Budapesti Szemle. 1874. 6. kötet, 11-12. szám

11. szám - SCHLIEMANN HENRIK TRÓJAI ÁSATÁSAIRÓL – Pulszky Ferencztől

SCHLIEMANN HENRIK TRÓJAI ÁSATÁ­SAIRÓL. Az archaeologia oly értelemben, milyet neki a jelen kor tulajdonít, az új tudományok közé számítandó. Alig­ múlt el száz év, hogy Winckelmann meggyilkoltatott Triesztben, kit méltán e tudomány atyjának nevezhetünk; előtte a tudósok, kik az ó világ maradványait gyűjtögették, kiadták és értel­mezték, összehozták ugyan mindazt, mi ezeknek alakjára s használatára nézve a klaszikusokban fel volt található, de a régi emlékeket leggyakrabban csak fogantyúnak tekintették, melyre nézeteiket a régiségről felaggasztgaták. Winckelmann ellen­ben megalapította a műtörténelmet s a régi emlékeket egye­temesen fogta fel, mint egy elmúlt culturának maradványait s megadva mindeniknek történelmi helyét és értékét, ezekből szerkesztette össze az ó világ eleven képét. Korától kezdve s útmutatása szerint megszoktuk kapcsolatba hozni a művészetet a történelemmel, s műveikből megfejteni a nemzetek kulturai állapotait. Ha Winckelmann szép irányú munkáit olvassuk, bámul­nunk kell, mikép foghatta fel oly szabatosan, mondhatnók jós tehetséggel, a különböző korok jellegét oly időben, midőn a legjelentékenyebb emlékek még nem kerültek volt napfényre. Az egyiptomi sphinxet a Nilus iszapja s a puszta fövénye fedte, várva, hogy Napoleon expeditiója fedezze fel, hogy Cham­pollion találja fel a szót, mely rejtélyeit megfejti, hogy Rossel­lini, Lepsius, Birch, Rouge, Brugsch, Mariette világra hozzák s elolvassák fajunk legrégibb irott történelmi lapjait. Ninive ki­rályi palotái még el voltak temetve csak úgy, mint akkor, mi­dőn Xenophon mozgó főhadi­szállását felettök ütötte fel egy éjjelre, s nem is álmodott azon régi dicsőség emlékeiről, melyek Budapesti szemle. Hatodik kötet, 1874. 1

Next