Budapesti Szemle. 1900. 104. kötet, 286-288. szám

287. szám - GRÓF ZICHY JENŐ HARMADIK ÁZSIAI UTAZÁSA. – Herman Ottótól

A czége, czege, csege stb. magyarázatánál Jankó úr ma­kacskodik, hogy a Pannónia megvételéről szóló énekben az a Dunán elkelének. Az cseken ők csekének — de bizony sekély vagy csekély vízre, tehát gázlóra vonatkozik, a melyen Árpád hadaival átgázolt. Minden okoskodással szem­ben áll azonban az, a­miben Szilády Áronnal is találkoztam, hogy itt a cseke - czége­t halfogó szerszám és már 1261-ből ismerünk okmányt, mely így mondja: «duabus clausuris Ticiae, Csege vocatiso. A clausura mindég halfogó alkotmányt jelentett, a gázló pedig sohasem volt clausura, mert vadum. Különben elgondolható egy nagy folyót átfogó c­ége oly ha­talmasnak, hogy azon ősi hadakozó népek át is kelhettek; én ezt tartom e sokat vitatott kérdés végső megoldásának. Azért, mert az oroszok «artel»-ben halásznak, Jankó úr a magyar bokor, kötés, felekezet eredetét rögtön az orosznak ajándékozza, a­nélkül, hogy az artel, a magyar nemzetség, had stb. viszonyát akár ismerné, akár kutatná. A lócsontokkal, hozzá állandóan bizonyos számúakkal, súlyozott magyar hálóktól minden etimikai jelentőséget el­vitat, inkább azt mondja, hogy a német befolyás termékenyítő hatása alatt (!) keletkeztek, noha kétségtelen, hogy a német halászat a csonttal való súlyozást nem ismeri és csak termé­szetes, hogy a kő nélkül szűkölködő puszták folyóiban és vizei­ben halászó, lovas magyarság a mindig kínálkozó csonthoz nyúlt. Igen, de Jankó úr még a teljes hitelű arabs írókkal szemben is épen azt vitatja, hogy a magyarok egyáltalában nem is voltak halászok , halásztak az oroszok, kik meghódol­tak s utóbb a fölismerhetetlenségig átmagyarosodtak! És mindez minden bizonyíték nélkül, de a legnagyobb határo­zottsággal oda van mondva. Sok mindenfélének czélszerű, részben ravasz kirekeszté­sével — a csónakon kívül csak a fenékhorgot, a haltartók kü­lönböző és igen jellemző fajait említem — Jankó úr szerencsé­sen odáig viszi a dolgot, hogy a magyarnak körülbelől csak egy tulajdon halászó szerszáma van, mely azonban már itt keletkezett, a Komárom körül található czége, de ez is czigány! Jankó úr szempontjából tekintve minden népnek volt

Next