Budapesti Orvosi Újság, 1938. január-június (36. évfolyam, 1-27. szám)
1938-01-06 / 1. szám
2 1938 —1 1. szám. BUDAPESTI ORVOSI ÚJSÁG másik a betegbiztosítók felállításáról szólt. Aki ezen törvényekbe betekint, az csodálkozva tapasztalhatja, hogy mily óvatos kézzel nyúlt az angol kormány azokhoz a problémákhoz, amelyek az uralkodó, társadalmi osztály szerzett jogát és az orvosi társadalom anyagi létét változtatták meg. Mégis elkeseredett küzdelmet fejtett ki a kormány ellen úgy a konzervatív párt, mint az orvosi társadalom. Az utóbbi az előbbit a legélesebb fegyver használatára, az orvossztrájk kimondására bátorította. E fegyver használatát azonban elsősorban maga az orvostársadalom vetette el, úgy gondolom azért, mert megérezte azt, hogy az orvosi hivatás független hivatás és független mindentől, még saját anyagi romlásától is. Ez a hivatástudat jobban kidomborítható akkor, ha a szellemi hivatások során az orvosi hivatás mai jelentőségét tisztázzuk. Az emberi kultúrát szolgáló szellemi hivatások öt elemi hivatásba foglalhatók: a bírói, a tanítói, a művészi, a technikai és az orvosi hivatásba. A kultúra számára mindegyik nélkülözhetetlen, bármelyikének elhanyagolása, arányos helyzetük minden eltolása az emberi kultúra egészét veszélyezteti. A civilizált emberi társadalomban mindegyik hivatás tevékeny munkások egész sorát foglalkoztatja, akik e hivatásokat nem egyenként, hanem együttműködésükben töltik ki. Természetesen éles határ az egyes elemi hivatások között nincsen, mert azok együttesen alkotják azt az összetett szerves vegyületet, amelyet kultúrának mondunk. Ezért azután a szellemi hivatások munkásai egyidejűleg több hivatási körben is fejthetnek ki funkciót. Tekintsük meg azonban egyenként ezen elemi részeket. A bírói hivatás az emberek kölcsönös viszonyának szabályozása, a bírák a hatalom és a szolgálat képviselői, mindazok, akik az embert legnagyobb ellenségével, az emberrel szemben védik: uralkodók, vezérek, törvényhozók, azok akik tisztet viselnek, akik tanácsosok és akik bírák, vádlók és védők. A tanítói hivatás az emberi megismerés szolgálata. A természetnek és benne minden élőnek, az embernek és az ember szellemi élete törvényszerűségének kutatása, megfigyelése, irányítása és a nyert ismereteknek generációról-generációra való továbbadása. Természettudósok, filozófusok, filológusok, historikusok és pedagógusok töltik ki a tanítói hivatás körét. A művészi hivatás az ember örökké való vágyódásának kielégítése és a művész az, aki valóra akarja váltani álmainkat, aki formába önti érzéseinket és megbékíti nyughatatlan vágyódásunkat. Papjaink, költőink, képíróink, zeneíróink e hivatás munkásai, — mindegy, hogy a templom misztikumába vonnak, melódiák szárnyára vesznek, színnel, formával kötnek le, vagy ritmusba lendítik a való léten túlnanra vonzódó lelkünket. A technikai hivatás az ember eszközeinek, környezetvédelmének, közlekedésének megalkotása. Munkásainak feladata az emberi lét és szabad mozgás biztosítása, egyben tökéletesítése az aesthesisnek és a hygienenek — az ember kettős, animális és vegetatív életének megfelelően. Vannak, akik az orvosi hivatást a szellemi hivatások közül kihagyják, akik az orvosban a mesterembert látják. Valóban a szellemi hivatások síkban való ábrázolásakor az orvosi hivatás számára külön hely nem egykönnyen jelölhető meg, de helye jól megfigyelhető az emberi kultúrmunka térbeli szemléletekor. Kétségtelen, hogy az orvosi hivatás közvetetten tárgyaaz emberi vegetatió ápolása és gondozása; az orvos munkája a csírázó emberi életnek, megfigyelője, kutatója és gondozója az emberi lét formájának, működése módjának, tartamának és így lesz hivatásává a fejlődő és szaporodó emberi faj egészének irányítása. Valóban az orvosi hivatás munkásai sokáig csak a mesterség kérdésével foglalkoztak, megelégedtek azzal, hogy a beteg embert megbékítsék, valamely bevált forma szerint. Maga az emberiség is csak nagysokára látta be reális léte, vegetatiója kutatásának fontosságát. „A szellemi élet kutatására, filozófiára több kiváló szellemi képességű ember vállalkozott és a misztikum törvényeit az ember már a fiziológia előtt megismerte” (Carrel). De minden más hivatás is inkább vonzotta a tehetséget, — talán azért, mert azokban tudásvágyát, alkotókedvét könnyebben kielégíthette, mint a vegetatív lét szövődött szemléletében. De kellett legyen valami olyan is, ami a szellemi hivatás betöltésére vágyó ingeniumot visszatartotta az orvosi hivatástól, valami, amit nélkülözött benne és ez aligha lehetett más, mint az, ami felé minden ember lelke törekszik: az anyagtól való függetlenség, a matematikai kifejezés, az abstractio. Az idők folyamán azonban az orvosi hivatásra azok is vállalkoztak, akik bírói, tanítói, művészi és technikai tehetséget fedeztek fel magukban és a kultúrtérben meglátták, hogy az orvosi hivatás is nélkülözhetetlen alkotója a szellemi élet piramisának, amely mint