Budapesti Szemle. 1869. 13. kötet, 41-44. szám

43-44. szám - IRODALMI SZEMLE - Jókai legújabb munkái. (Virradóra: Újabb novellák és genreképek. Szerelem bolondjai: regény) – Gyulai Páltól

dálkozunk, hogy Jókai a bevezetés irodalomtörténeti botlását a második kiadásban sem igyekezett kiigazítani vagy legalább enyhíteni. Jókai itt valami olyant állít, mintha egyedül Jósikának köszönhetnék a ma­gyar nemzeti önérzet fölébresztését s költészetünk nemzetiesb irányát. Néhány erős vonással igyekszik rajzolni a XVIII. századbeli magyar politikai társadalmi és irodalmi viszonyokat, áthajlik a XIX. századra is, mindenütt csak hanyatlást lát s úgy végzi jellemzését, hogy e szürke, egykedvű színezetű kor hasonló volt a ködös napokhoz, me­lyeken nem lehet kiismerni, hogy virradatra jár-e az idő vagy alkonyo­dik. Azután utána veti: ekkor támadt Jósika Miklós. Nem olyasmit fejez-e ki ez, mintha a XVIII-ik század első évtizedein kezdve egész a Jósika fölléptéig a nemzeti újjászületésnek egyetlen szikrája sem csillo­gott volna fel a magyar politikai, társadalmi és irodalmi életben ? Jókai mintegy feledni látszik az 1825-ki országgyűlés és Széchenyi reform­mozgalma nagy emlékeit, s hogy Jósikát minél nagyobb talapra állítsa, egészben megtagadja Kazinczy, a Kisfaludyak és Vörösmarty hatását. Irodalomtörténeti felfogás-e ez­­? Fogja-e Jósika alakját emelni a múlt ily botrányos összegázolása ? „A sajtó és censura Magyarországon" czimü czikke irodalomtör­téneti csevegés s annyiban sikerültebb társainál, amennyiben nincs kö­­teléssel írva s néhány elmés ötlet s mulatságos adoma némi kárpót­lást nyújt a sok téves adat- és félszeg ítéletért. Jókai, ugy látszik, azt hiszi, hogy az irodalom könnyedebb formái kizárják, nemcsak az ala­posságot, hanem a tájékozottságot is. Nem sejti, hogy bárminő formában írunk, az anyagot bírnunk kell s magunknak tájékozva kell lennünk, ha olvasóinkat akármely modorban vagy irányban tájékozni akarjuk. Mennyi mindent összezavar e czikkében is s mily népmesébe való na­gyítással és naivsággal bánik el a legismertebb tényekkel. Midőn említi, hogy a mult század végén a Martinovics féle összeesküvés miatt számos magyar író elfogatott és elitéltetett (Szentjóbi Szabó Lászlót két em­berré változtatja, Szabót és Szentjóbit külön emlegetvén) a következő­ket jegyzi meg: „Az akkor Thugátféle minisztérium azt hitte é s vannak még most is hit (rokonai), hogyha ezt a maroknyi írói társaságot elné­mítja, az által megállítja a világtörténet szellemének röptét. A csak alig keletkezett folyóiratok: a „Magyar Múzsa," „Magyar Múzeum," az Orpheus, „Urania", „Mindenes gyűjtemény" egymás után megszűntek, az írók kényszerülve vagy önként elhallgattak. A nyelvmivelő társaságok egyszerűen be lettek tiltva, a múlt század végéig aztán valódi ha-

Next