Budapesti Szemle. 1881. 26. kötet, 52-54. szám
53. szám - AZ ÖSSZEHASONLÍTÓ VALLÁSTUDOMÁNY JELEN ÁLLÁSÁRÓL. – Goldziher Ignácztól
A nagy rendszereket alkotó philosophusok és ezek között különösen Schelling — Müller mestere a philosophiában, és a philosophusok közül az, ki a vallás lényegébe leginkább mélyedt bele — és Hegel, nem hagyhatták ugyan figyelmekön kívül a vallásfejlődés jelenségeit, de ők a vallást és fejlődésének különféle fokait csak mint megtetteket vették szemügyre, és az ismeretek körébe tartozó vallásokat bizonyos általuk föltett fogalmakhoz, mérve, vették vizsgálat alá, és létesítettek vallásfejlődési osztályozásokat, melyek legnagyobb részt finoman vannak ugyan kigondolva, de nem mindig képesek arra, hogy exact igényeknek eleget tegyenek. Igazságtalanok volnánk, ha nem jegyeznők meg itt azonban azt is, hogy e philosophiai irányokat jellemző osztályozási törekvés némely eredményei, nem csekély termékenyítő hatással voltak az újabb időben keletkező összehasonlító vallástudományra. Csak egyet említek például. Rendesen Müller Miksának tulajdonítják azon finom észrevételt, hogy a polytheismus és monotheismus között, melyeket mint a theisztikus vallások két nagy osztályát szokták megkülönböztetni, a polytheismus köréhez tartozó még egy árnyalatot kell megkülönböztetni, az úgynevezett henotheismust. Közötte és a közönséges polytheismus között az a különbség, hogy az egyik fokon ugyan még sok Istenről van szó, de oly módon, hogy azok között csoportonként mindig kidomborodik egy hatalmas isteni alak, mely a többi halhatatlanok ura és főnöke, míg a másik fokon a sok Isten egymással egyrangúnak tekintetik. Látni való, hogy az előbbi vallásfölfogás a sokistenséget a monotheismus fölfogása felé közelíti, melyhez a legelső átmeneti fokként tekinthető. E fokon áll a görögök vallása, midőn Zeust «Páter andron te theón te»-nek nevezi, az emberek meg Istenek atyjának, a nélkül azonban, hogy ez a főisteni szerep, az Olympos többi lakóinak isteni mivoltát csorbítaná. Mondom, Müller Miksának tulajdonítják ez észrevételt, melyhez az újabbkori vallástudományban a gondolatok egy egész szép sorozata fűződik. Az igaz, hogy Müller volt az, ki ez észrevételnek közkeletet szerzett, és mint még e czikk folytán látni fogjuk, különösen a vedicus vallás fejlődése történetében érvényesítette, de nem az ő eredeti gondolatja az; találkozunk vele már Schelling vallásphilosophiai előadásaiban is. Egyáltalán elmondhatjuk, hogy a philosophusok