelmi alapon akarunk felelni, úgy azonban, hogy a tényeket a mai ismeretek szemüvegén keresztül nézzük, úgy azt mondhatjuk, hogy a skrophylosis a nyirokrendszernek kóros állapota, melynek e legrégibb időktől napjainkig legismertebb tünetei: nyirokmirigyduzzanatok kivált a nyakon, vékony áttetsző vérszegény bőr, hypertrichosis, gyakran megduzzadó felső ajkak és orrszárnyak, nyelv, petyhüdt izomzat, a szövetek könynyebb sérülékenysége, a bekövetkezett zavarok makacs, hosszú tartamú fennállásával. Ezen utóbbi jellegzetes tulajdonság következtében gyakran képződik koszmó, izzag (lichen), strophulus, prurigo és egyéb hasonló bőrbetegségek, a kötő- és a nyálkahártyák gyakori, hosszantartó és sokszor visszatérő hurutjai, conjunctivitisek, blepharitisek, otitisek, tonsillitisek és adenoiditisek gyakran köszöntenek be, ezek gyakran hypertrophiákhoz is vezetnek; végül a fogak körkörös szája. Ezek adják a skrophylosis teljes klinikai képét, anélkül, hogy bármi is legkevésbé tuberculosisra emlékeztetne. Ismereteink tehát e téren ma már annyira tisztázódtak, hogy a kórképből minden tuberculosis-tünetet kiküszöbölhetünk és mégis egy bőséges tünetcsoport marad vissza, mely egy különálló betegséghez tartozva, a skrophylosisnak nevezett kórképet jellegez. Nyomatékosan kell egyrészt azt megjegyeznem, hogy míg egy egyénnél ritkán találhatók fel együttesen mind a most felsorolt tünetek, másrészt, hogy egy tünet semmikép sem elég a kórisme felállításához, több tünetnek kell jelen lenni és ezek közül a skrophylosisra legjellegzetesebb elváltozás, a mirigyduzzanat nem hiányozhat. Ismételten hangsúlyoztam az előző sorok keretében, hogy a skrophulosis egy önálló kórkép, de ha az, úgy aetiologice és pathologice is jól körvonalazott megbetegedésnek kell lennie. A skrophulosis lényege mondottuk fentebb a nyirokrendszer kóros állapota, amely, miként azt már a legrégibb szerzők állították, táplálkozási zavarok következményeikép fejlődik. Táplálkozási zavar volna tehát az aetiologikus alap. Sprengel szerint e nézetet vallották már régen kivált az arabok és főleg Rhazeus volt az, ki a táplálkozási zavarok befolyását felismerte. Nemcsak a hiányos és rossz táplálékot tekintették károsnak. Robben 1812-ben a túltáplás káros voltára helyezi a fősúlyt midőn azt mondja: »Si pauperrimos exceperis, hoc malum (t. i. skrophulosist) ex abundantia potius, quam ex inopia alimentorum derivandum censeo.« Azonban nemcsak a táplálékot és a helytelen táplálást okolták, sőt ezeket nem is elsősorban, hanem külső körülményeket, melyek közvetve vagy közvetlenül gyakorolhattak káros befolyást a táplálkozásra. Ezek közül főleg a hideg, nedves rossz levegőnek, piszoknak, hiányos világításnak, elégtelen re- és perspirationak tulajdonítottak kórokozó jelentőséget. Raben-nél ezen tapasztalatoknak kommentárok nélkül való felemlítésével találkozunk. Hufeland kezdi meg a skrophylosis aetiologiájára vonatkozó legkalandosabb theoriák sorozatát. Szépen hangzó, semmit sem mondó szavakat sorakoztatnak egymás mellé, ily módon igyekeznek sűrű ködbe burkolni saját tudatlanságukat. Az igazi skrophyla-betegségek legközelebbi és legfontosabb oka Hufeland nézete szerint .A nyirokrendszer nagyfokú aronája és gyengesége, párosulva kórosan megnövekedett specifikus izgalmi állapottal és a nyiroknak jellegzetes specifikus dyscrasiájával«. Hufeland dyscrasia alatt a nyirok nedvének erősebb, a normálistól eltérő ingerhatását érti. Sprengel Hilfeland nézete felől következőkép vélekedik: »A szophulás dyscrasia egy szó, mely önmagában nem jelent semmit, nem magyarázza meg a betegségnek egy tünetét sem és nem irányítja a betegség gyógykezelését.« Ban a skrophylosis létrejöttét kétfélekép magyarázza : 1. Szövetnedvek felhalmozódása, és elégséges consumtio hiánya által. 2. Az assimilatio chronikus zavara által. Wendt óvatosabb és megelégszik ismét azzal, hogy megállapítja, hogy az aetiologikus momentumokban a táplálkozás zavara szerepet játszik, azonban a kérdés lényegének magyarázásába nem mélyed bele. A Hafeland által elvetett mag termékeny talajba hullott, az acrimoniák tanának ideje letűnt, a skrophylosis magyarázatához biztosabb alapot még sem találtak. A különbözőképen és sokszor rosszul magyarázott alkat és ebből képezett alkati megbetegedés elnevezést mindinkább állították előtérbe és megmaradt napjainkig, így pl. Frankel a skrophulosist a constitutio betegségének nevezi, de hozzáfűzi, hogy e betegség leginkább lobos affectiók folyamán fejlődik. A viragnet a skrophulosis alatt a »Terrain«-nek egy sajátosságát érti. (Terrain, constitutioval [alkattal] azonos.) Filaton a skrophulosis okát a vér alkatában keresi, amit Hafeland idejében a vér erősségének (dyscrasiának) neveztek. Legújabb időben Ponfick a skrophulosist a nyálkahártyák és a köztakarónak constitutivális gyengeségével akarja magyarázni. Monti a skrophulosis első stádiumának, így magyarázatához felveszi, hogy : »a szövetek hiányos szerkezetűek és anyagcseréjük hibás«. Örvendetes jelenség, hogy a modern tankönyvekben már nem találkozunk az alkati megbetegedések fogalmával. Ez természetes is, ha a constitutio szónak azon őt megillető értelmet adjuk, melyet Martins oly értelmesen irt körül. A constitutio