Budapesti Orvosi Újság, 1926. július-december (24. évfolyam, 27-53. szám)

1926-11-25 / 48. szám

1926. 48. szám. BUDAPESTI ORVOSI ÚJSÁG 1473 Nagy veszteség érte a magyar orvosi rendet: légrádi és szigligeti dr. Terray Pál egyetemi professor meghalt. 1861-ben Vizesréten Gömör megyében született. Az elszakított Rozsnyón végezte a gymnasiumot. Miután 1884-ben a budapesti egyetemen orvosdoktorrá avatták, Korányi Frigyes klinikájára került, hol 9 évet töltött. 1890-ben lett I-ső tanársegéd és legvégül a belklinikai laboratórium veze­tője. 1893-ban lett egyetemi magántanár a mellkasi szervek kór- és gyógytana című tárgyból és azután néhány év múlva rendkívüli professor. Docenzurájának elnyerése után rövidesen a Gróf Apponyi Poliklinika belgyógyász főorvosa lett. A poliklinikán a mellkasi szervek osztályát vezette 32 hosszú éven keresztül. Tudományos dol­gozatai igen értékesek és a mi klinikai dolgozatoknál ritka és sokat jelent: az idő vasfogát is kibírták, jeléül ennek még a legújabb művekben is gyakran látjuk, hogy Terray tudományos megállapításaira hivatkoznak. Számos dolgozata közül csak néhányat ragadhatunk ki: Adatok a calomel húgyhajtó hatásához. Vándor tüdőláb után fejlődött tüdőtályog. Gyógykisérleti eredmények a strophantussal és calomellel. A tüdőüstök kóroktanáról. Keserű anyagok befolyása a gyomor moz­gására. Asthma bronchiale orrbajok kiséretében. Cholerabetegek anyagcseréje. A chloranyagcsere megváltozásáról heveny-lázas bántalmakban, Hirschlerrel együtt írott nagy diaetetikai monographiája stb. Annak, aki csak e száraz adatok felsorolását olvassa, fogalma sem lehet, hogy ki volt Terray Pál, mert Terray Pált nem lehet pusztán különlenyomatokból megismerni és megítélni, bármennyire is értékesek legyenek azok. Ebben a szűk­szavú és látszólag rideg kis emberben annyi melegség lakozott, hogy végre is föl­perzselte saját szívét. Csak hivatásának élt és ennek a hivatásnak az oltárán fel­áldozta törékeny testét. Betegen is bejárt a poliklinikára, hogy a szegény betege­ken segíthessen, kik számára nem voltak sorszámos ambulánsok, de felebarátok, kiket nemcsak orvosi tanáccsal látott el, de akiknek a bánatában szinte az aggo­dalmaskodásig menő gondoskodással és résztvevő szeretettel osztozott. Az avatat­lanok vaskalapossá­gnak tartották, hogy oly nehezen szánta reá magát arra, hogy betegét megoperáltassa; nem az elbizakodott belgyógyász makacssága volt ez, de a szinte reszkető atyai szeretet, mely nem igen tudott megnyugodni, hogy az aggódva óvott beteget esetleg veszélyes kockázatoknak tegye ki. Minden emberi hiúság távol állott tőle, csak akarnia kellett volna és a legmagasabb egyetemi polcig juthatott volna el, de ő ezt nem akarta, mert mimóza lelke úgy érezte, hogy e polc magassága megnehezíthetné, hogy a szegény betegek közvetlen közel­ről kaphassák meg szívének egész melegét. Puritánsága, már azon a határon moz­gott, mely az életfenntartás ösztönét veszélyeztette, de ő ezzel mitsem törődött, ment a maga útján, mely nem vezethetett máshoz, mint a martyromsághoz, mely ime beteljesedett. Molnár Béla dr.

Next