Budapesti Orvosi Újság, 1921. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1921-05-05 / 18. szám
2?4 . _____________Budapest orvosi újság__________ Iggin is, száríz, sterilen, kímélő módon, óvatosan adagolva, mindenkor a betegebb oldalon, kezünkben tartva állandóan a létesített intrathoracalis nyomás irányítását, szóval mindazok nélkül az inconvenientiák nélkül, amelyek a természetes pneumothoraxhoz, a spontán légmellhez tapadnak és azt veszélyessé teszik. A technika látszólag egyszerű. Vékony csöves tűn keresztül, melynek ferde vágása nem annyira hegyes, mint élesített szélű (Laugman-tű), vezetjük a méretezett gáztartóból a steril nitrogént lassan a súlyos beteg tüdőfél pleuraüregébe, a szerint szabva meg az első dosist(100—400 cm3 között), hogy milyen a másik tüdő állapota. Minél kevésbbé ép az, annál óvatosabb, kímélőbb legyen az eljárásunk. Ha, amit mi már újabban egész kis dosis gáz adagolására is megéltünk, mindjárt az első insufflatio után leesik a láz, szűnik a köhögés, csökken az izzadás, javul az étvágy és alvás, akkor várunk az újabb befúvással mindaddig, míg a desintoxicatio jelenségei tartanak és újból adunk nitrogént, mikor a mérgezési tünetek ismét jelentkeznek. Ha nem kielégítő az első befúvás symptomatikus hatása és a másik tüdőn aktiválódás (főleg szörtyzörej) nem mutatkozik, már esetleg napok múlva megismételjük a gázbevezetést, hogy a tüdőfélnek fokozottabb collapsusra nyújtsunk módot. Így haladunk mindaddig, míg az óhajtott közvetetten hatás, az intoxicatiós tünetek megszűnése elérhető. Ekkor hosszú pauzák következhetnek már, melyeket csupán a betegségtől kierőszakolt fegyverszünet fentartására szakít félbe egy-egy insufflatio, kinyújtva a „Kollapstherapie“-t egy évre, sőt szükség esetén még tovább, mindaddig, míg a fegyvernyugvásra kényszerültt ellenség végleg békére nem hajlik, recte: amíg ki nem tűnik, hogy a beteg már közben munkabíró is lett, anélkül, hogy egykori phthisise újból felébredő activitásának jelét adta volna (definitív hatás). Utóbbi természetesen ritkább, mint az első. Ezt úgy saját, immár egy évtizedes tapasztalásunk, mint az irodalom adatai bizonyítják. Egyik legújabb statisztika például Esther Carling-é, aki 22 olyan gázzal kezelt esete közül, melyben feltűnő közvetetlen hatás mutatkozott, 8 év múlva 13-at talált régi foglalkozását űzve életben, 8 meghalt, 1-nek az állapota erősen megrosszabbodott. Tideström svéd collega 1920-ben közölt eredmény tartóssági összeállítása azt mutatta, hogy 33 úgynevezett jóeset közül, melyeket 1913 előtt vett gázkezelésbe, 66,7% gyógyult vagy javult, 3°/0 keveset javult, 30-3% meghalt. 8 kevésbbé megfelelő eset közül ellenben csak 12-5u/*-nak volt haszna a kezelésből, 87,5% időközben elhalt. Ez eredmények, tekintve, hogy mindkét idézett szerzőnek ugyanaz az álláspontja, mint nekünk, hogy a művi légmell-kezelés csak oly esetekben veendő igénybe, ha egyéb therapeutikus eszközeink már kimerültek, vagyis a prognosis az eddig szokásos therapia mellett igen kétes vagy kilátástalan, nagyon is biztatóknak mondhatók. Van nem egy az idézetteknél gyengébb, sőt sokkal gyengébb statisztika, amely, számba véve a feladat nagyságát, melylyel itt megküzdenünk kell, mégis kielégítő. Helens például egy dán sanatorium 100 esetéről (csupa nőbeteg) referált 1917-ben. Ezek közül 34 esetben nem sikerült a gázbevezetés a pleuraüreg obliterátiója miatt összenövések által. A közvetlen hatás 49 lázas beteg közül 30-nál mutatkozott deservescentiában; a betegek 40%-ánál a megkevesbedett köpetből a bacillus is eltűnt. Az eredmény tartóssága 3 év múlva a következő volt: a 66 betegből, kinél a légmell létesítése sikerült, 23 volt munkabíró, 6 még élt, de munkaképtelen volt, 37 időközben meghalt. A sikerült pneumothorax-eseteknek tehát 44%-a volt 3 év után életben, míg azok közül, akiknél pleurasynechiák a légmell létesítését meggátolták, csak 22°/». Tillisch, a krisztiániai orvosegylet egyik 1915.-i ülésén 6 év alatt kezelt 76 esetéről számolt be. 23-ban nem talált szabad pleura-üreget; a többi 53 közül az előadás idején 10 még kezelésben volt, 29 meghalt s a 14 élő közül 8-nál jelentős javulás, 6-nál relatív gyógyulás állott be. Kezdetben az eljárást Forlanini csak az absolut féloldali esetekre ajánlotta. * Jó esetnek nevezzük azt, amelyben a bántalom egyoldali (a másik tüdő practice ép) és az egyén meg nem cachexiás.