Budapesti Szemle. 1882. 31. kötet, 67-69. szám
67. szám - ENEA SILVIO DE PICCOLOMINI, MINT HUMANISTA. (I.) – Pór Antaltól
hívatva, mely míg egyrészt a jövő palladiumát, az egyház alapkövét bírta, másrészt magában rejté a régiség számos ereklyéjét, az új rendnek ez értékes örökségét . . . Nem szabad ez örökséget kicsinylenünk, mely mint a sarjú borította el a műveltség mezejét, és a művelt világot a római sasok helyett a múzsák zászlója alatt egyesíté ... A régiséget, keresztyén lelket öntve belé, föltámasztani, az érzékileg szép alakot, a classicus népek hagyatékát, a keresztyénség szellemével egybeforrasztani: ez volt föladata a Rinascimento férfiainak, amint az Ariosto és Tassónak, Bramante és Pallidiónak, Leonardo da Vinci és Rafaele Sanziónak a legfényesebben sikerült. Mi azonban e nagy szellemi mozgalomnak csak egyik irányát kívánjuk nagy vonásokban előadni: az irodalmit, mely kezdetben ugyan mint czél műveltetett, utóbb azonban csak eszköznek bizonyult, mely által az emberiség műveltségben gyarapodott. Ha a classicus régiségek irodalmi emlékeiről a humanisták azt állíták, hogy azok hétszáz évig aludtak téli álmokat, ez állításuk csak nagyjából, általánoságban fogadható el. Mert valamint a rómaiak jogirodalmi műveit az igazságszolgáltatás körében — úgy történeti, philosophiai és költészeti műveiket, Liviust, Sallustiust, Cicero és Seneca egyes iratait, Horatiust, Ovidiust, Terentiust és Pliniust, ha egyebütt nem, a zárdák csöndes czelláiban mindig olvasták, az egyházi, scholasticus és történeti művekben föl is használták. Sőt az egyházatyák egyenesen utaltak a profán írókra, kiknek műveltségöket nem kis részben köszönték, míg a klastromok egyes lakói a classicus szerzők másolásában tölték nem ritkán összes éltöket, s ez által századokon át őrei, föntartói lettek az antik irodalomnak a szebb jövő számára. Azonban Petrarca lángszelleme kellett hozzá, hogy az új élet megszülessék; ő volt, ki a humanismust teli álmából felköltötte, a csaknem megdermedettet fölmelengette; ő volt, ki egész életét eltöltő harcz után a győzelmet számára biztosította. Petrarca atyjának megvolt Cicero néhány műve, melyeket mint jogász nagy becsben tartott. Fiának, a meg gyermek Francescónak kezébe kerültek e művek, még mielőtt tartalmakat, belső értékeket megbecsülni képes volt, ellenben tet