Budapesti Szemle. 1863. 18. kötet, 58-60. szám
58. szám - A BREBIRI GRÓFOK. — Magyar történeti tanulmány. Második közlemény. — Salamon Ferencztől
A BREBIJAI GRÓFOK. MÁSODIK KÖZLEMÉNY. Még él, még trónján ül Béla király, midőn szeme láttára fognak a magyar állam összerongálásához, melynek fölépítésében oly sikerrel fáradott. Egy II. Endre korszaka s egy tatárpusztítás után rendezni s hatalmassá tenni a birodalmat szent-istváni munka volt. 1242-től 1262-ig foly az építés, hogy az utóbbi év egy rázkódása alapjában rendítse meg az épületet. Új korszak áll be. Mintegy hatvan évig átalános a zavar. De IV. Béla, ki még nyolcz évig volt trónon és életben az első rázkódás után, s szomorú tanúja, hogy az országban minden ki kezd fordulni sarkaiból, nyugodt öntudattal szállhatott sírjába — ő kevéssé volt hibás mindezekben. Legfeljebb az a tapasztalás keseríthette, hogy némely szerencsétlen viszonyok erősebbek a királyi pálczánál s a velők szövetkező rosz akarat a legjobb akaratnál. Béla nem adott nagy okot az elégedetlenségre s mégis nagyszerű lázadás tör ki ellene. Egyesek lehettek, mint mindig, elégedetlenek, s kivált oly egyházi és világi urak, kiktől elszedette a jogtalanul birt királyi uradalmakat. Béla volt, még atyja életében, ez intézkedés fő tanácstója s végrehajtója. Trónra ülvén, még erélyesebben folytatta e munkát. De az önkény semmi szine nem volt végrehajtásán. Törvényszékek ítéltek a kérdéses birtokügyekben, s átalán az ország báróival tanácskozott a fontos kérdésekben. Még az urak közül is sokakat nem sújtott az ítélet, sőt föltehetjük, hogy az urak egy tetemes része hálás lekötelezettjének érezte magát nagylelkűségéért. Az igazságszerető uralkodó tudott büntetni, de jutalmazni is. A köznemesség csak örülhetett a királyi birtokok visszaszedésén az elhatalmasodottaktól, kiktől legtöbbet maga szenvedett, s helybenhagyá az egész közvélemény, mely mindig megelégedéssel