Budapesti Szemle. 1899. 100. kötet, 274-276. szám

276. szám - PETŐFI EMLÉKEZETE. – Berzeviczy Alberttől

sán kell keresztülmenniök, míg végre egy évvel később bírhatják egymást. A szülők ellenzése, barátok és barátnők besúgása, Petőfi indulatossága, Júlia érzékenysége ezerszer eltávolítják őket egy­mástól, úgy hogy a költő alig néhány héttel a nagy­károlyi és er­dődi szép napok után Debreczenben Prielle Corneliát akarja nőül venni s őt — csupa daczból Júlia iránt — egy ideig menyasszonyá­nak nevezi. Végre le van küzdve minden akadály és ő elmond­hatja, hogy: • Elértem­ a mit ember érhet el: Boldogsággal csordultig a kebel!» Nem mondható ugyan minden korútól mentnek az olyan há­zasságnak az ege, a­melyet úgy kötöttek meg, hogy a leánynak vá­lasztani kellett férje és atyja között, s hogy ez utóbbi búcsúzáskor egy szóra sem méltatta vejét. De azért a koltói kastélyban hat gond­talan boldog hetet élt át a szerelmes fiatal házaspár és csak abban a remek kis költeményében, a­melynek «Szeptember végén» a czíme, árulja el Petőfi, hogy az a megtagadhatatlan jóserő, ott keble mé­lyében, megint egy árnyékot vetett örömei és ábrándjai világára. Rövid, alig két éves házas élete alatt a költő megérte azt az örömöt is, hogy fia született. •Iparkodni fogsz túltenni rajtam. Vagy betöltöd legalább helyem ?» Ilyen kérdésekkel öleli keblére a csecsemőt, a­kinek bölcsőjé­től csakhamar elszólítja őt a háború zaja .... Mert az ő életének legnagyobb hatalmassága, a­mely végre is mindig győzedelmeskedett minden más felett: haza- és szabad­ságszeretete volt. A Petőfi honszeretete nem annak a büszke szerelemnek a fajából való volt, a­melylyel szépségtől sugárzó kedvesére néz a boldog, az irigyelt szerelmes; az ilyen szerelembe mindig ve­gyül valami önhittség és valami önzés. Az ő rajongása a hazáért ahhoz a szeretethez volt hasonló, a­melylyel az anya öleli keblére szenvedő, vagy a természet mostohaságától sújtott gyermekét, a­kit e forró szeretetével akar kárpótolni mindenért, a­mit a sors megvont tőle. Ő dicsőnek, hatalmasnak kívánná látni hazáját, a­milyen­­egykor volt, de ha vágya teljesülne, nem szerethetné jobban, mint most, mikor­­szégyenleni kell, hogy magyar*.

Next