Budapesti Orvosi Újság, 1924. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1924-04-17 / 16. szám
A pancreas-diabetes felfedezése óta két irányban haladt a tudományos kutatás, hogy a pancreasban feltételezett hatékony hormont előállíthassa. A szerzők egy része az egész pancreasból vagy a Langerhaus-szigetekből nyert kivonatok per os vagy parenteralis bevitele útján kísérelte meg az experimentális, illetve a genuin diabetes kezelését, míg mások a mirigy vérének, nyiroktartalmának, vagy a túlélő pancreas átáramoltatása útján nyert folyadéknak alkalmazásával próbálkoztak befolyásolni a diabetest. Mehring-Minkowsky és Lepine szerint a pancreas-diabetes a szerv bizonyos belső secretumának kiesése által jön létre, amely a szervezet cukorelhasználóképességéhez szükséges. Mások a pancreasnak a cukorképződést gátló, vagy a szervezetet méregtelenítő functiót tulajdonítottak, amelynek kiesése a testben a cukorképződés fokozódására vezetne (Hedon, Kaufmann). Thiroloix és Pflüiger szerint a diabetes mellitus tisztán neurogén eredesű, de később maga Thiroloix is feladta theóriáját, miután kísérleteivel meggyőződött annak helytelenségéről. A számos idevágó munkálatból végül is az a vélemény alakult ki, hogy a pancreas egy hormont termel, amely vagy a vérpályába, vagy a nyirokrendszerbe jut és valamilyen módon megfogható. Hogy ezen felvétel tényleg helyes volt, azt a legújabb idők kétségtelenül bebizonyították. Nem vezettek eredményre azok a kísérletek sem, amelyeket a nyers pancreasnak per és való alkalmazásával végeztek; az összes szerzők szerint a nyers pancreassal való etetési kísérletek úgy a pancreas-, mint az emberi diabetesnél a cukorkiválasztás fokozódását okozzák. (Mackenzie, Wood, Sibley, Marshall, Wills, Sandmeyer, Pflüger, Lüthie stb) Jóval zavarosabb képet nyerünk, ha az egész pancreasból készült különböző kivonatokkal való kezelések eredményeit vesszük sorba. Nem sikerült a cukorkiválasztás befolyásolása ezúton Minkowsky-nk. Caparelli 0 75%-os NaCl-al nyert kivonattal kísérletezett, látszólag sikerrel, de Pflüiger kimutatta, hogy a glykosurin átmeneti csökkenése arra volt visszavezethető, hogy a pancreas kiirtása nem volt tökéletes. Battistini a pancreas glycerines kivonatával, Vauni vizes pancreas-emulsióval, Hedon steril vizes kivonattal és glycerinben oldott extractummal kísérletezett eredménytelenül. Ép így sikertelen volt Hale White és számos más szerző számtalan módosítással nyert kivonataival való kísérletezés is. A sok idevágó sikertelen kísérlet közül érdemes felemlíteni Scott-éit, akinek pancreasból készített vizes kivonatával sikerült a pancreasdiabeteses kutyáknál a cukorkiválasztást és a D N-quotienst rövid időre lecsökkenteni. Az, hogy a kivonat hatása gyorsan állt be és az a körülmény, ahogyan a kivonat készült, ma az insulin felfedezése után azt látszik bizonyítani, hogy Scott eseteiben valószínűleg insulinhatás szerepelt. Scott azzal a meggondolással készítette kivonatát, hogy a hormon hatását valószínűleg az emésztőcsatornák teszik tönkre és arra törekedett, hogy részben ezeknek káros hatását, részben az activ hormonnak az előállítás közben történhető oxydatióját megakadályozza. Két kivonattal dolgozott, az egyik, az alkoholos, hatástalannak bizonyult, míg a vizes kivonat használatával sikerült eredményt elérnie. A felaprított nyers pancreast először alkohollal, majd gyengén savi vegyhatású vízzel vonta ki. A vizes kivonatot bepárolta és absolut alkoholban tartotta el; az alkoholt a kivonat használatakor bepárolta és a maradékot sóoldatban oldotta. A szert intravenosusan alkalmazta. Scott volt az első, aki már gondolt arra, hogy olyan pancreasból készítsen kivonatot, amelyet a kivezető cső előzetes lekötése után atrophiássá tett. Tervét azonban nem valósíthatta meg, pedig talán ezáltal már akkor hozzájuthatott volna a tudomány az insulin felfedezéséhez. Schultze és Ssobolew bizonyították be kétségtelenül, hogy a pancreasnak a szénhydrátanyagcserét szabályozó belső secretiós működése a Langerhans-szigetekhez kötött. Ők megvalósították Scott tervét és lekötötték a pancreas kivezetőcsövét, miáltal elérték, hogy a mirigy külső secretiós parenchymája teljesen athrophizált, míg a Langerhans-szigetek épek maradtak. Ha az ily módon atrophiássá tett mirigyet benhagyták az állatban, akkor az nem kapott diabetest. A diabetes csak akkor fejlődött