Budapesti Szemle. 1904. 119. kötet, 331-333. szám

333. szám - ÉRTESÍTŐ - Jókai Mór önmagáról. – i.-től

s ekkor még maga sem írt oly művet, mely a nemzetre mélyeb­ben hathatott volna. A forradalomban, vagy, Beöthy szerint, a nemzeti lélek fölgyújtásában, már nagyobb része volt, de nem annyi, mint a politikusoknak s egy pár más írónak. Legnagyobb szerepet játszott a forradalom után, mikor annak szomorú szük­sége állott előttünk, hogy a nemzeti lélek föntartassék. Ez igaz, de Beöthy ezt is túlozza: «Az elnyomott magyarság, — úgy­mond — az üldözött nemzeti eszmények cultusa dolgában, senki nagyobb szolgálatot e nemzetnek és nemzeti művelődésünknek nem tett, mint Jókai.» Beöthy az egész irodalom hatását a forra­dalom után leginkább Jókai érdemének tulajdonítja. Voltak még más írók is, kik nagy szolgálatot tettek e tekintetben, például Toldy, Arany, Eötvös, Jósika, Szigligeti, Tompa, Kemény, Szalay,­­Csengery, Erdélyi együttvéve nagyobb szolgálatot tettek bárkinél, 1861-ben pedig Deák lépett föl, kinek beszédei a nemzeti szel­lemnek több erőt adtak, mint Jókainak egész, különben sem fényes hírlapírói pályája s ez időtájt írt regényei. Beöthy helyesen emeli ki Jókai kiváló elbeszélő, vagy mint ő mondja, mesemondó tehetségét és stílje magyarságát, de igen különös módon magyarázza, hogy miképen alakult meg a legújabb költői, sőt irodalmi nyelv. «A kún nép magyar nyelve — úgymond — Petőfiben, a biharmegyei nép magyar nyelve Aranyban, a dunántúli nép magyar nyelvével teljesedett meg Jókai lángelméje által. A dunántúli könnyen és enyhén romló s gyöngéd árnyalatokban talán a tiszainál gazdagabb ma­gyar beszéddel egészítette ki Jókai azt az irodalmi nyelvet, melyet talált*. Petőfi maga csodálkoznék, ha hallhatná, hogy ő kúnsági nyelven írt. Ő csak a nép nyelvéből merített, melyet jól ismert Debreczentől Pozsonyig. Tájszólás szerint csak egyet­len költeménye van, abban pedig a kecskeméti tájszólást mutatja be. Arany sem kötötte magát az úgynevezett bihari nyelvhez, ő is általában a népnyelvből merített, sőt a régi magyar nyelvet is tanulmányozta, a mint azt több munkája bizonyítja. Jókai sem kötötte magát a túl a dunai nyelvhez, sőt némely sajátságait, mint a -tul, -tül, -tul, -tül ragokat nem is használta. A magyar tájszólás, melynek főeleme a kiejtés, e három költő egyikén sem igen látszik s legfeljebb egy-egy tájszóban nyilatkozik. Ha a túladunai magyar nyelvnek az a sajátsága volna, melyet Beöthy tulajdonít neki, akkor Vas Gereben és Eötvös Károly, kik szin­tén túladunai írók, stíljén is értenek azt­­a könnyen omló s

Next