Budapesti Szemle. 1887. 52. kötet, 130-132. szám
130. szám - ÉRTESÍTŐ - Justh Zsigmond: Káprázatok. – e.s
vállán tova czipelni. Hiába a Hamlet-parfüm ma az előkelő szellemi toilettéhez tartozik , szinte divattá vált. Kimondom őszintén,Justh rajzaiban találok sok ilyen divatos dolgot, de még kevés eredetit. Egy szárnyait még ki nem bontott tehetségnek művei, mely először reminiscentiákon tanulja a járást,, mielőtt bátran a maga talpára állana. Egyet mutatnak káprázatai: írójok benyomásokra képes, hajlékony elme; de fognak-e e benyomások képzelmében sajátos alakot ölteni — azt még nem lehet határozottan megmondani. Még nagyon tanuló, még öntudatlan mások hatása alatt áll, mint valami szorgalmas fiatal festő, ki még el sem hagyta mestere műtermét. Egyénisége, mint a köd foszlánya, úszkál itt-ott e kötet lapjain. Az elbeszélések inkább azt mutatják,, hogy minek szeretne írójuk látszani, mint azt, hogy ő valóban mi. A fölfogás, modor könyvében a divaté , s ha kérdjük, mit ad hozzá az író a magáéból, alighanem zavarba hoz a felelet. Talán nem tévedünk, ha — legalább első könyve után — azt mondjuk, hogy kedves, lágy körvonalú rajzocskákra, egy-egy őszinte benyomás gyöngéd visszatükrözésére, elégiára vagy kis idillre inkább volna alkalmas tehetsége, mint bonczolgató psychologiára, vagy bonyolultabb lelki állapotok ecsetelésére. Most még mintha erőltetné tehetségét, ha a psychologiai bonczoló késsel dolgozik , beszéde most olyan hatással van, mint mikor szép, érzelmes női hang a férfiénak mélységét akarná utánozni. Innen az elbeszéléseknek némi szenvelgése, mely azonban naiv volta miatt nem hogy kellemetlenül hatna, inkább lefegyverez. Ide tartozik példáúl írónk piperézkedése — volt valóban ritka s jelen esetünkben igen rokonszenves hiúság!) — olvasottságával és sokirányú szellemi érdeklődésével. Valami ebből alakjaiba is átszármazik. Van egy grófnéja, ki koronkinti ideáljaival egész könyvtárt emészt föl. A «belle Mariette» olvasta Schopenhauert (nem tudni biztosan, mely kiadást), Stendalt, Bastiat nemzetgazdaságát stb. egy budapesti «viveur» és poéta Rosetti Dante bús dalait forgatja. Az utolsó elbeszélésben egy dán ifjú, a szőke Claus,je Zürichben beiratkozik az egyetemre, mert «szüksége van pár történeti adatra». Ez majd Spencer Hardy Mannel of suddhismjára, nyit, majd egy ismerősével barátságuk megpecsétléséül Cicero művét de amititia olvassa. Előfordul ez elbeszélésben még Walter Scott, Lamartine, Feuillet, Mistral neve, hogy hamarjában azt idézzem, aii gyorsan eszembe ötlik. Szerzőnk, mint látjuk, szereti a jeles írók társaságát s tág körű