Budapesti Szemle. 1883. 35. kötet, 79-81. szám
81. szám - ÉRTESÍTŐ - Egy névtelen levelei a szerkesztőhöz. (IV)
de nem mondja, hogy egyiknek is másiknak is bármely csekély következése is lett volna. Valóban, ha ez is jó könyv, úgy nem tudjuk, hogy mi a rossz. Mindenesetre a vállalat fontos s megérdemlené, hogy írói komolyabban vegyék, szerkesztője pedig szigorúbb kritikát gyakoroljon. Kunt névtelen levelei a szerkesztőhöz. IV. Igen tisztelt szerkesztő úr! Megnyugtatására mindenekelőtt biztosítani akarom, hogy nem vagyok fürdőben, sőt — mi több — fürdői levelet sem akarok írni. Ezek a fürdői levelek! Amint a holt saison beköszönt — amely bizony már magában véve is elég unalmas — ott találjuk őket napilapjainkban a tárcza vonala alatt felénk ásítozni. Úgy cultiválva mint nálunk, ijesztő mennyiségénél fogva a fürdői tárczalevél valódi magyar specialitás, akár a paprika, melyet ugyan külföldön is kapni, de csak a patikában. A többnyire rosszul stilizált, jelentéktelen adatokat körmönfont, erőltetett körülírásokban elmondó fürdőtárcza határozottan hamis egy műfaj sajtóirodalmunkban, vagyis inkább azon műfajok egyike, melyeket a legnagyobb tárczaíró, Voltaire kirekesztett az irodalomból, midőn azt mondta: minden genre jó, kivéve az unalmast. Mindenki ugyanazt látja a fürdőben amit ezer meg ezer ember már előtte látott és minden fürdőlevelező mégis úgy ír, mint Cortez, midőn Montezuma városát fölfedezte és elfoglalta. Ilyen fürdői levél láttára mindig magam elé képzelem azt a bizonyos fürdőt, melyről a levélíró a tisztelt közönséget értesíteni óhajtja, magam előtt látom a nagyvárosból kirándult tétlen, unott közönségét a mint blasht arczczal a pázsit közt kígyózó lombos, kavicsos utakon jár-kel, mohón lesve minden önálló combinatión alapuló személyi hírt (vulgo pletykát), érdekkel olvasva könyveket és újságot, melyeket különben meg sem néz, a reggelinél már az ebédre, a mai sétánál a holnapira gondolva. Ennek a társadalomnak a bélyegét látom én ezeken a vízburás tárczákon. Ön azonban szerkesztő úr, bizonyára tudja, hogy mi legszigorúbbak vagyunk felebarátaink azon hibái iránt, melyeket önmagunkban is föllelünk. Mi tagadás, én is írtam egyszer fürdői leve-