Budapesti Szemle. 1899. 100. kötet, 274-276. szám
276. szám - PETŐFI EMLÉKEZETE. – Berzeviczy Alberttől
sán kell keresztülmenniök, míg végre egy évvel később bírhatják egymást. A szülők ellenzése, barátok és barátnők besúgása, Petőfi indulatossága, Júlia érzékenysége ezerszer eltávolítják őket egymástól, úgy hogy a költő alig néhány héttel a nagykárolyi és erdődi szép napok után Debreczenben Prielle Corneliát akarja nőül venni s őt — csupa daczból Júlia iránt — egy ideig menyasszonyának nevezi. Végre le van küzdve minden akadály és ő elmondhatja, hogy: • Elértem a mit ember érhet el: Boldogsággal csordultig a kebel!» Nem mondható ugyan minden korútól mentnek az olyan házasságnak az ege, amelyet úgy kötöttek meg, hogy a leánynak választani kellett férje és atyja között, s hogy ez utóbbi búcsúzáskor egy szóra sem méltatta vejét. De azért a koltói kastélyban hat gondtalan boldog hetet élt át a szerelmes fiatal házaspár és csak abban a remek kis költeményében, amelynek «Szeptember végén» a czíme, árulja el Petőfi, hogy az a megtagadhatatlan jóserő, ott keble mélyében, megint egy árnyékot vetett örömei és ábrándjai világára. Rövid, alig két éves házas élete alatt a költő megérte azt az örömöt is, hogy fia született. •Iparkodni fogsz túltenni rajtam. Vagy betöltöd legalább helyem ?» Ilyen kérdésekkel öleli keblére a csecsemőt, akinek bölcsőjétől csakhamar elszólítja őt a háború zaja .... Mert az ő életének legnagyobb hatalmassága, amely végre is mindig győzedelmeskedett minden más felett: haza- és szabadságszeretete volt. A Petőfi honszeretete nem annak a büszke szerelemnek a fajából való volt, amelylyel szépségtől sugárzó kedvesére néz a boldog, az irigyelt szerelmes; az ilyen szerelembe mindig vegyül valami önhittség és valami önzés. Az ő rajongása a hazáért ahhoz a szeretethez volt hasonló, amelylyel az anya öleli keblére szenvedő, vagy a természet mostohaságától sújtott gyermekét, akit e forró szeretetével akar kárpótolni mindenért, amit a sors megvont tőle. Ő dicsőnek, hatalmasnak kívánná látni hazáját, amilyenegykor volt, de ha vágya teljesülne, nem szerethetné jobban, mint most, mikorszégyenleni kell, hogy magyar*.