Budapesti Szemle. 1866. 5. kötet, 14-17
16-17. szám - IRODALMI SZEMLE - III. Zilahy Károly összegyűjtött munkái. Petőfi Sándor életrajza. Írta Zilahy Károly. Gyulai Páltól
Nem lesz érdektelen vizsgálnunk: várjon Zilahy csakugyan oly rendkivüli tehetség volt-e, ki máris nagy becsű munkákkal ajándékozta meg nemzetét, vagy csak egy törekvő fiatal író , kinek kísérletei tehetségre mutatnak s kiből, ha buzgósága nem lankad, látköre tágul, itélőtehetsége megérik, izlése nemesül, idővel talán jeles iré vált volna.* Összegyűjtött munkáit eredeti és fordított költeményei nyitják meg, számra mintegy harmincznégy darab. Majd mind lyrai költemények , nem mutatnak valami gazdag évre, alig van köztök egypár sikerük, de van bennök egy oly sajátság, melyet egyetlen magyar költőben sem tapasztaltunk. Zilahy költészete nem csak vigasztalhatlan, hanem sivár, majdnem a kopárságig. A természet bájainak , az élet örömeinek egyetlen sugara sem csillámlik át rajta; nem viszhangzanak benne a hazafiság eszméi; sehol az ifjú szív lelkesülése , édes bánatja , viharos haragja, enyhítő könye. De a kétkedő elme, a fájdalomtól marczongolt szív szilaj melancholiáját sem halljuk. E sötét hangulatnak nincs elég tárgya , eszméje , gazdagsága s általában költőisége. Mintha nem is egy huszonötéves ember írta volna e költeményeket. Kietlen pusztaságon érezzük magunkat, az eget felhők borítják, de nem támad vihar, se ki nem derül; éles szél fú, de nem válik szélvészszé, se szellővé nem lágyul; egy-egy villám gyúl ki, de nem követi dörgés. A tájképnek nincsenek változatos alakzatai s épen úgy hiányzik a vihar nagyszerűsége, mintáz és búskomor pompája. Phantasiánkat semmi sem foglalkoztatja és szivünk megdöbbenés vagy borongó felindulás helyett némi kellemetlen érzéssel telik meg. Zilahy egyik költeményében e szavakkal: "Az én szivem sötét, rideg"- tökéletesen jellemezte költészetét. S mind ebben az affectatiónak kevés nyomára találhatni. Úgy látszik, hogy betegség s más csapások hamar feldúlták szivét, mely, minthogy nem igen volt fogékony az örömre, a fájdalomban sem lehetett gazdag. De lett légyen szíve bármennyire fogékony, annyi bizonyos, hogy phantasiája nem volt eléggé költői, hogy élményeiből bár kétségbe esett, de szívreható költészetet alkothasson. A költészetben csak oly érzés hathat igazán a szívre , akár öröm , akár fájdalom legyen, melyet mennél több ember érezhet s ha a költő képes azt oly formába önteni, mely teljesen kifejezi. Zilahy költeményében mindkettő meglehetősen hiányzik. Nem tud maga iránt elég érdeket gerjeszteni ; fájdalmát nem érezhetjük, mert nem értjük. Ott van például a „Hajó tört" czimü költeménye. Minden sora kétségbeesést lehel, de nem tudhatni okát e kétségbeesésnek. Egy bűnös ember jajveszeklése-e ez vagy egy nagyravágyóé vagy általában az emberi dolgok múlandósága miatti elkeseredés? A költemény hol ezt, hol amazt látszik sejtetni. A „Vadonban élek" kezdetű szintén ily nem érthető fájdalmat fejez ki. A költő magányba vonul és múltját siratja.