Budapesti Szemle. 1887. 51. kötet, 127-129. szám
127. szám - A KLASSZIKUS DRÁMA. (I.) – Kont Ignácztól
Patin, ki nagy művet írt a görög tragédiáról és Klein a dráma történetéről szóló művének első két kötetében, amely a klaszszikus drámával foglalkozik. De se az egyik, se a másik előadása nem mérhető össze a St.Victoréval Nem mintha tudomány tekintetében fölöttünk állna, vagy műve szélesebb alapon nyugodnék, sőt ellenkezőleg sokkal rövidebben bánik el — Aeschylost kivéve — az egyes költők műveivel, de míg Patin különösen a tragédiák bő analysisére fektetvén a súlyt, művének inkább tudós színezetet ad; míg Klein csapongó phantasiájával túlzásokig megy és a más véleményben levők ellen kérlelhetetnül kel ki, addig St.Victor nyugodtan ítél, senkivel sem polemizál, neveket nem is említ s oly vonzóan tárgyalja e nagyszerű műveket, mint előtte még senki. Műve e remek drámákat a lehető legszebb fényben tünteti föl. Itt is láthatjuk a franczia és német modor nagy különbségét a klasszikusok tárgyalására nézve. A német kétségkívül a legnagyobb philológus, de dolgozatai többnyire csak a szaktudósnak szólnak; a nagyobb műveit közönség számára szép alakba öntött műveket vajmi keveset találunk nála. A franczia fölhasználja a tudomány kutatásait s azután élénk szellemével oly képet állít elénk, melyben minden művelt ember gyönyörködhetik. Hogy a franczia ez által hatást gyakorol szélesebb körökre s az ízlést mindenütt nemesíti, az kétséget sem szenved. St.Victor, aki egy emberöltőn keresztül a párizsi színházak premiere jeit kritikus szemmel látta, a drámákról helyesebben is ítélhet, mint az a tudós philologus aki egész életében talán harminczszor sem látta «a világot jelentő deszkákat*). St.Victor nemcsak mint iodalmi emlékeket tárgyalja e darabokat; varázsvesszejével egész környezetekkel állítja őket elénk; nála a dráma a társadalom sima tükre. Ha Aeschylos Persáiról szól, előbb a nagy persa háborúkat s az azokból fejlődő viszonyokat festi. Prometheus eredetét fölkeresi az ind mythusban s kimutatja szereplését az emberi nem történetében a tűz föltalálása előtt; a könyörgő leányokat magyarázva, a természet mythusaira nyúl vissza; az Oedipus-tragédiákat a solaris mythusok eredete előzi meg, szóval mindig az összehasonlító mythologia eredményeit alkalmazza a mondák megfejtésében. Az Orestiánál a Pelopidák véráztatta házának szenvedéseit, a Heten Théba ellen czímű darabnál pedig a Labdahidák utolsó férfisarjainak gyászos küzdelmeit állítja elénk, így az egyes dra-