Budapesti Sakk-Szemle, 1892 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1892-04-01 / 4. szám

4. sz. BUDAPEST] SAKK­SZEMLE 3 III. osztály. A „Budapesti sakkozó társaság“ közgyűlése. Folyó évi márczius hó 27-én tartotta meg a „Budapesti sakkozó társaság“ rendes évi közgyűlését. A közgyűlésen 60 tag jelent meg. Ez a tekintélyes szám a legékesszólóbban tanúskodik arról a meleg érdeklődésről, melylyel társaságunk tagjai a sakkjáték ügye iránt visel­tetnek. A közgyűlés délután 5 órakor vette kezdetét. Jónás Ödön mű­egyetemi tanár a „Budapesti sakkozó társaság“ általánosan tisztelt és szeretett elnöke nyitotta meg az közgyűlést hosszabb zajos tetszéssel fogadott beszéddel. A beszédben megelégedéssel tekintett vissza a tár­sulat múlt évi működésére s jelezte az előttünk álló teendőket. Hossza­­­bban foglalkozott beszédében a társulati helyiség ügyével, h­ang­­­úlyozva, hogy a társaságnak teljesen elkülönített és a tagok számával arányban álló helyiségre van szüksége. Ilyen helyiség meg­szerzésére kínálkozik most alkalom, kéri tehát a társulat tagjait, hogy a társaságnak felajánlott helyiség kibérlésére szavazzanak. Az elnök megnyitó beszéde után Schuster Zsigmond titkár felol­vasta az évi jelentést. A nagy gonddal szerkesztett jelentés hű képét adja az elmúlt évnek. Megemlékszik a társaság múlt évi tavaszi ver­senyéről s az idei téli versenyről. Felsorolja a társulat tagjai által játszott matcheket és távizeneti játszmákat. Konstatálja a társulati közlöny által elért sikereket, s kifejezi azt az óhajtását, vajha a lapot a küszöbön álló nemzetközi sakkversenyre való tekintettel is megna­­gyobbított alakban adhatná ki a társaság. Ez idő szerint ez még fájdalom nem lehetséges. Ezután Srobicsek Zsigmond pénztáros jelentése következett. E jelentés szerint a múlt évi pénzkezelés 72 frt bevételi fölösleget tüntet fel. A társaságnak tartozásai nincsenek, s így a pénzügyi helyzet ked­vezőnek mondható. £­­K 'O “3 N év— S­ 4 ›v 5 L o› u JV o • ”3■fi 5 £N o 15 3 'S3 03 o 6 '5 o *£ N c G N 03 o· S3 ’S M03 CQ n IS o u›L› bio 03 bp CZJ 0? 2 c rc­ 03 03 *s JS Összeg — fis­ces 1*5a s * « cd cd Cd CGH i Adler A. ... ...8 — 0 0 1 0 0 0 0 0 0 1/ li 0 1 1 0 3 7, •) Bernhardt V. ___5 1 — 1 — 0 0 1 1 7,1 1 1 1 1 ül i, 3 Büch 1 e r 11. 151 0 — — 1 1 7,ü V, (10 0 1 0 1 6 4 Fritsch W. '1— — — — — — — __— __ ___ __ __ o Kozmata F. 130 1 0 — — 1 1 0 0 0 0 0 1 0 V, 1 47, 0 Menzl M_______I. 141 1 0 — 0 — 1 0 u 0 1 0 1 0 G / Mocsárv E. 121 0 1/— 0 0 — 0 0 1 V,1 1 0 1 G 8 Molnár Ö.4 1 0 1 1 1 I — 1 1 1 0 1 1 1 11 0 Noszéda Gy.9 1 11 1 /2 1 — 1 1 1 0 — 0 1 0 1 1 1 0 10 Bleszkány F.___1 1 0 — 1 1 0 0 1 — 1 0 1 1 0 8 11 Reinitzer R__7 1 0 1 — 1 0 1 /0 0 0 — 1 1 1 0 67, 1-' Rubicsek Zs.3 1/1 1 — 1 1 6 L 1 1 0 — 1 0 0 87; 13 Roger A___ ... 100 0 0 — 0 0 0 0 0.0 0 0 — 0 0 0 14 Schlesinger B. 110 0 1 — 1 1 1 0 0 0 0 1 1 — 1 7 15 Dr. Theiss J.G 1 0 0 — 1// 20 0 0 0 1 1 1 1 0 — 57,

Next