Budapesti Orvosi Újság, 1920. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
1920-07-15 / 29. szám
BUDAPESTI ORVOSI ÚJSÁG 1920. 29. szám. Az érfal betegségére kell gondolnunk, ha a vérkeringés insufficientiáját nem magyarázza a szív állapota, s különösen, ha a digitális hatástalan. Ilyenkor még jól beválik a strychnin. (Wiener Arch. f. inn. Manzin, 1920, 1. sz.) — x— Az uleus duodeni korai diagnosisa és therápiája. (F.Mendel, Essen.) Mióta az angol és amerikai orvosok a duodenalis fekély sebészi kezelése mellett léptek sorompóba, nem került le e tárgy a tudományos viták napirendjéről. A sebészek között még ma is sokan vannak, kik minden esetben indokoltnak mondják a műtétet, s például Kummel szerint az uleus duodeni gyógyulása műtét nélkül épp oly kivételes valami volna, mint az igazi appendicitis gyógyulása belgyógyászati kezelés alatt. Ha azonban elfogulatlan szemmel bíráljuk a sebészeti beavatkozások eredményeit, arra a megállapításra jutunk, hogy bizony igen sok esetben sem a subjectív szenvedéseket, sem az objectív veszedelmeket nem tudta a műtét megszüntetni. Ezért merült fel már régebben a gondolat, hogy a műtét után még rendszeres belgyógyászati kúrának kell következnie. Nézzük, biztosítják-e a használatos sebészeti beavatkozások a fekély gyógyulásának valószínűségét? A direct módszerek közül az excisio és a duodenum resectiója jön szóba. Az első csak a mellső falon levő fekélyek esetén végezhető s nagy kimetszések nyomán szűkületeket okozhat. A resectio ritkán végezhető s igen súlyos, életveszélyes műtét. A fekély kiújulását sem egyik, sem másik nem tudja meggátolni. Az indirect módszerek czélja az, hogy a pylorust s a duodenumot nyugalomba helyezzék s a savanyú ételpép izgató hatását távoltartsák. Az eljárás a gastroenterostomia, esetleg pylorus-elzárással vagy kirekesztéssel. Ezek a műtétek sem hoznak biztos eredményt. Röntgen-vizsgálattal könnyű meggyőződni róla, hogy az ételpép egy része a kifogástalanul működő gyomorbél-nyílás daczára is a duodenumba hatol. Ismételten észlelték operált betegen friss uleus duodeni keletkezését. Még pyloruselzárás sem nyújt biztosítékot arra, hogy a fekélyt nem fogja gyomornedv izgatni, mert érvényes a régi sebészi tapasztalás, hogy éppoly nehéz egy természetes nyílást elzárni, mint egy mesterséges nyílást nyitva tartani. Mendel tanulságos eseteit közli az operatio daczára sem gyógyuló vagy kiújuló fekélyeknek. Még az Eiselsberg-féle pyloruskirekesztéssel kombinált gastroenterostomia sem véd meg a visszaeséstől s nem is gyógyít, pedig igen veszedelmes műtét s elősegíti uleus pepticum jejum keletkezését. A gastroenterostomia, mint Schüller vizsgálatai mutatják, mindig rontja a gyomoremésztést. A betegek gyakran panaszkodnak kínzó éhségről, ami nyilván a gyors gyomorkiürülés következménye. A gyomorégés a műtét után rendesen elmarad. Az operatiók csekély gyógyító értékének felismerése a sebészek jó részét is arra bízta, hogy műtét után még rendszeres gyógyszeres-diaetás kúrát tartassanak, s ezzel nyíltan elismerik e kezelésmód gyógyító értékét. Mendel több mint 20 évi tapasztalás alapján kimondja, hogy az idejében felismert uleus duodens megfelelő következetességgel és kitartással végzett belgyógyászati kúrával teljesen gyógyítható. Igen fontos, hogy a helyes diagnosis idejekorán felállíttassék. A betegség felismerésére igen fontos az anamnesis. A betegek legnagyobb része esti vagy korai éjjeli gyomorfájásról panaszkodik. Igen gyanús, ha a beteg előadásából kitűnik, hogy újabb táplálékfelvétel a fájdalmakat megszünteti. A fájdalmat ugyanis a gyomor kiürülése és az ételpépnek a fekélyre gyakorolt izgató hatása okozza; újabb étkezés tartósabban zárja a pylorust, s ezért szűnik meg a fájdalom A legtöbb patiens reggel fájdalmat nem érez. Minél compactabb volt az étkezés, annál későbben jelentkezik a fájdalom. A megforduláskor, mozgáskor jelentkező fájdalmak más jellegűek és perigastritises összenövésektől szoktak származni. Gyakori a fájdalom tetőfokán a „vízhányás“. Ételek kihányása ritkán fordul elő s már stenosis mellett szól. Igen fontos adatokat ad az epigastrium közvetlen percussiója. Kopogtató kalapács